Jaro Viňarský: ANIMALINSIDE –  Štúdio Mestskénho Divadla Žilina – 19:00 Physical performance inspired László Krasznahorkai’s novel and Max Neumann’s paintings

Choreography: Jaro Viňarský, Performered by: Marek Menšík and Jaro Viňarský, Light Design: Tomáš Morávek, Original music: Jan Burian, Costume designer: Martin Kratochvil, Voiceover: Henrietta Rab, Production: SKOK! Civic Association, Co-production: Stanica Žilina – Zariečie, Záhrada – Center for Independent Culture in Banská Bystrica and Archa Theatre.

Body. Language. Painting. Invitation to the apocalyptic battle with memories, thoughts, ideas and concepts of human kind, the power of God, the senses, the beauty dreaming about love, wolves and other animal forms in us.

“As a kind of extension of this performance there we also three specific workshops, during which the participants together with me, Marek Menšík and Tomas Morávek worked on issues, developed them and played in the world of Animalinside. This experience was the very rewarding for the whole creative process. All those who attended the workshops brought us valuable insights on what was being formed. They revealed to us new contexts and inspired us to try different things. This show is so for me not only the result of the work of my closest team but also of the work done by participants in these workshops, whom I thank for being with us on this adventure of creation. Three workshops entitled “Physicality in literature” took place in November and December 2012 in Kosice, Stanica Žilina – Zariečie and Záhrada – Centre for Independent Culture in Banska Bystrica in Slovakia. ”

Photos: Eifert János

KioSK 2013 – festival nového slovenského divadla a tanca – štvrtok – nedeľa, 25. – 28. 7. 2013

Petra Tejnorová a kol.: EDGE – dokumentárne divadlo / performance

Radikáne drsná, k starobe nekorektná a zábavná performance na pomedzí fikcie a dokumentu, ktorú hrajú starý ľudia pre mladých. Medzinárodná autorská inscenácia, ktorá je sondou do života ľudí starších 60 rokov, ktorí pôsobili / pôsobia v divadelnom a tanečnom prostredí. Edge symbolizuje obdobie prechodu medzi aktívnym životom a zdanlivo pasívnou starobou. Predstavenie otvára okruh tabuizovaných tém spojených so starnutím, premenou sexuality a vnímania vlastného tela, či samoty. spája dva svety naprieč generáciami – mladý tím tvorcov pod vedením režisérky Petry Tejnorovej oslovil tanečníkov, hercov a divadelníkov nad 60 rokov z piatich rôznych krajín.

V hlavných úlohách sa ocitajú „odborníci všedného dňa“ – oldageri so svojimi názormi a skúsenosťami. EDGE balancuje na pomedzí dokumentárneho divadla a fikcie a scenár projektu vychádza z výpovedí či textov samotných oldagerov. EDGE nazerá do vnútorného sveta oldagerov s ich minulosťou a víziami budúcnosti, ktoré sú divadelne zhmotnené s pomocou autentických materiálov, pohybu, filmových dokumentov či dokrútok. Všetkých sedem performerov, ktorých priemerný vek presahuje 60 rokov (kým priemerný vek inscenačného tímu nedosahuje tridsať), patrí k významným umeleckým osobnostiam svojej doby.

Eifert János felvételei

Ján Sedal sa ako člen neoficiálneho Bílého divadla, autorského divadla Křesadlo a neskôr brnenského HaDivadla aktívne podieľal na undergroundovom divadelnom dianí prednovembrovej doby. Nemecká tanečnica Beatrice Cordua spolupracovala s poprednými avantgardnými tvorcami nielen z oblasti tanca, ale aj filmu (Pina Bausch, Stephen Dwoskin), Maďarka Ildikó Móger je autorkou choreografií k mnohým významným maďarským filmom. Pre žilinského diváka je určite zaujímavá účasť dvoch osobností domáceho kultúrneho života. Učiteľka spoločenských tancov Mária Zagatová je iniciátorkou tanečnej metodiky pre deti, ktorá sa využíva na Slovensku aj v ČR dodnes. Druhým slovenským účinkujúcim je významný pedagóg a bábkar Martin Bálik.

A szereplők / Účinkujú: Beatrice Cordua (DE), Krzysztof Raczkowski (PL/DE), Ján Sedál, Alois Bílek (CZ), Mária Zagátová, Martin Bálik (SK), Ildikó Móger (HU), Tomáš Vtípil (Hudba)

Réžia: Petra Tejnorová, Dramaturgia: Lukáš Jiřička, Námet a choreografia: Lucia Kašiarová, Scénografia a kostýmy: Adriana Černá, Hudba: Tomáš Vtípil, Videotechnická spolupráca: Jaroslav Hrdlička

Produkcia: ALT@RT o. z., Stanica Žilina-Záriečie, Koprodukcia: L1 association, Brott Fabrik Bonn, Sztruks a Nová scéna ND

Már hónapokkal korábban tudtuk, hogy Gergye Krisztián Társulata és az Átrium Film-Színház egy kivételes, összművészeti produkció megvalósítását tervezi. Most elkészült a mű, és bemutatták.
A 80-as évek népszerű underground együttese – az A(lbert) E(instein) Bizottság – egy olyan kulturális referencia, amely műfajtól függetlenül a művészet totális szabadságát példázza. Az adott társadalmi, politikai vagy kultúrpolitikai közegre reflektáló tartalmon túl az emberi identitás szélsőségeit és/vagy közhelyeit felmutató „szabadidő-zenei“ együttes két legendás LP kiadványa – a „Kalandra fel!“ és a „Jégkrémbalett“ – mai napig érvényes életérzést és szellemi tartalmat közvetít. Gergye Krisztián (nem csak tánc) Társulata minden túlzás nélkül maximális tisztelettel viszonyul az A.E. Bizottság 80-as években véghezvitt „szabadságharcához“, és kulturális örökségnek tekinti az általuk képviselt szabad szellemiséget.

Énekelnek: Dezső Sára, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Philipp György, Szakács Ildikó, Varga Donát

Zenélnek: Bartek Zsolt, Fábry Boglárka, Háry Péter, Philipp György, Szalay Tamás Géza – Szerepelnek: Szalontay Tünde, Tárnok Marica

Táncolnak: Lőrinc Katalin, Gergye Krisztián, Barabás Anita, Fekete Blanka, Hoffmann Adrienn, Ruzsom Mátyás

Zenei szerkeszt, hangszerel, vezényel, zenél és énekel: Philipp György

Vetít: Nay Tilda, Fény: Katonka Zoltán, Jelmez: Béres Móni, Smink, maszk: Károlyi Balázs, Koreográfus asszisztens: Hoffmann Adrienn, Produkciós vezető: Trifonov Dóra

Rendező, koreográfus, látvány: Gergye Krisztián

“Az előadásban a A.E.Bizottság tánczenekar életben maradt tagjai nem vesznek részt, az előadásért semmiféle felelősséget nem vállalnak, csak örülnek valószínűen. (lehet hogy van aki nem örül, viszont ez meg mindig így van, hogy semmi sincs ami mindenkinek tetszik, de az is igaz, hogy mindenben lehet valami ami valakinek tetszik!)”  Wahorn Airport

Eifert János felvételei

  Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élményt. Testből font jelbeszéd…

Táncot hol és milyen technikával fényképezhetünk? Balett, néptánc, klasszikus balett, modern balett, jazz-tánc, kifejező tánc, mozgásművészet, szabadtánc, varietétánc, hastánc, sztepptánc, ukrán tánc, kanász-tánc, színpadi tánc, menyasszony-tánc, üveges-tánc, akrobatikus tánc, autentikus tánc, mozdulatművészet… Nehéz eligazodni a tánc sokféleségében. Vajon a különböző stílusok, irányzatok, korok táncai különböző technikát igényelnek? Egyáltalán nem. A különbözőségek a beállításban, a kép kompozíciójában és stílusában lehetnek.

Táncot fényképezhetünk próbateremben, színpadon, szabadtéri előadás közben, mulatságok, esküvők, folklórbemutatók helyszínein, műteremben, szabadban, és sorolhatnám még a legkülönbözőbb helyszíneket, amelyeknek fényviszonyai egymástól homlokegyenest különbözhetnek. Általában színpadon, előadás közben kevés a fény, a megközelíthetőség, a legjobb nézőpont kiválasztása is akadályt jelenthet. Az előadást, a nézőket nem zavarhatjuk, vakuval villogni megbocsájthatatlan bűn. Ezért ajánlott egy gyors tükörreflexes (SRT, DSLR) kamera, nagyfényerejű objektívekkel, amit stabil háromlábú (tripod), vagy egylábú (monopod) állványra rögzítünk. Mindezek mellett magas érzékenységű film használata, vagy digitális fényképezőgépeknél a magas érzékenység (ISO) beállítása szükséges. Ne feledjük azonban, hogy a magasabb érzékenység (400, 800, 1600 vagy 3200 ASA) filmek esetén durvább szemcsézettel, a digitálisnál pedig erőteljes képzajjal – a homogén felületeken zavaró, színben és világosságban eltérő pixelek megjelenésével – jár.

