A Magyar Fotóművészek Szövetsége belső tájékoztatója, felelős kiadó: Eifert János elnök

Kedves Kollega!

Hírlevelünk mellett találja a Szövetség évi rendes közgyűlésének rövidített jegyzőkönyvét. Köszönjük mindazoknak, akik megjelentek és részvételükkel, hozzászólásukkal segítették a közgyűlés munkáját.

Tájékoztatjuk, hogy a titkárság a két ünnep közt zárva tart, 2001. január 2-ától a szokott munkarendben áll rendelkezésére.

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új esztendőt, jó egészséget kíván

a Szövetség elnöksége és a titkárság munkatársai

A Bölcső Alapítvány alapítója és kuratóriumának elnöke, Budavári Zita kérésére tesszük közzé az alábbi felhívást. Amennyiben módjában áll, támogassa Ön is az Alapítványt!

A Bölcső Alapítvány tevékenysége

A Bölcső Alapítvány 1995 áprilisában alakult meg. Az Alapítvány célja: “… ellehetetlenült élethelyzetű várandós anyák problémáinak segítése, a megszületett gyermek sorsának rendezésében segítségnyújtás.”

Az elmúlt öt év alatt közel háromszáz nehéz helyzetbe került anya jelentkezett segítségüket kérve. 2000 augusztusáig a kétszáz szülésből százharmincöt örökbe adás történt a Bölcső Alapítvány segítségével. Többen meggondolták magukat, és mégis hazavitték a nem várt babát. Az ő segítésük is komoly feladata és eredménye az Alapítványnak.

Gondoljon Ön is az Alapítványra, hogy minél kevesebb gyermek éljen családon kívül!

Internet: www.bolcso.hu

A Bölcső Alapítvány számlaszáma: BB Rt. szekszárdi fiókja 10104617-02778756-00000006.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége évi rendes közgyűlése
2000. november 25.
Rövidített jegyzőkönyv

Helyszín: az Országos Széchényi Könyvtár díszterme

Megjelent szövetségi tagok száma: 79

A közgyűlés egy-egy tartózkodással megválasztotta a két jegyzőkönyv-hitelesítőt: Módos Gábort és Müller Ferencet.

Eifert János: Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a megjelent vendégeket is: Rády Ferenc urat, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettesét, Kádár János Miklós urat, a HUNGART elnökét, Mányi Aranka titkár asszonyt, aki a Magyar Kulturális Szövetség képviseletében jött. A vendégeké a szó. Tisztelettel kérném Rády Ferenc urat, hogy fáradjon a mikrofonhoz.

Rády Ferenc: Tisztelt Hölgyeim és uraim, először is elnézést kérek, ezt a sors hozta. Ennek megfelelően nincs hangom sem. Dr. Monok István főigazgató urat tartós külföldi kiküldetése miatt ki kell mentenem, ezért én képviselem a Széchényi Könyvtárat.

