Eifert János felvételei

Fotóoktatás.hu Összeáll a csapat az aktfotográfia gyakorlati foglalkozásán: Bodogak Sándor, Giang Tuan Dat, Percz Krisztián, Koros Edina, György Judit, Kertész Rita, Popovics Lilla, Imre Tamás, Imre Anikó. Bemelegítésként alapbeállításokkal kezdjük, először természetes fénnyel, majd kőlámpával, gyertyákkal “dolgozunk”.

Ildikóval ellátogatunk a Jazz Gardenbe (1053 V. kerület, Budapest, Veres Pálné utca 44.), Body Magdit meghallgatni…

Bódy Magdi pályafutása már gyermekkorában elkezdődött. A MRT gyermekkórusával bejárta a világot, később 1965. október 31-én, New York-ban, az Ed Sullivan show-ban lépett fel a Beatles társaságában. 1970-72 között a Korong együttes énekese volt (Jésus Krisztus Szupersztár rockoperájának Mária Magdalénája), majd 1972-1975 között Vukán György tanítványa volt, majd elvégezte a Köllő Miklós Pantomim Stúdiót. A mimet énekkel kombinálta. A hazai sikerek után egy spanyol turnéra indultak Marcel Marceau-val. Bilbao, Barcelona, Madrid és San Sebatian voltak állomásai.

1972-1975 között a Generál Mikrolied tagjaként énekelt. 1975-től kezdve szólópályára lépett. 1976-ban közreműködött Zsombolyai János, Kenguru című filmjének zenéjében, majd a közönség az Év Énekesnőjének választotta. 1977-ben zenekart szervezett régi néhány Beatrice taggal, illetve Debreczeni Csaba (ex- Bergendy) zenésszel, de az együttes 1981-ben feloszlott. 1977-ben megnyerte a Tessék Választani-t a Boldog napok c. dallal. 1981-ben a KFT-vel lépett fel a Pop-Rock fesztiválon, de újhullámos próbálkozása sikertelen maradt, még ugyanabban az évben Kanadába költözött. 1982-ben az ottawai konzervatórium tanára volt, majd önálló énekiskolát alapított és tanítással foglalkozott. Később New Yorkba költözött ahol a Special EFX együttessel saját szerzeményeit vette fel. Itt a Greenich Village híres jazz klub állandó vendége volt. Azóta többször hazalátogatott…  és szerencsénkre már itthon él…

Magdit szólistaként hivják műsorokba, így megalakitja BODY M. együttest és elindul sikerekben gazdag szóló karrierje. Éveken át turnézik, lemezt készit, TV és rádió- műsorok főszereplője. Minden Fesztiválról első és közönség dijjal jön haza. Intertalent Gottwaldov, Bratyslavska Lyra, Karel Gott koncert, Pilzen, Pragokoncert vendége.
Kelet Németországi Drezden fesztivál, Berlin Friderichstadtpalas Nina Hagen, Manfréd Krug, Günter Fisher, Ein Kessel Buntes, Rund,…
Lengyelország Sopot fesztivál sztárja, Gdansk, Wroclaw, Varsó… Állandó vendége

Következő állomás Kanada és U.S.A. Ottawában koncertezik saját együttesével, majd a CHEM FM verseny győzteseként bejárják Kanadát. Fellépő vendég Donovan, April Vine, Nina Hagen, Buddy Rich, Tina Turner koncertjein. Torontoban a Jazz és Blues zene virtuózaival találkozik és koncertezik.

New York álmai városába költözik,ahol a SPECIAL EFX együttessel a saját szerzeményeit veszi fel. Itt a Greenich Village hires jazz klub állandó vendége. Itt talákozik Dizzy Gillespie, Chieli Minucci, Vince Loving, James, Beardon, Rodney Holmes, Attila Zoller, Gil Goldstein, George Jinda, Szakcsi… világhirű zenészekkel.

Magdi újra itthon. Kiadja a SZERETETT c. karácsonyi cd jét angolul és magyarul, majd megjelenik az ÚJRA ITTHON c.Maxi CD je.

2000. novemberében megjelent a SONY kiadásában az ITT ÉS MOST c. régen várt CD és kazetta.

2001. július 13 án BÓDY MAGDI KONCERT sztár vendégek SZAKCSI és CSEPREGI GYULA a BUDAI PARKSZINPADON.

2002. Fellépések a New Orleans és Jazz Garden klubban. május-június Las Vegas, New York, Portland koncertek

2003. Új cd vel jelentkezik Magdi I LOVE NEW YORK / Sony, Madó Music Amit New Yorkban és Budapesten vett fel az amerikai SPECIAL EFX együttessel.

2004. Jubileumi Koncert, Kanadai jazz koncertek

2005. A Jazz Garden rendszeres vendégművésze, Toronto, New York fellépések

2006. Norvégia 61 koncert, Tv műsorok

2007. Új cd készülőben, Turnék Kanada, Norvégia

2008. Szerelem Zene cd megjelenés, Koncertek a pécsi és szegedi jazzfesztiválon

Andris újabban csupa-festékes kézzel érkezik hozzám. Falat fest, grafitit. A számítógéppel megtervezi képeit, aztán egyiket-másikat itt a Városligetben, közfalon megfesti. A szomszéd falakon a “nagymesterek” képei. Fantasztikusak. Szóval, újabban csupa festékes kézzel tér haza, és látom, belül sokkal gazdagabban…

Hazám-díj 2009

 A XXI. Század Társaság elismerését, a Hazám-díjat november 14-én, szombaton, 13 órakor adták át a Magyar Tudományos Akadémián (1051 Budapest, Roosevelt tér 9). Köszöntőt mondanak: Juhász Ferenc, Kósa Ferenc. Közreműködik Horgas Eszter fuvolaművész és Molnár Piroska színművész. A díjakat Kocsis András Sándor a XXI. Század Társaság elnöke, és dr. Csányi Vilmos a Hazám-díj Kuratóriumának elnöke adják át.

“Az idén a kuratórium a következő kiemelkedő alkotóknak ítélte a Hazám-díjat: Bálint András színész, Erdélyi Zsuzsanna folklorista, Jancsó Miklós filmrendező, Nagy Károly szociológus, USA, Pataki Ferenc társadalompszichológus, akadémikus, Somlyódi László mérnök, akadémikus, Tóth István fotóművész. (A kuratórium tagjai: Csányi Vilmos etológus, akadémikus, Hovanyecz László újságíró, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezérigazgatója, a XXI. Század Társaság elnöke, Kósa Ferenc filmrendező, Révész Tamás egyetemi tanár, Romány Pál egyetemi tanár, Vámos Tibor mérnök, akadémikus)

Ma délelőtt immár hagyományosnak mondható módon zajlott az ünnepi esemény. A társaság tagjai és a díjazottak először a Fiumei úti temetőben gyűltek össze, hogy egy szál virággal tisztelegjenek József Attila sírjánál. A díj átadása azután történt, a Magyar Tudományos Akadémián. Két korábbi díjazott, Juhász Ferenc költő és Kósa Ferenc filmrendező köszöntötte a kitüntetetteket. Kocsis András Sándor, a társaság és Csányi Vilmos a kuratórium elnöke nyújtotta át nekik a díjat: Varga Imre szobrászművész József Attilát ábrázoló kisplasztikáját, a Kass János grafikus által készített oklevelet és kétszázötvenezer forintot. Az ünnepségen közreműködött Horgas Eszter fuvolaművész és Molnár Piroska színművész.

Budapesten 2001. januárjában tudósok és közéleti személyiségek hozták létre a XXI. Század Társaságot. Még abban az évben megalapították a Hazám díjat, amely József Attila szonett-koszorújának címéről kapta nevét. A díjat minden évben november 16-án, az 1918-as, első magyar köztársaság kikiáltásának évfordulóján adományozzák hét olyan személyiségnek, akinek az életműve a társaság tagjaiból alakult kuratórium szerint József Attila költeményének szellemiségében fogant. 2004-től a kitüntetettekkel életinterjú készül, amelyet a következő évi könyvhéten Értékteremtők címmel jelentet meg a Kossuth Kiadó.

Ez idáig a következőknek ítélték oda a díjat :

Bacsó Péter [+], Bari Károly, Benkő Samu, Berek Kati, Bodor Pál, Borbándi Gyula, Cselőtei László, Csengery Adrienne, Domokos Géza [+], Enyedi György, Fejes Endre, Fejtő Ferenc [+], Féner Tamás, Ferge Zsuzsa, Gaál István [+], Garas Dezső, Hankiss Elemér, Horváth Teri [+], Hubay Miklós, Jancsó Adrienne [+], Juhász Ferenc, Kallós Zoltán, Kass János, Kállai Ferenc, Kányádi Sándor, Kertész Ákos, Keserű Ilona, Kokas Ignác [+], Korniss Péter, Kosáry Domokos [+], Kósa Ferenc, Kovács András, Kurtág György, Láng István, Makk Károly, Marx György [+], Melis György, Molnár Piroska, Novák Ferenc, Ormos Mária, Ördögh Szilveszter – posztumusz Hazám-díj [+], Petrovics Emil, Sánta Ferenc [+], Sára Sándor, Sárosi Bálint, Schéner Mihály [+], Seregi László, Sütő András [+], Szabó István, Szabó Magda [+], Szabó Zoltán, Szécsényi Ferenc, Törőcsik Mari, T. Sós Vera, Újfalussy József, Vajda György, Varga Imre és Zsámbéki Gábor.”  (Népszabadság – Kurucz Árpád)

  Móger I. és Eifert J. felvételei

  Imre Tamás felvételei

Ma gyönyörű őszi nap, séta Ildikóval a Városligetben. Délután felkészülök esti előadásomra, aktworkshop elméleti előadása a Fotóoktatás.hu hallgatóinak.

11, сряда, 17.00 часа Плевен – Художествена галерия “Илия Бешков”
Откриване на изложбите: “Новели в картини” – фотоизложба на Янош Ейферт

Настоящата изложба на Янош Ейферт представя 37 негови творби от различни поредици: “Актова фотография”, “Триптихи”, “Природа”, “Танц” и “Пътуване”. Изложбата вече е била показвана в София и в Пловдив (Международни фотографски срещи).
Янош Ейферт е един от най-известните представители на унгарското фотографско изкуство в Унгария и чужбина. Неговото творчество не може да се вмести в една стилова категория, той твори в много посоки. Ейферт е многостранна, непрекъснато обновяваща се, експериментираща фигура. Известността му се дължи на танцови, актови, природни и приложни фотографии. Работи освен това и като преподавател, лектор и експерт. Има зад гърба си 150 самостоятелни изложби, участвал е в 650 общи изложби, награждаван е 168 пъти. Снимал е в 41 страни. Неговите фотографии, фоторепортажи и статии редовно излизат в специализираната преса, в унгарски и чуждестранни вестници, книги и електронни медии. Написал е предговори за много фотоалбуми и изложбени каталози, откривал е изложби, изнасял е лекции.