A helyes expozíciót egyrészt az adott fényviszonyok, másrészt saját elképzeléseink szerint kell beállítani. Az éles reflektorfényben álló táncos, és a körülötte lévők között óriási fénykülönbség van, ezt lehetetlen áthidalni köztes expozícióval. Mindig a fő témára, fontos területre határozzuk meg a záridőt, valamint a mozgás élességének az igényétől függően. Ha éles képet akarunk, mint a sportfényképezésnél, mozgásban legalább 1/250 sec zársebesség szükséges. A bemozdulásos felvételekhez pedig 1/8 sec, vagy még hosszabb záridőt használhatunk. Hogy az élesség-életlenség kontrasztja még erőteljesebb legyen, állványt kell használnunk. Felvétel közben azonban a gép mozgatása, és/vagy a zoom objektív fókusztávolságának a változtatása (berántás) is lehetséges.

Együttműködés a táncosokkal, a koreográfussal. Leggyakrabban előadás közben fényképezhetünk, de előfordulhat, hogy külön fényképezésre kiírt próbán, közönség nélkül dolgozhatunk. Ez esetben – a koreográfus, rendező és a táncosok segítségével – újrarendezhetünk egy-egy jelenet. A táncfényképezéshez, ugyanúgy, mint a személyfényképezésnél általában a megfelelő atmoszféra szükséges.  Ezt megteremteni pszichológiai ismereteink, empatikus képességeink segíthetnek. Megnyerni a táncosokat, hogy az adott pillanatban a legnagyobb teljesítményt nyújtsák. Ez nemcsak az ugrások magassága, a lábak feszítése, a pózok kirajzolása miatt szükséges, hanem az átélés miatt is. Az arcon megjelenő érzelmek nélkül „fagyos” a kép, a táncosok, mintha fabábok, vagy gépemberek lennének, úgy hatnak kifejezéstelen arcukkal.

SMS-ek: “Kedveseim! Az április 5-e nem jó, mert külföldön vagyok 1-7. között. Üdvözlettel: Eifert János, a 70 éves öreg pasi…” Elküldve: márc. 23. “Tancos film penz:40000 Ft/forg.nap,10000 Ft/probanap.A foprobara(Mogyorod)ruhat NEM kell hozni.Tovabbi info holnap.Ha kerdesed van,holnap 10 utan hivj.Playground” Elküldve:márc. 25. “Tancos film foproba holnap(03.27),talalkozo mexikoi ut,kisfoldalatti vegall.8:30kor.Nem kell hozni semmit,csak szendvics.A proba 16.00ig tart.Playground Elküldve: márc. 26.”

A Hat hét, hat tánc (Six Dance Lessons in Six Weeks) című színdarab Richard Alfieri amerikai író vígjátéka, melyet hatalmas sikerrel játszanak a világ legnagyobb városaiban. A darabban két eltérő korú, társadalmi helyzetű és életvitelű idegen a tánc közben megismeri, majd megszereti egymást, leküzdik a közöttük feszülő ellentéteket. Los Angeles-i premierje és Broadway-beli szereplése után a darabot tizenkét nyelvre fordították le és több mint húsz országban játsszák vagy játszották. Csak Németországban több mint ötven előadással és két nemzeti turnéval a darab nemzetközi sikert mondhat magáénak és az egyik legtöbb helyen színpadra állított darab lett. „Rendkívül szórakoztató színdarab barátságról, szerelemről, betegségről, arról, hogy milyen nehéz helyesen élni az életünket, és hogy csak egy igaz barát segíthet az elkövetett hibáink, illetve a régi fájdalmak és a magány elfeledésében.” Most amerikai film készül Richard Alfieri amerikai író vígjátékából, amelyet Magyarországon forgatnak. Nagyon sok – különböző korú – táncos szerepel majd a filmben, köztük Móger Ildikó és jómagam is. A mai táncpróbán – Kay Cole koreográfus mozgásait tanulván –  Bombicz Barbarával, Csabai Gabriellával, Varga Erikával, Balogh Jankával, Gidai Adriennel, Borkai Anitával, Castillo Doloressel, Pataki Ágival és másokkal táncolok többek között a 103. jelenetben, amely a  “minimal dance” elnevezéssel bír. A készülő amerikai film operatőre az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz…

Eifert János és Móger Ildikó felvételei

Ja, és a stáblista, még hiányos ugyan, de tudjuk már, hogy ki a rendező, operatőr, főszereplők, stb… Rendező: Arthur Allan Seidelman; Fotgatókönyv: Richard Alfieri; Főszereplők: Gena Rowlands, mint Lily Harrison; Kathleen Rose Perkins, mint Susie; Cheyenne Jackson, mint Michael Minetti; Operatőr: Zsigmond Vilmos; Zeneszerző: Pacsay Attila; Jelmeztervező: Szakács Györgyi; Smink: Márta Magdolna…    a koreográfus Kay Cole…

Vége a próbának. Eifert János (Sas)  táncpartnerével Varga Erikával (Kígyó), Balogh Janka (Macska) és Csabai Gabriella (Zsiráf) társaságában. Az állatnevek ( Sas, Kígyó, Macska, Zsiráf)  itt a 103-as jelenet szerep szerinti karaktereinek elnevezését jelentik. (Gidai Adrienne felvétele)

Zsigmond Vilmos (Szeged, 1930. június 16. –) magyar származású Oscar-díjas operatőr.

Szegeden született, apja Zsigmond Vilmos, futballedző és kapus, anyja Illichman Bozena hivatalnok volt. A középiskolát a szegedi piarista gimnáziumban végezte, ahol az irodalom volt a kedvenc tantárgya. A képek iránti rajongása gyerekkorában kezdődött. A legenda szerint egyszer egy betegség miatt ágyba kényszerült, és kezébe került egy fotózásról szóló könyv. Később édesapja fényképezőgépével fedezte fel a fotózás nyelvét, ahonnan már egyenes út vezetett az operatőri hivatás felé. 1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Illés György tanítványaként végzett operatőrként. Több főiskolai társával megörökítette az 1956-os forradalom eseményeit, majd 1956 novemberében Kovács László operatőrrel – táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel – elhagyta Magyarországot. Ezek a felvételek bejárták a világsajtót, a két fiatalnak óriási szerepe volt abban, hogy a „Nyugat” tudomást szerzett a budapesti eseményekről. (A filmeket aztán a rendszerváltást követően az operatőr visszajuttatta Magyarországra.)

Zsigmond Vilmos önkéntes száműzetésében hosszú esztendőkön át ’56 emlékével élt együtt. Ma is biztos abban, hogy a forradalom volt az egyik legfontosabb esemény, amely a nagy szovjet birodalom összeomlását előidézte.
Több mint egy évtizednek kellett eltelnie, mire sikerült beilleszkednie új hazájának társadalmába, illetve operatőrként képes volt kitűnni az amerikai mezőnyből. Óriási hátránnyal indult, de mindeközben meg is előzte korát: tulajdonképpen egy mozgóképes szemlélet- és generációváltás kellett ahhoz, hogy tehetségével kiemelkedhessen a többiek közül. Zsigmond Vilmos ugyanis olyan tudás birtokában volt, amelyet más ottani operatőr nem birtokolt: ismerte az európai filmszemléletet, a szovjet mozgóképművészettől a francia és olasz új hullámon át a magyarokig, és ezek összessége határozta meg a vizuális látásmódját. Amikor az amerikai film új rendezőgenerációja megjelent, hirtelen fontos lett Zsigmond Vilmos „másféle” műveltsége.

Az Egyesült Államokban telepedett le; kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmekben és reklámfilmekben kapott feladatot. Operatőri látásmódja – a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás – egybeesett az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes kívánalmakkal. 1962-ben kapott amerikai állampolgárságot.

Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte Bérelt kezek volt, majd Robert Altman rendező következett, aki teljes mértékben rábízta a McCabe & Mrs. Miller című, 1971-es westernjének képi megvalósítását. Zsigmond Vilmos pedig fotós múltját felhasználva, laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. A szemcsésség, a sötét tónusok erőteljes használata mindig is operatőri kézjegye maradt, ő maga is úgy jellemzi stílusát, hogy még a vígjátékokat is film noirként rögzíti a celluloidszalagra, és az árnyék használata az egyik legfontosabb eszköze. Nem véletlen, hogy a mai napig azon operatőrök egyike, aki nem hajlandó digitális technikával, videonyersanyaggal dolgozni.

Az 1970-es évek amerikai új hullámos realista filmjei mellett a sci-fi mániának is részese lett. Már a nagy sikerek hajnalán együtt dolgozott Steven Spielberggel is, aki szintén rábízta magát Zsigmond Vilmos kézi kamerás elképzeléseire a Sugarlandi hajtóvadászat forgatása során. Együttműködésük később az 1977-ben készült Harmadik típusú találkozások című produkcióban folytatódott: a legendás sci-fiben az egyik főszerepet maga François Truffaut alakította. A film nagy siker lett, és az 1978-ban Zsigmond Vilmost elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat. Érdekes, de ezt követően sosem dolgozott együtt Spielberggel. Állítólag azért szakították meg a közös munkát, mert Zsigmond Vilmos elfelejtette megköszönni a rendezőnek a díjat – akárcsak a stáb többi tagjának, hiszen inkább tanárainak, legfőképpen Illés Györgynek, azaz a magyar iskolának tulajdonította a sikert. (Másnap érkezett a lakására egy fax Julia Philips producertől, amelyen az állt: „You are welcome!”, azaz: Szívesen!)

Életszerűbb az a magyarázat, hogy Spielberg egyre inkább tudta, mit akar, és nem volt szüksége egy megingathatatlan elképzelésekkel teli alkotótársra. Sokkal inkább az olyan direktorok felelnek meg Zsigmond Vilmosnak, mint mondjuk Michael Cimino, aki A szarvasvadász (1978) című nagyszabású filmjénél teljesen szabad kezet adott az operatőrnek a képi világ és a világítás terén – ez pedig újabb Oscar-jelölést ért.

Maximalista művészi és munkaszemlélete azonban nem mindig hozott szerencsét neki: a Funny Lady (1975) című musical forgatásáról például Barbra Streisand miatt kellett távoznia. A színésznőnek egy operatőr barátja, Harry Stadling bebeszélte ugyanis, hogy csak bizonyos szögben szabad megvilágítani az arcát, mert csak úgy mutat szépen a vásznon. Zsigmond Vilmos megpróbálkozott egy-két másik beállítással, amit a művésznő nem viselt el.

Több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet, (a The Band búcsúkoncertjét – Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányokat, a Mavericket), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi televíziósfilmet (amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott), erotikus thrillert (a Slivert, a Vágyak vonzásábant), és többször dolgozott Woody Allen rendezővel (a Melinda és Melinda, vagy a Kasszandra álma című filmeken). Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak volna, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezér alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. Így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet.

Zsigmond Vilmos hasonlóan jelentős munkának érzi a 2001-ben Káel Csabával forgatott Bánk bán-operafilmet is, amelyből szerinte feleslegesen lett politikai ügy, ahelyett, hogy kvalitásainak megfelelően, műalkotásként kezelték volna Magyarországon: így lehetett volna esélye külföldi fesztiválokon is.

2006-ban pedig egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek. A rendezéssel is megpróbálkozott, ebben azonban kevésbé volt sikeres.

2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte A fekete Dália című thriller fényképezéséért. De Palma később úgy nyilatkozott róla, hogy az egyik utolsó képíró nagymester, akivel számos szakmai vitája volt ugyan a forgatás során, ám különleges értékei megkérdőjelezhetetlenek. (Wikipedia)

Henrik Ibsen: Peer Gynt, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a budapesti Forte Társulattal közös előadásban, Horváth Csaba rendezésében. Thália Színház, Budapest, 2012. október 14.

Henrik Ibsen, norvég drámaíró 1867-ben írta meg mára klasszikussá vált verses drámáját, Peer Gynt címmel. Főhőse Peer, eredetileg norvég mesehős volt. Alakjában a nyughatatlan, saját lehetőségeit kutató, felfedezni vágyó, esendő embert fogalmazza színpadra Ibsen. Peer Gynt az álmok és a valóság, a mesék és a realitás mezsgyéjén járja útját, hogy minél messzebbre jusson az élet teljességének megélésében, és ily módon közelebb kerülhessen önmagához. Útja során váratlan és hihetetlen kalandokba, magasságokba és mélységekbe kerül. Az emberi sors alapvető kérdéseire választ kereső színművet a budapesti Forte Társulattal közös előadásban mutatta be a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Peer Gynt szerepében az első bemutatón Balázs Attilát, a másodikon pedig a Forte Társulat színészét, Krisztik Csabát tekinthette meg a közönség. Az előadás látványvilágáért Milorad Krstić festő- és multimédiaművész, valamint Benedek Mari jelmeztervező felel.

Eifert János felvételei

Horváth Csaba rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A színészekből és táncosokból álló független csapat számos hazai és külföldi elismerésben részesült. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik.

Ibsen filozofikusan költői világa ezúttal tehát a szöveg, a tánc és a zene egységéből születik újjá. Az álom és a valóság határán egyensúlyozó mese, expresszív képekben a testek, a hangok, a mozgás és a színészi játék összhangja által ígér szokatlanul izgalmas színházi élményt. Peer Gynt szerepében az első előadáson Balázs Attilát, a másodikon pedig a Forte Társulat színészét, Krisztik Csabát tekinthette meg a közönség.

A temesvári állandó magyar hivatásos színtársulat minisztériumi rendelettel 1953-ban alakult meg a helyi Állami Román Színház tagozataként, önálló színházi intézménnyé 1957-ben vált, Csiky Gergely drámaíró nevét pedig 1990-ben vette fel. Bár sokan 1953-ból datálják a magyar színjátszás állandósítását Temesvárott, az több évszázados hagyománnyal büszkélkedhet, díszes kőszínháza is volt a bánsági magyarságnak, a színjátszás folyamatosságáról pedig a mostoha körülmények közt is Tháliát elkötelezetten szolgáló hivatásos, szükség esetén félig-meddig amatőr társulatok gondoskodtak.

Peer Gynt: Balázs Attila / Krisztik Csaba; Åse: Zarnóczai Gizella; Solvejg: Simkó Katalin; Zöldruhás nő: Borbély B. Emília; Helga, Pásztorlány / Husszein: Magyari Etelka; Anitra, a vőlegény anyja / Pásztorlány / Kari: Éder Enikő; Ingrid: Tasnádi-Sáhy Noémi; Pásztorlány / Huhu: Tar Mónika; A vőlegény / Von Eberkopf / Szfinx / Begriffenfeldt / Utas / Sovány ember: Andrássy Máté; Aslak kovács / Trumpeterstále / Fellah: Aszalos Géza; Dovre papa / Csúnya fiú: Fehér László e. h.; Gomböntő / A vőlegény apja / Monsieur Ballon: Nagy Norbert e. h.; Solvejg apja / Master Cotton / Hajószakács: Kiss Attila; Pap / Görbe: Vati Tamás; Rabszolganő / Táncoló lány / Őrült: Baczó Tünde;

Rendező, koreográfus: Horváth Csaba; Díszlet: Milorad Krstić; Jelmez: Benedek Mari; Fény: Payer Ferenc; Zenei munkatárs: Cári Tibor

XXXIX. Képíró-képolvasó hétvége Eifert Jánossal a Mai Manó Házban, Budapest, 2012. október 6 – 7. TÉMA: Portré- és ember-, valamint Tánc és mozgásfényképezés, Elméleti és gyakorlati bemutatóval. Közreműködő modellek: Kiss-Kovács Sári, Móger Ildikó, Eifert Kata Nóra.