Az intézményünk nevében tulajdonképpen kettős az örömöm. Az egyik az, hogy önök először tartják közgyűlésüket az Oroszlános udvarra néző, gyönyörű székházunkban, a második pedig az, hogy ez év márciusában megalakult a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció mint az Országos Széchényi Könyvtár egyik szervezeti egysége. Csak nagyon röviden annyit hadd mondjak, hogy a fotó mint dokumentumnak a sorsa a Széchényi Könyvtár életében igen érdekesen alakult. Hátulról kezdem. Mára körülbelül mintegy négyszázezer fotóval rendelkezünk, a kezdetektől számítottan – már a technikát értem a kezdetektől -, tehát az üveglapos negarrotípiáktól kezdődően mintegy négyszázezer darab, ami természetesen kezdetben nem volt egy tudatos gyűjtés. Csakhogy elkerülhetetlen akkor, amikor mi hagyatékokat átveszünk, neves személyiségek, művészek, fotóművészek hagyatékai kerülnek birtokunkba. Akkor elkerülhetetlen természetesen a fotó mint dokumentum, a sok-sok írott és sokszorosított anyag között. A másik része, hogy csak arra gondoljanak, hogy milyen hatalmas a Színháztörténeti Tárunk. A színház fotó nélkül dokumentálhatatlan, ha úgy tetszik. A pillanat művészete, ahogy szokták mondani, tehát természetesen a Színháztörténeti tár megalakulásával is a fotó mint dokumentum gyűjtésére a könyvtár – hát hogy mondjam? – rákényszerült. Ne a kényszer szón legyen a lényeg, hanem kézenfekvő volt, hogy gyűjtse ezeket a dokumentumokat is. Tehát tulajdonképpen az utóbbi pár évben, amikor már főleg nem is annyira nemzeti könyvarchívumról beszélünk, hanem ez is egy része a nemzeti kulturális örökségnek. Ma már inkább erről beszélünk. Ha ezt ilyen tágan értelmezzük, akkor még egy könyvtár esetében sem szabad a kulturális örökséget a sokszorosított anyagra korlátozni, tehát a könyvre, a sajtóra, a plakátokra és mondjuk, ha a fotóművészekre gondolok, akkor a képeslap szintjére – szó sincs róla, a nemzeti kulturális örökség nagyon jelentős részét pontosan önök, a fotóművészek örökítik meg. Ismét a szociofotóra vagy akár a színházi fotóra, de akár a szorosan vett fotóművészetre gondolok, akkor is, ennek igenis egy nemzeti archívumban van a helye. A négyszázezer fotó természetesen minket arra kényszerített, hogy ezt részben felmérjük, hiszen ez jó darabig csak úgy gyűlögetett, olyan mellékesen, felmérjük, feldolgozzuk, és most, mára már – és nem kevéssé ennek szerepe volt abban, hogy összefogásra került sor önökkel -, ma már a restaurálásban is rendelkezünk igen magasan kvalifikált, külföldön végzett szakemberrel, aki a fotók restaurálásához is ért. Tehát kurz und gut kézenfekvő volt, hogy a gyűjtést – mert mi ahhoz értünk -, a gyűjteménnyé szervezést, a feldolgozást és ugyanakkor a feldolgozáson keresztül pedig egy nagyon széles körű nyilvánosságra bocsátást, amit a Könyvtár biztosítani tud a közel negyedmillió, kétszázötvenezer látogatója, negyvenezer beiratkozott olvasója és az adottságai, tehát a kiállításrendezések kapcsán, hogy ezt mi nyújtjuk, és az együttműködésben pedig önöktől megkapjuk a fotóművészetet, illetve a fotó mint szakma, mint művészet és az erre vonatkozó szakértelmet. És így közösen minden bizonnyal, hogy egy nagyon jelentős, ha úgy tetszik, hiszen azért, ha Európában szétnézünk, vannak itt tudatosan gyűjtött nemzeti fotógyűjtemények, ugye csak a franciákra gondoljunk, ha csak Európában maradunk, hogy ezt megközelítve, netán még behozva egy kis lemaradást is, és akkor is itt a nemzeti archívumban, a nemzet emlékezetében – hiszen még ezt is szoktuk mondani a Könyvtárra – önök is helyet kapnak. Nagyon örülök, készek vagyunk rá, örülök, hogy találkoztunk, és további jó munkát kívánok a közgyűlésnek. Köszönöm szépen. (Taps)

Eifert János: Nagyon-nagyon köszönöm Rády Ferenc úrnak ezeket a mondatait. Tulajdonképpen köszöntöttem a tagjainkat, köszöntöttem a vendégeinket, és nagyon fontos munkatársak köszöntése következik most. Szeretném nagy tisztelettel köszönteni és bemutatni önöknek Nagy Zoltán urat, az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtár főosztályvezetőjét, aki a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció gazdája a Hold utcai részlegben – ott kapott helyet a gyűjtemény. És természetesen nagy tisztelettel köszöntöm Rajos Évát, aki főkönyvtáros minősítésben a gyűjtemény munkatársa.

Nagy Zoltán: Tisztelettel köszöntjük a Fotóművészek Szövetségének közgyűlését. Csak annyit szeretnék mondani, hogy Rády főigazgató-helyettes úr ismertette intézményünk koncepcióját a fotógyűjtésről és a fotóművészek alkotásainak megőrzésével kapcsolatban. A mi feladatunk e tekintetben már konkrét, és a különböző tárakban gyűlő fotóművészeti alkotások begyűjtése és megőrzése a mi gondunk és felelősségünk. Ajánlom pártfogásukba ezt a születő új intézményt, amely meggyőződésünk szerint egy lesz a több között, amely felelősen vállalja azt, hogy az élő fotóművészek alkotásai ne szétszórtan, hanem koncentráltan összegyűjtve maradhassanak meg a jövő számára. Köszönöm szépen.

Eifert János: Ha a HUNGART nevet halljuk, akkor nagyon kevesen tudjuk, hogy 1997-ben megalakult a kép-ző-, ipar- és fotóművészet kollektív jogdíjbeszedő egyesülete a szerzői jogok státusában európai stílusú megoldással nagyon eredményes. Szeretném bemutatni önöknek a HUNGART elnökét, Kádár János Miklós urat, és kérem, hogy néhány mondattal szóljon a HUNGART-ról és tegye meg azt az örömteli bejelentést, ami a legutóbbi elnökségi ülésen született!