Каменно вълшебство – изложба мозайки на Тимеа Каркиш “Втора спирка” за изложбата след София.
В продължение на три години (2001-2004) Тимеа Каркиш учи в най-престижната школа за мозайки в Европа – Scuola Mosaicisti del Fiuli (Италия). През 2004 г. се дипломира по специалността “Мозайка”. През 2005 г. е приета в Националното сдружение на унгарските творци. Първата изложба на Тимеа Каркиш е в Галерия “Дуна” в Будапеща.
Творческата концепция на Тимеа Каркиш има две направления: от една страна експеримент с материята, от друга – творческата изява. Авторката дава израз на преклонението си пред живата природа, използвайки предлаганите от минералите възможности. Стремежът на Тимеа Каркиш е картините й да отразяват природните цветове и форми.
Изложбите ще продължат до 10 декември

На 11 ноември от 17 ч. в ХГ „Илия Бешков” ще се открият две изложби – плод на добронамереното и дългогодишно сътрудничество между плевенската галерия и Унгарския културен институт – София.

Янош Ейферт е роден на 8 май 1943 г. в Ходмезьовашархей, Унгария. Започва да се занимава с фотография през 1968 г. От 1985 г. прави и диапорами. През 1998 г. е художествен ръководител на Първата унгарска национална фотоседмица, основател и главен редактор на първото онлайн фотографско списание (сайта на Унгарския съюз на фотографите). В периода 2002-2004 г. е художествен ръководител на фестивала Mediawave. През 2006 г. заминава на научна командировка в Китай по покана на Китайската асоциация на фотографите.

Янош Ейферт е един от най-известните представители на унгарското фотографско изкуство в Унгария и чужбина. Неговото творчество не може да се вмести в една стилова категория, той твори в много посоки. Ейферт е многостранна, непрекъснато обновяваща се, експериментираща фигура. Известността му се дължи на танцови, актови, природни и приложни фотографии. Работи освен това и както преподавател, лектор и експерт.

За приятелите на фотографията и приложните изкуства, настоящата експозиция е повод за празник-среща с най-утвърденото име във фотографията и смелата новаторка Тимеа Каркиш.

Тимеа Каркиш в продължение на три години (2001-2004 г.) учи в най-престижната школа за мозайки в Европа – Scuola Mosaicisti del Fiuli  (Италия).  През 2004 г. се дипломира по специалност „Мозайка”. 2005 г. е приета в  Националното сдружение на унгарските творци, а първата й изложба е в галерия „Дуна” в Будапеща.

Творческата концепция на авторката има две направления: от една страна – експеримент с материята, от друга – личностна и творческа интерпретация. Тимеа Каркиш вярва в живата природа като използва предлаганите от минералите възможности за отразяване на естествените цветове и форми в нея. И  както казва: „Чрез индивидуалното пренареждане на конкретните елементи и мотиви се опитвам да създам изцяло ново качество. Старателната, стигаща до най-малките подробности изработка на творбите ми е дан на почит към древното изкуство. Повърхностите едновременно отразяват насладата от съзидателния труд на занаятчията и носталгията по някогашното обществено битие, по работата, извършвана в името на общността. Опитвам се да привлека вниманието върху естетическото качество на творбите си, техните символи, широкия им асоциативен кръг и многопластов художествен израз.”

Двете експозиции ще бъдат отворени за посещения до 10 декември 2009 г.

Антония Караиванова  – уредник в ХГ „Илия Бешков”

    Sehr Miklós felvételei

Robert Jankuloski A makedón Fényképészeti Központ alapítója és igazgatója. 1996-ban a skopjei Színművészeti Főiskola fényképészeti Tanszékén szerzett művészeti diplomata. Fontosabb egyéni Kiállításai: Skopje, Megosztott szentélyek, Nemzeti Galéria (2009), Bécs (Ausztria) “Art Point” Művészeti Galéria (2006); Pancevo (Jugoszlávia): utcák, a Kortárs Művészetek Galériája (2003), Bécs (Ausztria): 12 ezüstkatona (Európai kontextus), (2002), Skopje, Fényképek háttere 2, fotóinstalláció “Ciao Diana”, Kulturális Központ “Mala Stanica” (1997); Kumanovo: Rock-Fotográfia, a Kulturális Központ galériája (1991). A közös kiállításokat, amelyeken részt vett Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Jugoszláviában, Macedóniában mutatták be.

Monika Moteska A makedón Fényképészeti Központ munkatársa. Skopjéban, a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomata, 1996-ban. Egyéni kiállításait Skopjéban, Bécsben és Belgrádban mutatta be. Fontosabb csoportos Kiállításai: Skopje, a Kortárs Művészetek Múzeuma, New York (USA), Stockholm (Svédország), A világ asszonyai, White Columns, Thesszaloniki (Görögország), Tengerek női alkotó i (2000), Tokió (Japán): Kisugárzások (1999 ), München (Németország): Kisugárzások (1998), Strasbourg (Franciaország): A makedón fiatalok napjai (1994).

 Herbst Rudolf felvétele 

Gábor György     

Koincidenciák – végső egybeesések

Egy táncszínházban rendezett fotókiállítás felettébb elegáns gesztus és érzékeny intellektuális provokáció, hisz aligha találni nagyobb ellentétet annál, mint ahogy a tánc- és a fotóművészet éli meg és láttatja az időt, a mozgást, az elmúlást és az örökkévalóságot. A tánc a sok-sok egymást követő pillanatot eleveníti meg, temporálisan, egy epikus szálra felfűzve a mozgássort, s a megelőző pillanatot a következő pillanat által felülírva, megszűntetve, feloldva mindent az időben, a jelent örökösen múlttá téve és még a legvégső nyugalmat is dinamizálva. A fotóművészet viszont épp ellenkezőleg: az idő szakadatlan, örökös mozgását megállítja, a pillanat kimerevítésével legyőzi az elmúlást, s a temporalitásnak fityiszt mutatva a mozgást mozdulatlanná és örökké varázsolja, sohasem elmúlóvá. A tánc a most pillanatát a következő pillanattal megszűnteti, semmi sincs, csak az elmúló jelen, az önmagát kioltó pillanat, s a végére nem marad más, csupán a személyes emlékezés esetlegessége. A fotó a most pillanatát leképezi és megörökíti, a múltat örökös jelenvalóvá teszi, mintha legalábbis nem lenne elmúlás, csak a megképződött mindenkori jelen, s az emlékezés itt az objektív(nek vélt) tárgyi bizonyosságban találja meg legfőbb támaszát. A táncos minden egyes mozdulatában az eltűnő idő manifesztálódik, a fotós – vagy ahogy Roland Barthes nevezte: „a Halál ügynöke” – az eltűnt idő nyomába szegődik.

Amott lombhullató fák, emitt örökzöldek.

Ám elégséges-e a puszta ellentét – értsd: a másság – ahhoz, hogy értelmes egésszé szervesüljön: valahogy úgy, ahogy majd a messiási időben a farkas és a bárány fog békésen együtt lakozni, a párduc a gödölyével együtt tanyázni, s Ézsau könnyei végleg felszáradni.

A Megosztott szentélyek című kiállítás éppen ezt az egységet kínálja, nem pusztán azzal, hogy egy táncszínház biztosítja az otthont, az intellektuális hátteret, hanem kivált a kép és a képi világ különös találkozásából fakadóan vizualizálódik előttünk a rettentő kettősség együvé tartozása. Hiszen az exponálás – sokszor létezhetetlenül parányi – pillanata, miközben a múló pillanatot az örök fogságába zárja, s az örököt egy puszta pillanattá fokozza le, a fentiekben emlegetett két, egymással lételméletileg vagy metafizikailag ellentétes elemet, az éppen mostot és az örökkévalót vegyíti. Az éppen mostot és az örökkévalót: mondhatnánk úgy is, hogy az evilágit és az evilágin túli transzcendenst, az Örökkévalót – immár nagybetűvel –, vagyis az Urat, az Istent, a Teremtőt, a Gondviselőt.

Mert a kiállított fotók e két világ találkozási pontját örökítik meg: a szakralitás időtlen idejét, amikor a fönti és a lenti világ egy megszentelt pillanatra egymásban összeér, s mint két, egymás felé fordított tükör, mutatja egyik a másikát: kettejük metszetében valahol ott a végtelenség, de emberi szem nem látta módon, sosem feltárulkozva, sosem láthatóan, sosem teljes egészében, csupán rejtőzködve, racionálisan nem tudva, érzékszervekkel nem észlelhetően, ám a hit bizonyosságával érezve, tükör által homályosan.

Átmenetek, áttűnések.

Vannak pillanatok, ahol még az innenső világ jelenléte a markánsabb, a fotós tévedhetetlen ízléséről árulkodó megértő emberséggel, visszafogott játékossággal, csendes iróniával láttatva mindezt: a szent eseményre várakozó sátorlakók önfeledt campingezése, feltárulkozó majdnem pucér hátsó fertályaikkal, a zarándokok fogyasztói ízlését a műanyag babafigurákkal, s más fröccsöntött termékek kínálatával egyértelműsítő standok, a régi idők autójából előkerülő nagyüzemi ikonok és mécsesekkel feltuningolt kis házi oltárok, amelyek egy kockás műanyagabroszon kelletik magukat, vagy a logisztikai metamorfózison átesett talicska látványa, amely tegnap még talán a sógor építkezésén szolgált, mára viszont már a szent áldozatként felajánlott bárány szállításának kvázi-szakrális eszközévé magasztosult.

Ám más képeken már inkább az innensőn túli világ hangulatába leshetünk bele afféle misztikumot fürkésző voyeurökként: a szentségek előtti meghajlás, s a térdre borulás megszentelt pillanatába, ahol már nem is itt, hanem amott jár a hívő, avagy a sötét erőket legyőző, s mindeneket fénnyel elárasztó gyertyagyújtás átszellemült aktusába, megint máshol a csendes meditáció személyes magányába és kozmikus feltárulkozásába.

