Radics Márk: Vásárhely könyv. Kiállítás és könyvbemutató a Petőfi Művelődési Házban, Győr, 2005. december 2. A kiállítást megnyitja, a könyvet bemutatja Eifert János. (Fotók: Győri Fotóklub)

„A Vásárhely könyv bemutatása kapcsán fel kell tennem a kérdést Önöknek: Mit várunk egy városalbumtól? Eredményeinket, fejlődésünket, csupa szépet és jót, idegenforgalmi látványosságokat, amelyek vonzzák a turistákat?

Mit várunk a fényképtől? A szépséget, a harmóniát, a világ legszebb képét, retusálva?

Lehet-e egy könyvben egy város múltját és a jelen idejét egyszerre felvillantani, az ott élők vágyait, jövőképét előrehozni a fényképek által?

Lehet-e repedezett falakat, csorba téglákat hozzáadni az amúgy felfelé szökkenő templomtornyokhoz, szabad-e az egyenes tartású emberek mellett a sorstól roppantott görnyedőket is megjeleníteni, a kisimult arcokon a mély ráncokat ábrázolni? A ragyogó fények mellett megjelenhetnek-e a mély árnyékok?

Ha Radics Márk Vásárhely könyvét lapozgatom, a kiállításra válogatott képeit nézegetem, csupa igennel válaszolhatok: igen, felvállalható az esztétizáló szépség helyett a fénykép igazmondása, a hitelesség szépsége. Igen, helye van a jelen képei között a múltnak és a jövőnek. Igen, büszkék lehetünk arra a városra, amelynek ugyan nincsenek felhőkarcolói, világhírességnek számító látványosságai, de épületeinek, tereinek és utcáinak idegenforgalmi prospektusokban le nem írható hangulata, megejtő szépsége van. Igen, az itt élő emberek egyéniségükben, tartásukban hordozzák a paraszti és polgári múltat, a történelem szelíd és viharos évszázadait, a röghöz kötöttséget éppúgy, mint a lélek szabad szárnyalását. Az igeneket a képek őszintesége, az ábrázolás lendületes és fiatalos stílusa igazolja, és az a felnézés, ahogyan a fiú tekint fel apjára, szemében a szeretet és megbecsülés csillan fel.

De nézzük a könyvet: 16 ív A5-ös méretben, keménytábla védőborítóval. Tapintásra, súlyra, kinézetre amolyan igazi fotóalbum, jó kézbe venni, belelapozni. Először csak átfutja az ember, leragadva egyik másik oldalpárnál, aztán újra átnézve veszi észre a kép-fűzés szépségeit, a tipográfia és szerkesztés kisebb-nagyobb ötleteit. Mert ötletek vannak: a pausz-betétlapok, amelyekre helyi személyiségek kézírása került, hitelesítve a gondolatokat, amelyek a városról, a városból szólnak; útmutató turistáknak, városfényképezés 30 perc alatt. Kis térkép, útirányjavaslat, pici eligazítás „lomo”-fotográfiákkal. A turistáknak szabad 30 perc alatt végigfényképezni a várost, de Radics Márknak erre, évekre volt szüksége. Négy év munkája a képanyag, 2002-től már a könyvben-gondolkodás vezette a szemét a kiegészítő képek fényképezésénél. 2003-ban elkészült a makett, aztán a megjelenésért való küzdelem. A csatát végül is Vásárhely polgármestere, dr. Lázár János és az NKA Fotóművészeti Szakkollégiuma vitte győzelemre. Segítségükkel, támogatásukkal hamarosan már igazi Vásárhely könyvet lapozgathatunk, amelyben a város teste-lelke benne van. Igazi városalbum.

A könyvet, a kiállítást már bemutattam. Illene a szerzőt is bemutatni. Hogy mikor született, hol szerzett – vagy ne szerzett – diplomát, hogy milyen díjai, önálló és csoportos kiállításai szerepelnek szakmai életrajzában, nem tudom, szerényen hallgat ezekről.

Emlékszünk, József Attila rövid önéletrajzára: „születtem, elvegyültem és kiváltam…” Száz éve született, melynek dátuma egyben a Költészet Napja is. „Mikor meghalt, nem volt senkije. És ma – költők tudják csak igazán – egész világ a birtoka: fűszálak més csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.” – 1962-ben Pilinszky János írta e sorokat József Attiláról. Én nem tudom, hogy Radics Márknak van-e szép autója, öröklakása, elegáns öltönye. De azt sejteni vélem, Vásárhely képeit – amellyel bennünket könyvében és kiállításán megajándékozott – büntetlenül senki el nem veheti tőle.

 A kiállítást megnyitom.

Eifert János

 (Győr, Petőfi Művelődési Ház, a 2005. május 2-i  kiállítás-megnyitón elhangzottak szövegvázlata)

 Tagsági bélyeg 2. – a Magyar Fotóriporterek Társasága jubileumi kiállítása, BTM Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza (Budapest III., Lajos u. 158.), 2005. november 24 – 2006. január 8.

A kiállítást megnyitotta: Gera Mihály újságíró

 „A Magyar Fotóriporterek Társasága idén ünnepli megalakulásának tizenötödik évfordulóját. Egy társaság, szakmai szervezet tagjai általában tagdíjat fizetnek. Két évvel ezelőtt azonban az elnökség úgy gondolta, hogy ne a tagdíj kösse a fotográfusokat a Társasághoz, hanem az a tevékenység, amely iránt mindannyian elhivatottságot éreznek: a fotografálás. Megkérték tehát a tagságot, hogy tagsági díj helyett ajánljanak fel egy-egy képet a Társaságnak. Így jött létre az első Tagsági bélyeg kiállítás.

