János Eifert - Photographer

Archive for the 'Napló / Diary' Category

Tamás Angéla: Fényképek a képzelet és a valóság peremén. Eifert János fotográfus kiállítása a Vén Emil Galériában – VÁROSHÁZI HÍRADÓ, XXXII. évf. 3. szám 2024. február 14.

Eifert János fotográfus kiállítása a Vén Emil Galériában

Fényképek a képzelet és a valóság peremén

„Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén” – hangzott el Eifert János ars poeticája január 19-én a Vén Emil Galériában. A Balogh Rudolf-díjas fotóművészt és a fotóiból megrendezett, Egyensúlyozás a képzelet és valóság peremén címet viselő tárlatot Czimbal Gyula fotográfus mutatta be.

– Eifert János fotóművésznek mindig van ötlete, mindig tud újat mutatni a világnak. Százféle dolgot csinál: kiállításokat rendez, szervez, megnyit. Fotóértékeléseket tart, sőt odahaza workshopokat és barátainak összejöveteleket is. Mesterkurzusain őszinte és nyílt, tudását nem tartja meg magának, bátran elmondja tapasztalatait, és ő is szívesen tanul a fotográfusoktól. Az utóbbi években alapfotóit grafikai elemekkel is kiegészíti, és ezzel még érdekesebbé teszi a képeket, mivel Jánosnak mindig van ötlete – kezdte személyes hangvételű beszédét Czimbal Gyula, aki a kiállító művészhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy egy fotográfus összművészeti műveltséget szerezzen, hallgasson zenét, járjon színházba, ismerje a festészet kompozíciószerkesztési eljárásait is, olvasson irodalmat és beszélgessen az emberekkel.

A megnyitón zenei aláfestésként Szántó Katalin fuvolázott.

Eifert János a legváltozatosabb fényképészeti eljárásokat használja, többek között a riport, a portré és az aktfotó műfajában alkot, de életművében fontos helyet foglal el a tánc mozdulatainak rögzítése, az ember és a természet harmóniájának megörökítése, valamint a kezek és a szemek megjelenítése is.

Munkái bemutatásához bátran használja a teret, így ezen a kiállításon is találkozhatunk nem mindennapi, meglepő megoldásokkal.

A fotóművész közel kétszázötven egyéni és kétezernél több csoportos kiállításon vett részt világszerte, fotóival több száz díjat, szakmai elismerést érdemelt ki. A világ negyven országában fényképezett, ezekből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze.

A kiállítás március 4-ig látható a Klauzál Házban.

TAMÁS ANGÉLA

——————————————————————

VÁROSHÁZI HÍRADÓ, XXXII. évf. 3. szám 2024. február 14.A XXII. kerületi önkormányzat lapja • Megjelenik kéthetente • Felelős szerkesztő: Haraszti Gyula • Lapterv: Gremsperger Péter •

Csak a kép számít. Válogatás Simó György gyűjteményéből. Vízivárosi Galéria, 2024. február 1 – 24.

Csak a kép számít. Válogatás a Simó-gyűjteményből. Vízivároi Galéria, 2024. február 1 – 24.

Megnyitja 2024. február 1-én csütörtökön 18 órakor Simó György műgyűjtő és Ébli Gábor esztéta

A privát fotográfiával foglalkozó Eidolon Alapítvány létrehozója és a Fortepan Masters könyv kiadója, Simó György, két évtizede aktív műgyűjtő. Ahogy ezeket a projekteket a művészet demokratizálásának jegyében karolja fel, úgy saját gyűjteményét is spontán választások, a vizuális hatás alapján alakítja. Ezt tükrözi a Vízivárosi Galéria 1997 óta gyűjteményeket feldolgozó sorozata jubileumi, 25. kiállításának címe: Csak a kép számít (nem az alkotók neve, piaci pozíciója). A gyűjteményből fotós és kortárs képzőművészeti munkákat mutatunk be, művészek széles körét párbeszédbe hozva a gyűjtő központi témái – a történelmi tudat, az ezerféle jelmezbe bújó magány és a mai médiakommunikáció – mentén.

Kiállító művészek:

Balla Demeter, Bartis Attila, Chilf Mária, Cseri László, Csontó Lajos, Eifert János, Erdős Gábor, Esterházy Marcell, Fabricius Anna, Ghyczy Dénes, Gyenis Tibor, Hecker Péter, Kovách Gergő, Köves Éva, Kudász Gábor Arion, Major Rebecca, Moizer Zsuzsa, Szabó Ádám, Szabó Dezső, Szacsva y Pál, Szilágyi Lenke, Szűcs Attila, Tehnica Schweiz, Alexander Tinei, Vojnich Erzsébet

Kiállított művek:

Balla Demeter, Ágy, 40×50, fotó, ed. 1/1, 1976

Bartis Attila, Karácsonyi vásár, Berlin, 36×24, giclée print, 2014

Chilf Mária, Hinta, 100×70, akvarell, fotó, kollázs, papír, 2019

Cseri László, Gyűrődések, 25,5×36, fotó, ed. 3/100, 1980/1985

Csontó Lajos, Ne figyelj, ne érints, 50×50, próbanyomat, 2006

Eifert János, A pokol (Pannonhalma 2005), 3 db 16×16 digitális print, egyben keretezve, ed. 2/10, 2005

Erdős Gábor, Élettér, 55×80, giclée print, ed. 1/3, 2008

Esterházy Marcell, Camouflage, 75×60, giclée print, ed. 1/5 + 1AP, 2022

Fabricius Anna, BAKK (Valami, ami belső izgalomból fakad), analóg fotográfia, archív pigment nyomat, 80×80, ed. 1/3 + 1 AP, 2000

Fortepan Masters. Kollektív fotográfia a 20. századból, könyvtárgy, ötletgazda és művészeti vezető Barakonyi Szabolcs, grafikus Salát Zalán Péter, szerkesztő Szilágyi Róza Tekla, kiadó Simó György / Bazin Investments, Budapest, 2022

Ghyczy Dénes, Kristályszemüveg, 72×110, akril, vászon, 2003

Gyenis Tibor, Mágnes IV., 69×100, fotó, 2000

Hecker Péter, Fiatal katona, 160×160, akril, vászon, 2004

Kovách Gergő, Miauuú, 24x15x15, ólomalapú epoxigyanta, ed. 1/1, 2008

Köves Éva, Csendélet, 100×70, fotó, olaj, vászon, 2002

Köves Éva, Csendélet II., 50×60, fotó, olaj, vászon, 2002

Kudász Gábor Arion, Tréler – M1 autópálya, 90×103, durst lambda print, falemezre kasírozva, alumínium keretben, ed. 1/6, 2006

Major Rebecca, Medúza (Önarckép), 38×33, fotó, 1990-es évek

Moizer Zsuzsa, Emlékek Intercisából, 60×50, olaj, vászon, 2007

Szabó Ádám, Laptop II., 31x36x32, horganylemez, vászon, pamut, 2011

Szabó Dezső, Piss Parlament, 30×45, c-print, ed. 5, 2009

Szacsva y Pál, Reprojekció 2., 90×130, c-print, ed. 2/5, 1999

Szilágyi Lenke, Szuhumi 1996, fotó, 1996/2001

Szűcs Attila, Csontváry, 33×33, olaj, gipszvakolat, falemez, 2015

Szűcs Attila, Kádár, 71×80,5, olaj, vászon, 2002

Tehnica Schweiz, Ingázó tüzérek Nr. 4., 100×85, c-print, tölgyfa keret, ed. 3/5 + 2AP, 2006

Tinei, Alexander, My father was a police officer, 120×100, olaj, vászon, 2009 Vojnich Erzsébet, Vívók, 52×52, olaj, papír, kollázs, 2019

Egyensúlyozás KÉPZELET és VALÓSÁG peremén – Eifert János kiállítása a Klauzál Házban. Budapest, 2024. január 19 – március 4.

Egyensúlyozás KÉPZELET és VALÓSÁG peremén

Eifert János, Balogh Rudolf-díjas fotóművész kiállítása a Klauzál Ház / Vén Emil Galériájában
Megnyitja: Czimbal Gyula fotóművész 2024. január 19-én, péntek 18:00 órakor
Zenei aláfestés: Szántó Katalin, fuvola
A kiállítás megtekinthető 2024. március 4-ig
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ (1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.)
www.klauzalhaz.hu

Czimbal Gyula megnyitójának szövege:

„Sok szeretettel köszöntöm legelőször is Eifert Jánost, az idén nyolcvanéves, Balogh Rudolf-díjas fotóművészt, kedves barátainkat és a megnyitó résztvevőit.

Megtisztelő számomra, hogy megnyithatom János Egyensúlyozás KÉPZELET és VALÓSÁG peremén című kiállítását. Ha indián lennék, Eifert Jánosnak a “nem lehet beskatulyázni” nevet adnám emlékezve Cseh Tamásra. Rá itt a házban vasárnap fognak egy előadással és kiállítással emlékezni. Neki a “füst a szemében” nevet adták. Akárhogy próbáltam János életművét, vagy akár ezt a kiállítást keretekbe zárni, nem sikerült, rossz kifejezéssel élve beskatulyázni. Pedig én szeretem, mint fotográfus is keretek közé szorítani a valóságot, de itt ebben a helyzetben ez nem működik. Ugyanis János annyira sokrétű és a munkája, a művei, a korszakai annyira szerteágazóak, hogy még a művészettörténészek, esztéták helyzete is nagyon nehéz. 


Ezt a megnyitót egy személyes ünnepnek szántam és amit mondok az szubjektív. Főleg nem az itt látható alkotásokról, hanem Eifert Jánosról, a művészről szeretnék beszélni. Eifert János fotóművésznek mindig van ötlete, mindig tud újat mutatni a világnak. Százféle dolgot csinál, mit százfélét, 1000 féle dolgot csinál.

Számomra az elmúlt időszaka sokkal, sokkal intenzívebb, mint az előzőek.
Kiállításokat rendez, szervez, megnyit, fotóértékeléseket csinál. Sőt odahaza is tart workshopokat, összejöveteleket barátainak. Az elmúlt időben az alapfotót grafikai elemekkel is kiegészíti, meg lehet tőle tanulni és érdemes tőle megtanulni, hogyan lehet még érdekesebbé tenni egy képet. Jánosnak mindig van ötlete.

Miközben készültem a megnyitóra, tudtam beszélni olyan fotográfussal, aki több mesterkurzusán is részt vett. Nagyon tetszett, amit hallottam róla és követésre méltónak is tartom az őszinteségét, nyíltságát, hogy bátran ki meri mondani a tapasztalatát. Azt, hogy hogyan készíti ő a képeit, nem őrzi féltve a tudását, nem féltékeny, ha a kurzusain együtt dolgozik a többi fotográfussal, a tanítványaival, ő is szorgalmasan tanul s szívesen megosztja nagy-nagy tapasztalatát.

A Magyar Fotóművész Szövetség elnökeként, amit 1997-től 2002-ig töltött be nagyon sok mindent beindított a fotóval kapcsolatban, például a fotóhónapot, a fotóhetet. Nagy szerepe volt ezek beindulásában is.

Jánost érdekli a fotó, szereti csinálni, szeret fényképezni. Bátor fotóművész ő, aki tudja a digitális technikát úgy használni, hogy az művészi értékű eredményt mutasson. De tulajdonképpen mi is a művészet? Talán egy megjelenő alkotás, vagy a mögöttes háttér, azaz a művész gondolata, szellemvilága, ennek nyitottsága, alakulása? A művész alakul belülről? Alakul a lelkisége, a világhoz való hozzáállása, világlátása vagy netán közös utat jár be az alkotással?