Október 6. szombat
Arckép vagy portré: az ember képmása
Az emberábrázolás technikája, esztétikája, pszichológiája és filozófiája

A fotóművészeti műfajok között a portré előkelő helyet foglal el, hiszen az ember képmásának, személyiségének a bemutatására hivatott. A jó portré nemcsak felszínes, külső jegyeket ábrázol, hanem az egész ember belső tartalmát, személyiségét tükrözi. A portré lényegét illetően emberábrázolás (jellemrajz, jellemkép), formai megoldása pedig sokféle lehet. Lehet egész alakos felvétel, több személyt is ábrázolhat, vagy szűkebb kivágásokat mutathat. Nem szűkíthető – még műtermi fényképezés esetében sem – az arcképre, mellképre, egészalakos, páros-, vagy csoportképre. Az igazolványképet nem tekintjük portrénak, csupán a személy azonosítására szolgáló dokumentumnak. Hogy a mai kor igényeit magába foglaló, megújult személyfényképezés lényegét megértsük, gyakoroljuk együtt a Mai Manó Ház Napfényműtermében. Úgy terveztük, hogy modelljeinket saját körünkből választjuk, vagyis egymást fényképezzük, miközben az arckép, önarckép, páros- és csoportkép készítése során nemcsak a technikai és esztétikai eszközökre, hanem a pszichikai tényezőkre is koncentrálunk. Kis-Kovács Sári azonban segítségünkre sietett, a kilencedik hónapban terhes kismamát aktban is fényképezhettük.

Október 7. vasárnap
Testből font jelbeszéd
A mozgás-, mozdulat és táncfényképezés

Ha van illanó anyaga a művészeteknek, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élményt. Táncot fényképezhetünk próbateremben, színpadon, szabadtéri előadás közben, mulatságok, esküvők, folklórbemutatók helyszínein, műteremben, szabadban, sorolhatnám még a legkülönbözőbb helyszíneket, amelyeknek fényviszonyai egymástól homlok egyenesen különbözhetnek. Most a Mai Manó Ház Napfényműtermében tanulmányozzuk lehetőségeinket, képzett táncművészek közreműködésével. És közben rájövünk, hogy a tánc, a mozgás fényképezése nemcsak a technikai és esztétikai eszközök „ügyes” használatát, hanem a lélek megközelítését, az ember fizikai-pszichikai állapotának ábrázolását is jelenti.

Pas de deux. Móger Ildikó és Eifert János “kettőse” (Papp Zoltán felvételei)

Eifert Kata Nóra Graham-stílusban táncol (Eifert János felvétele)

A képeken a hétvége résztvevői, “modelljei” és a “tanár úr”: Vándor Rita, Claus Neumann, Gerstmayer Beáta, Papp Zoltán, S. Varga Ilona (Alion), Eifert Kata Nóra, Eifert János, Móger Ildikó és mások (Eifert János, Papp Zoltán, Claus Neumann és Gerstmayer Beáta felvételei)

     (Eifert János felvételei)

Képek a délutáni próbáról: Tomás Vtípil,  zenész, zeneszerző – Mészáros Mariann, tolmács – Lucia Kašiarová, koreográfus és Móger Ildikó, táncművész, a darab egyik fontos szereplője.

A főpróba képein a darab szereplői: Móger Ildikó, Martin Bálik, Ján Sedal, Krzysztof Raczkowski, Mária Zagátová és Petr Veleta

This international collaboratively devised performance is an inquiry into the lives of people more than 50 years old who have worked in varied theater and dance settings. In the main roles are people who find themselves to be “everyday experts” – oldagers who have their own opinions and experiences.
Edge symbolizes the transition time between active life and seemingly passive old age. Edge opens a range of tabooized themes connected with aging, transformation of sexuality, body image, and loneliness. An unsentimental theatrical shape on the border of documentary and fiction, which moves between various means of expression and languages.Participants: Ján Sedal, Petr Veleta, Mária Zagátová, Martin Bálik, Krzysztof Raczkowski, Ildikó Móger and others from Germany, Poland, Hungary, Slovakia and Czech Republic.
This first presentation at the New Stage of the National Theater is as a work-in-progress. The first presentation is part of the festival of Slovak contemporary dance, HYBAJ HO! on the New Stage of the National Theater. Direction: Petra Tejnorová, dramaturgy: Lukáš Jiřička, concept and choreography: Lucia Kašiarová, co-production: Stanica Žilina-Záriečie, L1 association, Brott Fabrik Bonn, Sztruks.

Sonda do života oldagerů – lidí starších 50 let. V hlavních rolích se ocitají „odborníci všedního dne“ – oldageři s jejich minulostí a vizemi budoucnosti, které jsou divadelně zhmotněny s pomocí autentických materiálů, pohybem, filmových dokumentů a dotáček. Projekt náleží k proudu tzv. devised theatre ve smyslu kolektivního díla vzniklého bez předem daného textu či scénáře.
Edge symbolizuje období přerodu mezi aktivním životem a zdánlivě pasivním stářím, otevírá okruh tabuizovaných témat spojených se stárnutím, proměnou sexuality a vnímání vlastního těla či samoty. Inscenace směřuje k nesentimentálnímu divadelnímu tvaru na pomezí fikce a dokumentu, který se pohybuje mezi různými výrazovými prostředky a jazyky.

Projekt náleží k proudu tzv. devised theatre ve smyslu kolektivního díla vzniklého bez předem daného textu či scénáře. Inscenační tým plánuje jak workshopy s oldagery, tak i rozhovory a diskuze s odborníky (sociology, psychology, sexuology atd.), kteří se v rámci své profese zaměřují na téma člověk a stáří.

První setkání formou workshopu proběhlo ve dnech 31. srpna až 3. září 2012 v kulturním prostoru Stanica-Záriečie v Žilině na Slovensku. Workshop vedli tvůrci projektu Lucia Kašiarová, Petra Tejnorová a Lukáš Jiřička společně s přizvanou odbornicí na storytelling Barborou Voráčovou. Druhá fáze projektu bude realizovaná na přelomu září a října 2012 s plánovanou prezentací 2. října 2012 ve formě work in progress na Nové scéně Národního divadla. Premiéra se uskuteční na Nové scéně 19. 2. 2013.

V inscenaci účinkují Ján Sedal /CZ/, Krzysztof Raczkowski /DE-PL/, Ildikó Móger /HU/ a další aktéři z Německa, Polska, Maďarska, Slovenska a České republiky. Na prezentaci se ve formě work in progress dále podílejí: Petr Veleta /CZ/, Mária Zagátová /SK/, Martin Bálik /SK/. Režie: Petra Tejnorová, dramaturgie: Lukáš Jiřička, choreografie: Lucia Kašiarová, scénografie a kostýmy: Adriana Černá, videotechnická spolupráce: Jaroslav Hrdlička, hudba: Tomáš Vtípil.

Mintegy 350 résztvevője (nézője) volt az Erzsébetligeti Színházban bemutatott előadásomnak, ahol még táncoltam is. Természetesen a fotográfia és a digiráma volt a “vezérfonal”, valamint az előadás végén könyveim (Képírás – Fotóakadémia, Aktfotográfia, Erotikon) dedikálása. (Bernáth Bizsu Zsuzsanna, Peti Péter, Enyedi Attila és Cserkúti György felvételei)

Project EDGE 2012, Intense selection workshop in Slovakia,  Žilina, 2012. szeptember 1-3. Stanica Žilina–Záriečie, Závodská cesta3, 010 01 Žilina, Slovakia – Phone office: +421415005064, Fax: +421415623564

“Call for artists over 60
The non-government organisation ALT@RT o.s. is appealing to you with the offer to participate in its transnational project EDGE directed by Petra Tejnorová. We look for artists over 60 from the field of performing arts (dance, theatre) being open for experimental theatre.
The Pre-premiere is going to take place at October 2nd 2012 at the New Stage of the National Theatre in Prague. Premiere: end of February 2013 in Prague
About the production
With international orientation this original production examines the life of people over 60, who worked all their life in different roles and professions at the theatre. It will work structurally with the not too exhausted area between the languages of theatre and dance breaking through the border separating the „documentary“ way of telling narratives arising from the experiences of our actors from the stylized form of theatre.

Partner Countries: Czech Republic, Slovakia, Hungary, Poland, Germany
We are going to select two performers from each country during the selection workshops
Cost transfer: Selection workshop in Slovakia for each participants: travelling expenses, accommodation, one meal per day (lunch)
Rehearsals period with chosen performers: travelling expenses, accommodation, honorarium”

Organiser: ALT@RT (CZ) www.altart.cz
Partners: L1 association (HU) www.L1.hu
Brott Fabrik Bonn (DE) http://www.brotfabrik-bonn.de/
Stanica Žilina – Záriečie (SK) www.stanica.sk 

A képeken: Bora, Petra Tejnorova (rendező), Lucia Kasiarova (táncos, koreográfus), Lukas Jiricka (dramaturg), Jano Sedal (színész), Móger Ildikó (táncos), Petr Veleta (táncművész, koreográfus), Krzysztof Raczkowski,  Martin Bárik (képzőművész, bábművész), Eifert János (táncos-fotós), Juraj Cséfalvay (tolmács), Zuzka Hájková (szervező), Zivka Koseva és mások (Eifert János és Juraj Cséfalvay felvételei)

„Amíg mozdulni tudok, addig táncolok,
Amíg kezemet emelni tudom, addig faragok,
Amíg egyetlen ember is figyel rám, addig tanítok,

S ha már valamelyiket nem tudom művelni, akkor meghalok,
Ha meghalok, mit hagyok a mának,

Két fiamat és négy unokámat.” (Erdélyi Tibor)

A fának második élete –  Erdélyi Tibor, a Népművészet Mesterének kiállítása a Nemzeti Táncszínház Galériájában, Budapest, 2012. július 10-31.