Itt a dolgok egymásba tűnnek: a lenti a föntibe, az itt és most az univerzálisba, a pillanat az öröklétbe. A szent helyek – mert a rettentő sors, az elborzasztó végzet, a kegyetlen fátum és a vérszomjas ember így hozta – teret adnak ennek is, meg annak is, ilyennek is, meg olyannak is. Mindebből persze nem következik, hogy a különféle hitvilágok, egyházak és felekezetek, vallások és hiedelmek békésen összeolvadnának, s megértően összehúzódzkodva, udvarias jólneveltséggel szorítanának helyet egymásnak, mintegy az ökumenikus rendeltetésűvé transzformálódott szentélyben előre berendezve a túlvilág tájait, s már idelenn összeköltöztetve farkast és bárányt, párducot és gödölyét. Erről szó sincs, hisz szó sem lehet: a hívő ember – minden hívő ember – joggal hiszi azt, hogy az ő igazsága az egyetlen és egyetemes igazság. Joggal hiszi, de nem tudhatja. Ha ugyanis mindezt tudni véli, akkor a közös szentély csendjét előbb-utóbb csatakiáltás veri fel, barbár hadak és barbár hadurak megrészegült őrjöngése, s a hely, ahol az imént még térdepelve és földig hajolva fordult Istenéhez a gyülekezet, vértől és mocsoktól válik szennyezetté.

De ha képzelt tudás helyett mindezt hiszi az ember, akkor csodák csodája, tartozhat ide, avagy amoda, imádhatja így vagy úgy a maga Istenét, a szakrális gesztusok mintha nem is különböznének, inkább ugyanazok és ugyanolyanok lennének, s összeérnének: a végtelenbe bámuló tekintet, a görnyedő test, a behajlított térd, az összekulcsolt kéz, az öröm, a várakozás, a meditáció és a remény megannyi testbeszéde – a fotók egy része pótolhatatlan kultúrantropológiai vázlat, dokumentum és tanulmány – ugyanarról szól: a különféleképpen imádott Egyről, s az oszthatatlan emberiségről. Az Egyről bennünk és felettünk.

Ha a már-már mennyei harmóniát megjelenítő fotók nyomán akadna valaki, aki úgy vélné, hogy létrejöhet teljes megbékélés és kiengesztelődés a különféle vallások között, az téved, illúziókat kerget, s nem érti a vallások lényegét. A hit világán belül nincs osztozkodás az abszolút igazságon, minthogy amoda csak egy út vezethet el, a saját utunk bizonyossága. Itt nincs kompromisszum és nincs egybeesés, nincs kiegyenlítés és nincs középút, s nincs posztmodern maszatolás vagy eggyé olvasztás.  Az ökumené szelleme nem tud kilépni a konferenciatermek obligát hazugságának hűvös világából: ott marad bezárva a valótlanság és félreértés mementójaként.  A hit univerzális és kizárólagos, az üdvözülés egyedi és felekezetre szabott.

A képek nem a vallások kiengesztelődéséről szólnak, hanem az emberek megbékéléséről. Arról, hogy hagyományaink és szokásaink eltérhetnek ugyan egymástól, de gesztusainkban azonosak vagyunk: ugyanazok a mozdulatok, ugyanaz az öröm és bánat, átszellemültség és alázat: a bárányt ölelő kar, a virágcsokrot markoló kéz, az imára kulcsolódó tenyér. Végső egybeesések.

Szakrális mozdulatainkban nem különbözünk egymástól. Egy emberiség, sokféle hitvilág.  

És megannyi gesztus a képeken. A másokéban önmagamat, a magaméban a másikat ismerhetem föl. Érdemes egymás szakrális gesztusait elsajátítanunk. A kiállítás fotói, akár egy ábécéskönyv, a gesztusnyelv alapjait nyújtják. A legegyszerűbb szavaknak, s a legbonyolultabb mondatoknak az elemeit.

Ideje végre elkezdenünk olvasni.

A naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége 2009-ben tizenhetedik alkalommal rendezte meg Az Év Természetfotósa pályázatot. A magyar természetfotósok évről évre bizonyítják, hogy világviszonylatban is a szakma legjobbjai közé tartoznak. Képeikkel a természet szépségére és sérülékenységére hívják fel a figyelmet, a vadon mellett az ipari tájról is beszélnek. A 2009-es pályázat remekműveinek, a fotósok kitartásának és természet iránti megszállottságának ez az album állít emléket. A kötet kétféle borítóval jelent meg, ugyanis készítői egyiknek sem tudtak ellenállni, így az olvasóra bízzák, melyiket választja.

Eifert János bevezetője:

A fotográfia története a természetfotózás története is. Amikor Henry Fox Talbot 1839. január 31-én bemutatta a londoni Royal Society-nek negatív-pozitív eljárását, majd ugyanezen év augusztus 19-én ismertették a Francia Tudományos és Művészeti Akadémia együttes ülésén Joseph Nicéphore Niépce és Louis-Jacques-Mandé Daguerre fényképrögzítési eljárását, már lehetett sejteni, hogy a fotográfia világhódító útja elején áll. Gyors elterjedése és szédületes fejlődése később igazolta ezt a várakozást. A kezdetben precíz leképező eszköz a XX. század elején már a hatodik művészeti ágként említtetik. Történetek, legendák, események kapcsolódnak fejlődéséhez; nagy nevek fémjelzik diadalútját; stílusok, műfajok, mozgalmak jelzik törekvéseit – a természetfotó is fogalommá vált. És ebből a jelenből, ami jövőképet is sejtet, már könnyű visszapillantani…

Modern kameráinkkal, berázkódásmentes objektívjeinkkel, digitális „kütyüinkkel” lessátrunkban üldögélve gondoljunk bele, mennyire nem lehetett könnyű vállalkozás, amikor az egykori természetfotós – rendszerint egy geológiai feltérképezésre induló tudományos expedícióhoz csatlakozva – szokatlanul nagyméretű gépével és 50×60 cm-es üveglemezeivel, a fényérzékeny anyag előállításához, „élesítéséhez” és kidolgozásához szükséges szekérnyi eszközzel vágott útnak. Ennek a korszaknak voltak „fotográfus hősei”, köztük az amerikai Ansel Adams (1902-1984), akit szinte misztikus vonzalom fűzött a komor tájhoz, megbabonázta őt a természetből sugárzó varázserő. Ember és táj különös viszonya tükröződik képein, fényképezte azt akár hajnali fényben, akár a felhők mögül kibukkanó hold sugarainál. De említhetném a magyar Rosti Pál (1830-1864) nevét is, aki a magyar szabadságharc elbukása után, száműzetése idején járta be Amerika tájait, és 41 darab 30×40 cm-es felvételt készített Kubában, Venezuelában és Mexikóban. 1859-ben tér vissza Európába, és kalandos utazásának művészi dokumentumait négy sorozatban egybegyűjtve, díszkötésű „Fényképi Gyűjtemény”-ében mutatta be a hazai közönségnek. 1861-ben az első példányt a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

Azóta újabb hősök születtek, természetfotósok, akik nemzedékről nemzedékre örökítve a képességet, tudást, sokat tettek azért, hogy a növény- és állatfajok élőhelyei, érintetlen szépségei mellett az „ipartól nyomorgatott” területei is „emlékezetünkbe vésődjenek”. Szinte mozgalommá nőtt az értékmentés, és az egykori „természetjárók” szép természeti jelenséget megörökítő fényképezési vágya eljutott a nagy szakmai felkészültséget igénylő, időigényes, etikai alapokon nyugvó művészi képformálásig. Napjainkban a természetfotózás aranykorát éli, mondhatni mozgalommá növekedett. Tudomány és művészet, elkötelezett magatartás, amelynek során a veszélyeztetett természeti értékek, tájak, források, víznyelők, szikes tavak, lápok, kunhalmok, földvárak, barlangok, növény- és állatfajok stb. megörökítése nálunk is nagy szolgálatot tett megőrzésükért, fennmaradásukért, védelmükért. Egy-egy jó fénykép, művészi erővel megjelenített természetfotó számos esetben bírta rá a gazdálkodókat, a terület tulajdonosait, a törvényalkotókat, hogy az egyes növény- vagy állatfajok, tájak, természeti és kulturális értékek védetté nyilvánításával megőrzésükről gondoskodjanak.

A naturArt – az Év Természetfotósa 2009 pályázata, amelyre most is négyezer kép érkezett, ezt az értékmentést folytatja. Vajon ennyi képet hogyan lehet elbírálni? Hogyan lehet a pályázat kiírójának elvárásait számon kérni, miszerint „hazánk és tágabb környezetünk természeti értékeinek, csodálatos tájainak, egyedülálló élővilágának és a természet megragadott ritka pillanatainak bemutatásán keresztül, a természetvédelmi és biológiai ismeretterjesztés, a társadalom szemléletformálása és esztétikai értékítéletének fejlesztése érdekében” várják a képeket. Mint a zsűri elnöke tanúsíthatom, hogy Dombovári Tibor, Kármán Balázs – akik az Év Természetfotósa cím birtokosai -, az ezer zsűriben edződött Markovics Ferenc fotóművész, a kitűnő könyveiről, kiállításairól ismert Lóránt Attila, a nemzetközi megmérettetésben is élen járó Radisics Milán, a sok szép anyagot látott ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője jól állták a sarat a háromfordulós zsűrizés során. Az első fordulóban a bírálók az internetes kapcsolat során tekintették át a beérkezett képeket, válogattak, és maradt ezer kép. A második forduló – melynek során 383 darabra szűkítették le a pályaművek számát – nyilvános volt, annak teljes menetét a www.fotoklikk.hu online közvetítette az interneten. A harmadik fordulóban, immár zárt ülésen a kiállításra kerülő kb. 100-120 kép kategória helyezési sorrendjét és a díjakat „hozta össze” a zsűri. A tíz-tizenkét órás „zsűri-együttlét” vitákkal tarkított együttgondolkodást jelentett, hiszen a zsűri felelőssége, hogy a kiállítás, illetve a könyv anyaga a néző, illetve az olvasó számára a felfedezés, a tudás élményét, és ne csak egy „verseny” helyzetjelentését adja. Ezért gyakran kértünk vissza képeket, hogy újra átgondoljuk továbbjutásukat, vagy más kategóriába javasoljuk. A korábbi évek pályázati anyagaival, díjazott képeivel is „egybevetettük” a most beküldötteket, hogy az ismétlődéseket és az utánzatokat kiszűrjük. Az „aránytartás” végett az egyes kategóriák képeit nemcsak önmaguk, hanem egymás viszonylatában is összemértük, így előfordult, hogy a népszerűbb kategóriák majdnem hasonló képeit „ritkítottuk”, az ún. „népszerűtlenebb” kategóriákat pedig „erősítettük”. A végeredmény, az összhatás a fontos, melyek alapján úgy tűnik, a hazai természetfényképezés, a magyar fotográfusok tudása, tehetsége a nemzetközi összehasonlítást is jól bírja. Remélhetően a kiállítás látogatói és a könyv olvasói ezt visszaigazolják.