Mi is az a közös út? János 1960 és 1977 között a Honvéd Táncegyüttes táncosa volt. Hogyan lett a táncosból fotóművész? Míg a táncban a mozdulatok mögött rejlő érzések a dominánsak, addig a fotóban ezek az érzések sokáig nézhető, kimerevített valósággá válnak. János számára sokat jelentenek a mozdulatok.

Azért néhány szót ejtenék az itt látható tárlatról. Nagyon tetszik és egyben érdekesnek találom, hogy nem hozta el János a “nagyágyúit”, amik méltán világhíresek lettek, mint például a Tarnamérai palántázósról, a francia pantomimművészről, Marcel Marceau-ról készült képeit vagy a Tánc című fotóját.

Az aktképeinek nagy részét MOZDULAKTnak tudnám nevezni. Nagy részük tele van dinamikával, lendülettel. A mozdulatok sodrásában néha-néha megpihenhetünk egy-egy portrén, életképen.

Ez a tárlat, az “Egyensúlyozás KÉPZELET és VALÓSÁG peremén”, valóban méltó a címéhez. 

Végül, hadd zárjam gondolataim János ars poeticájával: „Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És jelenti a világ megismerésének lehetőségét,
találkozásokat, új feladatokat, és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni: ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben egyensúlyozik a képzelet és valóság peremén.”
A képek magukért beszélnek, a képek önökért beszélnek.
Önökhöz szólnak kedves látogatók, így hát hagyják őket szóhoz jutni.”

A kiállítást ezennel megnyitom.”

Czimbal Gyula

“Milyen unalmas lenne az irodalom és milyen keveset tudnánk a világról, ha pusztán lexikonokat, enciklopédiákat, tudományos értekezéseket, szakcikkeket olvasgatnánk. Ha nem lenne regény, novella, vers, mese, vagy színmű – vagyis ha nem léteznének az írók, művészek, mesemondók képzeletében megszületett történetek, az óperenciás tengeren túli tájak, seholsincs figurák, soha el nem hangzott párbeszédek – a valóságról jóval kevesebbet tudnánk. Hasonlóan van ez a fotográfiában is: noha fontos és becsülendő a történések, történelmi pillanatok pontos és hiteles rögzítése, az ember és a természet viszonyát, az életünket meghatározó és befolyásoló jelenségeket, a test és lélek viszonyát sokkal érzékletesebben mutathatjuk meg a szubjektív fotográfiával, amelyet képzeletünk irányít. A fotográfus szeretne tisztábban megszólalni, pontosabban fogalmazni, többet megmutatni a lényegből. Ehhez állandóan új meg új eszközökre van szüksége, ezért állandóan kísérletezik, kifejezési eszközeit, nyelvezetét csiszolgatja. Ezt teszem én is, mindezt a valóság és a képzelet életveszélyes peremén egyensúlyozva.”

Eifert János 

Ajánlom magamat! Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész kiállítása a Gogol 9 Galériában. Budapest, 2024. január 12 – március 1.

Ajánlom magamat! Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész kiállítása a Gogol 9 Galériában. Helyszín: 1133 Budapest, Gogol utca 9. A kiállítás megtekinthető: 2024. január 12-től március 1-ig. Hétköznap 8 és 16 óra között.

Eifert János: Angyalok tánca (2003)
Eifert János tárlatvezetése (Burkus Alexandra felvétele)

Delft. Itt lakik a leány, aki gyöngy fülbevalót visel? Hollandia, 2023. november 28.

Apa és fia…

A Leány gyöngy fülbevalóval (vagy Turbános nő – hollandul Het Meisje met de Parel) Jan Vermeer van Delft holland festő festménye. A kép 1665 körül készült, klasszikus egyszerűsége, utánozhatatlan színei, finom szerkesztése miatt Vermeer festészetének és egyben a holland festészet aranykorának egyik legegyszerűbbnek tűnő, legletisztultabb, legérettebb alkotásának tartják, a holland arcképfestés olyan csúcsának, amelyhez csak Rembrandt portréi hasonlíthatók. A kép jelenleg a hágai Mauritshuisban található. Sejtelmessége miatt az Észak Mona Lisájának is nevezik. ——————————————————————————————————— A holland festő 1632. október 31-én született. Johannes Vermeer van Delft a 17. századi németalföldi festészet Rembrandt melletti legnagyobb alakja, többek között a híres Leány gyöngy fülbevalóval című kép festője. —————————————————————————————— Vermeer életéről tulajdonképpen nem sokat tudunk. Delftben született egy műkereskedő fiaként, 1653-ban nősült meg és ebben az évben fogadta tagjai közé a delfti Szent Lukács céh festőmesterként, 1662-ben a céh vezetőségi tagjai közé választották. Tizenöt gyereke született, akik közül tizenegy érte csak meg a felnőttkort. Utolsó éveiben anyagi helyzete megrendült, 1675. december 15-én bekövetkezett halála után özvegyére lényegében csak adósságokat hagyott. —————————————————————————————— Vermeernek csak kevés munkája – alig negyven darab – dokumentált, művészi fejlődésének időrendisége is bizonytalan. —————————————————————————————— Vélhetőleg a fiatalon elhunyt Carel Fabritius tanítványa lehetett, első munkái még a caravaggiói hagyományokat követve historikus-biblikus témájúak, barokkosan mozgalmasak. Vermeer gyorsan túllépett ezeken a hatásokon, az 1650-es évek végén két remekművet festett: ezek az Utca Delftben és a Delft látképe (utóbbi egyik fő műve). Egyes kutatók szerint egy gazdag delfti polgár, az 1674-ben elhunyt Pieter Claes van Rujiven lett a festő mecénása, az ő feltűnése után fordult Vermeer váratlanul a kristálytiszta zsáner felé. —————————————————————————————— Legszebb képeit az 1660-1670 közötti években festette, a korra jellemző egyszerű motívumokat, zenélő csoportokat, enteriőrökben, hangulatos szobában foglalatoskodó asszonyokat, portrékat alkotott. —————————————————————————————— Legtöbbre kisméretű, gondosan komponált enteriőrjeit értékelik, amelyek megvilágítását az ablakon beáramló napfény adja. Az Olvasó nő, A gyöngymérő nő, a Nő ablaknál vizeskancsóval és a Tejet öntő asszony című képei ennek a korszaknak a kiemelkedő darabjai. Egyik leghíresebb képét, a derűsen munkájába merülő Csipkeverő nőt a párizsi Louvre-ben lehet látni.

Rotterdam, Hollandia, 2023. október 28.

Rotterdam Hollandia második legnagyobb városa. Itt található Európa legnagyobb (és sokáig a világ legnagyobb teherforgalmát lebonyolító) kikötője. 1955 óta itt található az Eszperantó Világszövetség központi hivatala, jelképesen Esperantujo fővárosa. Rotterdam Dél-Holland tartományban fekszik, a Nieuwe Maas folyó két partján, a Maas és a Rajna torkolatvidékén. A Randstad nevű településegyüttes részét képezi. Itt található Európa legnagyobb kikötője, amely sokáig a világ legnagyobbja is volt, de mára Sanghaj és Szingapúr átvette a vezető szerepet. Története. 1340-ben kapott városi jogot a település. Kikötője lassan, de folyamatosan növelte jelentőségét: itt volt a Holland Kelet-indiai Társaság egyik központja. Az igazán nagy növekedés a Nieuwe Waterweg 1872-es elkészülte után indult meg: a város és a kikötő ekkor kezdett a folyó déli partján is terjeszkedni. A növekedés jelképe a Witte Huis (Fehér ház), amely 1898-ban 45 méteres magasságával Európa legmagasabb irodaépülete volt. 1940. május 14-én a Luftwaffe bbombatámadást intézett a város ellen. A belváros szinte teljesen megsemmisült. Az 1950-1970-es években újjáépítették a városközpontot, majd az 1980-as évek óta új stílusú lakó- és irodaépületek épültek fel (például a déli parton a Kop van Zuid üzleti negyed), amelyek új képet adtak a városnak. A városháza átvészelte a bombázást.

Ma a régen az ország legcsúnyább városaként emlegetett Rotterdam az európai modern építészet szabadtéri kiállítóhelye és különleges mintája.

Persze vannak még régi, fehérzsalugáteres, téglaépítésű, függöny nélküli, teljes belátást nyújtó negyedek, sőt szélmalom is, de a város karakterét, a Maas folyó partjának sziluettjét – akár egy jobb amerikai látkép – a modern magas épületek adják.

A városban nemcsak a neves egyetem viseli Erasmus nevét, hanem az 1996-ban befejezett csodálatos arányú híd is, amelyet különleges formavilágú felhőkarcoló-erdő vesz körül.

Art Market Budapest 2023

A 2011-ben létrejött ART MARKET BUDAPEST nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár olyan egyedülálló művészeti kompozíciót mutat be Európa kulturális szempontból egyik legizgalmasabb régiójában és városában, amely kiemelten kezeli az újszerű, inspiráló művészeti tartalmakat, a jövő épp most felemelkedő sztárjait, olyan friss művészeti inspirációkra épít, amelyek épp annyira táplálkozhatnak a feltörekvő régiók – kiemelten a poszt-kommunista kelet-európai országok –, mint a fejlett Nyugat új, progresszív generációjának művészetéből vagy más kontinensek Európában még kevéssé felfedezett művészeti választékából.

Az ART MARKET BUDAPEST iránti jelentős nemzetközi érdeklődés, az eddig 5 kontinens több mint 40 országból érkezett kiállítók és az évente növekvő, 30.000 körüli látogatót számláló nemzetközi közönség egyértelművé tette, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye van egy ilyen különleges művészeti platformra, amely friss impulzusokkal szolgál mind az európai, mind a globális művészeti színtér számára.

Az ART MARKET BUDAPEST helyszíne 2023-ben ismét a Bálna Budapest.

Renoir – A festő és modelljei címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, 2023. október

Renoir – A festő és modelljei címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat a francia impresszionista mester, Pierre-Auguste Renoir munkásságát tekinti át, a képei kronologikus és egyben tematikus elrendezésben kerültek a falakra. Bár Renoir néhány fontos festménye hiányzik a kiállított képek közül, de így is átfogó és teljes lett a tényleg nagyszabású kiállítás. A tárlat koncepciójának középpontjában az a viszony áll, ami a festő és a művészetére inspiráló hatással bíró modelljei között feszült.

Amikor a még alig több mint 20 éves Pierre-Auguste Renoirt (1840–1919) a mestere megfeddte azzal, hogy túl komolytalan, és a képein az látszik, hogy mindössze szórakozásból fest, az ifjú festő azt válaszolta neki, hogy akkor jó úton halad, merthogy sohasem kezdett volna el festeni, ha nem szórakoztatná.

A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni.” 

– mondta Renoir később, és a képei valóban ezt sugározzák: az életörömöt, a derűt, a kiegyensúlyozottságot. De ezek a tulajdonságok a festő személyiségét is alapvetően meghatározták, sohasem hagyták cserben, még akkor sem, amikor idős korára egy kerékpárbaleset miatt kialakult ízületi betegség következtében tolókocsiba kényszerült, kezei pedig annyira eltorzultak, hogy nehezen tudott már festeniDe akkor is mosolygott, és erről a Szépművészeti Múzem Renoir-kiállításán is meggyőződhetünk. A nagyszabású tárlat egy archív filmfelvétellel zárul, amin a már egészen összetöpörödött, öreg festőt látjuk beszélni és festeni. Nyoma sincs rajta a szomorúságnak, a depressziónak, a testi fájdalmak nem ülnek ki az arcára. Ilyen volt Renoir, és ilyen volt a festészete is: 

az életet ünnepelte, a hétköznapokat, az apró örömöket, melyek a nagy egészet is széppé tették számára. 