Az idei “tagsági díjakból” ismét egy nagyon érdekes és értékes kiállítás született. A meghatározott tematika nélkül kiadott felhívásra a fotóriporterek olyan alkotásokat küldtek be, amelyekből a kiállítás látogatói képet kaphatnak a hazai sajtófotó helyzetéről, megismerhetik azokat a témákat, jelenségeket, amelyek a fotoriportereket manapság foglalkoztatják. Ugyanakkor a kiállítás egy keresztmetszetet is nyújt napjaink Magyarországáról és egy kis kitekintést ad a nagyvilágra.”

Kiállítók: Arnold Éva, Bacskó Levente, Balázs Attila, Bara István, Batha László, Bege Mária, Benkő Imre, Berzsenyi Iván, Bánhalmi János, Bánkuti András, Chochol Károly, Dallos István, Dezső Tamás, Domaniczky Tivadar, E. Várkonyi Péter, Eifert János, Erdei Katalin, Fazekas István, Fejér Gábor, Fejér Zoltán, Felvégi Andrea, Fodor György Szeréna, Friedmann Endre, Gadányi György, Golovtsik Gábor, Gordon Eszter, Grechisch Tamás, Grnák László, Gy. Balázs Béla, Gyarmati József, Gál-Lázi György, Gárdi Balázs, Habik Csaba, Hegedűs Márta, Hemző Károly, Horváth Dávid, Horváth Péter, Isza Ferenc, Izsák Mária, Kaiser Ottó, Kallus György, Katkó Tamás, Kerekes István, Keresztes Magdi, Kiss Kuntler Árpád, Kiséri-Nagy Ferenc, Knap Zoltán, Koncz György, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Koszticsák Szilárd, Kovalovszky Dániel, Kovács Attila, Kresz Albert, Kölcsényi Zoltán, Lakatos István, Lengyel Gábor, Láng-Miticzky András, Manek Attila, Markovics Ferenc, Mike Károly, Mohai Péter, Molnár Artúr, Nagy Csilla, Nagy Gábor, Nagy Kristóf, Nagy Z. László, Nagy Zsolt, Németh György, Oláh Tibor, Pataky Zsolt, Pető Zsuzsa, Pintér Márta, Pálhegyi Dániel, Pólya Zoltán, Rédei Ferenc, Sopronyi Gyula, Soós Lajos, Szabó Barnabás, Szabóky Zsolt, Szalay Zoltán, Szandelszky Béla, Szebeni András, Szegő Erika, Szigeti Tamás, Széman Richárd, Szűcs Sándor, Sánta István Csaba, T. Balogh László, T. Szántó György, Teknős Miklós, Tímár József, Török László, Ujvári Sándor, Urbán Tamás, Vas János, Wagner Margit, Wéber Lajos, Zaránd András.

Kiállított képeim: Címlapterv (Győri Hét, 2005. november), El Kazovszkij (2003), Kezek, vágyak (Penthouse, 2004. október)

A Győri Hét megbízásából légifelvételeket készítetek a városról, leginkább a belvárosról, az összefutó vizeknél… Radó sétány, Káptalan domb, Bécsikapu tér, Karmelita templom, Romantik Hotel Schweizerhof, Király utca… Dunakapu téri piac, Móricz Zsigmond rakpart… Gyönyörű az idő, örömöm telik a fényképezésben.

Photos: Eifert János

Győr, Bécsikapu tér. A város legszebb terét, a Bécsikapu teret már korábban (2003. július 10.) fényképeztem, szemmagasságból… Canon Digital Ixus, nyolc-tíz felvétel, PhotoStitch szoftverrel összefűzve. Szándékosan eltekintettem a műszaki precizitástól, a felvételkészítéskor “megugráltattam” az egyes rész-képeket, hogy a panorámakép egy kicsit játékosra sikeredjen. A széleket is “megszaggattam” a Photoshop-ban…

A Bécsi kapu tér Győr történelmi belvárosának egyik legjelentősebb tere, Magyarország legszebb barokk tereinek egyike. Az Óváros nyugati kapuja, ide vezet a Rába kettős híd a Rába és Rábca közt elterülő Sziget és Újváros városrészek felől. A város legrégibb tereinek egyike. A szabálytalan alakú tér a XIX. század közepe óta nyugatról, a Rába felől nyitott. Egykor itt állt a reneszánsz stílusú Bécsi-kapu, melyen át a Rába kettős hídon nyugat felől érkező utasok érkeztek a Belvárosba. Mit látunk a téren?

Ott-ház
A műemlék értékű rokokó-copf palota 1778–1782 közt épült, kétemeletes homlokzata megtéveszti a szemlélőt. Második emeleti része ugyanis hamis, a tulajdonképpeni felmagasított attika mögött csupán padlástér van. Az így megépített nagy falfelület a barokk idő pompakedvelését szerencsés művészi megoldásban fejezi ki. A kosáríves bejárati kapu feletti nyitott erkélyt két sima törzsű oszlop tartja, az oszlopfejezeteket copf füzér díszíti. Az erkélynek rokokó kovácsoltvas rácsa van, mögötte kagylódíszes fülke magasodik, két oldalán copf vázákkal. A fülkében az Ott-család címere található. Udvarában körbefutó függőfolyosót találunk a XIX. század első feléből.

Kisfaludy Károly bronzszobra. A Bécsi kapu tér közepén áll,  fekete gránit talapzaton Győr megye nagy szülöttének, Kisfaludy Károlynak a bronzszobra. A teret keletről pompás barokk házsor zárja le. A 14. számú saroképületben működött a XVIII. század második felében az első győri kávéház.