Kádár János Miklós: Tisztelt közgyűlés, hölgyeim és uraim! A HUNGART neve pontosan: Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület. Az, hogy európai stílusú és színvonalú megoldás született, ez tény, ahogy ezt az elnök úr is mondta volt. Most Európában ezt azok intézik, akik létrehozzák a szellemi tulajdont, akik tulajdonosai annak.
Pályázati formában a szakmák jeles képviselőinek támogatását vállaltuk. Ez évben Vancsó Zoltán és Bozsó András kapta meg az ösztöndíj-támogatást.

Eifert János: A Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja több hazai és nemzetközi szervezetnek, így Magyarországon a Magyar Kulturális Szövetség tagja is vagyunk. Ez a Művészeti Kamara utódja. Mányi Aranka titkár asszony szeretné köszönteni a közgyűlést.

Mányi Aranka: Tisztelettel és őszinte szeretettel köszöntöm önöket a Magyar Kulturális Szövetség elnöksége nevében. Önök tavaly léptek be a mi Szövetségünkbe azzal a szándékkal, hogy egy ernyőszervezetben a szakmai érdekeket képviseljük együtt és közösen. Mostani közgyűlésünkön Eifert úr részt vett, és ott egyértelművé vált egy aktívabb közszereplés vagy együtt való gondolkodás, egy közös föllépés különböző témákban.

Eifert János: Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor bejelentem, hogy elhunyt Bizaglich Jenő, a MAFOSZ tiszteletbeli örökös elnöke. A temetése december 4-én 9 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-terméből.

Az előző évi eredmények, gazdag programjai mellett, a sok-sok örömteli program mellett nagyon szomorú eseményeknek is tanúi voltunk. Elhunyt Bojár Sándor, Harkácsi József és, ahogy említettem, Bizaglich Jenő úr. Egyperces felállással tisztelegjünk emléküknek.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöksége nevében Almási Lászlónak, kiemelkedő fotóművészeti teljesítményéért, közéleti szerepléséért, a közösségért érzett, felelősségteljes és végzett munkáért nagyon nagy szeretettel ezt az Életmű-díjat átadnám.

Tóth József, aki szintén sok-sok mindenért, munkásságáért olyan életművet teremtett és még életében ezt még élvezhetjük is. E szellemeskedés helyett nagyon nagy tisztelettel nyújtanám át az Életmű-díjat, és tulajdonképpen könnyedebben, elegánsabban lenne illendő az ilyen dolgokat átadni, de elfogódott vagyok, és egy kicsit zavarban vagyok, amikor ilyen tiszteletteljes feladatokra kell vállalkoznom. Én azt szeretném kérni, hogy ezt az értékét értsétek, hiszen ez nem jár 1,2 milliós díjjal. Bár megtehetnénk! Bár jó lenne, hogyha tehetnénk, hogy ilyen anyagi juttatást is tudnánk mellé adni, de őszintén mondom, hogy az elnökség, amikor az Életmű-díj ügyében szavazott, akkor nagyon-nagyon gondos mérlegelés után jutott erre az eredményre. Nagyon kevesen kapják, nagyon kiemelkedő teljesítményért. Ez az erkölcsi értéke, ami, azt hiszem, hogy mindnyájunk számára mértékadó lehet. Köszönöm szépen.

Tóth József (Füles): Köszönöm szépen mindenkinek! Mielőtt sírva fakadnék saját nagyságomtól, szeretném mindazoknak megköszönni, akik úgy gondolták, hogy ez a díj ez engem megillet, viszont azoknak különösen szeretném megköszönni, akik úgy gondolták, hogy ez engem nem illet meg. Mert ez arra inspirál, hogy a következő hatvan évben végre csináljak egy-két jó képet is. Köszönöm szépen.

Eifert János: Igen. Bár több humor, kedvesség lenne az életünkben! Dr. Szász Jánosnak szeretném az elnökség nevében átnyújtani az Életmű-díjat. Én azt hiszem, hogy eleganciában, a szellemi frissességben nagyon szívesen versenyeznének sokan veled, és azt hiszem, hogy Pécs nincs olyan messze, hogy az a sok évtizedes munka, annak az eredménye, az ne jutna el Budapestre. Nagyon-nagyon tisztelettel köszöntelek.

Dr. Szász János: Köszönöm szépen mindenkinek. Kedves hölgyeim és uraim! A fő öröm ebben az, hogy nem poszthumusz, a bögre mellé teszik, hanem személyesen vehetem át, amit őszintén és szívből köszönök, és ehhez hasonló jókat kívánok minden kedves tagtársunknak. Kézcsókkal és a viszontlátásra.