Erdélyi Tibor 1932-ben született Csengerben, és Uszkán, egy határ menti kis faluban nevelkedett. 1948-ban Budapestre került, itt az Iparművészeti Múzeumban dolgozott, majd megszerezte az asztalos-restaurátor képesítést. Mint citerás került a MHT Központi Együttesbe majd az Állami Népi Együttesben táncolt 1951-től, innen ment nyugdíjba 1978-ban. SZOT- és Erkel-díjas táncos, koreográfus. Gyermekkorától farag, felnőttként „egyéni úton járt, de művészete mégis a hagyományban gyökeredzett”. Szobraiban ihletet kap a tánctól is. Faragásai a születés és a halál gondolata köré rendeződnek. 1970-ben népi iparművész címet kapott. 1998-ban megkapta a Népművészet Mestere kitüntetést.

A kiállítást Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgató-helyettese és Prokai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Művészeti Osztályának vezetője nyitotta meg. Prokai Gábor a művész életútjáról beszélt, és elemezte a kiállított műveket. A “protokollt”  jóhangulatú borozgatás, beszélgetés, régi történetek felidézése követte. (Gergely Bea és Eifert János felvételei)

Egy gyönyörű ugrás és egy izgalmas póz (Eifert János felvételei)

MMS Mozdulatművészeti Stúdió, tánc workshop Eifert János vezetésével (Werkfotók: Pető Andrea és Kőműves Kata)

Fontányi Gréta koreográfiája (Photo: Eifert János)

Elhunyt Seregi László, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Kossuth-díjas mesterművésze. A neves koreográfust pénteken este életének 83. évében érte a halál. Budapest, 2012. május 11.

7óra7 2012. május 12.   00:00          http://7ora7.hu/hirek/elhunyt-seregi-laszlo

Seregi Lászlót a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

A Magyar Állami Operaház június 21-i, 22-i, 23-i és 24-i Rómeó és Júlia előadásait Seregi László emlékének ajánlja. A Magyar Nemzeti Balett volt balettigazgatója, karizmatikus alkotója emlékére az Operaház új évadában Seregi-Shakespeare hónapot tart: 2013 áprilisában mindhárom nagysikerű művét sorozatban játssza majd a dalszínház balettegyüttese.

Seregi László Budapesten született 1929. december 12-én. Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez. Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult.

Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd 1953-ban a Reggel a táborban című művét alkotta meg. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balettmesterként és koreográfusként tevékenykedett. Eleinte balettbetéteket készített operákba. A legsikeresebbek: Faust (1966), Tannhäuser (1967).

   1968 az áttörés éve volt: hatalmas sikerrel mutatták be háromfelvonásos nagybalettjét, a Spartacust. 1970-ben megkoreografálta A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Ezután újabb sikeres, egész estés balettek következtek: Sylvia (1972), A cédrus (1975). 1978-ban egyfelvonásos balettjét, a Változatok egy gyermekdalra című művét mutatták be. 1977-től 1984-ig az Operaház balettigazgatója volt, majd 1985-től újból jelentős egész estés baletteket alkotott. Ekkor született Shakespeare-trilógiájának első darabja, a Rómeó és Júlia, majd 1989-ben a Szentivánéji álom, 1994-ben A makrancos Kata.

  Eifert János felvételei

Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit a világ jelentős balettszínpadain (egyebek közt Moszkva, Róma, Prága, Bordeaux, Edinburgh, Köln, Leningrád, Kijev, Berlin, Monte Carlo, Bécs, Salzburg, Párizs, Torino, London, Zürich és Sydney színházaiban) bemutatták és műsoron tartják.

Seregi László 1980-ban kapott Kossuth-díjat, 1989-ben a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003) és Prima Primissima-díjas volt.

„Igazi, nagy reneszánsz művész volt, aki elsősorban a tánc, de a zene, a képzőművészet, az irodalom, a színház, a színpad területéről is páratlan tudást egyesített magában – mondta el az MTI-nek Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke. – Hogy könnyű volt-e vele együtt dolgozni? Erről csak azt mondhatom: nem – minthogy mindketten rendkívül igényesek voltunk. Egy élet munkája kötött össze bennünket, talán csak két alkalommal vesztünk össze, ami nem volt jelentős. Ha vitatkoztunk, az mindig a szent cél, az alkotás érdekében történt.”

„Nehéz most méltatni őt, mert ahogy mások, én is nagyon erősen a hír hatása alatt vagyok – válaszolt az MTI-nek Szirtes Tamás rendező -. Mi a Macskák premierje óta nagyon szoros barátságban voltunk, heti rendszerességgel beszéltünk. A magyar színházművészet legragyogóbb csillagának tartom Seregi Lászlót, mindent tudott a szakmáról. Univerzális tehetségének hasznát nemzedékek kamatoztatták.”

„Annak ellenére, hogy a pályámat balerinaként kezdtem, én elsősorban az embert veszítettem el, az egyedi teremtményt szeretném dicsérni – hangsúlyozta a Budapesten tartózkodó, Londonban élő színésznő, Nádasi Myrtill. – Édesanyám, Nádasi Marcella kedvenc növendéke volt. A táncosokat különlegesen szoros kapcsolat fűzi a mesterükhöz. Nos, Seregi László később, ha találkoztunk, az édesanyámat látta bennem, úgy szorongatta a kezemet, például a magyar balett londoni vendégjátékán. Csodálatra méltóan sokoldalú volt, érzékeny. Úgy vélem, hogy az ő Shakespeare-balettjei állnak a szellemüket tekintve a legközelebb az eredeti drámákhoz. Ő kibontotta szöveget, és lefordította a tánc nyelvére. Egy fix pont tűnt el vele az életemből.”

„Azt szokták mondani, hogy nincs nélkülözhetetlen ember. Seregi László azon kevesek egyike, aki pótolhatatlan, akit nem lehet elfelejteni, a művei nélkül meglenni a magyar táncművészetnek – mondta Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora, több Seregi-darab főhőse -. A szerepeket a táncos testére kreálta, azt hiszem, nem véletlen, hogy külföldi együttesnek eredeti koreográfiát nem készített, ő együtt élt az operaház társulatával, vagy a Macskák szereplőivel. Nem véletlenül nyilatkozta Andrew Lloyd Webber, hogy Budapesten értettem meg, miért írtam meg a musicalt. Seregi koreográfiái a magyar kultúra olyan alapművei, amelyeket a következdő évtizedek sem fognak felülírni. Rómeó és Júliája a korhoz, a jelenhez szól, miközben a habzó reneszánsz világ is megjelenik a színen, próbafolyamata különösen emlékezetes számomra. A sikeres előadásoknak kitörően tudott örülni, ragaszkodott az elképzeléseihez, ezért néha a végsőkig elment, ma már tudom, csak így érdemes.” (MTI)

Személy szerint mélyen érintett Seregi László halála. Koreográfiáit és őt magát gyakran fényképeztem, és azontúl is sokszor élvezhettem társaságát. Nemcsak a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő alakja, karizmatikus alkotója, hanem szellemes, jóhumorú társasági ember is volt. Remekül zongorázott, gyakran élveztük játékát, és különösképpen színes történeteit. A Honvéd Együttes táncosaként a Reggel a táborban és a Kalotaszegi táncok -az együttes állandó repertoárdarabjai – 17 éven át a “lábomban” voltak. 1977. május 8-án, a Miró Fotógalériában a Természetes képek c. kiállításomat ő nyitotta meg.