Renoir rengeteg portrét festett, és modellnek szinte mindig ismerősöket választott: a szintén festő barátait, azok rokonait, a mecénásait vagy a saját családtagjait. A kiállításon egészen sok látható közülük, nagyjából a képek felén. Viszont szinte mind nagyon életszerű. Bár látni rajtuk, hogy festmények, kellő közelségből életre kelnek a képeken szereplő alakok, megszólalnak a szemeik, sőt úgy érzed, mintha hús-vér emberrel szemeznél, nem pedig egy egykor élt emberről készült festménnyel. Egészen különleges élményt jelent.

Renoirt a legtöbben az impresszionizmus (egyik) legnagyobb alakjának tartják, aki ráadásul élete vége felé ráunt az irányzatra, és munkáival meg is haladta azt.. De az józan paraszti ésszel is észlelhető, hogy egy olyan ember képeit nézzük végig a Szépművészeti Múzeum, valamint a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie közös kiállításán, aki bár egész életében az apró hétköznapi pillanatokat festette meg, ráadásul jórészt közérthető módon, mégis látszik a munkái ívén a változás, a fejlődés, az, hogy megalkotójuk sosem tért le az „új hangok” keresésének útjáról, hanem lelkes kísérletező volt. Aki imádott festeni. Ez jut eszünkbe akkor, amikor szembesülünk azzal, hogy idős korában rátalált a szobrászatra (ebben egy fiatal művész, Richard Guino volt a segítségére), meg akkor is, amikor az említett filmet nézzük, az öreg, testileg megnyomorított, de a lelkében örök fiatal mestert nézzük, és képtelenek vagyunk levenni a tekintetünket a huncut mosolyáról, amiben annyi játék van, hogy az egy városnyi embernek is elég lenne. (Wágner Gábor)

XVII. Ars Sacra Fesztivál – „Keresd a békét!” Kiállításmegnyitó a Pestszentimrei Közösségi Házban, 2023. szeptember 23. szombat 17 óra

XVII. Ars Sacra Fesztivál
Kiállításmegnyitó – „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)

A Pestszentimrei Közösségi Ház évek óta rendszeresen szerepel a Fesztivál programkínálatában, kiállítások és fényfesztiválok rendezésével. Hagyományainkból következően ez évben is felkéréssel rendezzük tárlatunkat, melyet közelmúltban elhunyt fotóművész, Chochol Károly emlékének szentelünk. Felkért művészek:

Chochol Károly fotóművész
Eifert János fotóművész
Getto Márton fotóművész
Ilku János fotóművész
Lenkes Ildikó festőművész
Ravasz Balázs fotóművész
Ruzsa István fotóművész
Siklós Péter fotóművész
Váradi Levente fotóművész

A tárlat kurátora Garamvölgyi Béla festőművész.
A kiállítást egy megnyitóval egybekötött zenei-előadás kísér majd. Közreműködik id. Lakatos Vilmos és zenekara

Ízelítő a darabokból:

· Brahms V. magyar tánc

· J.S. Bach, Gounod: Ave Maria

· Johann Strauss: Pizzicato Polka

· Ifj. Johann Strauss: Tere-fere polka

Illetve a XVIII. kerületi Sonore Vegyeskar.
Karvezető: Mohai Tibor.

A belépés ingyenes!

A projekt a Kultúrházak Éjjel-Nappal és Ars Sacra országos rendezvénysorozathoz kapcsolódik.

„A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk”

Beszélgetés Eifert Jánossal – Fedél Nélkül, 2023. szeptember 07.

Fedél Nélkül, 2023. szeptember 07.

XXXI. évf.  75. szám

„A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk”

Beszélgetés Eifert Jánossal

Eifert János fotóművész idén ünnepelte 80. születésnapját, de

folyamatosan alkot, kísérletezik, pályázatokra küldi képeit,

tanítványokat oktat. Az életmű rendkívül gazdag: 257 egyéni

kiállítása volt, csoportos kiállításon pedig több mint 2000

esetben vett részt képeivel. „Kép” kategóriában a zsűri tagjaként

immár tíz éve segít eldönteni, utcalapunk fedél nélküli

alkotói közül kiknek a művei érdemesek díjazásra. Az alábbi

részleteket egy hosszabb beszélgetésből ragadtuk ki, hiszen

egy fárasztó nap után is szívesen mesélt hivatásáról.

„Nem győzök csodálkozni, hogyan változik a világ. A minap

megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, hogy Eifert

János Tűztánc című alkotása mikor készült és milyen

díjakat kapott. Gondolkodott néhány percet és jött a válasz.

Valószínűleg megkereste az interneten.

Fotóművészként nagyon fontos publikációs, megmérettetési

lehetőség a hazai és nemzetközi pályázatokon való

részvétel. Korábban postáztuk a papírképeinket, az utóbbi

évtizedekben már digitális fájlokkal nevezünk a jelentős

pályázatokra. Ez világszerte megkönnyíti a részvételi lehetőséget

mindenki számára, ezáltal nagyobb a verseny, és a

díjak értéke is felszorzódik. A „7th China International Digital

Photography Art Exhibition” pályázatán nekem „csak”

egy FIAP Bronz medal jutott, de ha azt nézem, hogy erre a

pályázatra 95 országból több mint 5000 fotográfus küldött

képeket a különböző kategóriákban, azt kell mondanom,

hogy ez a „csak” is nagyon-nagyon boldoggá tett. Egyébként

egész jó a statisztikám, hiszen 257 önálló kiállításomat

mutatták be mintegy negyven országban, több mint kétezer

csoportos kiállításon szerepeltek képeim világszerte, és

számtalan díjat, nagydíjat, közönségdíjat, oklevelet kaptak.

A sikeres részvételt a zsűribe való meghívás követte, így

számtalan hazai és nemzetközi pályázaton zsűri elnökként,

vagy a zsűri tagjaként láthatom, hogy milyen fantasztikus

tehetségek vesznek részt ezeken a pályázatokon, és micsoda

jó képekkel! Természetesen gyengébb képekkel is találkozik

a zsűri, de hát az a dolgunk, hogy a beérkező képeket

formai, tartalmi, esztétikai szempontok alapján, gondolati

mondanivalóját is vizsgálva értékeljük. Sok fotó a klasszikus

fotográfia szabályaira épít, de egy kép mondanivalója,

szépsége akkor is lenyűgözheti szemlélőjét, ha a kép életlen

ugyan, de éppen ezzel ér el az alkotó különleges hatást. A

technikailag tökéletes kép is lehet érdektelen, ha nem vált

ki belőlem érzelmeket, gondolatokat.

Ha zsűrizek, azokat a képeket keresem, amelyekből szinte

sugárzik, hogy arra oda kell figyelni. Nézze meg, hogyan

viselkednek a látogatók egy kiállításon. Hiába vannak a

művek egy átgondolt dramaturgiai elképzelés alapján elrendezve,

a néző bemegy, körbenéz, és elindul annak a képnek

az irányába, amelyik megfogta, amelyik azt üzeni, oda

kel menni. Az a tapasztalatunk, hogy ha valaki egy képpel

legalább négy másodpercig kapcsolatban tud maradni, akkor

azt már komoly elismerésként kell értékelni. Egy kép

mögött, ha sikeresen szólított meg, képzeletben akár egy

második vagy harmadik kép is megjelenhet előttünk.

A szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk. Világhírű film

Kuroszava remekműve, A vihar kapujában. Egy bűnesetet

minden tanú másképpen látott a saját szemszögéből, pedig

nyilván ugyanazt látták. Szokták mondani, hogy a fotóművészet

a pillanat művészete. Ez szellemes meghatározás, hiszen

a kép valóban a másodperc töredéke alatt is rögzülhet.

Igen ám, de hogy melyik pillanatban exponálok, abban az

egész életem tapasztalata benne van, a gyerekkortól a felnőtt

barátságokig sok-sok minden meghatározó lehet. A

szemünk csapocskáin át elindul egy kép az idegpályákon át

az agyig, az agy pedig hozzáadhat dolgokat.

Az én tanárkodásomnak többféle célja is lehet. Ha egy iskolában

kell tanítanom, akkor beosztom, mint egy órarendet,

mikor tanítok technikát, fotótörténetet, esztétikát… Aki

minden technikai tudást elsajátított, lelkesedésében ezen

felül drága gépet, felszerelést is vásárolt, még nem lett művész.

A tapasztalat mondatja velem: a mesterség-művészet

eszközeinek birtoklása mellett – hogy minőséget hozzunk

létre – még az isteni szikra is szükséges.

Gyakran fényképeztem koncerteken, balettelőadásokon.

Nagyon kellett vigyáznom, hogy sem az előadókat, sem a

nézőket ne zavarjam, de a kép mégis olyan legyen, hogy a

nézője semmit ne érezzen abból, milyen nehéz körülmények

között született a kép. Akkoriban volt egy elég hangos

gépem, és emlékszem, meg kellett várnom, hogy összeüssék

a cintányért, hogy ne hallják a masinám csattanását.

Persze, a mai gépek már hangtalanul is tudnak működni.

Amúgy egy fotóriporternek is tudnia kell, hogy a témához

illően megfelelő objektívet kell választania, megfelelő

nézőpontot kell választania, és ezekről villámgyorsan kell

dönteni. És a fényképezéshez bátorság is kell. Sokan félnek

eltérni a megtanult szabályoktól. Én egy tanítványnak abban

tudok igazán segíteni, hogy kibontom az egyéniségét,

bátorságát. Ha kell, felejtsük el a szabályokat. Amit látsz,

aszerint fényképezz, és legyen bátorságod eltérni a sablonoktól,

a tankönyvi tananyagtól. Nemesebb cél az alkotókészség

kialakítása, segítése, támogatása, mint a szokások,

szabályok tisztelete.

A képet nem a fényképezőgép, hanem a mögötte álló ember

készíti. Ez azt is jelenti, hogy ne a gyártó reklámszövege

alapján válasszuk meg a gépet. A hárommilliós fényképezőgép

sem tud mindent, nincsen neki elképzelése, fantáziája,

egyéni látásmódja, hiába drága. A sok-sok technikai

lehetőség még nyomaszthatja is egy drága gép használóját,

mert amíg azon agyal, hirtelen milyen funkciókat kellene

használni, már el is szállt a téma, amit meg kellett volna

örökíteni. Csak egy kis érdekesség: gyakorlati órákon azt

is megtanítjuk, hiszen vizsgakérdés, hogy egy sötét mellékhelyiségben

milyen gyorsan tud a tanítvány objektívet

cserélni.

Az isteni szikra már nem tanítható, pedig gyakran van rá

szükség. Hiába fejlődtem, tanultam, hiába lettem egyre felkészültebb

az évtizedek alatt, a régi képimet nézegetve meg

kell állapítanom, hogy nem feltétlenül jobbak az újabb képeim,

inkább csak mások. Manapság is igyekszem bátran

kísérletezni, folyton szakítva a hagyományokkal, új utakat

keresve.

Hiába tanultuk, hogy egy megdőlő horizont hibának számít,

és hogyan tartsuk a fényképezőgépet. Jött Rodcsenko,

szakított a hagyományokkal, 45 fokos szögben tekerte meg

a kameráját, és remek képeket készített. De Féner Tamásnak

is volt ilyen korszaka. Sőt, egyszer olyan kiállítást állított

össze a Hortobágyról, ahol nem volt ember a képen,

mégis éreztük jelenlétét.

Az akt nem azt jelenti, hogy csinos lányokat fényképezünk

le ruha nélkül.A meztelenség és az akt (angolul: naked és a

nude) látszólag ugyanazt a látványt jelenti, mégis lényeges a

különbség. Meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk

fosztva ruházatunktól, és a szó valamelyest magába foglalja

azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor érezni szoktunk.

Az akt szónak ellenben a művelt nyelvhasználatban nincs

kényelmetlen mellékzöngéje. A meztelenség lereagálása

kor, felfogás, társadalmi szokások függvénye, az akt pedig

művészettörténeti kategória.