A közgyűlés egy ellenszavazattal megválasztotta a levezető elnököt: Szarka Klárát.

Szarka Klára: Köszönöm szépen a megtisztelő megbízatást. A napirendről mindenki kapott értesítést. Azt kérem, hogy akinek javaslata van napirend módosításra vagy új napirendi pontra, az most tegye meg! Van-e ilyen? Nincsen. Akkor kérem, hogy szavazzunk a napirendről.

A közgyűlés egyhangúlag megszavazza valamennyi napirendi pontot.

Szarka Klára: Felkérem Eifert Jánost, a Fotóművészek Szövetségének elnökét, hogy egészítse ki szóban azt az írásban már mindenki által, remélem, ismert beszámolót, amit a közgyűlés előtt megkaptak.

Eifert János: Az írásos beszámolóban igyekeztem a problémáinkról, az el nem végzett munkákról is beszámolni. Többen hiányolták, hogy a Fotóhónap 2000 értékelése kimaradt. Ezt pótolom. Abból a meggondolásból tekintettem el a részletes beszámolójától, hiszen év közben különböző év közi levelekben, meghívókon, a sajtón keresztül elég sokat lehetett hallani. Azért röviden összefoglalnám.

A hetven kiállításból, a Műcsarnokban megrendezett kerekasztal-beszélgetésből, a Fénykép az ezredfordulón című könyv bemutatójából álló program egyéves előkészítés, munka alapján jött létre. A közgyűlés végén bemutatásra kerülő 90 perces tévéfilm igényes összefoglalót mutat be az egyes kiállításokról, eseményekről. Itt még egyszer szeretném megköszönni a kuratórium tagjainak, Pilaszanovich Irénnek, Szarka Klárának, Szűcs Tibornak, Szamódy Zsoltnak, valamint a titkárságnak, Csapó Beának és Pelsőczy Ágnesnek, Breznyánszky Marinak azt a – erre lehet mondani, hogy – áldozatos munkáját, ami nemcsak a precízségben, a kivitelezés erőfeszítéseiben volt nagyon meghatározó, hanem az eredményeit illetően is. Az elnökség értékelte a Fotóhónapot. Szerencsére értékelték, értékelte a szakma, a közönség és azok is, akik kezdetben a fotófesztivál rendezését nem tartották fontosnak, lényegesnek, tehát az ellenzői is. Ezeket a beszámolókat, minősítéseket nem ismétlem. A sajtó nemcsak híreket közölt az eseményekről, hanem értékelt, viszonyított, minősített és kritizált is. Összességében talán a Magyar Narancs európai léptékű fesztiválként értékelte a Fotóhónapot. Ez egy nagyon kedves dolog, és tulajdonképpen a szándékainkat erősítette. Mi magunk még rengeteg hibát és – részben az anyagi fedezet hiánya miatt – tökéletlenséget fedeztünk fel meg éreztünk. Az elnökség, miután megerősítette a kuratóriumot, a fesztivál igazgatóját a munkájában, már elkezdte a 2002-es, tehát a negyedik fotófesztivál, fotóhónap rendezését. Ebben még inkább azokat a minőségi mércének a följebb emelésével, tehát ez a szándék, hogy egy valóban nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő fotóhónapot szervezzünk. A kiadványokról annyit, hogy – ezt többen szóba hozták, hogy nem volt egységes arculata a Fotóhónapnak. Nem is lehetett, hiszen az a szerény támogatás, amit a Pesti Est Súgó a szerény füzet megjelentetésével produkált, az valóban nem nevezhető igényes kiadványnak, de mégiscsak több a semminél. Nem szeretném a pénzügyi nehézségekkel fárasztani a tisztelt megjelenteket. A sajtó, rádió, televízió, tehát a médiában való megjelenés szerencsésnek mondható, hiszen komolyabb megjelenést regisztráltunk az Observer Médiafigyelő jóvoltából. Aki kíváncsi, rendelkezésre áll külön dossziéban összegyűjtve.

Többek kérésére ezt a kiegészítést szükséges volt megtennem, de ennél sokkal fontosabbnak érzem azt megerősíteni, amit sokan esetleg túlzottnak, erős megfogalmazásnak minősítettek, azt a fajta türelmetlenségemet, ami a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a hasonló civil szervezetek struktúráját, működését illeti.

Szarka Klára: Bocsánat, még a Fotóhónap rendezvényhez annyit a kiadványok ügyében, hogy a jövő évben nem lesz fotóhónap, mert biennálé formátumra térünk át. Viszont a jövő évben visszamenőleg egy retrospektív kiadványt tervezünk, erre gyűjtögetjük az apró filléreket, és reményeink szerint majd lesz egy szép bemutatója. Ez köti össze az egyik fotóhónapot a másikkal.