The Nature Photographer of the Year 2009

  The history of photography mirrors the history of nature photography. When Henry Fox Talbot presented the negative/postitive photographic process to the Royal Society of London on Januray 31st, 1839; and when on 19th August of the same year, Joseph Nicéphore Niépce and Louis-Jacques-Mandé Daguerre revealed the photo process at the joint sitting of the French Academy of Sciences and Arts – the feeling was already in the air that photography was about to embark on a world-conquering journey. Indeed, these predictions were borne out by its rapid expansion and mindboggling development. By the start of the 20th century the photography was already being talked about as the sixth branch of the arts. Tales, legends and milestones are interwined with its development. Great historical figures mark its triumphal procession; styles, artistic genres and movements reflect its aspirations, indeed the wildlife photo became a notion in itself.

  Armed with modern-day cameras, boasting image-stabilized lenses, digital ’gadgets’ and seen from the comfort of our hides it is worth remembering how difficult it was for photographic pioneers, laden down with burdensome cameras and 50×60 cm glass sheets, and wagonloads of equipment, as they set forth on their adventure. ’Photography heroes’ marked this era, including the American Ansel Adams (1902-1984), seemingly magnetized by dreamy landscapes and bewitched by the magical powers of nature. The special relationship between man and nature is reflected in his works, be they bathed in the light of dawn or in moonlight. The Hungarian Pál Rosti (1830-1864) is also worthy of mention, who travelled through America living in exile following the collapse of the Hungarian War of Independence. Additionally, he made 44 photos of 30×40 cm dimensions of scenes from Cuba, Venezuela and Mexico. In 1859 he returned to Europe, and presented his output to his fellow countrymen in a ’Photographic Collection’ consisting of 4 series together. In 1861 he made a gift of the first edition to the National Museum.

  New heroes have come and gone since those early days, nature photographers who have handed down their knowledge and skills to the next generation and made a huge contribution to „engraving on our memories” awareness of flora and fauna of untouched treasures, and at the same time of areas encroached upon by industry. The preservation of values has become something of a movement and the raw desire of the early pioneers has been transformed into the complex, demanding profession of today. Nowadays nature photography is enjoying a golden age. It represents science amd art, and by recording endangered natural values, landscapes, springs, salt lakes, caves and the like, it has done a great service to the movement to preserve, maintain and defend these wonders of nature. A good photo has often been the spark to light the fires of motivation in farmers, landowners and lawmakers alike, in the crusade to protect flora and fauna, landscapes, natural and cultural values.

  The naturArt – Nature Photographer of the Year 2009 competition, which attracted 4000 entries constitutes the continuation of this preservation. You may well ask how it is possible to judge so many photos and how can the competition’s expectations be lived up to, whereby the photo depicts „natural treasures from at home and abroad, unique wildlife and rare moments, all in the interest of widening nature protection, shaping public attitudes and developing aesthetic value judgements”. In the capacity of President of the Jury I can attest to the fact that – Tibor Dombovári and Balázs Kármán, both winners of the Nature Photographer of the Year Award; Ferenc Markovics, photoartist and no stranger to jury service; Attila Lóránt, famous for his excellent books and exhibitions; Milán Radisics, internationally renowned; and Tamás Vitray, Jr., editor of the National Geographic Hungary – all of them did the business in the course of the three rounds of judging. In the first round the judges viewed the entries via the internet connection, narrowing them down to 1000. The second round, which was public, and could be tracked on www.fotoklikk.hu , the entries were filtered down to around 383. In the third round, the judges decided upon the approx. 100-120 entries for exhibiting, together with the category placings and award winners. The jury’s 10 to 12 hours of deliberation were in the interests of choosing materaial for both exhibiting and for book form, which would inspire the viewer and reader respectively. In other words, to avoid just producing a mere report on the result of a competition. In that very reason we often examined pictures again, perhaps to reconsider their placings and evaluation. We eliminated the occurance of repetition and copying of material by taking into account previous  years’ entries. In the interest of harmony in numbers, we didn’t only compare ’like with like’, from one category alone, but rather evaluated entries across the board, comparing photos from different categories. Consequently, we filtered out very similar works from the more popular categories while at the same time strengthening the turnout in weaker ones. The overall combined effect of this process serves to reinforce the conviction that the strength of Hungarian nature photography and the talent it enbodies stands up well internationally. We trust the visitors to the exhibition coupled with the readers of the book will be able to testify this belief.

Eifert János

    Photos: Eifert J.

naturArt – Az Év Természetfotósa 2009fotópályázat képeiből rendezett kiállítás megnyitója, és a pályázat ünnepélyes díjátadója

Természettudományi Múzeum, Kiállítási Csarnok (1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.) Időpont: 2009. november 3. (kedd), 17 óra.

Program: 17.00 Megnyitó, 17,10 Köszöntők, 17,30 Díjak átadása. A kiállítást megnyitja: Dr. Kling István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Államtitkára

A kiállítás megtekinthető: 2009. november 4. és 30. között

Hazánk legrangosabb Természetfotós pályázatát és kiállítását immár tizenhetedik alkalommal rendezi meg – támogatóival közösen – a nemzetközi porondon is elismert magyarországi természetfotósokat tömörítő naturArt.

Az Év Természetfotósa hazánk legrangosabb szakmai elismerését, Az Év Természetfotósa kitüntető címet az a fotós Nyeri el, aki a pályázaton a legkiemelkedőbb kollekcióval szerepel.

Eifert János, a zsűri elnöke a képek elbírálásáról beszél / naturArt – Hungarian Wildlife Pictures of the Year 2009. Milan Radisics and Janos Eifert during the award ceremony. (Photo: Rakó Alex)

Haarberg Orsolya az év természetfotósa 
2009. november 03. 19:04 | Utolsó módosítás:2009. november 03. 19:05
 
Haarberg Orsolyának ítélték az idén az év természetfotósának járó elismerést. A naturArt – Az év természetfotósa 2009 pályázatának díjait kedden adták át Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol kiállítás is nyílt a díjazott képekből. 
  
Az idén az év ifjú természetfotósának Rakó Alexet választották, az év természetfotóját pedig a Norvégiában élő Haarberg Orsolya készítette. A kép címe Etetés, s madarakat ábrázol téli tájon.
   
A keddi díjátadót megelőző sajtótájékoztatón Radisics Milán, a naturArt elnöke elmondta: Az Év Természetfotósa 2009 pályázatra mintegy kétszáz amatőr és profi fotós több mint négyezer pályaművet küldött be. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a 115 fotográfiát, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett kiállításon is láthat a nagyközönség.
   
A pályázaton 12 kategóriában osztott ki díjakat az Eifert János fotóművész vezette, hét tagú zsűri, amelynek tagja volt Dombovári Tibor fotóművész, Kármán Balázs fotóművész, Lóránt Attila fotográfus, író, Markovics Ferenc fotóművész, Radisics Milán természetfotós, a naturArt elnöke és ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője. Az év természetfotósa címet az az alkotó nyerte, aki a legtöbb kategóriadíjat kapta, illetve a legtöbb képpel szerepel a kiállításon.
   
Radisics Milán bejelentette: március közepéig lehet nevezni a 2010-es év természetfotója pályázatra. A naturArt elnöke hozzátette, hogy jövőre változik a pontozás módja: a hazai képek plusz egy pontot kapnak majd az elbírálásnál, hogy nagyobb eséllyel induljanak a fődíjért a Magyarországon dolgozó fotósok.
   
Idén a “Kezünkben a Föld” kategóriában Daróczi Csaba Parkoló című fotója nyert, Tökölyi Csaba Víz című képe a második, Bábonyi Miklós Átvilágítás című képe pedig a harmadik helyezettnek járó díjat kapta. “A madarak viselkedése” elnevezésű kategória díjazottjai: Haarberg Orsolya (Glória), Győri Zoltán (Fegyverek), Kiss Gábor (Hajnali start) és Karai Csaba (Kócsag). “Az emlősök viselkedése” című kategóriában az első díjat Haarberg Orsolya (Ébredés), a másodikat Laki Zoltán (Végzetes bukás) kapta, a harmadik helyet két fotós, Karai Csaba (Antilopcsapat) és Krizák István (Ködben) szerezte meg.
   
“Az állatok viselkedése” témában Szabó Endre (A vacsoracsata), Somodi Ferenc (Terített asztal) és Kiss Ágnes (Méreg) alkotásait jutalmazta a zsűri. “Az állatok szemtől szemben” című témakörben az első díjat Haarberg Orsolya (Négyszemközt), a második díjat Lóki Csaba (Gém és szúnyog), a harmadik díjat Polgár Tibor (Éhség) érdemelte ki.
   
A “Növények és gombák” kategória nyertese Tóth Zsuzsanna (Ketten) lett, akinek alkotása mellett még Krizák István (Dávid és Góliát) és Simán László (Barnamoszat), valamint Szabó Endre (A szöszfürdő) egy-egy képét díjazták. A “Kompozíció, forma és kísérletezés” témában Kaszás Norbert (Horgász az aranyló folyó partján), Géczy Dorottya (Táncoló erdő) és Haarberg Orsolya (Partra vetett jégcsodák) kapott elismerést.
   