Altabak-ház
Az Altabak-házA város egyik legrégibb lakóépülete, több házból építette össze 1620-ban Altabak János kanonok. Ez az épület már a Szabadsajtó és a Király utcák, valamint a tér által bezárt területen épült fel, igen hangulatos toszkán oszlopos, árkádos udvarral. Jelenlegi alakját a XVIII. században nyerte. A térre néző díszes barokk homlokzatát a sarkokon egy-egy zárt erkély díszíti. A jobb oldali erkély mellett helyezkedik el a lizénákkal körbefogott kapu, felette párkánnyal, melynek végein egy-egy barokk váza áll. Az emeleti ablakok felett lizénákkal megszakított, szalagmotívumokkal megszakított stukkódísz húzódik., ugyanez ismétlődik más díszítéssel az ablakok alatti „tükör”-ben. Az épület alacsony, széles ívelésű kapualja XVII. Századi. Emeletén a helyreállítás során feltárták a beépített udvar feletti toszkán oszlopos loggia keleti felét. A Szabadsajtó utca felőli oldalhomlokzaton a XVII. Századi építkezés szemlélhető: az emeleti rész konzolokra ültetve kilép a falsíkból.

A térről lépcsősor vezet a Rába parti terecskére, ahol Szent István király bronz lovasszobra látható. Az innen induló sétány a várfalak tövében a Rába majd a Mosoni-Duna partján a Dunakapu térre vezet. A várfal mellett Bécsből származó ágyúcsövek sorakoznak.

A Király utcai torkolattól északra , a Káptalandomb felé a tér egy kis mellékterecskével bővül, melynek közepén áll a Nimród-szobor.A Király utca sarkán a Bécsi kapu tér 11. szám alatti kétemeletes, sarokerkélyes barokk lakóházra hívjuk fel a figyelmet. A XVII-XVIII. század fordulóján épült házban lakott Schrőder Gyula orvos, a magyar röntgenkutatás úttörője.

Karmelita templom
A Karmelita templomA tér déli oldalán álló bájos és szép templom Győr legjelentősebb barokk épületei közé tartozik. A templomot Witwer Márton Athanáz, karmelita építész tervezte. Sziluettje elmaradhatatlanul hozzátartozik Győr városképéhez, annak egyik jellegzetessége. Díszesen kiképzett homlokzata néz a tér felé, meredek tetőszerkezete alatt tojásdad alakú kupola rejlik, melyet az elliptikus alapra felépített falak tartanak. Tornya a szentély jobb felén áll. A homlokzaton három szoborfülke, egy ablak és korabeli vaslemez-borítású kapuszárnyakkal ellátott bejárat látható. A kapu felett a rend címere van. Az ellipszis alaprajzú templombelső igen arányos és jó kiképzésű, művészi berendezését is Witwer tervezte. Egyenes záródású szentélyében nagyméretű főoltár helyezkedik el, mintegy színpadot alkotva a templom ünnepélyes belsejében. Oltárképe Szent István és Szent Imre hódolatát mutatja be Szűz Mária előtt. Az oltárépítményt szobrok és gazdag domborművek díszítik. A templomban négy mellékoltár van, drámai hatású oltárképeit az olasz Martino Altomonte készítette. A mellékoltárok felépítménye és a gazdagon faragott szószék Richter Ferenc karmelita szobrász alkotása. Szépen faragott padjai korabeliek. A templom alatt hatalmas kripta húzódik, melynek bejárata a Loretto-kápolna előtt található. A templomhoz délről nagyméretű barokk rendház tartozik.

Eifert János: TEST-TESZT, Ibis Budapest, 2005. november 7 – 30.

A kiállítást megnyitja: Csíkvári Péter szobrászművész

Botond Béla: SZALTÓ – Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 2005. november 1-31.

“Tisztelt Eifert János barátom kérésére rögzítem azon gondolataimat melyek, az előttem állófeladat kérdéseivel foglalkoznak. Lehetségesnek tartom, hogy a megnyitón egy hasonló szövegre támaszkodó „bemutatkozást” tartok.

 Mint külföldről hazatért képzőművész nehezemre esett a személyemre vonatkozó exponálás időpontját és helyét megtalálni. Biztos vagyok benne, hogy az élet alapvető tényezőihez tartozik bizonyos körök átfutása, – zárulása. Egy folyamat ” körbefutott „teljesítése, felismerhető, mint a létünk tartozéka. 

Ez az alapgondolat sok képeimbe felismerhető, mivel az elmúlás, – a természetből indult lét visszatérő feloldódása, – tehát a ” futott „kör zárulása, – a természetbe való visszatéréssel teljesül. Én jelenleg is egy ”körbefutást „teljesítek, mivel 1956 őszén kellett távoznom hazámból, Budapestről, – mert a forradalomról késztett képeim tulajdonára statárium, avagy elítélés nélküli halált hirdettek. Közelünkből, az Apáczai Csere János Gimnázium padjáról indultam. Ott ért el az a hír, hogy osztálytársamnál azon negatívok után házkutatást tartottak, melyek az én kutyám óljában voltak eldugva. Körbefutottam a fél világot és szívesen zárom ezt a kört azzal, hogy felmutatom, mit hoztam magammal, – „körbefutva”. Ez a feladat számomra már azért is nehezebb kihívás, mivel helyi összeköttetések hiányában az elmúlt év tevékenységét a szerencsés alkalmak bíztató provokációjára kellett fordítanom. Úgy gondolom, a szerencse velem van! 

Portugáliából körülbelül öt évvel ezelőtt kerestem telefonkapcsolatot Eifert János fotóművész barátomhoz, akinek munkájának egy kis részét egy szintén szerencsés alkalom révén, – ott külföldön megismerhettem. Napjainkban záródott a kör, mivel Eifert Jánosnak személyesen tudtam átadni azt a dokumentációt, melyet egy közös ismerősünk Portugáliában készített munkájáról.  

Jelen feladatomhoz tartozna, saját munkámról beszámolni. Szívesen oldanám meg ezt a feladatot azon módon, hogy képeim beszéljenek magukért. Bízok képeimbe annyira, hogy ezt a feladatot tehát rájuk bízom. Ide kapcsolódik az a kérdés, hogy milyen cím alatt rendezzük ezt a kiállítást?  „SZALTÓ”? Egy szaltó lendületéhez hasonlítom azt az energia szükségletet, amire nekem jelen pillanatban szükségem van egy újabb kör átméréséhez. Ezért szeretném ezt a kiállítást a SZALTÓ cím alatt megnyitni. Ha feltételezzük, hogy ez a kiállítás egy életkör része akkor ezen ” körfutam ” hangsúlya a képzőművészeti tevékenységemre utal. Ahogy visszaemlékszem, az indulás első pillanataihoz tartozik, ahogy nagyapám óriás rajzasztala sarkán rajzolni tanultam. 