Eifert János: Köszönöm szépen. Ez egy fontos kiegészítés. Tulajdonképpen, hogy miért nem dicsérjük túlzottan azt a rendezvényt, ami szinte egy éven keresztül éjjeleinket és nappalainkat is kitöltötte? A dicséret, ahogy említettem, nagyon sok embert megillet. Én alapvetően szeretném, hogyha a közgyűlés megerősítené az írásos beszámolóban is elhangzottakat, tehát azt az igényt, hogy egy alapos, gondosan előkészített reform éve legyen a következő. Ami jelentheti majd a következő évben az Alapszabály módosítását is, amit azonban nem improvizálva és nem fölülről kezdeményezve szeretnénk végrehajtani.

A MAFOSZ-szal kapcsolatosan egy alapvető problémánk van. Bizonyára a sajtóból is értesültetek arról, hogy az elnökük felfogása szerint alapvetően a fotográfiai értékrendet kérdőjelezik meg. Tehát ők azt állítják, és ezért a pénzkérés a hatalomból – tehát ők hatalmat és pénzt akarnak. Természetesen a legkülönbözőbb eszközökkel. A leggyakoribb visszatérő, amikor törvénytelennek nevezik és gondolják az NKA működését. Nem akarok erről részleteket mondani, hiszen gondolom és feltételezem, hogy a felszólalások foglalkoznak evvel a nagyon súlyos és nagyon fontos problémával.

Nem szeretném, de itt rá lettem kényszerítve egy szóbeli kiegészítésre. Tehát nem igazán akarok hozzátenni, hiszen nem az az érdekes, hogy én mit gondolok akár a következő év reformkísérletei kapcsán, hanem a tagsággal, az emberekkel hogyan leszünk képesek együtt megoldani a feladatokat. Tehát a dolog épphogy fordítva kellene, hogy működjön, és én – talán mondhatom, hogy – az elnökség tagjai nevében nagyon-nagyon igényelném azt a kritikát, az évközi, a napi munka kapcsán történő visszajelzéseket, amik tulajdonképpen azt jeleznék határozottabban számunkra, hogy amit elhatározunk, elhatároztunk, kiviteleztünk, az valóban a közösség érdekei szerint történik-e.

Én úgy gondolom, hogy a működésünk, miután pályázati pénzekből tudjuk a projektjeinket finanszírozni, itt alapvetően még az Alapszabály megfogalmazásában is szerepelnie kellene annak, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége nem csak egyes tagjainak az érdekeit képviseli, hanem a magyar fotográfia érdekében tevékenykedik és a magyar fotográfia értékeinek a nemzetközi elfogadtatása egyik legfontosabb, legjelentősebb feladata kellene, hogy legyen. Közöttünk ülnek a fotográfiának azok a nagykövetei, akik Alapszabály nélkül is ezt teszik.

A Magyar Fotóművészek Szövetségének ugyanolyan fontos feladata kell, hogy legyen, hogy gondoljon a magyar kultúrára akkor is, ha az határon túli területeken képviseltetik.

Szigorítani kell és ki kell terjeszteni egyes bizottságok feladatkörét. Például a Számvizsgáló Bizottságnak Ellenőrző Bizottságnak is kellene lenni, hiszen én a napi munka kapcsán érzem, és külön megköszönöm a Számvizsgáló Bizottságnak, hogy az ő kukacoskodásuk – minden egyes számlát, minden egyes aláírást ellenőriznek és az, hogy bevezettük a kettős aláírás kontrollját. Nekem nagyon megnyugtató ez a szigorúság. Még egyszer köszönöm a Számvizsgáló Bizottságnak, és ahogy ők javasolták és kértek rá egy éve, hogy Ellenőrző Bizottságként működve is, tehát egy új, kibővült feladatkörrel gazdagodjon, szigorodjon.

Az szükséges, hogy nagyon szigorú mércével, mint ahogy a Felvételi Bizottság, nagyon szigorú mércével bírálja el a felvételi kérelmeket, és egyáltalán nem baj, ha a visszautasítások miatt számtalan sértődöttség és tulajdonképpen néha botrányos mozzanatok történnek.

Tulajdonképpen egy a lényeg, hogy rossz diplomáciával, rossz taktikai érzékkel nagyon sokat veszít a szakma, itt nemcsak a Fotóművészek Szövetségéről van szó. Tehát amikor bárkit bármivel megsértünk, nem kell föltétlenül elfogadni a vagdalkozásokat, de mérlegelni kell. Tehát egyfajta bölcsességgel kellene rendelkeznünk ilyen és hasonló esetekben. Nem is szaporítom a dolgot. Számtalan ilyen kudarcunk volt.