A “Tájak” című kategóriában első és második helyet nem osztott ki a zsűri, a megosztott harmadik díjat Násfay Krisztina (Tükröm, tükröm) és Fáth Péter (Álom és valóság) képe érdemelte ki. Az “Élet a vízfelszín alatt” témakör képei közül Somodi Ferenc (Békamama), Szabó Tamás (Süllővel farkasszemet nézni…?) és Tökölyi Csaba (Zátony) egy-egy felvételét díjazták. A “Napnyugtától napkeltéig” kategóriában Tajti Róbert (Különös éjszaka volt) képét találták a legjobbnak, a második és harmadik díjat Kiss Gábornak (Dámbikák) és Estók Péternek (Éjszakai tükörkép) ítélték.
   
Az idén először állatkerti felvételeket is díjazott a zsűri, a “FotoZoo – kézhez szokott vadállatok” kategória első díját Kiss Ágnes Csirik és gombák című képe kapta, a második díjat Laki Zoltán (Kukucs) érdemelte ki, a harmadik helyen Szabó Endre János (Szigorú tekintet) végzett.
   
Az ifjúsági kategória első díját Rakó Alex kapta Tömegverekedés című fotójáért, a második helyen Vadász Anna Baktériumdínó című képe végzett, a harmadik helyért járó díjat szintén Vadász Anna kapta Sikeres halász című fotográfiájáért.
   
Az idén a humoros felvételeknek egy külön kategóriát is létrehozott a zsűri, ennek első díját Polgár Tibor Vallomás című képe kapta, a második helyen Somogyi Márk Levél(i) béka című fotója végzett, a harmadik helyezést pedig Daróczi Csaba Parkoló című alkotása kapta.
   
A Magyar Fotóművészek Szövetségének különdíját Bábonyi Miklós Jégszem című képének ítélték, a Vadon magazin különdíját pedig Zsolnai Péter Melegedés elnevezésű fotója érdemelte ki. Elismerést osztott ki a Nimród vadászújság is; ezt Kiss Gábor (Dámbikák) vehette át. A Természet Világa című lap díját Vadász Anna Baktériumdínó című képe érdemelte ki.
   
A legszebb hazai tájképnek Kazsu Attila Álomvilág című fotóját választották, míg a naturArt Tildy Zoltán-különdíját Karsai Márton, a Természetbúvár magazin különdíját pedig Szabó Endre kapta A vacsoracsata című képéért.
   
Bemutatták a díjazott alkotásokból összeállított kötetet is; a 204 oldalas, 186 fotót tartalmazó album az Alexandra Kiadónál jelenik meg. A Magyar Természetfotósok Szövetsége 1993-ban indította  útjára a pályázatot, amelyet most hirdetett meg tizenhetedik alkalommal. A pályázat anyagából összeállított válogatást már hat éve a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban állítják ki. A tárlat november 30-áig látogatható. (MTI)

  Az év természetfotói (Alexandra Kiadó, 2009)

Plain Airt – Boldvai Balázs fotóművész kiállítása a Barabás-villában (Budapest, XII., Városmajor utca 44.)

Megnyitó 2009. november 2-án, hétfőn, 18 órakor, a vendégeket köszönti Lovas Pál, alpolgármester, 

a kiállítást megnyitja Eifert János fotóművész. A kiállítás megtekinthető 2009. december 5-ig, hétköznapokon 9-18 óra, szombaton 10-14 óra között

Голи тела в центъра на Плевен
Янош Ейферт представя актова фотография

Един от най-добрите фотографи в Европа ще гостува у нас с изложбата “Новели в картини”. Той е творец, умеещ да запечатва най-точно танцови движения, да показва голото тяло в цялата му прелест и да снима природни феномени.

Настоящата експозиция на Янош Ейферт ще се открие в Художествената галерия на Плевен  на 11 ноември и ще представи 37 творби от различни поредици: „Актова фотография”, „Триптихи”, „Природа”, „Танц” и „Пътуване”.

Ейферт има зад гърба си 150 самостоятелни изложби, участвал е в 650 общи и е награждаван 168 пъти. Снимал е в 41 страни. Неговите фотографии, фоторепортажи и статии редовно излизат в специализираната преса, в унгарски и чуждестранни вестници, книги и електронни медии. Написал е предговори за много фотоалбуми и изложбени каталози, откривал е изложби и е изнасял десетки лекции.

Bсеки ден, четвъртък, 29 октомври 2009

 Bulgária, Szófia. A nemzetközi számítógépes művészet fóruma “10101 Computer Space” díjátadó ünnepségét a Külföldi Művészek Galériájában tartották meg, ahol megjelentek a kormány tagjai, üdvözleteket küldte Bulgária Köztársasági Elnöke, és a Bolgár Köztársaság Nemzetgyűlésének Elnöke. A díjak a Microsoft XBox-Bulgária, iPod nano, az Apple BBS-VAD Bulgária, SCAS and Computer art center szoftver és hardver termékei, és a Net magazin előfizetése voltak. Móger Ildikó                , a Szófiai Magyar Intézet igazgatónője a compjuter- és elektronikus zene kategória díjait adta át Andre Kroenert “Windowwalkers – Aufschwung”, Tsung-jen Hsieh “Gang for Viola and Electronic music”, Deyan – “Fear” műveiért.

A fesztivált a SCAS and Computer art center több rangos intézmény és szervezet – például az Oktatási Minisztérium, British Council – Bulgaria, Microsoft-Bulgaria, BBS-VAD Apple Bulgaria, British Council – Bulgaria, Microsoft-Bulgaria, BBS-Apple VAD for Bulgaria – közreműködésével rendezte meg. A Magyar Kulturális Intézetben és Cseh Centrumban érdekes események voltak láthatók: robotok, berendezések és interaktív bemutatók, projektek, szakmai előadások a számítógépes művészetről, a társadalmi hálózatokról és az e-portfolióról (www.computerspace.org).

Наградените проекти в XX юбилейно издание на форума “Компютърно пространство”:

Компютърна графика:
1. Павел Павлов, “Илюстрация”
2. Герасим Витяков, “Линия на живота”
3. Христо Димитров, “FENDER”

Комютърна анимация:
1. Links Digiworks Inc., “KUDAN”
2. Amael Isnard, “Musicotherapie”
3. Михаил Попов, “Върви си”

Offline multimedia:
В тази категория журито не присъди първо място
2. Attentive displays Ltd. – “Advertising Attentive Displays”
3. Йордан Тузсузов – “Компютърна игра Binax 2″

Компютърна и електронна музика:
1. Bob Zopp, “Eyes”
2. Megan Schneck – “Dawn”

3. Bob Zopp – “Electronna musica”

Web design – изкуство и култура:

1. Янко Цветков, “АлфаДизайнер 11”
2. Йоханнес Артинян, Мария Джелебова – фотография
3. РИЗН – Студио за творческа комуникация – “РИЗН – Творческа комуникация”

Web design общество и институции:
1. Българска федерация по кендо – “Българска федерация по кендо”
Тук журито не присъди втора награда, но за сметка на това има две трети места.
3. Ladger, Българска мрежа на бизнес ангелите
Асоциация на българските села – Село.БГ – Духът на българското село!

Web design развлечение и хоби:
1. Web Design Factory – FS 8000
2. РИЗН – Творческа комуникация – Пукет – Организатори на събития
3. Дигиталус – Фейм Кардс

Web design технологии и пазар:
1. ProjectMiso – ProjectMiso
2. I-Creative – Родопски килими АД
3. Фючър Медиа ООД – Majestic Bay

Web design информация и медии:
1. Web Design Factory – “Denik”
2. “ПРЕСФАКТОРИ” ООД – “Пресфактори”
В тази категория журито не присъди трето място.

За поредна година освен традиционните награди в деветте категории на конкурса, бяха връчени и 6 специални награди.

• Награда за електронно правителство получи Лазар Иванов за сайт на община Приморско
• Награда на Microsoft Bulgaria за проект, реализиран с продукти на Microsoft бе присъдена на seeLastMinute.com
• Награда за дебютен проект получи Мая Милушева от категория Офлайн мултимедия
• Специални награди iPod от BBS – Apple VAD получиха сайт за безопасното шофиране, Йоханнес Артинян и KALDATA.com

 Computer Space 2009 Awarded Projects

Computer Graphics:
1. Gerasim Vitiakov, “Rebird”
2. Ivo Slavov, “The Hand of Evil”
3. Thorsten Kuske, “Echoes of perception”

Computer Animation:
1. Simeon Sokerov, “5 times”
2. Julien Lasbleiz, “Anima”
3. Adrien TOUPET, “La Main des Maîtres”

Offline multimedia:
3. Bozhidar Dimitrov and Lyubomir Tzvetkov – “Land Of Lost Memories”

Computer and electronic music:
1. Andre Kroenert, “Windowwalkers – Aufschwung”
2. tsung-jen Hsieh – “Gang–for Viola and Electronic music”
3. Deyan – “Fear”

Web design: art & culture:
1. Yohannes Artinian, “Hugo Voeten Art Centre”
2. Rizn Ltd., “Lime Production”
3. Rizn Ltd., “Lux Pac”

Web design: society & institutions:
2. CALIPERS – “Angels Club of BBAN”
3. Ediso Mehana kolelata

Web design: entertainment & hobby:
1. Edesign Ltd. – UPsurd
2. RIZN Ltd. – Amica
3. Web Design Factory – Glogster.com

Web design: technology & market:
1. I-creativ studio – Chipolino
2. Ediso – OIKOS
2. Redutta Solutions – Intradings Business Center

Web design: information & media:
1. Economedia – “Index Imoti”
2. Economedia – “Sofia Echo”

3. Kavoon – MTV Ukraine

 Special Awards:

• Borislav Slavov was awarded for his contribution to the development of the Bulgarian online music society.
• Microsoft Bulgaria award – Land of lost memories
• Bozhidar Dimitrov and Lyubomir Tzvetkov received the Debut project award
• iPod speical awards from BBS – Apple VAD

Fiatal srácok játszanak a szovjet hadsereg emlékműve előtt. Itt kapott helyet egy szabadtéri kiállítás is, ami a lehetséges jövőt, a város új képét rajzolja fel (Eifert János felvételei)

Szófia (София – Sofija, régi magyar nevén: Szeredőc), Bulgária fővárosa, és egyben a legnépesebb (2006-os adat szerint 1 377 531 lakosú) városa.

Története. A terület első lakosai a Kr. e. 8. század folyamán már megtelepedtek, így Európa egyik legöregebb fővárosaként tarthatjuk számon Szófiát. Az első, Serdica elnevezését a trák Serdi törzs után kapta. Ezt megtartotta a római hódítás után is és Moesia provincia központjává vált. E korabeli romok ma is megtalálhatóak a központban, ahol a metróállomás neve is az ókori elnevezést viseli.