Körülbelül 1952 őszén, keresztapám, Dr. Jajczay János művészettörténész révén Dulovits Jenő privát diavetítését élvezhettem, – és a körbefutás gondolatához tartozik, hogy a mai napokban fedezem fel, hogy Németországban, mint fotográfiát is oktató docens diákjaimnak olyan feladatokat adtam, melyek ma engem Dulovits annakidején látott képeire emlékeztetnek. Pátczay Pál műtermének élménye,- egy makett gyártási folyamata, az u.n. ” Beccafumi – makett “,- még ma is tulajdonomban van. A szombati találkozások a Gerbo cukrászda baloldali zárt termében, ahova keresztapámat kísérhettem: egy kedvelt ceremónia volt,- (részemről bevallom főleg az ott kínált kakaót, élveztem) – az ottani nagyon halkan folytatott, – művészek között majdnem titokban mondott szavak, – „Olaszország a rács mögött!!!”-  száj elé emelt  kéz mögött suttogva,- még ma is  élénken  emlékezetemben van !  

Véleményem  szerint ezen gyermekkori  élményekre alapul  az  a  lendület, amiből még ma is profitálok,  és ha  most ezeket a sorokat írom  talán  sejtem is hogy miért kell képeket  alkotnom  a  Jugoszláviában  történtekre,  avagy miért   írok  egy  képet  mint  “ Censor ” alá , mely   képnek  témája   a cenzúrázott  médiacsata  az  úgynevezett   “ csaták  csatájáról “,  Irakban. A képeimben meglévő, tudatosan beépített lappangó képek felfedezése és azok mondanivalójáról nem szeretnék itt külön beszámolót tartani. Találják meg, akik a képeimmel párbeszédbe akarnak kerülni!  

Minden nap, újra, – újra valamit felfedezni, a képben a képet megtalálni, legyen egy kép élvezete is egy körfutam és legyen az a legbiztosabb képjelentőséget bizonyító indikátor, hogy milyen hosszúnak bizonyul a kép kommunikációs körfutama. Viszont be kell számolnom arra vonatkozóan, hogy van egy egyéni jelzésem, hogy milyen szintre mérlegelek egy képet. Azon képeken melyeket egyéni megítélésem szerint jelentősnek tartok, mint képalkotó szándékosan háttérbe akarok vonulni és ezt azon módon, jelzem szimbolikusan, hogy ezeket a képeket csak ”Béla ” szignóval látom el.  Az első évtizedek külföldön a megélés napi küzdelmében zajlottak. De beszéljünk inkább a máról, avagy inkább a holnapról! Én Londonban ismerkedtem Joseph Beuys művésszel. Az ő egyénisége, munkáiban rejtett, avagy nyitottan jelzett társadalmi kritikája, és az ő által bebizonyított tény: ” minden lehet művészet…” Mély hatást gyakorolt személyemre.  

Egy hétköznapi tárgy szimbolikus, kommunikációs adottsága, – pl. egy különleges alkalom révén olyan kontextusokat teremthet,  melynek  alkotói  példája  már  Beuys előtt  is megvolt . (Gondoljunk példaképpen a dadaizmus híres tárgyaira.)  

De hódoljunk tiszta lélekkel a természetben adott művészetnek, és engedjük meg manapság is azt a luxus magunknak, hogy egy rejtett természeti alkotást felismerve, – megtalálva, – fellelve – képben, fényképen, talán digitális feldolgozásban, vagy eredeti formájában a művészet pódiumára emeljük. Mindennek az alapja a vizuális kommunikáció adottsága és a fény csodálatos világa. Az első “ fénykép – ész „(e z a szó csak a magyarban létezik!) a hosszú pillanatok megörökítője volt,- mi már zseniálisan játszhatunk a fényképészet zongoráján, ha csak látni, és hát játszani is tudunk.  Ma már digitálisan! Használjuk a technika és technológia végtelen fejlődési folyamatából adódó lehetséges új digitális eszközök alkotási lehetőségeit, – annak ellenére, hogy a ” nem – hozzáértés ” rossz példái és azok gátló hatása mindig jelen van. Ez a tény viszont a múlt minden szakaszában is jelen volt. 

Legyenek utolsó mondataim, amiben beismerem, hogy nem csak fotográfiával, grafikával, akvarell, vagy olaj festészettel és szobrászattal foglalkozok, hanem ma már az ” elektrografika” eszközeit is alkalmazom. Igyekszem az új digitális eszközök világát arra vonatkozóan megismerni, hogy milyen lehetőségek rejtőznek ottan, mint alkotáshoz alkalmazható módszer. Végeredményben beismerem, hogy a ”fényleképzés „foglya vagyok, – mindegy hogy ceruzával, ecsettel, avagy más technikai eszközök lehetőségeivel. Egyben híve vagyok azon alapvető” szakmai” ismereteknek, – nevezzük ezt tudásnak, vagy képzett tehetségnek, ami egy minden viszonyban virtuális képalkotást megalapoz. Épen úgy, mint ahogy egy talált kőben a természet révén született kommunikációs adottságával szemben én nyitott vagyok, – a látás, – a felismerés és kontext – transport, és talán az erre következő grafikai feldolgozás, avagy elektorgrafikailag leképzett papírra került ” fényvisszhang”, – lehet jelentős számomra, mint alkotás. 