Remélem, hogy a kérdések azok nemcsak udvarias hozzászólások lesznek, hanem nagyon-nagyon hiányolnám a kemény, vitázó hang. Csak azok viszik előre a dolgot. Köszönöm.

Szarka Klára: Köszönöm szépen elnök úr beszámolóját. Szeretném bejelenteni: most kaptam meg az adatokat, hetvenkilenc szavazóképes tagtársunk jött el a közgyűlésre. Azt elfelejtettük mindnyájan mondani, hogy hangfelvétel készül a közgyűlésről, ennek alapján lesz egy abszolút hű emlékeztető.

Korniss Péter: Az elnöki beszámolót olvasva, rögtön a rendszerváltozás, átalakulás gondjaival kezdődik az elnöki beszámoló, amely részletesen kitér arra, hogy milyen nehéz helyzetet okoztak ezek a változások. Most fotográfiáról beszélünk. Itt a változások, amik végbementek, nem a rendszerváltozásnak a következményei. A világban végbement egy hihetetlen technikai robbanás, forradalom, hihetetlen változások indultak el, és ezek a változások mindent érintettek, minket pedig, képről lévén szó, sajátosan. Igaz az, amit János megírt. Igen, munkahelyek szűntek meg, lenyomták a honoráriumokat, nehezebbek lettek a hivatásos fotográfusok megélhetési körülményei. A kigazdálkodástól elrugaszkodott árak születtek a fotográfiai iparban és sorolhatnám a nehézségeket, de a lényeg, amit mondani akarok, hogy ez külföldön ugyanígy igaz. Ez egy nemzetközi jelenség. Tehát a fotográfusok helyzete mindenütt nehezebbé vált. Na most ez egy furcsa, ellentmondásos folyamat. Mert akkor, amikor a fotográfusok a megélhetés és az ebből élő, hivatásosoknak a helyzete nehezebb lett, a fotográfia különlegesen jó, azelőtt soha nem tapasztalt helyzetbe került presztízse folytán. Soha ennyi kiállítás, fotókiállítás nem volt, nem Magyarországon, hanem Nyugaton sem. Soha múzeumok így nem fogadták be a fotográfiát. Soha ennyi fotóalbum nem jelent meg. Gera Mihálynak is hálával tartozunk, mert ha csak arra gondoltok, hogy mi az, hogy Fényképtár-sorozat, példa nélkül álló a magyar fotográfia történetében. Tegnap volt a bemutatója a Fénnyel írott történelemnek. Itt ül Stemler Ica. Mi ez, ha nem fotográfia? Mi ez, ha egy drága, hatezer forintos album, amely a mi presztízsünket növeli. Mi ez, ha nem a fotográfia értéke?

Itt a Szövetség, amelynek mindez, a felsorolásból kitűnnek, hogy ezek a gondok fájnak. A fotográfusok helyzete az, amely gondot okoz. De Eifertnek volt most egy mondata, hogy mi nemcsak a tagokat képviseljük, hanem a fotográfiát. Igen. A Szövetség egy érdekvédelmi szervezet, de nem a gazdasági folyamatokba tud beavatkozni, és ez érdekvédelemnek egy sajátos formája, az értéket képviseli. Én nemcsak a Szövetség tagjaként vagyok itt, hanem a Magyar Fotóriporterek Társaságának egyik vezetőjeként. És örülök, hogy elhangzott a mi jó együttműködésünk, amely néhány más szervezetre is elmondható. De ugyanakkor valamit el kellene mondani, ami ennek nem mond ellent, de azért Eifert kitért rá, és egy kicsit aláhúznám. A Magyar Fotóművészek Szövetsége valamikor egy széles amatőr mozgalmi alapon nőtte ki magát. A fotószalonok világának vége van, és annak az amatőrmozgalomnak is már vége, amely valamikor jellemezte, a Fotószövetség alakulása idején a fotográfiának az akkori értékeit, kiválóságait. A fotográfia helyzete megváltozott az elmúlt évtizedben, különösen változott meg. És a Magyar Fotóművészek Szövetsége nagyon jó irányba mozdult el az elmúlt évtizedekben – nemcsak János időszaka alatt, hanem korábban is. Óhatatlan, hogy előkerült egy ilyen szembenállás, amiről János beszélt a MAFOSZ-szal. Most egy dolgot, most örülök, hogy ő mondott ki, mert nekem régi mániám, hogy a magyar fotográfia jelene az nem a fotószakkörökben dől el. Ezen túl vagyunk ma. Annál sokkal felkészültebb, sokkal alaposabban felkészült, jobb lehetőségek között lévő és sokkal inkább professzionális – most nem a megélhetést mondom, értem ez alatt, hanem azt a színvonalat, amelyet ma a fotográfia megkövetel. Tisztelet ezeknek a szakköröknek, amelyek még akkor sem jelentik a magyar fotóművészetnek a legfontosabb hídfőállásait, ha átkeresztelik magukat Fotóművészeti Alkotókörökre. Nem itt dől el a dolog. Ezeknek valóban megvan a helyük, hiszen van egy olyan közművelődési programja itt a kulturális támogatottságnak, ahol ezek után is meg fogják találni a helyüket, csak ezt kéretik nem összekeverni. És nagyon örülök – igaz, hogy elég kemény áron, egy kemény konfrontáció árán, de – nagyon örülök, hogy Eifert János és a Szövetség ide eljutott, hogy ezzel szembe kell nézni, ezt ki kell mondani és ezt helyére kell tenni.