Kenneth Clark művészettörténész megfogalmazása szerint

„az akt nem témája, hanem formája a művészetnek”. Egy

jól sikerült aktképben felfedezhetünk szimbólumot, jelképet,

metaforát is. Jó, ha a fotós és a modell között kölcsönös

bizalom alakul ki, de erre nincs mindig mód és idő, viszont

empátia nélkül ne fényképezz! De ez minden emberábrázolásra,

a portréfotózásra is igaz. Jung Zsenivel 1984-től

együtt vezettük a Sebesvíz nemzetközi fotóművészeti alkotótábort.

Ott kezdtem el igazán aktfotózással foglalkozni.

Előtte inkább táncosokat fényképeztem, hiszen a Honvéd

Együttes néptáncosa voltam. A gesztusok jelrendszerére

már ott felfigyeltem, Indiában szinte szótára van a különböző

apró mozdulatoknak. Az aktnál is a test fejezi ki a

gondolatokat, jelképrendszert lehet így kiépíteni. A születéstől

a halálig bármi kifejezhető vele, a szerelem, a harc, a

barátság is akár.

Szerencsés adottságnak tartom, hogy ritkán vagyok elégedett.

Még a sikeres képeimmel sem, mert tudom, hol mit

lehetett volna javítani. Látom, hogy ha még egy pár centivel

jobbra mentem volna, jobban érvényesül a karakter.

De az is gyakori, hogy évtizedekkel ezelőtti képekben fedezek

fel olyan erőt, hogy pályázatra küldöm őket, és mindig

nagy öröm, ha díjat kapok valamelyikért, illetve ha nem

szakmabeli nézőknek is tetszik. Az olvasók is nézelődhetnek,

a www.eifert.hu oldalamon sok képet megtalálhat az

érdeklődő, a könyveim is elérhetőek könyvtárakban, antikváriumokban.

Mi legyen a zárszó? Fontosnak tartom, hogy a fotóművészet

nem csak a pillanat művészete, hanem a gondolkodás

művészete is. Az exponálás valóban egy pillanat, de abban

benne van az egyéniségünk, a gondolkodásunk, a filozófiánk,

a tapasztalatunk. Az is egy gondolkodási folyamat

eredménye, milyen nézőpontból és mikor fényképezünk,

milyen objektívet használunk, melyik napszak a legalkalmasabb.

Sőt még az is a gondolkodás eredménye, hogy

mikor nem fényképezünk. Egy fotóriporter nem teheti

meg, hogy az ellenszenves politikust vagy cégvezetőt nem

fényképezi le, ha azt várja tőle a lap. Független művészként

viszont már megtehetem, hogy nem fényképezem le azt,

aki erkölcsi vagy filozófiai szempontból nem érdemli meg,

hogy szobrot állítsunk neki. Élek is ezzel a lehetőséggel.”

Lejegyezte: (-odorik-)

Fotó: Csanádi Gábor

III. Fészek Alkotótábor a Dunakanyarban. Leányfalu, 2023. szeptember 1-2-3.

III. Fészek Alkotótábor a Dunakanyarban. Leányfalu, 2023. szeptember 1-2-3.
Seiner Krisztián szervezésében, Eifert János mentorálásában és az Efoto támogatásában került megrendezésre a workshop.

Szombati nap Programja
8 és 8.30 óra között Vendég fotósok érkezése
9:00-kor modellel fotózás
14:00-kor ebéd a szálláson.
15:00-töl a táboron belüli fotózás, csoportokra bontva 3 témában.
18:00-kor képértékelés és nyereményjáték.
19:00-kor Bucsú a szombati vendég fotósoktól. Aki a hétvégén velünk marad, azoknak fényjáték. Kreatív fényes fotózás kb 21-ig.

Szombati nap modelljei: Délelőtt Binaka és Bogi, Délután Tolnai Kleopátra
Luca Angyal, Kardos Kitti, Maliko Fiona, Mészáros László, Vizsivik Ékszerei

ÖRÖM ÉS BIZAKODÁS. Sági Ági fotóművész kiállításának megnyitója a Bartal Galériában. Nagymaros, 2023. július 14., péntek 17:30

Életünk nagyon fontos lélekgyógyító elemei az

ÖRÖM ÉS BIZAKODÁS!

Szeretettel hívlak benneteket következő kiállításom megnyitójára, Nagymarosra, a Bartal Galériába.

A “kiállító terem” a város főterén lévő patika, ahol a testi gyógyulást kereső emberek az orvosságok mellé a rendszeresen megrendezett kiállításokon keresztül a lélek számára is gyógyírt kapnak.

A kiállítást Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész nyitja meg,

Török Máté, a Misztrál egyik alapító tagjának zenei közreműködésével.

Megnyitó 2023 július 14-én, 17.30 kor, a helyszín pedig Nagymaros, Fő tér 10-12.

Mészáros Tibor: Nézni-látni-láttatni = Eifert János fotóművész. XVI. KERÜLETI ÚJSÁG, XXXII. évfolyam 10. szám – 2023. május 24.

XVI. KERÜLETI ÚJSÁG

A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat kétheti lapja – www.bp16.hu

XXXII. évfolyam 10. szám – 2023. május 24.

Nézni-látni-láttatni = Eifert János fotóművész

Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész 80 éves. A régi ismerős születésnapi kiállításának és a köszöntésének rendezését az Erzsébetligeti Színház stábja vállalta magára Kertai Zsuzsanna vezetésével. Eifert János szívesen jött hozzánk, nem először járt a Ligetben, már többször volt kiállítása a Corvin Művelődési Házban.

A kiállítást Rappaport Dóra igazgatóhelyettes nyitotta meg, aki elmondta, hogy a művész 80. születésnapjának apropóján sok mindent ünnepelhetünk:

– Ünnepeljük a fotóművészt, aki 3000-nél is több csoportos kiállításon és 250 egyéni kiállításon mutatta be az általa a végletekig kimunkált, csak rá jellemző művészetét itthon és külföldön.

– Ünnepeljük az alkotót, aki képes arra, hogy az ő szemével láttassa a világot.

– Ünnepeljük a Mestert, akit számtalan tanítványa mentoraként tisztel, és nagy szeretettel vesz körül.

– Ünnepeljük a táncművészetet, amelynek egyszeri, megismételhetetlen mozdulatait Eifert János egykori táncművészként olyan nagy hozzáértéssel örökítette meg.

– Ünnepeljük a modelleket, akik nélkülözhetetlen részei a fotóművészetnek, már-már alkotótársai a művésznek az emberi test szépségének bemutatásában.

– Ünnepeljük a fotográfiát, amelyet a művész ars poeticájában nagyon komoly játéknak nevez, és amelyben a nézni-látni-láttatni hármas eszközeit felhasználva egyesíti művészetté a képzelet és a valóság elemeit.

– Végül ünnepeljük azt az alkotót, akiben a felsoroltak mind megtalálhatók, a 80 éves Eifert Jánost. A bevezető után az egykori kolléga, Lőrinc Kata táncművész videóüzenetben köszöntötte az ünnepeltet. Majd Eifert János némi megilletődöttséggel kezdett visszaemlékezni életpályájára. Elmondta, hogy még táncművészként, a turnékon kezdett fotókat készíteni 1966-ban. Megérezte magában a már említett nézni-látni-láttatni hármas jelenlétét és engedte, hogy a fotózás egyre nagyobb teret töltsön be az életében. Fotós karrierje szinte napjainkig töretlenül, emelkedő ívben fejlődött, és jutott el 2021-ben a Balogh Rudolf-díjig, majd, 2023-ban átvehette a Magyar Fotóművészek Világszövetségének Életmű-díját és a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége Kiváló Művésze kitüntetés ezüst-fokozatát is. Feledy Balázs művészettörténész néhány fontos mondatát idézve így foglalhatjuk össze ezt a páratlan művészi karriert: Szerteágazó tevékenységének főbb vonulatai hosszú listát tesznek ki. Ismertségét tánc- és aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedett és tevékenykedik ma is.

Műveit világszerte ismerik, több száz díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel. A világ 40 országában fényképezett, az így összegyűlt képekből páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen megjelentek a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban, és az interneten. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használták fel fotóit, és ő maga is gyakran jelent meg különböző film- és tévéműsorokban, sorozatokban. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, nyitott meg kiállításokat, tartott előadásokat, amelyeknek megírt szövegét dokumentálta, és természetesen megjelentetett több könyvet is.

A kiállítás hivatalos megnyitása után, amikor a művész azt hitte, hogy már csak a kötetlen beszélgetés, koccintás és nassolás van hátra, még nagy meglepetés várt rá. A színház munkatársaival szövetkezve a barátok és művésztársak titokban összeállítottak egy teljes kiállítási anyagot Eifert János tudta nélkül, amelyet a Színház Kamara Galériájában rendeztek be. Az ünnepelt nagy meglepetésére a jelen lévő barátok közül Gajdos Gábor kérte föl az ünnepeltet ennek a kiállításnak a megnyitására. A meglepetés kitűnően sikerült, akárcsak a tárlatvezetés, hiszen Eifert Jánosnak a saját műveiről, azok születési körülményeiről kellett beszélnie, ami természetesen semmilyen nehézséget nem jelentett számára.

A születésnapi tárlat és a „meglepetés kiállítás” július 2-ig tekinthető meg a Színház Corvin- és Kamara Galériájában.

MÉSZÁROS TIBOR

Czimbal Gyula KAPCSOLÓDÁSOK c. kiállítása a Klauzál Gábor Budafok-Nagytétényi Művelődési Központ Vén Emil Galériájában, 2023. május 5 –

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2023. május 5-én, pénteken 18 órára

Kapcsolódás című Czimbal Gyula fotóművész kiállításának megnyitójára

A kiállítást megnyitja: Eifert János, fotográfus
Zenei aláfestés: Szántó Katalin, fuvola

Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ (1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.)

Életrajz

1958-ban születtem Budapesten, Baross Gábor telepen. Gimnazista koromban kezdtem el fényképezni az osztálytársakkal, mialatt a Budai Nagy Antal Gimnáziumban koptattam a padot és bosszantottam a tanárokat. Érettségi után a Magyar Távirati Irodában helyezkedtem el, mint világosító. Ez azt jelentette, hogy a legnagyobb fotográfusok táskáját vihettem és én voltam a “fény”. Főképp kulturális témákat dolgoztunk fel, színészeket, festő-, szobrász- és zeneművészeket, színházi előadásokat, egyszóval mindent, ami a témával kapcsolatos. A fotós szakmai ismereteim a Práter utcai fényképész szakiskolában tanultam, majd elvégeztem a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia képszerkesztő-laptördelő szakát. Diplomámat a PPKE HTK szakán szereztem.

Így a fényképezésen kívül több dolgot is megtanulhattam fiatalon, pl. az emberekkel való kapcsolatteremtést, a fotóslátást – ez persze másféle látásmódot takar, mint amit a hétköznapi szem észrevesz, ez már szinte abnormális. Gyakorolhattam a fénnyel való bánást – ami azóta sem engedelmeskedik. Az “igazi” fotografálás a zsennyei öreg 1000 éves tölgy árnyékában kezdődött, ugyanis ez volt az első publikált fotóm. Képeimmel eszményt, békét, harmóniát és értéket szeretnék felmutatni. Fotóim mellett nyugodtan el lehet menni. Nem a harsánykodásra törekszem, hiszen az életünkben is a nagy dolgok csendben, szerényen születnek meg.