A “tanár úr” rendez és előjátszik (Kőműves Kata és Kiss Marianna felvételei)

     Eifert János felvételei

A FotoKlikk, Darányi Zsolt “video-tudósítása” a megnyitóról: http://vimeo.com/33464771 

 2011. december 1-jén ünnepli megnyitásának tizedik évfordulóját a Nemzeti Táncszínház.  Az elmúlt tíz évben a Táncszínház közreműködésével számos új táncprodukció született – több stílusban, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A hazai együttesek mellett pedig neves külföldi táncegyüttesek is felléptek a Nemzeti Táncszínház színpadán, illetve a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.  
A Kerengő Galériában a kerek évforduló alkalmából, a tízes szám jegyében egy olyan fotókiállítás látható, amelyen tíz fotós szemszögéből kaphatunk ízelítőt az elmúlt évtized sokszínűségéből. A tíz kiállító fotóművész – Csák Miklós, Dusa Gábor, Eifert János, Gordon Eszter, Kanyó Béla, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Patrus Sándor, Siklós Péter, Várhegyi István – szinte a megnyitástól kezdve figyelemmel kísérte és fotózta a Nemzeti Táncszínház produkcióit.

A kiállítást 2011. december 6-án 18.00 órakor Eifert János, fotóművész nyitja meg.

(Kovács Tamás, Várnai György, Molnár Ferenc és Eifert János felvételei)

Eifert János: Black Dance (2009) Digitális print, fotóvászon 3x100x100 cm

Eifert János, a Kerengő Galéria művészeti vezetője: Tíz év – száztíz fotókiállítás – háromszáztíz fotográfus

A fényképezés a XX. század legnagyobb találmánya, művelői számára szerteágazó, különféle témákat és műfajokat, a legváltozatosabb eszközhasználatot és technikát igénylő alkotó tevékenység. Fizika, kémia, geológia, csillagászat, anatómia, pszichológia, technika és esztétika, ember és környezete, teste és lelke, és még sok minden – bármennyire is meglepő megállapításnak tűnik – a fotográfiában fókuszál. Akár mesterségként, művészetként, tudományként, hitként, vagy a kommunikáció eszközeként „használjuk” – a világ, benne önmagunk megismerésének és megörökítésének eszközét jelenti. A fényképezés, ha művészet, nemcsak közelít más művészetek – különösen a tánc – irányába, hanem szinte együtt „lélegezve“ azokkal, szoros kölcsönhatásban szinte napi életének részesévé válik.

 Legyen az alkalmazott fotó, autonóm fotográfia, riportfényképezés, csendélet vagy műtermi fényképezés, a számtalan lehetőség mellett a színház és a tánc mindig is örök témája a fotográfusoknak. Jól tudják, ha van illanó anyaga a művészeteknek, amelyet féltőn megörökíteni kell, akkor a tánc valóban az. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élmény. Testből font jelbeszéd…

A Táncszínház születése percétől, mintegy a vizuális művészetek „szövetségeseként” száztíz egyéni és csoportos fotókiállítás bemutatására adott szellemi és fizikai teret. E térben, válogatásom alapján  – határok és korlátok nélkül – a fotóművészet szinte minden műfaja, alkotói törekvése és gazdag témaválasztéka megmutatkozhatott. A hazai és nemzetközi élvonal képviseletében Arató Andrástól Wágner Ferencig, Branislav Brkić-től Walter Kühneltig több mint háromszáz kiállító nevét kellene felsorolnom. Néhányat közülük mégiscsak említenem kell – elnézését kérve e sorok türelmes olvasójától – hiszen nélkülük a képek élettelen és jellegtelen, számozott tárgyak lennének. Érdekesek és izgalmasak voltak a tematikus kiállítások. A Tánc a fotóművészetben igazi minőséget mutatott be (Korniss Péter, Keleti Éva, Szalay Zoltán, Bánkuti András, Varga Gábor György, Andrea Paolini Merlo), a Seniorok az ezredfordulón pedig a klasszikus fotográfia legnagyobb hazai képviselőit (Ács Irén, Gink Károly, B. Müller Magda, Nádor Ilona, Németh József, Tabák Lajos, Tillai Ernő, Tóth István) vonultatta fel. A fotóriporterek, a nagy öregek és a fiatalok (Escher Károly, Bánhalmi János, Horváth Dávid, Farkas Tamás, Mátrai Miklós) szintén „szakosodtak”, és remek sportfotókkal, portrékkal, esemény- és színházi felvételekkel örvendeztették meg a galéria látogatóit. A zene, különösen a jazz kedvelt téma (Siklós Péter, Vass Dániel), ábrázolásuk műfajt teremtett. A természetfotó népszerűsége (Kalotás Zsolt, Vajda János, Dombovári Tibor, Rakó Alex, Zsila Sándor) a Táncszínházban is töretlen. Még a városképek, épületfényképezés terén is specialisták (Szentiváni János, Vasja Doberlet, Vladimir Jirnov, Marius Jovaisa, Erhardt László) hozták a minőséget. Az utazás sem a társasutazások knipszelői által ismert formában, hanem a földrajzi-, néprajzi-, társadalmi keresztmetszetet megjelenítő szerzők (Lóránt Attila, Erik Skjøldt, Kocsis András, Robert Jankuloski, Becker Irén) ábrázolásában jelent meg. Az akt műfaját különlegesen érzékeny fotográfusok (Szergej Buszlenko, Jung Zseni, Wágner Ferenc) képviselték. A kísérletező fotográfiát, a különleges technikákat nemcsak a fiatalok „hozzák”, hanem a korosztálytól függetlenül a sajátos gondolkodású és filozófiájú alkotók (Kovács Melinda, Ilku János, Lehotka László, Boldvai Balázs, Fejér Zoltán, Juhász László, Nagy Zopán). A határon túlról, más „kultúrkörből” nem kirándulni, hanem tapasztalatot cserélni és megmérettetni jöttek a nemzetközi ismertségű fotográfusok (Branislav Brkić, Nagyezsda Pavlova, Rudi Haidenthaler, Lennert Géza, Tóth Stefan, Stanislovas Žvirgždas, Nagy Tivadar, Vinko Šebrek). Így teljes az a világ – a fotográfia világa -, amelyet a Kerengő Galéria befogadott és közvetített a táncszerető közönség számára.

    Eifert János felvételei

    A Duda Éva Társulat adja elő Lionel Hoche francia koreográfus-rendező “RetourAuNoir” c. darabját.  Előadók / Performers: Jónás Zsuzsa, Csuzi Márton, Mezei Bence, Bora Gábor, Gulyás Anna, Grecsó Zoltán, Lázár Eszter, Csák Beatrix, Zsíros Gábor. Zene/Music: Sebastian Roux, montázs; Látványterv / Visual design: Lionel Hoche; jelmez kivitelezés / Costumes productio: Opra Szabó Zsófia; Díszlet kivitelezés / Set production: Kicska Miklós; Hang és fénytechnika / Sound and Light technician: Fledrich Péter; koreográfus asszisztens / Assintant choreographer: Jónás Zsuzsa; Produkciós asszisztens / Production assistent: Czveiber Barbara; Produkciós menedzser / Production manager: Arató Balázs; Művészeti vezető / Artistic director: Duda Éva; Rendező-koreográfus / Choreography: Lionel Hoche.

  Lionel Hoche 1983-tól 6 éven át a Nederland Dans Theater tagjaként dolgozott Jiri Kylian művészeti vezetése alatt. Az NDT-nél eltöltött évek alatt olyan nagynevű koreográfusokkal dolgozott együtt mint Hans van Manen, William Forsythe, Nacho Duato, Ohad Naharin, Jerome Robbins. Lionel Hoche 1990 óta dolgozik szabadúszó koreográfusként, 1992-ben a nemzetközi Cannes-i táncfesztiválon (International Cannes Dance Festival) megalapítja önálló társulatát Association MéMé BaNjO (Compagnie Lionel Hoche) néven. Az elmúlt 20 évben több mint 50 új darabot hozott létre, több mint 30 különböző neves európai és ázsiai balett társulat, úgymint a párizsi Opera (Paris Opera Ballet), a Nederlands Dance Theatre (NDT), az izraeli Batsheva, a Monte Carlo-i Balett (Ballets de Monte-Carlo),  a Zürich Balett (Zurich Ballet), a Finn Nemzeti Balett (National Ballet of Finland) számára. 2002-ben vehette át a francia kulturális minisztertől a Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres díját: lovaggá ütötték a táncművészet franciaországi és nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Csillagszeműek gálaműsora, Millenáris Teátrum (Budapest, II. ker. Fény u. 20-27.), 2011, június 17.