Még egyszer szívesen hangsúlyozom: a ”fényleképzés „az én világom és egyben feltétlen híve vagyok azon „a szakmát körbefutó ismeretnek”, ami a minden viszonyban virtuális képalkotás  alapját  szolgálhatja, – ha ?…  nyitottak vagyunk !  – és a felületes. ..” ezt már ismerem. ..” fogalmat nem tévesztjük össze a…”  ezt most már tényleg tudom  “.. fogalommal! Nem szabad megakadnunk a művészetben manapság adott, avagy még felfedezhető végtelen kombinációs lehetőségeiben! Nem  szabad  azon  töprengeni,  hogy  szabad – e   ezt  vagy  amazt  megtenni, alkalmazni! A múlt alkotásainak tisztelete, maradandó értékének becslése nincs ellentétben, a jövőben lehetséges „fényleképzési rendszerekkel”! A jövő értékelésre szánt alkotásait nem szabad ” féltékenyül” a fejlődési lehetőségektől” óvni, vagy a fejlődési lehetőségek ellen leárnyékolni! – ez még gondolatban is tilos! 

A művészet fogalma nekem a múlt fogalmi viszonyában csak annyit változott, (Beuys értelmében is) hogy a vizuális érzékenységünk manapság nem a való világ hű másolatát értékeli magasra, (persze ez egy természetes követelmény lehet, ha dokumentációról van szó) hanem a kép kommunikációs élménytartalma az, ami a kép művészeti jelentőségét alkotja. Ez létrejöhet a szín – árnyalatok élményt adó szimfóniája révén épen úgy, mint egy intermediális kontext-mezőnyben alkotott mű formájában. 

Kiállításomat nevezhettem volna SZALTÓ helyett ”SPAGAT” – avagy magyarul TERPESZ -nek is, mivel manapság különböző műfajok között terpeszben állunk. Nálam sokszor előfordul, hogy különböző műfajok keverékéből igyekszek egy olyan képet alkotni, melynek kommunikációs élménytartalma a kép létét alátámasztja.  Az egymáshoz mozgásba került műfajok, azok ”átszűrődése”, kombinációja, kiegészítve az egyéni manuális és vizuális készségekkel, – a legújabb, – talán már a különböző elektronikus eszközök alkalmazásával alkotott képek”újszerű” kommunikáció – ajánlata a mi a jövőnk!

Zárjuk Babits szavaival: “… modern az a művészet, amiben az egész múlt benne rejlik, és még  egy   kicsit  több…”

 Én, most, mint a fenti gondolatok tudatos híve, szeretném az Önök elismerését megnyerni.”

                        Béla          (Botond)

 Botond J. Béla – 8315 Gyenesdiás, Pf. 07 – Telefon: (30) 505 7640; (70) 505 5847

Számítóképek 7. –  a “Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely” kiállítása. Vízivárosi Galéria, Budapest, 2005. október 28. – november 18.

Az 1997-ben Ligeti Erika és Csíkvári Péter kezdeményezésére alakult alkotóközösség (LEDA) számítógépes munkák iránt érdeklődő szobrászok számára teremt lehetőséget a képkezelő programok használatának megismerésére. Csíkvári Péter maga vállalkozik a kollégák oktatására. Az első alkotótelep Hódmezővásárhelyi Művésztelepen volt, ahol a résztvevők (Csíkvári Péter, Király Vilmos, Ligeti Erika, Perger László, Szöllőssy Enikő) saját (kezdetleges) számítógépükön kezdtek dolgozni. Ezt követően a szponzoroknak köszönhetően (NKA, HUNGART és magánszemélyek) a többnyire 8-10 főből álló csoport évente 2 hetet a Kecskeméti Alkotóházban tölthet. A kurzus művész hallgatói elsősorban a Photoshop programmal és más képkezelő programokkal ismerkednek. A számítógépes ismeretek révén a szobrászati tevékenység bővül, lehetséges a virtuális tér használata és a plasztikai művek számítógépes alakítása, tervezése. Számos mű grafikai igénnyel készül, részben a plasztikai elemek felhasználásával, részben más vizuális lehetőségek alkalmazásával, bővítve a szobrászi kifejezés lehetőségeit a digitális programok segítségével. Eddig hat kiállításon mutatkoztak be a művészek, és CD is reprezentálja eddigi munkáikat. 2004-től az elhunyt alapító emlékére “Ligeti Erika Digitális Alkotóműhely” néven működik a közösség. Kiállító művészek: Bakos Ildikó, Csíkvári Péter, Eifert János, Gábor Éva Mária, Lévay Jenő, Ligeti Erika, Márkus Péter, Perger László, Szöllőssy Enikő, Várnagy Ildikó A kiállítás megtekinthető: 2005. október 28. – november 18. A kiállítás helyszíne: Vízivárosi Galéria, 1027 Budapest, Kapás utca 55.

http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=146972&ctag=articlelist&iid=1

   Siklós Péter és Eifert János felvételei

Lapleadás, és a következő szám tervezése a FotoVideo szerkesztőségében, Budapest, 2005. október 27.

Már korábban leadtam – e-mailen elküldtem – a FotoVideo következő számához a cikkeim kéziratát és a hozzájuk tartozó fotókat. Fehérvári Gizi tervezőszerkesztő számítógépén most a megtervezett oldalakat, és a címlapfotót nézem át, javítok, korrigálok. Visszanézzük a szeptemberi szám borítóját is, ahol apróbb hibát véltem felfedezni. Közben Soltész Rezső, a lap tulajdonosa és kiadója néz be a szobába, vele megbeszélem a holnapi díjátadó menetrendjét. közben még az elmaradt honoráriumomat is fel tudom venni.

Anton Bruckner Centrum (Carlonestrasse 2, 4052 Ansfelden, Austria)

Samstag,  22. Oktober 2005

von 9.00 bis 17.30 Uhr

Die digitale Multimedia-Show – aber WIE?

Wir zeigen die Praxis

János Eifert, EsFIAP

ÄSTHETIK-Seminar

Bilder fotogrfieren – Formen oder Geschichten zeigen genügt nicht!