A művésznek az a feladata, hogy felmutassa azt, ami van, a Teremtőt és művét, hiszen annyi érték és szépség van, ami felmutatható, ami mellett elmegyünk. A belső történésekre, ami az emberben történik legbelül, arra sajnos nagyon kevesen kíváncsiak. Én nem megörökíteni akarok, hanem az Örököt felmutatni. Géppel a kezemben élek és állandóan alkotok, hol fejben, hol fényképezőgéppel. Ezt a képességemet az Úristentől kaptam. Ez ajándék számomra, amit sokszor meg is tapasztalok. Ajándék, ahogy a kép elkészül, ajándék, ahogy örömet okoz másnak és magamnak is. A munkához a hátteret a feleségem biztosítja, minden elfogadásával, szeretetével.

Czimbal Gyula

Kiállított művek:

A BMK 2022. évi 38. Vizuális Művészeti Hónap Fotópályázat díjazottainak és okleveleseinek kiállítása a BMK Galériában.Időpont: 2023. április 25. – május 11.

A 2022. évi 38. Vizuális Művészeti Hónap Fotópályázat díjazottainak és okleveleseinek kiállítása a BMK Galériában.
Időpont: 2023. április 25. ♦ kedd ♦ 18.30.
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Bp. XI., Etele út 55./A) ♦ I. emelet BMK Galéria
A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész.

A Budapesti Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt a 2022. évi 38. Vizuális Művészeti Hónap Fotópályázat díjazottainak és okleveleseinek kiállításmegnyitójára a BMK Galériába.
Időpont: 2023. április 25. ♦ kedd ♦ 18.30.
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Bp. XI., Etele út 55./A) ♦ I. emelet BMK Galéria ♦ A kiállítás akadálymentesen megközelíthető.
A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész.

Kiállítók:

BARTOS KÁROLY,
GERLE MARINA,
INCZÉDI ZSUZSANNA,
KIRÁLY ERIKA,
KOZMA CECÍLIA,
MEDGYESY GÁBOR,
SÁRINGER MÁRTA

A kiállítás 2023. május 11-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.

Kristó Annamária KÉPEKBE ZÁRT VALLOMÁS c. fotó-kép-kiállítása a PostArt Kulturális Színtérben. Budaörs, 2023. április 21. – május 19.

A PostArt Kulturális Színtér tisztelettel meghívja Önt és barátait

Kristó Annamária KÉPEKBE ZÁRT VALLOMÁS

c. fotó-kép-kiállításának megnyitójára: 2023. április 21-én 18:30 órakor

A kiállítást megnyitja: Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Közreműködik: MYNK Quartett

A kiállítás megtekinthető 2023. május 19-ig
Helyszín: PostArt Kulturális Színtér (2040 Budaörs, Clementis u.2.)
Nyitvatartás: hétfő-szombat 16:00-22:00
postartbudaors.hu

esspressivo – Aczél Péter fotókiállítása az iF Kávézóban. Budapest, 2023. február 25 – március 25.

esspressivo
ACZÉL PÉTER FOTÓI
Megnyitó: 2023. február 25. 18:00
Megnyitja: Eifert János, Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Zene: Elek Szilvia és Kassai István zongoraművészek
A kiállítás egy hónapig megtekinthető
iF kávézó – Budapest IX. Ráday u. 19. – www.if-jazz-cafe-budapest.hu

Aczél Péter (1952-)
„Hivatásom a zenei rendezés, lemez- és rádiófelvételeknél. A hangok világa mellett kikapcslódást a csend világa jelent, képek alkotása fényképezőgéppel.
A művészetoktatás mester központú. A fotózás területén mesterem Eifert János, akinek kimeríthetetlen kreativitására, a képzelet és a valóság határán egyensúlyozó, gyönyörű képi világára mindig újra rácsodálkozom. Néhány idézet, melyek számomra az iránytűt jelentik: „A kép tehát nem csak villanás, amit rögtön el lehet felejteni, de esemény is.
Ereje nem abban van, hogy igaz, hanem hogy elképzelhető. Az elképzelhető kép semmivel sem kevesebb, mint a végig gondolható gondolat.” (Csoóri Sándor)
“A művészet se nem valóság, se nem utánzat. A művészet nem egyéb, mint a valóság kitalálása.” (Pilinszky János)
“A felfedezés igazi útja nem új tájak keresgélése hanem látásunk megújítása” (Marcel Proust) “Jól csak a szívével lát az ember.
Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” (Antoine de Saint-Exupéry) “Átalakul a szépség ideája. Felértékelődik az őszinte és a tökéletlen.
Friss áramlat a tökéletesre polírozott korábbi kampányfotók sorában.” (Lábady István) “A fográfia által ÉREZÜNK, szavak nélkül” (Yvette Depaepee)”

Vajda János fotóművész végső búcsúztatása az Újpesti Megyeri Temetőben, Budapest 2023. február 3.

Szeretett kollégánk, barátunk Vajda János fotóművész végső búcsúztatása 2023. február 3-án 10:30-kor lesz az Újpesti Megyeri Temetőben. (1047 Bp. Megyeri út 49.)
A búcsúztatás után 13 órakor emlékkiállítás nyílik fotóiból az Újpesti Kulturális Központban. (Ifjúsági Ház – Új galéria 1042 Budapest, István út 17-19.)

Vajda János fotóművész végső búcsúztatása az Újpesti Megyeri Temetőben (Eifert János felvétele)

Ma elbúcsúztattuk drága kollégánkat és barátunkat Vajda Jánost és megnyílt fotóiból az emlékkiállítás az Újpesti Ifjúsági Ház Új Galériájában.

Hupján Attilának, a MAOE Fotóművészeti Tagozata elnökének búcsúbeszédét:

Szervusz Vajdus!
Alig pár hete az Aranykazetta-életműdíj átadásán a méltatások után nem erről volt szó, hogy
most itt álljunk tanácstalanul, és keressük a szavakat. Akkor még csak azt láttuk, hogy valami
megtört és látványosan elfáradtál, de bíztunk benne, hogy az ünnepek vagy némi kórházi erősítés
után újra átveszed a fotográfusi vezérszerepet, mert ez a te igazi világod.
Tulajdonképpen, s remélem a családot nem bántom meg ezzel, a fotográfia volt életed szerelme.
Bármilyen formában, bármikor, bárhol legyen szó fotózásról, kiállításépítésről, zsűrizésről, a
megszámlálhatatlan sok tanítványról, pályázatírásról, vagy kurátorságról. Üzembiztosan lehetett
rád számítani, jöttél nagy lendülettel és intéztél, mindent is. Persze vitt a hatalmas szíved a
szakmai felkészültséged és a konok természeted. Legutóbb úgy fogalmaztam, hogy direkt ember
vagy/voltál, mentél előre és tetted, amit jónak véltél. Mi meg néha próbáltunk fékezni rajtad.
Viszont pontosan tudtuk, mire számíthatunk tőled, és soha nem kellett kérni a segítségedet, mert
az magától jött tőled.


Közösségépítő voltál illetve vagy, mert az általad létrehozott alkotókörök, közösségi médiás
csoportok, amelyek tulajdonképpen egyfajta hiánypótlásként, a vegetálásra szorítkozott
fotóklubok helyett jöttek létre, a mai napig működnek. Évekkel megelőzve a kort, már a kétezres
évek elején elkezdted építeni az interneten keresztűl a különböző fotográfiai alkotócsoportokat, s
tanácsokkal, útmutatásokkal ellátni az új odatévedőket. Azt írtam legutóbb, ott te vagy a kapitány,
számtalan tanítvány igazolja ezt az állítást. Pontosan tudtad, attól, hogy tudásod megosztod
másokkal neked ugyanannyi megmarad. S nem voltál rest folyamatosan új dolgokat tanulni, új
dolgokba belevágni sem. A kezdeti Nímród klubos természetfotósból így lett belőled fotóművész,
majd alkotóművész. Majd a legfontosabb: igazi segítő. S ehhez társuló felelősséggel egyfajta
mentor, aki szigorú következetességgel csak a jót, a legjobbat fogadta el, és ha egymásközt
beszélgetve csak annyit mondtál: te idefigyelj……nos akkor tudtuk, hogy érdemes odafigyelni,
mert Vajdus feleslegesen nem hallatja a hangját, vagy emeli fel az ujját.


Szigorú voltál – igen, bár inkább következetesnek mondanám, számtalan későbbi mentoráltad
tudta, félig kész munkákkal nem lehet eléd állni. Felkészült voltál – igen, tudtad, és meg is
mutattad, elmagyaráztad mi az, amit jobban lehet csinálni. Tulajdonképpen mintha a régi,
klasszikus fotóklubos öregek reinkarnációja lettél volna. Az is voltál. Új korba lépve, új
technikákkal felvértezve, hatalmas szívvel és örökké megújulva.
Chochol Károly (akit szintén a napokban veszítettünk el) egyszer azt mondta rólad, ösztönös zseni
vagy, sokszor még magad sem tudod amikor egészen különlegeset alkotsz, mert folyamatosan
alkotsz vagy mások képeit egyengeted. Dozvald Jánosnak meg az jutott eszébe rólad, hogy
nemcsak a fotográfiában, hanem a zenében is hihetetlen ismeretanyaggal rendelkeztél, nem
tudott olyan dallamot dúdolni, hogy ne vágtad volna rá, honnan ismerős. Hja az ember nem
tagadhatja le a családi indíttatásokat. Tulajdonképpen a természet-szereteted is otthonról jött, s
ez olyannyira meghatározó lett életedben, hogy fotográfiai munkásságod alapjául is szolgált.
Szinte bármikor, a legváratlanabb pillanatban képes voltál egy kép kedvéért valamit megszakítani,
ebédet otthagyni, vonatról leugrani, mert a kép már megszületett valahol benned, de ki kellett
rohanni, leexponálni. És aztán megosztani másokkal, mert ez is te voltál. Az nem lehet, hogy más
ne lássa azt, amit a természet, vagy egy különleges élethelyzet eléd tárt.
És különleges élethelyzetet mindig találtál, hol túrázás közben, hol egy alkotótáborban,
művésztelepen, tulajdonképpen bárhol és bármikor, s ahol megjelentél, ott nem lehetett nem
tudomást venni rólad. Se nappal, se éjszaka, bár erről, illetve az éjszakai horkolásról, lehet hogy
nem mindenki emlékezik meg ennyire meghatódva.
Vannak fotográfusok, akiknek a kép elkészítése csendes magányban, félrevonulva a világtól,
egyfajta sztoikus mentális állapotban kezdődik, és vannak, akiknél nem. Te ebbe a csoportba
tartoztál. A harsány, élethelyzet alapállapot volt, lett légyen szó vidámságról, vagy épp az
ellenkezőjéről. Csak reménytelen esetekben mondtad azt: Engedd el.
Drága Vajdus, most mi is elengedünk téged, mert gyaníthatóan útközben, még megállsz párat
exponálni, de ígérd meg légyszíves, hogy a kapuban, tudod ott a kapuban nem kerülsz
konfliktusba, ha nem tudják a WI-FI kódot. A kép úgyis el fog jutni hozzánk, s a tanítványaidhoz,
mert bennük van mindaz, amit megtanítottál nekik. Tudod, vannak örökké érvényes dolgok.
Jó utat!

ARTREGISTER – Magyar Kortárs Képzőművész Adatbázis – Nyitókiállítás és vásár, 2022. november 24. – december 17.

ARTREGISTER
Magyar Kortárs Képzőművész Adatbázis

Nyitókiállítás és vásár
A magyar kortárs képzőművészet kiemelkedő szereplőinek alkotásai a K Galériában – 60 művész, 150 alkotás

  1. november 24. – december 17.

Megnyitó: 2022. november 24. csütörtök, 18:00 óra
A kiállítást megnyitja: Szabó Noémi, művészettörténész
Helyszín: K Galéria – 1053 Budapest, Magyar u. 44.