A népvándorlás korában a hunok feldúlták és elpusztították, ami után I. Justinianus keletrómai császár építette újjá Triaditsa néven. A hunok után érkező szlávok már Szredec néven említik, amit a 809-ben érkező bolgárok átvettek és egészen a 16. századig használtak. Szófia elnevezés a törökök elől beszivárgó görög népességtől ered a 14. századból. 1382-ben kezdetét vette a közel ötszáz éves török uralom. Bulgáriát Rumélia néven átszervezték, és Szófia lett a közigazgatási központja. Az iga alól 1878-ban szabadult fel orosz csapatok segítségével (aminek tiszteletére a középkori orosz hadvezér, Alekszandr Nyevszkij nevét ma is viseli székesegyháza bolgáros változatban: Alekszandar Nevszki), és a független Bulgária fővárosa lett. A 20. században lakossága megtöbbszöröződött. Különösen a második világháborút követő népköztársasági idők rohamos lakótelep-építéseinek köszönhetően a századfordulón még kisvárosból milliós nagyvárossá lett.

Sofia (Bulgarian: София, pronounced [ˈsɔfija] is the capital and largest city of Bulgaria and the 12th largest city by population in the European Union, with 1.4 million people living in the Capital Municipality.[2] It is located in western Bulgaria, at the foot of Mount Vitosha, and is the administrative, cultural, economic, and educational centre of the country.

One of the oldest cities in Europe, the history of Serdica-Sredets-Sofia can be traced back some 7000 years; prehistoric settlements were excavated in the centre of the present city, near the royal palace, as well as in outer districts such as Slatina and Obelia. The well preserved town walls (especially their substructures) from antiquity date back before the 7th century BC, when Thracians established their city next to the most important and highly respected mineral spring, still functioning today. Sofia has had several names in the different periods of its existence, and remnants from the city’s past can still be seen today alongside modern landmarks.

Names. Sofia was first mentioned in the sources as Serdica in relation to Marcus Licinius Crassus’ campaigns in 29 BC. The name Serdica or Sardica (Σερδική, Σαρδική) was popular in Latin, Ancient Greek and Byzantine Greek sources from Antiquity and the Middle Ages; it was related to the local Celtic tribe of the Serdi. The name was last used in the 19th century in a Bulgarian text, Service and hagiography of Saint George the New of Sofia: ВЪ САРДАКІИ. Another of Sofia’s names, Triaditsa (Τριάδιτζα), was mentioned in Greek medieval sources. The Bulgarian name Sredets (СРѢДЄЦЪ), an adaptation of Serdica, first appeared in the 11th-century Vision of Daniel and was widely used in the Middle Ages. The current name Sofia was first used in the 14th-century Vitosha Charter of Bulgarian tsar Ivan Shishman or in a Ragusan merchant’s notes of 1376; it refers to the famous Hagia Sophia Church, an ancient church in the city named after the Christian concept of the Holy Wisdom. Although Sredets remained in use until the late 18th century, Sofia gradually overcame the Slavic name in popularity. During the Ottoman rule it was called Sofya by the Turkish population.

Geography. Sofia’s development as a significant settlement owes much to its central position in the Balkans. It is situated in western Bulgaria, at the northern foot of the Vitosha mountain, in the Sofia Valley that is surrounded by mountains on all sides. The valley is the largest one in the country with territory of 1,186 square kilometres (457.9 sq mi) and average altitude of 550 metres (1,804 ft). Three mountain passes lead to the city, which have been key roads since antiquity, connecting the Adriatic Sea and Central Europe with the Black and Aegean Seas.

A number of low rivers cross the city, including the Vladaiska and the Perlovska. The Iskar River in its upper course flows near eastern Sofia. The city is known for its numerous mineral and thermal springs. Artificial and dam lakes were built in the last century.

It is located 130 kilometres (81 mi) northwest of Plovdiv, Bulgaria’s second largest city, 340 kilometres (211 mi) west of Burgas[5]380 kilometres (236 mi) west of Varna, Bulgaria’s major port-cities on the Bulgarian Black Sea Coast. The city is situated at less than 200 kilometres (124 mi) from the borders with three countries: 55 kilometres (34 mi) from Kalotina on the Serbian border, 113 kilometres (70 mi) from Gyueshevo on the frontier with the Republic of Macedonia and 183 kilometres (114 mi) from the Greek border at Kulata.

Climate. Sofia has a humid continental climate (Koppen Cfb) with high temperature amplitudes. The hottest month is August while January is the coldest. Up to 1936 the average annual temperature was 10.0 °C (50 °F) and since then it has risen by +0.5 °C (+1 °F). The city receives around 650 millimetres (25.6 in) annual precipitation with summer maximum and winter minimum. The temperatures in Sofia generally remain cooler than other parts of Bulgaria in summer, due to the high altitude of the valley in which it is situated. However temperatures can still reach up to 40 °C on occasions.

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Sofia

Plakátkiállítások:
SZABADSÁG ÉS DEMOKRÁCIA
1956 – A SZABADSÁG REMÉNYE

Megnyitják: 
Őexc. Láng Judit, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
Móger Ildikó, a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgatója

Szófiától keletre, a mintegy száz kilométerre lévő Koprivstica a 6-os számú úton közelíthető meg. Jó darabon kanyargós, dombos terepen haladunk, nem túl jó minőségű úton. Helyenként, az Európai Uniós támogatással épült útszakaszokon már lehet haladni, de általában jobb a tempót alábbvenni. A főúttól 17 km-re elterülő faluig gyönyörű őszi tájakon, hegyek-völgyek között fut a kocsi, egészen a Topolnica folyócskáig. Két régi kőhíd vezet a túlpartra, ahova átterpeszkedik a múzeumfalu, a jórészt 18-19. században épült házacskáival.

Bulgária legmagasabban (tengerszint felett: 1060 m) fekvő településének 2600 lakosa van, és jórészt idegenforgalomból élnek. A helységet tarnovgradi (ma: Veliko Tirnovo) menekültjei alapították, akik a török megszállás elől menekültek 1393 júliusában. Az új telepesek állattenyésztéssel (juh, kecske, szarvasmarha) és termékeik eladásával foglalkoztak. A 18. század vége és a 19. század eleje a falu virágkora volt. Kialakult egy gazdag kereskedőréteg, amely nemcsak Európába, hanem Indiába, és Egyiptomba is eljutott árúival. Leginkább azonban az adószedésből éltek: nemcsak Bulgária sok területére szóló jogot szereztek, de ők hajtották be az adót Macedóniában és Albániában is. Ekkoriban 120 000 juhot legeltettek, kétezer lovuk volt. A háziiparuk rengeteg árút állított elő: egyedül a török piacra évi 250 tonna saját készítésű szövetet, valamint 250 000 pár zoknit és harisnyát exportáltak. A gazdaság feltűnhetett egy-egy rablóbandának is, mert a falut háromszor (1793, 1804 és 1809) fosztották ki és gyújtották fel. Mindannyiszor újjáépült, és a gazdagodás következtében egyre nagyobb lett. A 19. század közepén már közel ezer háza és 12000 lakosa volt. Nagy házak, templomok, hidak, iskolák épültek. Az 1876-os törökellenes felkelésben jelentős szerepet játszott a falu, de szerencséje volt: leverése után a törökök nem égették fel és ölték meg lakosait, mint ez több rebellis faluval megtörtént, hanem kegyesen elfogadták a gazdag kereskedők által felajánlott megváltási összeget. Néhány vezetővel leszámoltak ugyan, de – az utókor szerencséjére – magát a települést nem érte bántódás.

Az 1878-as felszabadulás érdekes módon negatív hatással volt Koprivsticára: a gazdag kereskedők és az értelmiségiek jelentős része elhagyta a némi védettséget élvező hegyi falut és a környékbeli nagyobb városokba költözött. A házak egy része az idők során tönkrement, de a Minisztertanács 1952-ben a települést múzeumfaluvá, 1971-ben védetté nyilvánította. Ez ugyan nem hozta vissza a virágkort, de megmentette a régi épületek további rombolását.

A híd előtt találjuk a főteret, középen egy lépcsős emlékművel, mauzóleummal, amelyet a felkelés tiszteletére építettek, az 50. évfordulón. A híddal szemben indul a Gerenlito utca, amelynek elején látható az Oszlenko-ház, a város egyik legszebb műemléképülete. Továbbhaladva egy régi műhely ablakán nézhetünk be, majd balra a Dimcso Debeljanov utca következik. Ennek jobboldalán, a templomkertben áll az utca névadójának, a költőnek a síremléke. A kékre festett, Régi templomnak is nevezett Szűz Mária templom egy régebbi helyén áll, amelyet a török rablócsapatok 1809-ben felgyújtottak. Ezután jobbra átvágva a T. Kablesov utcára érünk, ahol az 1854-ben elkészült Kablesov-házat látjuk. Nem akarom tovább idézni az útikönyvet, de a Ljutov-ház, a Szt. Cirill és metod iskola, a Karavelov-ház, a Kalacsev-kőhíd, a Debeljanov-ház, a Szt. Miklós-templom, a Benkovszki-ház ugyancsak fényképezésre érdemes…

a városban augusztus közepén folklórfesztivált, ötévenként (a 0-ra és 5-re végződő években) pedig Nemzetközi Folklórfesztivált rendeznek.

The town of Koprivshtitsa is the best preserved architectural reserve in Bulgaria. The small town with cobble-paved streets and picturesque colorful houses from the 17-18th century is situated among spacious meadows and quite forests with bracing air in the heart of Sredna Gora mountain, 110 km southeast of Sofia. Koprivshtitsa straggles along either side of the River Topolnitsa and there is hardly a part of town that is not named after an episode or participant in the April Uprising of 1876 in which the town played a crucial role. More than 380 of Koprivshtitsa’s houses date from this National Revival era, the most elaborate from 1842 to 1870. Six of them are turned into museums – each of them a real must-see. Koprivshtitsa also occupies an important place in the Bulgarian folk music calendar with its national music festival of musicians from all over the country taking place every 5 years. The town is a key point for hiking and sightseeing in the highest part of Sredna Gora.