Der Autor muss die Seele der Schau so präsentieren,

dass Zeit, Ton und Musik eine gemeinsame Komponente bilden.

DRAMATURGIE-Workshop

Das Geheimnis einer guten Diaschau liegt in der Übereinstimmung

zwischen Inhalt und Struktur und

zwischen den schöpferischen Zielen und Vorstellungsmöglichkeiten.

→also in deinem Kopf!

Sára lányom a tolmácsom az ausztriai Ansfeldenben rendezett diaporámaworkshopomon.

Szabó Béla: Városom, Győr. Vallomások képekben. Jó József  szövegével. Kiadó /Herausgeber / Published by Szabó Béla, 2005

Fotogram. Kiállítás a Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszékének Kepes György Vizuális Műhelyében készült hallgatói munkákból, Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája (Budapest I., Színház u. 1-3.), 2005. október 13 – 30.

Megnyitotta: Eifert János, köszöntőt mondott: Bölcskey Miklós, az Eszterházy Károly Főiskola Rajz Tanszékének tanára

  Eifert János felvételei

Eifert János: Képnovellák 3. – 7 város a VII-ben, Budapest, AKKU

Európa kulturális fővárosa címért pályázó városok bemutatkozása: Győr estje, 2005. október 11., 20:00 óra

Eifert János installációja és digiRama vetítése

Nő – természetesen

A szép nő természetesen szép. Erről szól a rendezvény támogatójának, a Dove-nak most kezdődött kampánya is, amelynek középpontjában ezúttal nem a szupermodellek, hanem a hétköznapi nők állnak.

Ez a gondolat az indítója annak a vitának is, amit a Dove támogat, és amely világszerte elindult a természetes szépség érdekében. És ez volt az alapgondolata annak a beszélgetésnek is, amely a Szépművészeti Múzeumban útjára indította a magyarországi akciót.

A beszélgetésen részt vett Göncz Kinga, esélyegyenlőségi miniszter, aki elmesélte: közszereplővé válásakor a legtöbb tanácsot az ügyben kapta, hogy sminkelje magát erősebben. Jakab Kriszta, a Nők Lapja Cafe és Akovács Éva, a Maxima főszerkesztője arról beszéltek, hogy olvasóik a számukra elérhetetlen ideálokat nem is hajlandóak követni, nem érdekli őket! De a leghatásosabb érvek Réz Andrástól hangzottak el, aki eltűnődött: hogyan is élhette túl kamaszkorát korunk szépségideáljának olyannyira nem megfelelő nők között?

Eifert János, Szili Nóra, Tari Annamária és a beszélgetés minden résztvevője arra hívta fel a figyelmet: nem az ideálnak való megfelelés, hanem az önismeret az, amely boldoggá és elégedetté teheti a nőket. Mert a szépségről készült felmérés szerint a boldog nők az igazán szép nők!

2005. 10. 04.

                                                                                                                                                               Eifert János: Hommage á Dienes Gedeon (2005)

Dienes Gedeon (1914–2005)  

 A Dunakanyar Fotóklub Fotografikák 2. című kiállítását Eifert János nyitja meg a Katona Lajos Városi Könyvtár Galériájában (Vác, Budapesti főút 37.)

Kiállítók: Ágg Károly, Csigó László, Gyimesi Sándor, Kocsis Iván, Kralovánszky Balázs, Molnár Ferenc, Tahin Gyula, Szabóné Nagy Erzsébet. A kiállítást szervezte: Kocsis Iván

„A fényképezés „felfedezése”, mint köztudott, felszabadította a festészetet a valósághű ábrázolás követelménye alól, és olyan műfajokat „adott le”, mint a portré-, vagy történelmi festészet. Ha kevéske iróniát belevihetek az amúgy „halálosan komoly” témánkba, úgy azt is mondhatnám, hogy ezek a „leadott műfajok” lényegében nem mások,  mint az uralkodók (ma: királyok, államfők, vezéregyéniségek, kiemelkedő személyiségek), az udvari élet szereplőinek (ma: a társadalmi-, gazdasági-, politikai- művészeti közélet szereplői), az udvar eseményeinek (régen: csaták és vadászatok, udvari jelenetek és lakomák, diplomáciai cselvetések, beleértve az érdekházasságokat is, ma: háborúk és vadászatok, politikai események, parlamenti viták, fogadások, tüntetések, stb.) megörökítése, vagyis „alkalmazott fotográfia”, ecsettel vászonra kenve. Szóval, hogy a fényképezés ezt a társadalmi elvárás szerint kötelező penzumokat átvállalta, nemcsak a saját pozícióit erősítette, hanem hozzájárult a festészet modern irányzatainak a fejlődéséhez is. Ez a tény egyáltalán nem áll ellentmondásban azzal, hogy a modern festészeti irányzatok hetven évvel a fényképezés keletkezése után indultak igazán fejlődésnek, miután a festészet a naturalizmus és a realizmus után eljutott az impresszionizmusig. Ez az útkeresés is példázza, hogy hosszú folyamatról, párbeszédről beszélhetünk, amelynek során a naturalista és impresszionista festészet tapasztalataiból világossá vált, hogy a fényképezés alkalmasabb a valóság pontos visszaadására, és sokkal jobban képes megragadni a hangulatot és a pillanatot. A festészet és a fényképezés útjaik szétváltak, – ne tévesszen meg senkit, hogy eközben még hatottak a „festőies” irányzatok – egymástól eltérő feladatokat állítottak önmaguk elé, céljaikat más-más eszközrendszer segítségével valósították meg.