  1. őszén indult útjára az ArtRegister – Magyar Kortárs Képzőművész Adatbázis, mely célul tűzte ki, hogy minden korosztályból és művészeti ágból bemutassa a kiemelkedő hazai alkotókat, online és offline egyaránt. Ebből az alkalomból 2022. november 24-étől kezdődően, három héten át tart az ArtRegister nyitókiállítás és vásár, ahol bizonyos műalkotások – a művészek jóvoltából és advent alkalmából – jelentős kedvezménnyel megvásárolhatóak.

A kiállító művészek: Antal Malvina, Ardey Edina, Aros Éva, Ázbej Kristóf, Bánföldi Zoltán, Baksai József, Barakonyi Zsombor, Breznay András, Czimbal Gyula, Csáki Róbert, Csató Máté, Csontó Lajos, Csurka Eszter, Deim Balázs, Demcsák Dóra Vanda, Dobos Éva, Dréher János, Drozsnyik István, Eifert János, Eőry Emil, Fekete Gábor, Felházi Ágnes, Gál András, Gergely Réka, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Ghyczy György, Gyémánt László, Haász Ágnes, Jano Blanca, Kadosa Kiss József, Knyihár Amarilla, Kovács Péter Balázs, Könyv Kata, Mata Attila, Mayer Éva, Mayer Hella, Méhes Lóránt Zuzu, Nagy Ágnes, Nyári István, Opánszki Tamás, Orvos András, Osgyányi Sára, Rakk Adrián Ernő, Révész Ákos, Richter Sára, R. Törley Mária, Sejben Lajos, Serényi H. Zsigmond, Sinkó István, Soós Nóra, Szalai Kata, Széchy Beáta, Szőke Lili, Szunyoghy Viktória, Takáts Márton, Várady Róbert, Varga Patricia Minerva, Varga-Amár László, Verebélyi Diána, Verebics Ágnes, Verebics Katalin, Vizsolyi János, Wrobel Péter, Zsombori Erzsébet

Az ArtRegister legfőbb célja: angol és magyar nyelven bemutatni a kortárs magyar képzőművészeti szcéna jelentős alkotóit, mind a külföldi, mind a hazai érdeklődők számára – számos szűrési lehetőséggel érzékeltetve a képzőművészeti közeg sokszínűségét, – egyúttal lehetőséget biztosítani alkotásaik értékesítésére, elősegítve ezzel napjaink magyar művészeinek támogatását.
Emellett az ArtRegister alapvető karitatív koncepciója is megvalósul, mivel az eladott művek árbevételének 5%-a jótékony célra kerül átutalásra, a vevő által kiválasztott alapítvány számára.

Eifert Art Gallery

 

Az Eifert Art Gallery weboldalt Eifert János Balogh Rudolf – díjas fotóművész alapította 2021-ben azzal a céllal, hogy zárt sorozatban (limited edition) , sorszámozva és garanciával ellátva értékesítse díjnyertes alkotásait.
Az eladásra felkínált alkotások csak az Eifert Art Gallery weboldalon vásárolhatók.
Eifert János fotóművész további alkotók meghívását is tervezi az Eifert Art Gallery weboldalra. A meghívottak a mai kor ismert és elismert fotóművészei, akik képeikkel nemzetközi szalonokon díjakat nyertek, és rendszeresen szerepelnek hazai és nemzetközi pályázatokon, kiállításokon.
Az Eifert Art Gallery weboldal tervezi egyéb művészeti ágakból is alkotók meghívását, így a közel jövőben festők és iparművészek megjelenése is várható.

 

<a href=“https://eifertartgallery.hu” target=“_blank”>Eifert Art Gallery</a>

A naturArt 2021 évi rendes közgyűlése a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában, 2021. május 26.

Tisztelt Tagtársak!

Alapszabályunknak megfelelően, az Elnökség nevében 2021. május 26-án 17.00 órára összehívom a naturArt 2021 évi rendes közgyűlését.

A Közgyűlés helye: Kiskunsági Nemzeti Park Természet Háza (6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 19)

Napirendi pontok:

1. Beszámoló a 2020-as évről
2. Mérleg és eredménykimutatás elfogadása
3. Vezetőség választás (elnök, elnökségi tagok, EB elnök, EB tagok)
4. Eifert János tiszteletbeli taggá választása
5. Egyebek

 

 

 

 

A járványügyi szabályok miatt:

– az épületbe csak érvényes oltási igazolással rendelkezők léphetnek be, melyet a Nemzeti Park alkalmazottai ellenőriznek,
– a rendezvény regisztrációhoz kötött. Kérem, hogy mindenki jelezze részvételi szándékát emaiben május 24.-én éjfélig!
– az épületben max 50 fő tartózkodhat,
– a rendezvény alatt az ülésrendet úgy kell kialakítani, hogy a résztvevők 1,5m-re üljenek egymástól,
– a rendezvény alatt maszkot kell viselnie mindenkinek – kivéve az előadást éppen tartókat
– idén nem lesz mód a szokásos svédasztalos fogadás megtartására.

      

[naturart] Gyorsjelentés a tegnapi közgyűlésről

peter fath
2021. máj. 27. 18:40

Kedves Tagtársak!

A tegnapi , 17.30-kor kezdődő ismételt közgyűlésen az alábbi döntések születtek:
1. A közgyűlés elfogadta az Elnökség és az Ellenőrző Bizottság beszámolóját, valamint a mérleget és az eredménykimutatást.
2. A közgyűlés megválasztotta az Elnökséget, változatlan összetételben
3. A közgyűlés megválasztotta az Ellenőrző Bizottságot : elnök Selmeczi Dániel, tagok: Somodi Ferenc, Vajda Zoltán
4. Eifert János részérére örökös “Tiszteletbeli tag” címet adományoztunk, amit János igen kedves szavakkal köszönt meg a helyszínen.

 

A közgyűlés után taggá választottuk Földi László búvárfotóst.

Szombaton van a Lenegy – A év természetfotósa 2021 pályázat élő zsűrizése 9.30-tól!

A közvetítés menni fog a pályázati oldalon, a naturart facebook eseményben és a fotoklikk facebookon.

Gyertek, várunk Benneteket! Vannak jó képek!

Kösz és üdv
Péter

Sára Sándor eltávozott… Budapest, 2019. szeptember 20.

.

Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója – közölte a család vasárnap az MTI-vel. A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.

   

Nemzeti Filmarchívum, B. Müller Magda felvételei

    

.

Sára Sándor 1933. november 28-án született a Pest megyei Turán. Apja itt volt aljegyző, majd jegyző lett a közeli Ikladon, ahova 1941-ben az egész család követte. Másodikos elemista korától Aszódra járt iskolába, de a gimnáziumot már a jászberényi nagyszülőknél lakva fejezte be, mert apját pozíciója miatt internálták a második világháború végén. Csak három év múlva került vissza Aszódra, majd Berettyóújfaluban tanult, végül Budapesten érettségizett 1952-ben. A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett.

   

   

A Filmművészeti Főiskola évei alatt rengeteg fényképet készített az elesett, utcán tengődő emberekről. 1956-ban a főiskolán tagja lett a forradalmi bizottságnak. Amikor a hatvanas években enyhülni kezdett a belpolitikai helyzet, Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdiófiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Operatőrként dokumentalista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni. Majd első meghatározó rendezése is elkészült, a 17 perces Cigányok 1962-ben. Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte meg Feldobott kő címmel. A játékfilmes bemutatkozást később olyan munkák követik, mint a Holnap lesz fácán, a Nyolcvan huszár, a Tüske a köröm alatt, a Könyörtelen idők, a Vigyázók, legutóbb pedig A vád.

1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére, hét éven át volt a televízió elnöke. Filmjeit több mint félszáz országban vetítették, s számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.

.

Eifert János: Fák tánca (Mártély, 1980)

.

Hogy jön ez a kép Sára Sándor halálához? A magyarázat egyszerű: fiatal koromban a rendezőként, vagy operatőrként jegyzett filmjei óriási hatással voltak rám. Akár a 17 perces rövidfilmje, a Cigányok, az 1968-ban rendezett első játékfilmje, a Feldobott kő, vagy a Szinbád (Huszárik Zoltán rendezésében) képi világa iskolapélda a magamfajta fotográfus számára. Kitűnően fényképezett, indiai képeiből rendezett fotókiállítását éppen szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában láthattam. Nagyszerű kiállítás volt, emlékezetes.

Egyik filmjének egyes jeleneteit a mártélyi Holt-Tiszánál forgatta. A Fák tánca c. képem később ezen a helyszínen készült. Valamilyen alkalomból – talán amikor a Magyar Fotóművészek Szövetsége tiszteletbeli tagja lett – az Alföldi Galériában rendezett kiállításom katalógusával ajándékoztam meg, ezt átlapozva erről a fotómról mondta, hogy nagyon tetszik, ő ugyan nem lógat képeket lakása falain, pláne fotográfiákat, de ezt szívesen feltenné. Az ajándékpéldány átadására nem került sor, mindketten igen elfoglalt emberek voltunk, de most pótolom, remélve, hogy fent látja, megkapja és szeretettel fogadja majd…

Számomra Ő mindig is a mesterem marad, és azt a pohár bort, saját borát, amivel salföldi pincéjében 1988-ban megkínált, az ízét és az ő barátságos, biztató tekintetét soha nem felejtem el…

Eifert János “NAGY UTAZÁS UJGURFÖLDÖN” – Lipták Galéria, Budapest, 2019. március 20 – április 16.

 

Eifert János Nagy utazás Ujgurföldön Marco Polo nyomdokain

LIPTÁK GALÉRIA (Lipták Villa, 1146 Budapest, Hermina út 3.) 2019. március 20 – április 16.

Megnyitó: 2019. március 20. 18:00 óra

Megnyitja: Turczi István József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas költő

Naplójegyzeteimből:

 Joggal gondolhatják, hogy a fotóművész, vagy természetfotós, amikor utazása élményeit feldolgozza, az ember és természet viszonyát kutató, faggató „fotográfus tudósként” rendezi, válogatja képeit és mutatja be azokat. Most tekintsenek el ettől, hiszen a közölt képek nem tárgyszerű leírások, hanem egy nagy szerelem képei, melynek középpontjában ugyan a hegyek, a folyók, a sivatagok, a falvak és városok, az itt élő emberek arcai állnak, de mind-mind egy csodálatosan szép ujgur lány arcát idézik (aki persze meg sem jelenik a képeken) akinek vonzása, szerelme, szenvedélye fejeződik ki a táj- és zsánerképekben. Hogyan kezdődött ez a szenvedély, ami újból és újból visszavonz, visszahív, találkozásra késztet Kínával, azon belül az Ujgurfölddel?

 

  1. júliusában mobiltelefonon kerestek a Chinese Photographers Associationtól, hogy augusztusban mennék-e fényképezni Xinjiangba. 2002-ben, Henan tartományban már részt vettem egy hasonlón a szervezésükben, így rögtön igent mondtam. 2006. szeptemberében-októberében nagy kedvvel mentem, egy nemzetközi csapat résztvevőjeként – amelybe a világ legjobb fotográfusait igyekeztek összeválogatni, természetesen a kínaiakat is – Ujgurföldön, Marco Polo nyomdokain haladva, Xinjiang tartományban az északi és déli Selyem utat jártuk végig. Mintegy 10 ezer kilométert gépkocsin, 12 ezret repülőn, s gyalogosan számolatlan utat megtéve egy csodálatos utazás részese lehettem.

A Selyemút, mint ismert, az ősrégi kínai civilizáció Nyugat felé terjesztésének fontos csatornája volt, híd szerepet játszott a kínai-nyugati gazdasági és kulturális cserekapcsolatokban. Selyemút néven leggyakrabban azt az utat emlegetjük, amelyet a Nyugati Han-dinasztia által kiküldött Zhang Qian császári megbízott az akkori fővárostól, Changantól nyugatra haladva megtett, és amely Rómáig terjedő szárazföldi út volt, két, északi és déli ággal. A déli út Dunhuangtól indult, a Yangguan bástyán, a Kunlun hegylánc mellett a Congling hegygerincen keresztül nyugatra a Dayuezhi-ig (a mai Afganisztán északkeleti részéig), Anxi-ig (a mai Iránig) és Tiaozhi-ig (a mai Arab-félszigetig) terjedt.