A Nézni-Látni fotóiskolás tanítványaim, Pocsaji Tirca és Till Panni szülei hívtak meg a Csillagszeműek gálaműsorára, amit – nekik köszönhetően – igencsak jó helyről nézhettem végig. A színpadon sok ismerős tánc, szinte késztetést éreztem, hogy közéjük beállva eltáncoljam egyiket-másikat. Honvéd Együttesi táncosként Tímár Sanyi – akivel a szünetben összefutottam, és kicsit beszélgettünk – sok táncot tanított, amiket előadtunk annak idején.  A mélykeréki román tapsost, vagy a szatmári táncokat akár most is el tudnám táncolni. Hihetetlen, hogy mennyire nem felejti el az ember ezeket…

A közel 600 táncost felléptető gálaesten a 3 éves piciktől a felnőtt profi táncosokig az elmúlt időszak legsikeresebb produkcióiból válogatott műsort mutatták be: Somogyi táncok, Süss fel nap, Koppányszántói üveges és botos, Galgamenti verbunk és forgós, Sárközi táncok, Lőrincrévi muklatság, Ispilányi rózsa, Madocsai dalok (Papp Ráhel, Tolnai Sarolta, Pongor Júlia), Vajdakamarási táncok, Liszt: 15. magyar rapszódia, Bonchidai táncok, Somogyi üveges (Rákay Róza), Kalotaszegi táncok, Sárközi lakodalmas, Meg kell a búzának érni, Udvarhelyi székely táncok, Zempléni karikázó, Szatmári táncok.

Bemutatták Timár Sándor állami és Erkel-díjas koreográfus legújabb alkotását is, amelyet a Liszt Ferenc emlékév alkalmából készített a világhírű magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójára. Az együttes ezzel a 15. magyar rapszódiára alkotott koreográfiával búcsúzik Mádl Ferenc volt köztársasági elnöktől, tekintettel arra, hogy Liszt Ferenc a volt államfő kedvenc zeneszerzői közé tartozott, és januárban, 80. születésnapján szintén a 15. magyar rapszódiával köszöntöttek őt barátai. A „talpalávalót” a Tündök Zenekar adta. Művészeti igazgató: Tímár Böske, Koreográfus-rendező: Tímár Sándor, Jelmez: Nánási Rita.

  Eifert János felvételei

Rájuk keresek a Google segítségével: „A Csillagszeműek a magyar táncművészeti élet egyik legrangosabb társulata. Rendszeresen fellépnek a Magyar Táncművészek sztárgáláján az Operaházban, részt vesznek kiemelkedő táncművészeti eseményeken, fesztiválokon. Magyar Néptánc Örökség című műsorukat a budapesti bemutató után országos turnéra vitték. 1998–ban Magyar Örökség Díjjal, 2003-ban Európa Táncdíjjal tüntették ki az Együttest. 2002 nyarán a Japán Császári pár előtt táncoltak az Esztergomi Vármúzeumban, ősszel pedig Strassbourgban az Európa Parlamentben szerepeltek Magyarország bemutatkozása alkalmából. 2006-ban elnyerték a magyar művészet és kultúra erősítése elismeréseként a Prima Primissima Díjat. A Csillagszeműek a világ legkülönbözőbb tájain képviselik hazánkat, Európa nagyvárosaiban éppúgy, mint Brazíliában, Új-Zélandon vagy Japánban. Mindenütt hatalmas siker és elismerés kíséri útjukat.” (www.csillagszemu.hu)

Tánc / Test / Tanulmány – gyakorlati fényképezés a FOTÓOKTATÁS.HU iskola hallgatóival, Mozdulatművészeti Stúdió, Budapest, 2011. június 11.

  Mozgástanulmányok,  Akciók, “Concept art”,   Improvizációk, stílusgyakolatok a FOTÓOKTATÁS.HU hallgatóinak részvételével. Eifert János felvételei az Orkesztika Alapítvány Mozdulatművészeti Stúdiójában készültek, Budai Melinda és Hucker Katalin táncművészek közreműködésével.

Fenyves Márk, az Orkesztika Alapítvány vezetője, archívumukból gyönyörű Angelo képeket mutat. Hogy miért is lelkesedek ennyire, hogy Angelo képeket „élőben” szemlélhetek?  Ő a hazai fotográfia történetének egyik legnagyobb alakja, és a táncot, a színházat különösen szerette. Ezen témájú fotográfiái különlegesek. Jung Zseni fényképész tanulóként a mester Petőfi Sándor utcai műtermében dolgozott, és sokat mesélt róla.

ANGELO, Funk Pál (1894 – 1974) Olasz művészcsaládból származott, dédapja, Alessandro Angelo, a bécsi Hofburg freskóinak alkotója. 1910-ben Carl Bauer festőiskolájába járt Münchenben; majd Dührkoop-műterem, Hamburg; Nicola Perscheid, Berlin; Reutlingen, Párizs; E. Hoppe, London; Marcus Adams műterme. Budapesten Székely Aladár műtermében első segéd volt. 1926-tól a Royal Photographic Society of Great-Britain tagja. Összesen több mint száz díj, oklevél tulajdonosa. 1945 után a MADOME egyik vezetője volt, 1956-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapító tagja. 1914-ig Párizsban divat- és jelmeztervezőként dolgozott. 1916-ban Kertész Mihály rendezőasszisztense és operatőre volt. Később a Franco-British Film Corporation és a Metro-Goldwyn-Mayer filmjeiben dolgozott (Rex Ingram, Erich Rohmer, Fritz Lang mellett). 1919-től önálló műterme volt Budapesten, 1920-1938 között műterme Párizsban, Nizzában, Scheveningenben, Hágában. Műtermes fényképészként közel 450 000 embert fényképezett le, a mondén világ első számú fotográfusának számított. 1951-ben műtermét államosították. 1951–1964 között a Budapesti Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezetében dolgozott, alkalmazottként saját egykori műtermében. Képeit negyvennél több külföldi szaklap közölte, hetvennél több előadást tartott a modern fotóművészet esztétikájáról, a portré- és aktfényképezésről. 1928-ban a MAOSZ szervezte I. Művész Fényképezési Főiskola tanfolyamán A művészi fotográfia legújabb fejlődéséről tanított. Részt vett a tanoncoktatásban is, ő volt a fényképész-vizsgabizottság elnöke. 1945-ben indította az Angelo Fotóakadémiát. 1927–1937 között szakcikkeket publikált a Fotóművészeti Hírekben. 1934–1938-ban A Magyar Fotográfia szerkesztője.

Pályájának kezdetén festőies stílusban fotografált, nagyméretű brómolajnyomatait a Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi. Későbbi képein szuggesztív hangulatokat közvetített torzítólencsékkel, laboratóriumi beavatkozásokkal, majd a modern fotográfia tárgyilagosabb irányát követte. Öregkorára szürrealista látomásokat, az anyag bizarr rajzolataiból kibomló mikrovilágot ábrázolt. Egész életében százezerszámra készítette a műtermi portrékat, zsánerképeket, élete végén mégis megkeseredve, szinte kizárólag élettelen tárgyakból építette képi világát. (Kincses Károly, www.artportal.hu)

Balettnövendékek bemutatója. Eifert Kata Nóra táncol társaival a főpróbán, Péter Márta balettmester és koreográfus vezetésével. Ady Endre Művelődési Központ (1043 Budapest, Tavasz u. 4.).

Nemzeti Táncszínház – Refektórium: Szigorúan ellenőrzött vágyak, Grecsó Zoltán koreográfiája. Alkotó-előadók: Gothár Márton, Grecsó Zoltán, Maday Tímea, Lengyel Katalin

 Eifert János felvételei

A Fotóoktatás.hu iskola hallgatóival a táncfényképezést gyakoroljuk. A Nemzeti Táncszínház reflektóriumában a fotós főpróbán Grecsó Zoltán “Szigorúan ellenőrzött vágyak” című koreográfiáját fényképezhetjük.

Miről szól a darab? A műsorfüzetből veszem a választ: Az előadás hiperrealistán közelíti meg a köznapiságok valóságait: az átlagember és a vágyai közti határvidékeket, valamint az általános és az egyedi nézőpont közöttit. Azt a hidat keresi, amely a generált valóság és a saját, egyéni tudat között ível át, mint egy sorompó, amely mellett a bakter egész nap csak ül és vár s napjában kétszer letekeri. Utazik, mialatt elrobognak mellette a vonatok, de csak az álomképeiben, a két végtelenbe futó sínpáron, vágyai soha össze nem érő paralleljén.