Aztán a fényképezés is rohamosan fejlődött, ugyanúgy, mint a róla alkotott „kép”, és e „képnek” a megfogalmazása. Már a századforduló környékén sokan vélekedtek úgy, hogy „a fotográfia ugyanolyan művészet, mint a képzőművészetekből ismertek, csupán eltérő eszközeivel hozza létre műveit”. Mára már megdőltek azok a definíciók, amelyek a fotót a pillanat művészetének, vagy az élet hiteles, objektív ábrázolásának mondták, és a sajátos eszközhasználatról mondottak sem igazak. Ha a kortárs fotográfia jelentősebb alkotásait, művészi szándékait, stílusirányzatait nézzük, meg kell állapítanunk, hogy a korábban felvázolt munkamegosztás – hogy a fotográfus a földhözragadt dolgokkal foglalkozzon, dokumentáljon, riportot készítsen, a festő, szobrász, grafikus pedig kreatív alkotásokat hozzon létre, szárnyaljon – napjainkban már értelmezhetetlenné vált. Nemcsak azért, mert a progresszív fotográfia, a kísérletező fiatalok átnyúltak a festészet területére, és kölcsönöztek eszközöket onnan is. Ez fordítottan is működik: a képzőművészek egyre izgalmasabb fotográfiai alapú műveket hoznak létre, kölcsönzik a technikát tőlünk is.

A határok más területen is megszűnni látszanak: míg korábban élesen elvált az amatőr, vagy a professzionista státusz, napjainkban – amikor a képből, mint műalkotásból indulunk ki – ezek érdektelen mellékkörülmények. A tehetség önképzés és tapasztalat útján is képes a mesterség-művészet eszközeit megszerezni, magas szinten birtokolni. A technikai-esztétikai értékek megítélésekor  a vizsgált kép készítőjének státusza hatodrangú kérdés csupán.

Megjegyzem, más vonatkozásban is felborult a régi rend, amelyet a rendszerező elmék, művészettörténészek, kritikusok a korábbi állapotokból kiindulva alkottak. Ma már a fénykép nemcsak dokumentál, és nem is a világ precíz képének megörökítésére hivatott: az események, életszerű pillanatok rögzítése mellett képes az érzelmi állapotok, hangulatokat és formai-dekoratív élmények megjelenítésére is. Mint más művészeteknél.

A kép (fénykép) nemcsak információkat hordoz, érzéseinket befolyásoló, érzékeinkre ható esztétikai élvezetet is jelenthet. Az igazság keresése mellett, a szépség megtalálásában is szerepet játszik. Lásd: festészet, zene, költészet, tánc és a film…

A fotografika különösen érdekes és élvezetes stílusával alkalmas arra, hogy – mint korábban említettem – érzéseinket befolyásoló, érzékeinkre ható esztétikai élvezetet is jelent. Ugyanakkor információkat is hordoz, melynek olvasatát éppen e technika (forma) képes felerősíteni. Számos technikai, technológiai változatát ismerjük. Színeket, tónusokat redukál, a gradációt meredekebbre véve felkeményíti, karakteresebbé teszi a rajzolatokat. Nem a részletekre, hanem az összhatásra koncentrál. Más esetben izohéliával, és hasonló u.n. szűrt-tónusokat hozzáadó, additív technikákkal „házasodik”, amelyből termékeny szellemű dolgok születnek. Készítőik még inkább mesterei a fotográfiának, tudásuk, technikai képzettségük magasabb színvonalon használja a fotográfia eszköztárát, mint az amolyan – persze nem lebecsülendő – megszokott eszközhasználattal dolgozó fotográfusok teszik.

A kreatív fotográfiában, mint általában a vizuális művészeteknél (képzőművészet, film, videó) a kép manipulálása a művészi képformálás eszközeként általános és természetes, tehát elfogadott. A tudományos, dokumentatív célú fényképeknél, a sajtófotónál, amelyeknél a pontos és hiteles közlés a cél, megengedhetetlen bármiféle beavatkozás, ami a tényszerűséget megváltoztatja. A nyomdai feldolgozás, megjelenítés során szükséges beavatkozás (pl. a zavaró háttér, az oda nem illő képelemek eltüntetése, stb.), amennyiben ez nem jelent lényegi változtatást, megengedett.”  (Eifert János)

Portréfényképezés – smink, maszk, Gombár Judit óráján. Gyakorlati foglalkozás a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakközépiskola 9. osztályos képzős hallgatóinak, 2005. szeptember 22. (Eifert János felvételei)

Kiállításrendezésem – Stanislav Zvirgzdas: Litván tájak – Monostori Erőd, Komárom, 2005. szeptember 17 – október 15.

Stanislov Zvirgzdas: Litván tájak

MADI Galéria, Győr. International Mobile MADI Museum Foundation.
Kiállításmegnyitó, nem is akármilyen.

Read more

  Eifert János felvételei

Portréfényképezés. Elmélet és gyakorlat a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakközépiskola 9. osztályos képzős hallgatóinak, Győr, 2005. szeptember 13.

Eifert János: Montázsok/Montages/Монтажи (2005. szeptember 12.) DigiRama 4 Min. Photo&Design:  J. Eifert – HDAV Show Q 0,8 – Wings Platinum 2.30 –

Lásdd, YouTube: http://www.youtube.com/watch?v=ku7onheP1bM

Eifert János: Képnovellák 6. fényKÉP/másKÉPP kiállítás és digiRama vetítés, Győr, Váczy Péter-gyűjtemény (Magyar Ispita, 9022 Győr, Nefelejcs köz 3.) 2005. szeptember 1 – 11.

A kiállítást megnyitotta: Somodi Ferenc újságíró, a Kisalföld főszerkesztő-helyettese

   Szabó Béla és Eifert János felvételei

II. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

„Arcus Temporum – Időívek” címen tavaly indult útjára a Pannonhalmi Művészeti Fesztivál. Az idei rendezvényre augusztus 26-28. között kerül sor a Pannonhalmi Főapátságban.