Az északi út pedig egykor Dunhuangtól indulva a Yumen bástyán, a Tienshan hegylánc mellett a Congling hegygerincen, a Dawan-on, a Kangju-on (ma mindkét helység közép-ázsiai országban található) keresztül délnyugat felé haladt egészen addig, amíg találkozott a déli úttal. Mind a két szomszédos utat „Szárazföldi Selyemút”- nak hívják. Az én utam – ahogy már korábban jeleztem – Kína legnagyobb tartományában, Xinjiangban vezetett, ahol Marco Polo nyomdokain haladva fényképeztem a Tienshan hegység, Taklamakan sivatag és a Tarim-medence által határolt területet. Az ujgúr főváros, Ürümqi volt a kiindulási pont, ahonnan – nem haladási sorrendben – Kasgár (Kashi, Kashgar, Qäshqär), Atush, Tumshuk, Xianglonghu, Kucsa (Ku Che, Kuqa), Baluntai, Bayanbulak füves puszta, Korla (Kuerle), Gongnaisi, Turpan, Changji , Miquan, Sanshiutan, Heizvilig érintésével. Ujgur, tadzsik, mongol, azerbajzsán, han kínai népekkel találkozva egy teljesen más Kína-kép kerekedett ki előttem.

   

Leginkább az ejtett ámulatba, hogy az itt élő népek – földrajzi és éghajlati szempontból – nehéz viszonyok között virágzó városokat, gazdag mezőgazdasági kultúrát teremtettek.

A földalatti csatornarendszer, amelynek segítségével a Tienshan olvadó hósipkáiból vízzel látják el a hatalmas területeket, az egyedülálló a világon. No meg a zene és a tánc! Én magam kicsit megtanultam az ujgur, mongol táncokat. Csodálatos tartomány, érdekes és rokonszenves emberekkel. Nem túlzás, ha azt állítom, a világ történelmét idézi a jelen.

   

Képeimből kitűnik talán, hogy nemcsak a közhelyeket vettem észre a természeti szépségekben gazdag, etnikailag sokszínű és különlegesen rokonszenves világukból: az embert környezetében, a maga valóságában. Mindezt a legegyszerűbb, letisztultabb képi megfogalmazásban, és elkerülve a szépséges szép képek esztétikai csapdáját, a nyers valóság felmutatása volt a célom.

Amit láttam és fényképeztem, megtapasztaltam, mondhatni részletekben az egész. A Turfáni-mélyedéstől északra emelkedő, vörös homokkő alkotta hegyoldalak a napsütésben szinte lángolni látszanak, innen a nevük. Tiszta időben 100 kilométer hosszan, 500 méter magasan szívják magukba a perzselő nyári nap hevét, amitől 80 °C-ra is felmelegszenek. Napnyugta idején azután visszasugározzák az elnyelt meleget.

A Lángoló hegyek nyugati oldalában a vörös homokkőbe az erózió fél kilométer széles, 8 kilométer hosszú észak-déli lefutású völgyet vájt, amely öntözőcsatornái és dús vegetációi révén a nyári hőségben igazi oázist jelent Turpan lakóinak.

A 220 hektárnyi szőlőültetvényen termesztett számos fajta közül a mag nélküli fehér szőlő és a rozé a legkedveltebb. A magas cukortartalmú, zamatos, különleges ízű szőlőből kitűnő mazsolát készítenek.

Miután a szőlőültetvények a sivatag által körülvett oázisokban teremnek, nincs szükség a vegyszerezésre, permetezésre, ezért kitűnő biotermékek, melyek nagy keresletnek örvendenek a világpiacon.

A Xinjiang területén kétezer évvel ezelőtt létrehozott karezt, azaz földalatti kutak rendszerét a Nagy Fal és a Nagy Csatorna után Kína harmadik építészeti csodájaként emlegetik. Xinjiang 1600 árok, gát és földalatti csatorna alkotta kútjából kb. ezer Turpanban és környékén található. Ezek a földalatti kutak a Tienshan hegység olvadó hósapkáiból származó talajvizet gyűjtik össze. A vízgyűjtőárkok átlagos mérete 3 méter, de a leghosszabbak elérik a 30 méteres hosszúságot is. A belőlük kiinduló csatornák a völgyek veteményeseit és szántóföldjeit öntözik. A csatornák összesített hossza meghaladja a 3 ezer kilométert, amelyek évente több mint 600 millió köbméter vizet szállítanak. Ezek a földalatti öntözőcsatorna rendszerek öntözik a Turpan-oázis termőföldjeinek több mint 80 százalékát.

Az ujgurokról, és történelmükről

Az ujgurok Nyugat-Kínában, a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang (Xinjiang) tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában. Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják. A sámánizmust gyakorolták. És hogy még jobban bosszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető. Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet, ha valaki megkóstol, soha nem felejti el. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikáscsirke között. Tartozékai: a csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán. Az ujgurok hazájukat Kelet-Turkesztánnak nevezik. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik. A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos.

Ma mintegy húszmillió ujgur él világszerte. Ebből mintegy 8 millióan maradtak még hazájukban. A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasok voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük, még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.

A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn. (forrás: ujgur.hu)

A nyárfa – az ujgur ember szimbóluma

Elviseli a tűző napsütést, a hideget, a szárazságot, dacol a széllel és a homokkal (jelképesen: a hatalommal, az elnyomással). A magas sótartalmú, szikes homoktalajokban éppúgy megél, mint a vízparti területeken.
A Tarim-medencében található eufráteszi nyárfa (Populus euphratica) erdőt alkotva, 180 000 hektárnyi kiterjedésben, Kína teljes erdőterületének 24%-át adja. Mondják a világ legnagyobb nyárfa-erdejének is, amelyet összefüggő ökoszisztéma jellemez, és tanulmányozására sok országokból érkeznek kutatók. A nyárfát az ujgurok a sivatag lelkének mondják (és a békés együttélés, meg a türelem mintaképének), hiszen 60 különféle növénnyel együtt (köztük vörös fűz, keskenylevelű ezüstfa, vadkender) képes eltűrni a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is.  Mint tudjuk, a Tarim medencében, amely mérsékelt égövi kontinentális sivatag, a nyár forró (július 28°C), a tél hideg (január -10°C), az éves abszolút hőingás több mint 70°C. Az éves csapadék kevesebb, mint 100 mm; a terület nagy részén kevesebb, mint 10 mm. Gyakoriak a porviharok. A tipikusan azonális, orográfiai sivatagok a tenger messzesége és a medence zárt jelleg miatt alakultak ki.

Eifert János: Ősz Xinjiangban / Autumn in Xinjiang (2006)
China, Xinjiiang, Sept 23. – October 09. 2006
Photo: János Eifert

Kína, Xinjiang, Ujgúr-föld

شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى
Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni
新疆维吾尔自治区

Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület vagy Xinjiang Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya

新 xīn – új
疆 jiāng – határvidék
“új határvidék”

Területe: 1 660 000 km²

Népessége: 19 630 000

 

Földrajzi helyzete

Kína észak-keleti régiójában található Xinjiang tartomány. Északon Oroszország, észak/észak-keleten Mongólia, keleten Kína, délen Tibet, nyugaton India (Kasmír), Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja.

 

Természeti értékei és éghajlata

Délen a Himalája északi hegyvonulata határolja a Kunlun. Az ország közepén nyugat-kelet irányban a Tien-San hegyvonulat húzódik, ahol a legmagasabb pontja 7719 méter magas Kongur Shan hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van. A leghosszabb a Tarim-folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb tava a Lop-Nór-tó, de vannak időszakos tavai is. A szárazföldi kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250-500mm átlagosan.

 

Nyelve

Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazah, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az Altaji nyelvcsalád török ágába tartozik.

Főbb nemzetiségek:

Ujgur – 45%
Han – 41%
Kazah – 7%
Hui – 5%
Kirgiz – 0,9%
Mongol – 0,8%
Dongxiang – 0,3%
Tadzsik – 0,2%
Xibe – 0,2%

 

Capri – Olaszország, 2018. szeptember 28.

2018.09.28.-Capri-07

2018.09.28.-Capri_Lement-a-Nap 2018.09.28.-Capri-08 2018.09.28.-Capri-Világítótorony 2018.09.28.-Capri-06

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.

Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. Capri morfológiája komplex. Hegyei közepesek: a Monte Solaro 589 méter, a Monte Tiberio 334 méter magas, több tágas fennsíkja van, a legfontosabb maga “Anacapri”.

Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel. Leghíresebb sziklái a Faraglioni-sziklák, három ki sziget közel a parthoz. Caprin nincsenek ivóvízforrások

A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.

Capri szigete a földtörténeti ókorban még összefüggött a Sorrentói-félszigettel. A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják.

2018.09.28.-Capri_Pohár-sör 2018.09.28.-Capri_Pizza-és-saláta 2018.09.28.-Capri_Egy-pohár-ital 2018.09.28.-Capri-egy-jó-kis-ital

2018.09.28.-Capri_Templom 2018.09.28.-Capri_Kis-sziget-csónakkal Capri_Házszámtábla2018.09.28.- Eifert János felvételei

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.
Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. Capri morfológiája komplex. Hegyei közepesek: a Monte Solaro 589 méter, a Monte Tiberio 334 méter magas, több tágas fennsíkja van, a legfontosabb maga “Anacapri”.
Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel. Leghíresebb sziklái a Faraglioni-sziklák, három ki sziget közel a parthoz. Caprin nincsenek ivóvízforrások
A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.
Capri szigete a földtörténeti ókorban még összefüggött a Sorrentói-félszigettel. A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják.
Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik. A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában levő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt.
866-ban Lajos császár Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.
A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait, bár már előbb is történtek kísérletek a régi emlékek megmentésére.
Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A XX. sz. elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. Az első világháború után a nagy olasz költő, Ada Negri és a svéd író-orvos, Axel Munthe tette írásaival népszerűvé Caprit. Itt élt és dolgozott Hajnal János, a milánói dóm és a római templomok világhírű festője. (wikipedia.org)
A csodálatos sziget, Capri vitathatatlanul Olaszország, sőt, Európa egyik leggyönyörűbb helye. A Tirrén-tenger 10,4 km2-es területű földi paradicsoma már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. Számos római kori villa romjaiban fedezhető fel emlékük. De Caprit már jóval a rómaiak előtt is lakták: Kr. e. 8. században görög telepesek költöztek ide. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte az annál jóval kisebb Caprira. A sziget bájai számos irodalmárt és festőt is megihlettek. Ma is sok híresség, celeb látogatja, akiknek a szigeten luxusvilláik vannak, a Marine Grande kikötőben pedig luxusjachtjaik horgonyoznak. Az első szálloda Capri szigetén 1826-ban épült. Capri kifejezetten luxushelynek, viszonylag drágább szigetnek számít.
Caprin, természeti adottságait tekintve nem meglepő módon, nem homokos strandokat találunk: a strandok sziklásak-kavicsosak, de a homokos partok kedvelőit egészen biztosan kárpótolják a sziget csodái. Az egyik legnépszerűbb strand a Marina Piccola, Capri déli részén található. A fürdés mellett kiválóakat lehet a szigeten kirándulni: a kirándulások, hegymászások végpontjai, és a túrák önmagukban is fantasztikus látványt nyújtanak. A sziget körbehajózása (számos ilyen túra indul a kikötőből) szintén hatalmas élmény.
A szigeten két város található: Anacapri, ill. Capri. A nagyobb, és népesebb Capri, ahol a sziget két kikötője, a Marina Piccola, és a Marina Grande (amely színes házaival külön látványosság) van. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják itt a turistákat. Anacapri a sziget nyugati részén, magasabban található, kisebb, és teljesen más hangulatú, mint Capri.
Anacapri 275 m magasan fekszik a tengerszínt felett, a Kék Barlanghoz közel. Itt sokkal olcsóbbak a szálláshelyek, mint Capri városában. Anacapri nevezetessége számos villája, temploma, kolostora. Fő látnivalója a 2015-s árakon 7 Eurós belépődíjért látogatható Villa San Michele, amit a 20. század elején Axel Munthe svéd orvos Tiberius római császár villájának helyén épített. A villa kertjében egyiptomi, és egyéb antikvitás-kori ereklyék, és művészeti alkotások találhatók. De talán a fő ok, amiért megéri a belépődíj, az a kertből nyíló csodás kilátás Caprira, a kikötőre, a tengerre, és még a Vezúv is látszik!
(utazas-nyaralas.info/olaszorszag/capri)

2018.09.28.-Capri_Lement-a-Nap

Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik. A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában levő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt.