 Копривщица е уникално селище, което е запазило над 300 паметника на българската култура от времето на Възраждането. По терасовидните склонове са изградени старинни къщи с големи стрехи, каменни оградни зидове и широки дървени порти. Къщите имат богата външна декорация – много прозорци и кепенци, издадени еркери и доста от тях са боядисани в синьо, жълто или червено. В Копривщица могат да се видят и къщите на писателя Любен Каравелов и поета Димчо Дебелянов. Възрожденският град Копривщица притежава над 30 категоризирани обекта за настаняване- хотели, вили сексли къщи и квртири. (http://www.rezervaciq.com/cat_29.html)

Копривщица се намира в сърцето на Централна Средна гора, на 1030 метра надморска височина. Градчето е разположено в живописна долина по двата бряга на река Тополница, а недалеч от него се извисявaт най-големите върхове в Средна гора – Богдан (1 604м.) и Буная (1 594м.). Read more

Egyik kedvenc éttermünk a Sztarata Kista, ahol nagyon olcsón, nagyon jókat szoktunk vacsorázni. Közben néhány étel elkészítésének a receptjét is megtudom. Salátákból óriási a választék, legismertebb a Sopszka saláta, amit otthon is elkészíthetünk.  Hozzávalók: 1 kígyóuborka, 3-4 paradicsom, 1 kis fej hagyma, bolgár (sirene) sajt, kevés olaj, só. Elkészítése: a kígyóuborkát, paradicsomot felkockázzuk, a hagymát is apró darabokra vágjuk, majd az egészet összekeverjük. Belekeverünk egy kevés olajat, majd ízlés szerint sózzuk. Végül a tetejére bolgár sajtot reszelünk. http://www.bolgaringatlanok.hu/konyha.shtml

Bolgár vegyes sült. Hozzávalók: 1 padlizsán, 3 kis, vékony cukkini, 2 húsos zöldpaprika, 3 paradicsom, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg parmezán jellegű sajt, 10 dkg feta sajt, olaj, só, bors, bazsalikom. Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A padlizsánt, paradicsomot és cukkinit héjastól felkarikázzuk. A hagymát kockákra, a zöldpaprikát csíkokra vágjuk. Tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük és leöntjük kb. 2 kanál olajjal. Sóval, borssal ízesítjük. Lefedve 35-40 percig sütjük. Meghintjük a kockára vágott fetával és a reszelt parmezán jellegű sajttal. További 5 percre visszatoljuk a sütőbe. Bagett illik hozzá.  http://mindmegette.hu/bolgar-vegyes-sult.recept

Másik kedvenc helyünk a környéken a Bisztro Izbata, ahol kitűnő a konyha, alacsonyak az árak, és kerthelysége is van.  A szép nyári estéken csak előzetes helyfoglalással lehet bejutni. Csak érdekességként: a pálinkát jéggel szolgálják fel (természetesen külön a pálinka, és külön a jég), és a helyiek egy joghurt-szerű ital kíséretében fogyasztják. Nagyon jók a halételek, a sültek, kevésbé megnyerőek a sütemények, deszertek. A kenyér és lepény viszont kiváló, lehet mártogatni a jól fűszerezett szaftokban. A kóbor kutyák csapatostól jönnek a maradékra, a le-lehulló falatokra. Néhány vendég szívesen néz a pohár fenekére, de főleg az ételek miatt népszerű a hely.

Bolgár lecsós csirkemell. Hozzávalók: 4-6 filézett csirkemell, 4-6 nagy paradicsom, 4-6 vastag húsú paprika, vöröshagyma, só, bors, vaj – csirkepároláshoz, rizs, reszelt sajt. Elkészítés: A csirkemelleket kb. 1×1 centis kockákra vágod, kevés vajban megpárolod. A paradicsomnak lehúzod a héját, kb. centisekre vágod. A paprikákat szintén centisekre vágod. (Látványosság kedvéért lehetőleg egyszínűt, vagy zöldet, vagy pirosat használj.) A vöröshagymát apróra vágod. Nomármost, az összes zöldséget (ld. előző bekezdés) egyszerre beleteszed egy teflonlábasba, besózod, és (igen-igen) ráöntesz 2-3 evőkanál tejet! A tej savat csinál, minden zöldség ropogós marad, annak ellenére, hogy levére sütöd őket. Kellő mennyiségű rizst főzöl, pörgős legyen. Szintén a látványosság kedvéért lehet összekeverni atomnyira vágott petrezselyemzölddel is. Ennek a mennyiségnek megfelelő teflon tepsit kivajazol, zsemlemorzsával megszórod. Beleteszed először a rizst, utána a csirkemellet, majd a zöldségeket. Jól letunkolod. Először átsütöd egy kicsit, utána ipari mennyiségű olvadós sajttal megszórod. Lehetőleg kockára vágva tálalod. Megjegyzés: Ki lehet próbálni fogadásokra, vagy hivatalos ebédekre is, rém egyszerű, finom és látványos!   http://mindmegette.hu/bolgar-lecsos-csirkemell.recept

New Bulgarian University (Bulgarian: Нов български университет, abbreviated as НБУ, NBU) is a private institution of higher education based in Sofia, the capital of Bulgaria. It was established on 18 September 1991 by a group of Bulgarian intellectuals aimed at creating a university to modernise Bulgarian higher education yet preserve its traditions. 2,500 students were welcomed during the first year and a test of general education was introduced in 1995 and established as a uniform standard for the reception of students in 1996. As of 2004[update], the university has 7,551 current students and 3,201 graduates.

The university’s campus is located in the Ovcha kupel municipality in western Sofia and consists of two main buildings. NBU has its own academic library and offers 24 bachelor’s, 56 master’s and 20 PhD programmes.

Szófiai Magyar Kulturális Intézet. Győre Balázs HALOTTAK APJA című könyvének bemutatója

Móger Ildikó                                , a Szófiai Magyar Intézet igazgatónője köszönti Martin Hrisztov műfordítót és kiadót, a  könyvet bemutató Krisztina Jordanova irodalmi kritikust, valamint Bogdan Glisev előadóművészt. A könyv a Magyar Könyv Alapítvány és a Magyar Fordítóház támogatásával készült, és 2008-ban jelent meg az Ergo Kiadónál, Szófiában.

“Györe új könyve eddigi életművének legjobb teljesítménye. Megőrzi epikus írásmódjának Ottlikhoz kapcsolódó nyelvi puritanizmusát s mikrorealista pontosságát, ugyanakkor szövegalakítása konzervatív módon újító is. A gyászmunka és az emlékezés belső kényszere arra késztetik az elbeszélő Ént, hogy újra meg újra felidézze, s ezáltal átértelmezze az apa személyiségét és élettörténetét. Vagyis inkább azt a tudást és emlékrétegeket, amit a fiúi pozíciói láttatni engednek a múltban, s ami jelentős mértékben megváltozott az apa titkos naplójának ismeretében. A regény ennek a kettős nyomozásnak a története: az elbeszélői Én emlékeit drámaian felülírja az időközben megtalált magánnapló belső történése.” (forrás: www.polc.hu)

   Eifert János felvételei

20 Октомври 2009, Вторник 18:00

Представяне на книгата „БАЩА НА МЪРТВИТЕ” (Балаж Дьоре), 2008, София, Издателство „Ерго”
Унгарски културен институт
Премиера на книга

• С участието на преводача и издателя Мартин Христов
• Книгата се издава с подкрепата на Фондация „Унгарска книга” и Фондация „Унгарска преводаческа къща”
• Книгата представя: Кристина Йорданова 

„Баща на мъртвите” е една от най-добрите белетристични творби на Балаж Дьоре. Текстът съхранява езиковия пуританизъм и микрореалистичната прецизност на епичната проза, същевременно на езиково равнище, въпреки консерватизма си, привнася обновителни елементи. Дните на траур и реминисценции принуждават разказвача отново и отново да извиква в паметта си личността и житейската история на бащата, придавайки им ново тълкувание. Балаж Дьоре вае спомен за бащата с безмилостна прецизност и сдържана емоционалност, без да звучи дидактично или натрапчиво сантиментално.
Балаж Дьоре (1951) е автор на стихосбирките „Ръкописът на набожния игумен Пафнутий” (1982) и „Прекъснах един роман” (2004), както и на множество белетристични творби, между които „Всеки да потърси своята смърт” (1993), „Книга на блажените” (2001), „Баща на мъртвите” (2003), „Приятелят на баща ми” (2006). Носител на литературните награди „Милан Фющ” (1997), „Про Литература” (2004), „Атила Йожеф” (2005) и др.

AKT – CSENDÉLET – TÁNC
MESTERHÁRMAS WORKSHOPOK EIFERT JÁNOSSAL

néven októberben és novemberben újabb workshopokat indítunk a FotoXLstúdióban.

Közkívánatra megismételjük az “Aktfotográfia Eifert Jánossal” kurzust, újdonságként pedig két további alkalommal, a jelentkezők betekinthetnek a Csendélet fotográfia és a Táncfotográfia műhelytitkaiba.
Mindhárom workshopra külön kell regisztrálni, viszont az egynél több rendezvényen részt vevők öt, illetve tíz százalék kedvezményben részesülnek.

Jelentkezés: Gross Júliánál a telemarketing@adeko.hu  e-mail címen vagy telefonon a
30/635-61-78-as telefonszámon.

A workshopokról bővebben az alábbiakban olvashat. Kérjük, vegye figyelemben a jelentkezési határidőket.

Aktfotográfia – workshop Eifert Jánossal

Helyszín: FotoxlStúdió – Pomáz (Adeko Kft. Pomáz-Ipartelep)
Előadó: Eifert János fotóművész
Időpont: 2009 október 31. (szombat) 10.00-től 18.00 óráig
Részvételi díj: 20.000.- Ft (nettó)
Jelentkezési határidő: október 26.
Jelentkezők száma: min. 9 maximum 12 fő
A jelentkezéseket a: telemarketing@adeko.hu e-mailre várjuk
Weboldalunk: http://www.fotoxl.hu

Az aktfotográfia nemcsak “megfogható” testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, a látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak, tág lehetőséget ad tehetségünk, ízlésünk, mesterségbeli tudásunk bizonyítására. Gyakorlása során olyan készségek, képességek fejleszthetők, amelyek a fotóművészet más műfajaiban is kamatoztathatók.
Megtanulható-e az aktfényképezés? Eifert János – aki nemzetközi elismertséggel műveli e műfajt – nem vágja rá könnyen az igent. A több évtizedes tapasztalat mondatja vele: a mesterség-művészet eszközeinek birtoklása mellett – hogy minőséget hozzunk létre – még az isteni szikra is szükséges. De a szabályokat, – amelyek persze felrúghatók – meg kell ismerni: modell és beállítás, hátterek és kellékek; természetes és mesterséges fények, stúdióvilágítás; analóg és digitális gépek és objektívek, eszközök; technika és esztétika: forma és kompozíció, a mozgás, a tér és idő szerepe; képkidolgozás, közreadás; fotótörténet, fotótechnika, etika, szerzői jogok. Mindezt a legjobb hazai és nemzetközi példákon keresztül.