A fesztivál magját a zenei programok adják. Négy nagy koncert keretében Joseph Haydn és az orosz-tatár származású Szofia Gubajdulina művei szólalnak meg. A Muzsikás együttessel két esten is találkozhatnak az érdeklődők: az első „A Muzsikás és határon túli vendégei”, a második a „Zsoltár és népzene” címet viseli. A fesztivál vizuális programjának keretében Eifert János fotóművész képeiből összeállított szabadtéri vetítésen vehet részt a közönség. A színházi programban nyolc magyar színtársulat tíz-tíz perces előadást tart a Főapátság Arborétumában, amelyek témája Dante Isteni Színjátéka lesz. A nézők helyszínről helyszínre sétálva látogathatják az egyes produkciókat. További információk az alábbi honlapon találhatók. (Forrás: fidelio@fidelio.hu)

http://kultura.hu/main.php?folderID=910&articleID=115822&ctag=articlelist&iid=1

Magyar Hírlap, 2005. augusztus 24., szerda

http://archivum.magyarhirlap.hu/pannonhalmi_idoivek_kortars_zenevel.html#sthash.GfjWSwMr.dpuf

Pannonhalmi Időívek kortárs zenével

Ezen a hétvégén másodszor rendezik meg a Pannonhalmi Művészeti Fesztivált. A háromnapos programsorozat mottója és alcíme – akárcsak tavaly – idén is az Arcus temporum latin kifejezés, aminek magyar fordítása: Időívek. Ez arra utal, hogy a fesztivál az idő távoli pontjait szeretné összekötni a mai korral. Ennek a szemléletnek szép és jellegzetes példája, hogy a Pannonhalmi Főapátság történelmi falai között mindhárom napon Csapó Gyula kortárs komponista elektronikus zenei installációja lesz hallható. A fesztivál főszereplője és díszvendége a tatár származású, Németországban élő zeneszerzőnő, Sofia Gubajdulina, akit – a francia Pierre Boulez, a német Karlheinz Stockhausen, az észt Arvo Pärt, illetve a magyar Kurtág György és Ligeti György társaságában – korunk legjelentősebb európai zeneszerzői között tartanak számon. A hetvennégy éves művész fiatalon Dmitrij Sosztakovicsot tekintette példaképének, de aztán hamar letért az akkori Szovjetunióban helyesnek tartott alkotói útról, így a vasfüggöny mögött csak filmzenéit mutathatták be, Nyugaton viszont jelentős sikereket aratott radikálisan újszerű, sajátos tónusú kompozícióival. Offertorium című hegedűversenyét a nagyszerű lett hegedűművész, Gidon Kremer vitte világsikerre; másik fontos alkotása, a vallásos ihletésű Hét szó (Seven Words) pedig szombat este Pannonhalmán is elhangzik, a gombos harmonika (vagyis a bajan) virtuóza, Elsbeth Moser, valamint Vlagyimir Tonkha csellóművész és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok előadásában, Keller András hegedűművész vezényletével. Közvetlenül utána Joseph Haydn azonos tematikájú oratorikus műve, a Krisztus hét szava a kereszten szólal meg, s ez a kettősség, Haydn és Gubajdulina életművének párhuzamba állítása végigkíséri a pannonhalmi fesztivál klasszikus zenei koncertjeit. Két hangversenyt ad az apátságban a Muzsikás együttes: Hamar Dániel és együttese az egyik koncerten hagyományos népzenei repertoárját, a másikon a zsoltárok és a folklórkincs kölcsönhatásait mutatja be. Izgalmas szellemi kaland lesz a vasárnap délutáni színházi fesztivál, melyen nyolc ismert alternatív társulat – Artus, Frenák Pál Társulat, Gergye Krisztián, Hólyagcirkusz, Ladjánszki Márta, Természetes Vészek, TranzDanz, Urbán András Társulat – Dante Isteni Színjátékát parafrazeálja Hudi László rendezésében. Különlegesnek ígérkezik Eifert János fotóművész A képnovella című “kísérleti adása” is péntek éjjel, az apátsági borpincészet udvarán.

Kata, Lili és Andris indián sátrat készítenek, sajátos motívumokat festve rá. Honton felállítják, és kedvenc tartózkodási helyükké válik…

A nézőkért vívott küzdelemben a közszolgálati televízió olyan programot kínál, amely avatott szakemberek előadásában az ismeretek bővítését szolgálja.

Orha Zoltán szerkesztő elmondta, hogy az M2 csatornát “tudás TV”-ként akarják bevezetni és megszerettetni a nézőkkel, és témáik közül, amelyeket a tudomány, a művészet, a hit területeiből merítenek, nem hiányozhat a fotográfia, a fotóművészet sem: “Pont olyan embert keresünk, aki nagy tudású, felkészült, tapasztalt előadó, figyelnek a szavaira, és nem jön zavarba egy kis élő adástól sem… Hát így került Eifert János Fénykép/Másképp sorozata a Magyar Televízió M2-es csatornájának Válaszd a tudást műsorába, amelyet először csak 4 részesre terveztünk, de a nézők visszajelzései alapján “nézni-látni” sorozatát “végteleníteni” kellett. “

Megnyerő volt, hogy Eifert János már a sorozatának bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a szemünkkel nézünk, az agyunkkal látunk, a fényképezőgép csak a megörökítés eszköze. Ezért először nem a technikát, és az esztétikát sulykolja az emberekbe, hanem egyfajta látásmódra, a fotográfiai “kép/írás/olvasás”-t. “Azért vállalkoztam erre a sorozatra, mert úgy gondolom nem az eszköz a fontos, hanem a látásmód, amely minden vizuális művészetnek az alapja – magyarázza a fotóművész. A művészetben a szabályok csupán arra valók, hogy jól megtanuljuk, mikor kell felrúgni azokat. A sorozat témáinak összeállításakor a több évtizedes nemzetközi tapasztalat, a széles kitekintés is segített.”
A július 22-én, 9 órakor kezdődő 17. élő adást – melynek témája a csendélet – éjjel egy órakor megismételjük. A Fénykép/Másképp sorozat következő élő adásai július 25-én, augusztus 5-én és 19-én láthatók, majd “iskolaszünet” következik. Folytatás szeptemberben.

Orha Zoltán