866-ban Lajos császár Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.

2018.09.28.-Capri-Pinea

A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait, bár már előbb is történtek kísérletek a régi emlékek megmentésére.

Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A XX. sz. elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. Az első világháború után a nagy olasz költő, Ada Negri és a svéd író-orvos, Axel Munthe tette írásaival népszerűvé Caprit. Itt élt és dolgozott Hajnal János, a milánói dóm és a római templomok világhírű festője. (wikipedia.org)

A csodálatos sziget, Capri vitathatatlanul Olaszország, sőt, Európa egyik leggyönyörűbb helye. A Tirrén-tenger 10,4 km2-es területű földi paradicsoma már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. Számos római kori villa romjaiban fedezhető fel emlékük. De Caprit már jóval a rómaiak előtt is lakták: Kr. e. 8. században görög telepesek költöztek ide. A Kr. e. 29-ben ide látogató Augustus császárt annyira megragadta a sziget szépsége, hogy a tulajdonában lévő, egyébként szintén gyönyörű Ischia szigetét elcserélte az annál jóval kisebb Caprira. A sziget bájai számos irodalmárt és festőt is megihlettek. Ma is sok híresség, celeb látogatja, akiknek a szigeten luxusvilláik vannak, a Marine Grande kikötőben pedig luxusjachtjaik horgonyoznak. Az első szálloda Capri szigetén 1826-ban épült. Capri kifejezetten luxushelynek, viszonylag drágább szigetnek számít.

Caprin, természeti adottságait tekintve nem meglepő módon, nem homokos strandokat találunk: a strandok sziklásak-kavicsosak, de a homokos partok kedvelőit egészen biztosan kárpótolják a sziget csodái. Az egyik legnépszerűbb strand a Marina Piccola, Capri déli részén található. A fürdés mellett kiválóakat lehet a szigeten kirándulni: a kirándulások, hegymászások végpontjai, és a túrák önmagukban is fantasztikus látványt nyújtanak. A sziget körbehajózása (számos ilyen túra indul a kikötőből) szintén hatalmas élmény.

A szigeten két város található: Anacapri, ill. Capri. A nagyobb, és népesebb Capri, ahol a sziget két kikötője, a Marina Piccola, és a Marina Grande (amely színes házaival külön látványosság) van. Szállodák, bevásárlóutcák, szórakozóhelyek várják itt a turistákat. Anacapri a sziget nyugati részén, magasabban található, kisebb, és teljesen más hangulatú, mint Capri.

Anacapri 275 m magasan fekszik a tengerszínt felett, a Kék Barlanghoz közel. Itt sokkal olcsóbbak a szálláshelyek, mint Capri városában. Anacapri nevezetessége számos villája, temploma, kolostora. Fő látnivalója a 2015-s árakon 7 Eurós belépődíjért látogatható Villa San Michele, amit a 20. század elején Axel Munthe svéd orvos Tiberius római császár villájának helyén épített. A villa kertjében egyiptomi, és egyéb antikvitás-kori ereklyék, és művészeti alkotások találhatók. De talán a fő ok, amiért megéri a belépődíj, az a kertből nyíló csodás kilátás Caprira, a kikötőre, a tengerre, és még a Vezúv is látszik!

(utazas-nyaralas.info/olaszorszag/capri)

Nápoly arcai… Olaszország, 2018. szeptember 24 – 28.

Nápoly-arcai-05.jpg2018.09.26.-

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.

Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.
Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).
A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.
Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]
Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.
A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.Nápoly (olaszul: Napoli, nápolyi nyelven Napule) Dél-Olaszország legnagyobb városa (közigazgatásilag comune), Campania régió székhelye. A városban található a Nápolyi főegyházmegye érseki széke. A város lakossága kb. egymillió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel második Olaszország legnagyobb városi agglomerációinak körében (Milánó után). Félúton fekszik a Vezúv és egy másik vulkáni terület, a Campi Flegrei között, a Nápolyi-öböl északi partján. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy a kolóniát Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek alapították Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. Miután a város kicsinynek bizonyult, attól keletre, a tengerparton egy új várost építettek Neapoliszt (latinul Neapolis, jelentése új város), Parthenopét pedig átnevezték Paleopolisznak (azaz régi városnak). Az évszázadok során a város többször is uralkodót cserélt (rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok), majd 1860-ban a Garibaldi által egyesített Olaszország része lett. A város környékének gazdag történelme és kulturális élete van. Híres a népszokásairól és konyhájáról (a pizza szülőhazája). A nápolyi nyelv (napulitano), Olaszország egyik leggazdagabb és legszínesebb regionális nyelve, mely sok jellemzőjében eltér a hivatalos olasz nyelvtől. Történelmi jelentősége, valamint kiemelkedő gazdasági teljesítménye révén Nápolyt Dél-Olaszország nem hivatalos fővárosának tartják.
Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).
A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.
Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]
Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.
A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.

2018.09.26-Nápoly_utcai-énekes 2018.09.26.-Nápoly_Hegesztés-az-utcán 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-12 2018.09.26.-Nápoly-arcai-04

2018.09.27.-Nápoly_Spanyol-negyedben

Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, a Campaniai-síkság délkeleti részén. Délkeleti városrészei a Vezúv lejtőjére kapaszkodnak fel, északkelet és keleti irányban a síkság irányában terjeszkedik, amelynek enyhe lejtőit a Capodimonte-domb 163 méteres magaslata szakítja meg. Észak-északnyugati irányban a Campi Flegrei határát is képező dombvonulat határolja: Camaldoli-domb (457 m) és a Monte Sant’Angelo (167 m).

A Nápolyi-öböl partja tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak a földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található. Nápoly vastag tufarétegekre települt, amelyeket az évszázadok során építőanyagként használtak fel.

2018.09.26.-Nápolyi-arcok-05 2018.09.26.-Nápolyi-motorosok 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-10 Eifert János felvételei

2018.09.26.-Nápoly-arcai-01 2018.09.26.-Nápoly-Építési-vállalkozó 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-03 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-04

2018.09.27.-Nápoly-Tojás-vár 2018.09.27.-Nápoly-esküvői-pár 2018.09.26.-Nápoly_metro 2018.09.26.-Nápolyi-arcok-13

Habár a görög telepesek érkezése előtt is léteztek primitív, elsősorban barlanglakó kultúrák ezen a vidéken, mégis ismeretlenek a mai Nápoly megalapításának körülményei. A legendák szerint az első kolóniát az argonauták alapították Phalerum név alatt. A történeti emlékek viszont arra mutatnak, hogy Parthenopé név alatt a Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek Megaride (ma Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén (Monte Echia). Ugyanakkor Claverius római történész írásaiból ismert, hogy a települést Neapolis urbs ante Partenope dicta est prius Phalerum (Neapolis városa korábban Parthenopé előtte Phalerumnak neveztetett) név alatt is emlegették, így nem kizárt, hogy az argonauta legenda Phalerumja ténylegesen létezett. Nevét – szintén legendák alapján – Akhelóosz görög folyóisten három szirén lánya egyikének, Parthenopénak köszönheti. A legendák szerint Parthenopé, miután énekével nem sikerült elcsábítania Odüsszeuszt, Megaride szigeténél öngyilkos lett.[9][10][11] Az i. e. 7. és 6. században Parthenopé virágzó kolónia volt Kümé fennhatósága alatt, amely az egész Nápolyi-öböl területét uralta. I. e. 524-ben az etruszkok, sikertelenül ugyan, de megostromolták Kümét, ezáltal jelezve terjeszkedési törekvéseik kezdetét az Appennini-félszigeten. Kümé a szürakuszai türannosszal, Hierónnal szövetkezett és a görögök i. e. 474-ben tengeri csatában szétverték az etruszk hajóhadat. A győzelem jelentősége igen nagy volt: az etruszkok ezentúl nem jelentettek hatalmat a tengeren és kénytelenek voltak visszavonulni a félsziget északabbi részeire. Ezután a szürakúszaiak megszállták Ischia szigetét, de már i. e. 470-ben el kellett hagyniuk, mert kitörtek a sziget vulkánjai. Ezzel szemben Kümé és koloniája tovább virágzott és hamarosan szükségessé vált Parthenopé kibővítése. Mivel a települést alapításakor sziklás, mély völgyek valamint a tenger által határolt területre építették, a terjeszkedésnek a természet állta útját. Tehát i. e. 470 után egy új város nőtt ki az egykori Parthenopé mellett Neapolisz (latinul Neapolis) néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Paleopolisznak (latinul Palaeopolis) nevezték (görög jelentése régi város). Gaius Lutatius Catulus római consul írásai szerint viszont az i. e. 5. században a küméi görög telepesek, irigyelve szomszéduk gazdagságát, elfoglalták a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol új várost alapítottak. A mai kikötőtől északra fekvő Neapolis lakosságát i. e. 450-re khalkiszi, pithékusszai és athéni telepesek gyarapították.[9][10][11]

Az új város, Neapolisz, a szürakúszai görögök védelme alatt gyorsan fejlődött, gazdagodott és fokozatosan Athén fennhatósága alá került. Periklész hamar felismerte a város stratégiai jelentőségét a görögök Földközi-tengeren folytatott kereskedelmében, ezért kiemelt figyelmet szentelt a fejlesztésére. Ebből az időszakból származik a város alakját mai napig meghatározó szabályos, négyszögletes, rácsos utcahálózat, amelyet Hippodamosz talált fel Pireusz megtervezésekor. Parthenopéval ellentétben Neapolisznak kitűnő lehetőségei voltak terjeszkedésre, noha a mocsaras vidék miatt nem alakult ki nagy mezőgazdasági hátországa, ami következtében a város ellátása szinte teljes mértékben a tengeri kereskedelemnek volt kiszolgáltatva. Az i. e. 5. században a várost erős, helyszínen fejtett tufa darabokból épített falakkal vették körül. Ezeket a falakat az i. e. 4. században megerősítették, így a várost kettős fal védte. Ezeknek maradványai ma is láthatóak a Piazza Bellinin.

A történelmi belvárosától nyugatra egy dombvonulat húzódik, amely kettészeli a mai várost: a Vomero-domb (190 m) illetve a Posillipói-domb (160 m). Ez utóbbi a tengerpartnál meredeken ér véget. A domb alatt két alagút biztosítja az összeköttetést a belváros és Nápoly külső negyedei között (Bagnoli, Posillipo). Mindkét domb sűrűn beépített. A város délnyugati részében található a Posillipo-fok, amely a határt képezi a Nápolyi-öböl és a Pozzuoli-öböl között, így Bagnoli tulajdonképpen már a Pozzuoli-öböl partján fekszik. Ugyanitt, a tengerparthoz közel található a Nápolyhoz tartozó Nisida sziget.

Next Page »