A valóság lehetne álom is, de a bakter nem ébred fel, saját valósága elúszik, elfolyik mellette az ábránd ködfelhőjében, párhuzamos realitásokban lélegzik, és nem lélegzik valójában, mert a sínek nem találkoznak soha, csak futnak, futnak egymás mellett, anélkül hogy észrevennék a másikat…

Alkotó-előadók: Gothár Márton, Grecsó Zoltán, Maday Tímea, Lengyel Katalin, Zene: Grecsó Zoltán kollázsa (Swod, Biosphere, Alva Noto), Koreográfia: Grecsó Zoltán

Teérted Akadémia, Nézni-Látni fotóiskola. Gyakoroljuk a mozgás-, tánc- és sport-fényképezést. Budapesti Művelődési Központ, 2011. április 4.

Sreet Dancers. Tánc, sport, ritmus, ügyesség, akrobatika. A Mészáros fivérek gyakorolnak… (Eifert János felvételei)

A BMK mögötti parkban a Mészáros fivérek gyakorolnak, a Nézni-Látni fotóiskola első csoportjával őket fényképezzük. Rendkívül ügyesek és ötletesek, bámulatos a fizikai teherbírásuk is. Kívűlről nézve mozgásukban a tánc, a sport, az akrobatika egyesül a jazz ritmusával, szinte akrobatikus ügyességgel.  Amikor kifújják magukat, beszélgetünk az új táncstílusról (New Style Hip Hop), és megtudjuk, hogy azok az új irányzatok tartoznak ide, melyek az elmúlt néhány évben jelentek meg, és igyekeznek különböző technikát (ami főként a jazz műfajából, és a klasszikus balettból merítenek) beleszőni a táncba. Ettől lesznek egyre inkább kerek, íveltek a mozdulatok, nem annyira “kocka”. A zenei irányvonal is szakított (bár nem teljesen) a break beat és az underground hangzásokkal, inkább a pop felé kacsint. Ezen kívül, most már szabadon egybe folyik a Funky izoláltságával, a Street Jazz technikáival, kerekségével. Zeneileg pedig az R’N’B-vel, és az Acid Jazz-el.

A hip-hop tánc az improvizatív vagy koreografált táncok világa, amit elsősorban a hip-hop kultúra részeként kialakult hip-hop zenére táncolnak. Maga a stílusjegy igen széleskörű, többek között a breaking, a locking és a popping jellemzi. Az afro- és a latin amerikaiak által megformált stílusról van szó, ami az 1970-es évektől kezdve folyamatosan jelen van.

Jellemzi, hogy gyakran történnek a táncosok körében un. battles(csaták) a freestyle, improvizatív tánctudást megmutatva, formai és kötetlen módokon egyaránt.

Manapság a hip-hop tánc ugyanannyira jelen van a táncstúdiókban, mint az utcán. A hip-hop némely embereknél lehet a szórakozás egyik formája vagy hobbi. Másoknak pedig egy életforma, akiknek az életük mozgatórugója a tánc lesz!

 A Magyar Balett Színház és a cseh South Bohemian Ballet közös estjének kertében a magyarországi közönség első ízben láthatta a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián egyik remekművét, „Un ballo” címmel. A Ravel két gyönyörű zeneművére komponált táncmű valódi ékköve a kortárs balett művészetnek. Világszerte nagy sikerrel játsszák.

E mellett a két együttes fókuszában a cseh táncélet egyik legkiemelkedőbb fiatal alkotójának, Václav Kunešnek a műve állt. A Jiri Kylián „műhelyéből” érkezett és ma már saját együttesével dolgozó koreográfus alkotásaival Európa neves színpadai mellett a tengerentúlon is jelentős sikereket arat. A Magyar BalettSzínház és a cseh South Bohemian Ballet táncművészeinek interpretálásában láthatta a közönség az alkotó egyik legsikeresebb munkáját, amelyet Nina Simone személyisége, munkássága és – nem utolsó sorban – zenéje ihletett..

A cseh táncélet két kiváló személyisége mellett a Magyar BalettSzínház balettigazgatójának – és egyben a cseh South Bohemian Ballet művészeti vezetőjének –, Egerházi Attilának az első esten egy vadonatúj alkotását mutatták be a két együttes balettművészei. A második esten a hazai alkotó egy korábban koreografált művét, a „Tűzmadár” című darabot láthatta a közönség.

     Eifert János felvételei

Cseh Táncmozaik  – a Magyar Balett Színház és a South Bohemian Ballet előadása, Művészetek Palotája, Budapest, 2010. október 15 – 16.

A műsor: Egerházi Attila: In and out (Tékozló fiúk) – október 15. Zene: Dvořák, Jelmez: Andrea T. Haamer, Fény és látványterv: Egerházi Attila, Koreográfus asszisztense: Linda Schneiderova, Koreográfus: Egerházi Attila – Egerházi Attila: Tűzmadár – október 16. Zene: Stravinsky, Díszlet, jelmez: Andrea T. Haamer, Világítás: Kovács Gerzson Péter, Rendező-koreográfus: Egerházi Attila – Václav Kuneš: Neen-ya Zene: Nina Simone, Fényterv: Loes Schakenbos, Koreográfus: Václav Kuneš – Jiří Kylián: Un ballo Zene: Ravel, Jelmez: Joke Visser, Világítás: Joop Caboort, Kees Tjebbes, Látványterv: Jiří Kylián, Betanító balettmester: Shirley Esseboom, Próbavezető balettmester: Linda Schneiderová, Koreográfus: Jiří Kylián

Egerházi Attila: Tűzmadár (Photo: Eifert János)

Az 50 éves Pécsi Balett Jubileumi Gálaestje, Pécsi Nemzeti Színház, 2010. október 2.

A Pécsi Balett, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program nagykövete, Megyei Príma-díjas együttes 2010. október 2-án tartotta jubileumi gálaestjét a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínházában. Az estet zártkörű fogadás követte a Hotel Palatinus Bartók termében.

Az ünnepi eseményre meghívták az elmúlt 50 év szinte összes alkotóját, az alapítókat, az egykori tagokat, az együtteshez kötődő művészeket. Közülük közel 200-an el is jöttek, hazánk első modern balett együttesének félévszázados jubileumát kiemelt érdeklődés, izgalom és a várakozás övezte. A gálaest első részében a jelenlevők együtt idézték a múltat (felújították Eck Imre Requiem című művének egy részletét), valamint egészen rendhagyó módon, betekinthettek az együttes legfrissebb, készülő produkciójába is. A második részben a magyar táncszakma jeles képviselői, a Pécsi Balettel szoros szakmai-partneri kapcsolatot ápoló együttesek rótták le tiszteletüket az 50 éves Pécsi Balett előtt. Fellépők: Pécsi Balett, Magyar Állami Népi Együttes, Budapest Táncszínház, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola, Szegedi Kortárs Balett, Duna Művészegyüttes. Az ünnepi gálán adták át Gombár Juditnak a Pécs M. J. Város Önkormányzata által alapított Eck Imre Közalapítvány Eck Imre-díját is. (Baranyanet Online)

Árva Eszter, Bretus Mária, Hetényi János, Medveczky Ilona, Stimácz Gabriella, Tóth Sándor, Uhrik Dóra, Hajzer Gábor, Herczogh István, Keveházi Gábor, Ramshorn Gizella, Majoros István, Handel Edit, Végvári Zsuzsa, Prepeliczay Annamária, Gombár Judit, Zarnóczay Gizella, Móger Ildikó, Farkas Kati, Csutor Zsuzsa, Szekeres József, Stefán Gábor, Czebe Tünde, Vincze Balázs, Földi Béla, Petrovics Emil, Spala Korinna, Balássy Szilvia, Vincze Brigitta, Szabó Márton, Tuboly Szilárd, Ujvári Katalin, Matola Dávid, Dóri István, Domoszlai Edit, Koncz Péter, Kristóf Dávid, Dér Dalida, Molnár Zsolt, Nagy Írisz… Sokan jöttek el a régi tagok közül, és persze ott voltak az újak is. A hullámzó tömegben ismerős és ismeretlen arcok tűntek fel, művészek, igazgatók, koreográfusok, jelmeztervezők, zeneszerzők, szimpatizánsok, vendégek is szép számmal, Eck Imre és más elhunyt művész emlékét is felidézve.  (Eifert János felvételei)

A gálát a Pécsi Balett exkluzív bálja követte, a Hotel Palatinus Bartók termében. Móger Ildikó és Eifert János a parketten… (Kis-Kovács Sára felvételei)