Ajánlott irodalom: Eifert János: Aktfotográfia (Dialóg Campus Kiadó)

Csendélet fotográfia – workshop Eifert Jánossal

Helyszín: FotoxlStúdió – Pomáz (Adeko Kft. Pomáz-Ipartelep)
Előadó: Eifert János fotóművész
Időpont: 2009 november 7. (szombat) 10.00-től 18.00 óráig
Részvételi díj: 18000.- Ft (nettó)
Jelentkezési határidő: november 2.
Jelentkezők száma: min. 9 maximum 12 fő
A jelentkezéseket a: telemarketing@adeko.hu e-mailre várjuk
Weboldalunk: http://www.fotoxl.hu

A csendélet a fotográfia egyik leggazdagabb műfaja
A csendélet – bármennyire is “holt” tárgyak elrendezésén alapul – életteli műfaj, a fotográfia egyik leggazdagabb, legsokoldalúbb területe. Mondhatjuk, a 19. században festészeti örökségként született, és feldolgozta annak szinte valamennyi témáját, a virágtól az élettelen tárgyakig, a természet egyes elemeinek, részleteinek spontán, vagy megrendezett formavilágától az apró részletek, belső szerkezetek ábrázolásáig. Ilyen részleteket,belső szerkezeteket fényképezett a 19. század végén a francia Eugene Atget (1856-1927), akit 20. századi társai – a műfaj továbbfejlesztésében úttörő szerepet játszó Albert Renger-Patzsch (1897-1966) és Edward Weston (1886-1958) – követtek. A pictorializmust felváltotta a modern eszközhasználatú látásmód, a fotográfia történetének második generációjától kezdve a fényképek kezdtek “fényképszerűvé” válni, és nem a festményekhez hasonlítani. Megszületett tehát a fotóművészeti csendélet, amelynek eredményei a társadalmi gyakorlatban is jelentőssé tették a fotográfia művészetként való elfogadtatását. A fényképezés új ágazatában, a reklámfényképezésben is megjelent a csendélet, a művészi hatás gyakorlati célok érdekében történő felhasználásaként. Ebben a magyarok – köztük: Pécsi József (1889-1956) – “világelsők” voltak. A fotóművészeti csendélet reklámértékének felismerésében, az ízléses reklámművészet megteremtésén olyan eredményesen fáradozott, hogy a témakörben elméleti esztétikai fejtegetéseit tartalmazó könyveit német (Photo und Publizität) és angol nyelven is kiadták. A csendélet más hangsúllyal, másfajta értelmezéssel is megjelent. A Kassák-kör szellemi vérkeringésébe kapcsolódó fotográfus, Tabák Lajos (1904-) a Csendélet trágyadombon, 1932-ben készült képe erős társadalomkritikát, szociográfiai gondolkodásmódot hordoz. Ezt a szociofotót – bár címében van utalás erre – nem igazán mondhatjuk csendéletnek, ám kompozíciójában, a kép elemeinek elrendezésében van valamiféle “csendéletes”. A fotográfiában talán éppen az a legizgalmasabb, hogy a műfaji határok kevésbé merevek: áthallások, egyikből a másikba történő “átcsúszások” gyakran előfordulnak.

Eifert János

Táncfotográfia – workshop Eifert Jánossal

Helyszín: FotoxlStúdió – Pomáz (Adeko Kft. Pomáz-Ipartelep)
Előadó: Eifert János fotóművész
Időpont: 2009 november 14. (szombat) 10.00-től 18.00 óráig
Részvételi díj: 20.000.- Ft (nettó)
Jelentkezési határidő: november 9.
Jelentkezők száma: min. 9 maximum 12 fő
A jelentkezéseket a: telemarketing@adeko.hu e-mailre várjuk
Weboldalunk: http://www.fotoxl.hu

Testből font jelbeszéd
A mozgás-, mozdulat és táncfényképezés

Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élményt.

A tánc-, a mozdulat-élmény megőrzésének, rögzítésének, ha úgy tetszik dokumentálásának igénye – ősidőktől fogva ismert. Legkorábbról az őskőkorszakból származó barlangi, valamint a bronzkori sziklarajzok maradtak ránk, későbbről pedig rajzok, festmények, szobrok, és a jelen időben a fénykép, a film és videó őrzi meg ennek az illékony művészetnek a jelenlétét. Nehéz meghatározni valamelyik művészeti ág elsőbbségét, de kétségtelen, a táncosok a fotográfiát különösen előnyben részesítik. Gyakran előfordul, hogy az ábrázolt koreográfia, vagy táncos már rég elfelejtődött volna, ha a róla készült fénykép kiállításokon, fotóalbumokban, valamint újságok, folyóiratok lapjain nem éltetné tovább.

Milyen technikával?
Balett, néptánc, klasszikus balett, modern balett, jazz-tánc, kifejező tánc, mozgásművészet, szabadtánc, varietétánc, hastánc, sztepptánc, ukrán tánc, kanász-tánc, színpadi tánc, menyasszony-tánc, üveges-tánc, akrobatikus tánc, autentikus tánc, mozdulatművészet… Nehéz eligazodni a tánc sokféleségében. Vajon a különböző stílusok, irányzatok, korok táncai különböző technikát igényelnek? Egyáltalán nem. A különbözőségek a beállításban, a kép kompozíciójában és stílusában lehetnek.
Táncot fényképezhetünk próbateremben, színpadon, szabadtéri előadás közben, mulatságok, esküvők, folklórbemutatók helyszínein, műteremben, szabadban, sorolhatnám még a legkülönbözőbb helyszíneket, amelyeknek fényviszonyai egymástól homlokegyenesen különbözhetnek. A műtermi fényképezés – a táncos közreműködésével – tökéletesen reprodukálja a tánc varázslatos pillanatait. Beállíthatjuk a pózokat, megismételtethetjük a mozdulatokat, hátteret választhatunk, a fényeket beállíthatjuk, kísérletezhetünk kreatív megoldásokkal. Aztán már csak klikk! És életre kelhetnek fényképeinken a tánc, a mozgás, a mozdulat varázslatos pillanatai. Testből font jelbeszéd…

Eifert János

Nadejda Durzeva egyetemista lány, akit a plovdivi nemzetközi fotográfusok találkozóján “mellémosztottak”, és ilyen minőségben tolmácsom, kísérőm, tanácsadóm, beszélgetőtársam volt. A buszpályaudvaron, ahová Szófiából érkeztem, kis táblácskával várt, amelyre a nevemet írta fel, hogy megtalálhasson. Angolul és oroszul beszélgettünk, nemcsak fotográfiáról. Azt hiszem, megkedveltem, és jó barátok lettünk.

Plovdivi tartózkodásom alatt egy gyönyörű műemlékházban laktam, a Knjaz Teretelev 19. sz. alatt. A kertben már sárgultak a falevelek…

A homlokzaton egy tábla Francoise Mitterandra, a francia elnökre emlékezett, aki ebben a házban lakott ittartózkodásakor. Lehet, hogy az Ő szobáját kaptam? Mindenesetre piszok hideg volt éjszaka, hisz kint 3 fokra hűlt a levegő, bennt pedig nem volt fűtés. Teljes nappali ruházatban, és a kabátomban aludtam, és még három takarót magamrahúztam. Nem fáztam, egyáltalán…

Plovdiv Bulgária második legnagyobb városa, az ország középső részén helyezkedik el, a Marica folyó két partján. Régi magyar neve Filippopoly volt. Plovdiv Észak-Trákia kulturális, kereskedelmi és közlekedési központja.

Plovdiv ősi város, az újkőkor óta lakott hely. A trákok Emolpias néven emeltek itt erősséget, amit i. e. 342-ben Macedóniai Fülöp, Nagy Sándor édesapja foglalt el, s nevezett el Philippopolisznak, amely névalakból ered a régies magyar elnevezése is. A rómaiak Trimontiumnak, azaz a Három hegy városának nevezték. A szlávok már a hatodik században megjelentek a térségben, de Bulgária része csupán 815-ben lett.

A Bizánci Birodalom 970-ben kebelezte be, az Oszmán Birodalom pedig 1369-ben foglalta el, de mindvégig a bolgár kultúra fellegvára. Az oszmán korban egyébként Filibe volt a neve. 1878-ban a plovdivi csata után Kelet-Rumélia fővárosa lett. 1885-ben az egyesült Bulgária részévé vált.

Plovdiv (Bulgarian: Пловдив) is the second-largest city in Bulgaria after Sofia, with a population of 380,312. Known in ancient times as Philippoupolis, it is the administrative center of Plovdiv Province in southern Bulgaria and three municipalities (Plovdiv, Maritsa and Rodopi) and Bulgaria’s Yuzhen tsentralen planning region (NUTS II), as well as the largest and most important city in Northern Thrace and the wider international historical region of Thrace. The city is an important economic, transport, cultural and educational center.[2]

In the antiquity it was originally a Thracian settlement before becoming a major Roman city. In the Middle Ages, it retained its strategic regional importance, changing hands between the Byzantine and Bulgarian Empires. It came under Ottoman rule in the 14th century. In 1878, Plovdiv was made the capital of the autonomous Ottoman region of Eastern Rumelia; in 1885, it became part of Bulgaria with the unification of that region and the Principality of Bulgaria.

Plovdiv is situated in the southern part of the Plovdiv Plain on the two banks of the Maritsa River. The city has historically developed on seven syenite hills, some of which are 250 m high. Because of these seven hills, Plovdiv is often referred to in Bulgaria as “The City of the Seven Hills”.

Plovdiv is host to economic and cultural events such as the International Fair Plovdiv, the international theatrical festival “A scene on a crossroad”, the TV festival “The golden chest”. There are many remains preserved from Antiquity such as the Ancient amphitheatre, Roman odeon, Roman Stadium, the archaeological complex Eirene and others. (Wikipedia)