Miért? Mert igenis a további lehetőségeinkről van szó. Itt persze megint fölmerül a Szövetségnek a működtetése. Biztos, hogy egy jobban fizetett vezetés és jobban fizetett apparátusra szükség van, hogy mindezeket meg tudja valósítani. Nemcsak a régi fotókörök, szakköröknek a világának van vége, hanem annak a fajta társadalmi munkának is, amely valamikor ezt a Szövetséget működtette. Én a Magyar Fotóriporterek Társaságából tudom, hogy milyen erőfeszítést kíván. Hát egy nagyon szomorú dolgot mondok: akik ezt csináljuk, azért bizony, hatvan éven felül vagyunk, és még így is ütközik az életünkkel, a munkánkkal, mert túl sok a tennivaló, mert a világ megváltozott. Sokkal többet kell dolgoznunk, kevesebb az időnk. Régen ezt könnyebben eligazgattuk a Szövetséget, hogy volt mögöttünk egy biztos állás, szép nyugodt állás, ahol a munkaidőből tellett a Szövetségre is. Hát ez nem titok, mindnyájan tudjuk, hogy ez így volt. Ma, hogy Jánostól milyen áldozatot követel az elnöki pozíció – hát egy kicsit tessék belegondolni!

És akkor még gyorsan válaszolnék arra az utolsó mondatára, hogy amikor ő nagyon provokatívan felteszi a kérdést, hogy alkalmas-e az elnöki tisztségre, én a háta mögött többször mondtam, most már itt nyilvánosság előtt elmondom. E pillanatban nem ismerek olyat, aki ezt az elnöki tisztséget jobban ambicionálná és dinamikusabban képviselné e pillanatban. Tehát magyarul: ez nekem a válaszom. És sokakkal beszélve merem ezt mondani. Én csak megköszönni tudom, de hogy ő mint fotográfus és alkotó milyen áldozatokat hoz érte, azt mindnyájunknak tudnunk kell.

A bizottságosdi dolgok azok ma nem jól működő dolgok. Sok időt kívánnak, sok dumát, sok locsogást. És nem véletlen Szűcs Tibor a Művészeti Bizottságot úgy kezdte el, hogy ő majd körülnéz meg tanácsadók – és igaza van! Igaza van! Szóval ma a döntésmechanizmus gyorsabb lett, határozottabb, dinamikusabb hozzáállást kíván. Változott az idő. Ehhez kell nekünk változni. És azért kell, hogy ezeket az értékeket képviseljük.

Na most az értékek. A Magyar Fotóriporterek Társasága ugyanígy a magyar fotográfia értékeit teljes szélességében képviseli. Még akkor is, ha csak fotóriportereket tömörít. Erre egy példa, amit most nagyon szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani, felhívni a figyelmét és hogy terjesszék. Először kerül sor a magyar sajtófotó kiállítás megrendezésére a Nemzeti Múzeumban. Mi ez, ha nem presztízs? A sajtófotónak, a pályázatnak sokféle kategóriája van. Tehát a fotográfia legkülönbözőbb területeiről lehet képeket beadni, pályázni, falra kerülni és nyerni. Mondok egy összeget: 2.800.000 forintot szedtünk össze díjakra. Mi ez, ha nem az, amivel elkezdtem ezt az egész szövegelést, hogy mi presztízsben tudunk pozíciókat erősíteni, de ez a presztízs ez visszafordul, és személyes érdekünkké válik. Lecsapódik, erősíti az alkotómunkát, lehetőséget ad nekünk arra, hogy kiállítsunk, megismerjenek, könyvet jelentessünk meg, díjat nyerjünk, pénzt kapjunk és alkossunk. És ha alkotunk, akkor ezzel a magyar fotográfiát erősítjük. Én azt hiszem, hogy ezért vagyunk itt most, és szeretném, hogyha a továbbiakban is ebben a szellemben hangzanának el a hozzászólások. Nagyon szépen köszönöm.

Tőry Klára vagyok, tanár a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán. Az elnöki beszámolóhoz kérdéseket szeretnék feltenni. Éppen azért, mert úgy érzem, hogy elmúlt időszakban sok minden elindult. Arra szeretnék elsősorban rákérdezni, amit Eifert János a legfontosabb feladatnak mondott, a struktúraváltás. Hogy ebben a kérdésben már van-e valami – nyilván tervezetként, koncepciószinten valami, ami most számunkra itt ismertethető? Hiszen nemcsak én érzem azt, hanem azt hiszem, hogy a bizottsági beszámolókban több helyen – az Elméleti Bizottságban, a Művészeti Bizottságban, most, ha kifelejtek valamelyik bizottságot, akkor elnézést kérek -, tehát ez sürgető igényként fogalmazódott meg, és ahogy Korniss Péter előbb említette, tulajdonképpen már évek óta ennek elébe is ment a szövetségi átalakulás. Viszont úgy érzem, hogy egy közgyűlésnek nemcsak az a feladata vagy nem elsősorban az a feladata, hogy az eddig történteket értékelje – mondom, hangsúlyozom, hogy tiszteletem azoknak az eredményeknek, amik történtek -, hanem azoknak a jelenlevőknek az együttműködésére ebben a váltásban csak akkor lehet számítani az együttműködésére, hogyha már valamibe már bele tudunk kapaszkodni, egy csapásirányt ismerünk, hogy mi az az elképzelés, sőt erről már esetleg itt konkrétan vitatkozni tudunk. Tehát amennyiben van egy ilyen koncepció, ha nem is leírt változatban, akkor ezt szeretném kiegészítésként, hogyha beszélhetnénk erről.

A másik kérdésem már egy részletkérdés, amit Eifert János fájó pontként emlegetett, de nem elég konkrét számomra az, hogy a digitális enciklopédia meg a Szövetség ismertetője sehogyan sincs. Hát a sehogyan az valahogyan azért csak van! Tehát hogyha erről hallhatnánk.

A harmadik, ami általánosabban nem lett megemlítve, az természetesen, mivel én oktatással foglalkozom, ha erre felhívhatnám a figyelmet, hogy ne csak a sikerként számunkra nagyon örömmel hallott munkátokról – Hefelle tanár úr, amit beszámolt a bizottsági munkaként -, ne csak arról a formáról, hanem azt hiszem, hogy mivel ez egy elég szerteágazó és néha sajnos kaotikus kérdés a fotóoktatás kérdése. És éppen Korniss Péter utalt rá, hogy most már egyre inkább a professzionális szint az alapvetően megkövetelhető. Ehhez ugye az oktatás egy nagyon fontos lépés. Tehát figyelmébe ajánlanám az elnökségnek, hogy fokozott figyelmet fordítson arra, hogy milyen formákban – erről volt egyébként tavaly az Elméleti Bizottságban is szó, hogy ez ügyben találkozunk, tájékozódunk. Valahogy ez nem igazán jött össze. Ennek a pótlását én szeretném kérni. Ez lenne a lényegi, amit kérdésként. Aztán ha hozzászólni akarok, akkor majd jelzem.

Szarka Klára: Köszönjük szépen. Én azt javaslom, hogy az elnök úr feleljen, és akkor a további kérdéseket fel lehet tenni. Azt hiszem, egyre elég könnyű lesz felelni, mert itt van (felmutatja a Szövetség tájékoztató füzetét).

Eifert János: Természetesen a struktúraváltásról nemcsak improvizatíve írtam. Nagyon sokat vitatkoztunk, és főleg én, személy szerint is nagyon sokat tanulmányoztam más, hasonló civil társadalmi szervezeteknek az alapszabályát. Na most éppen azért, hogy – miután még egyeztetések, közös beszélgetések nem igazán zajlottak – én nem szeretném az én elképzelésemmel befolyásolni az elkövetkező menetet. Egyrészt, hogy inkább csak javasolnám, hogy legyen ez egy következő alkalom, a társszervezetek képviselőinek a meghívásával is, hogy ne beszélgessünk róla, indítsuk el. Kérem a tisztelt tagságot, hogy evvel kapcsolatosan készüljön fel, hogy a javaslatait mint megtárgyalható, fölvetett kérdéseket meg tudjuk beszélni. Azért nem merek a saját véleményemmel meg javaslataimmal előállni, mert azok sok esetben sértőek lehetnek. Mint elnöknek nincs jogom a saját véleményemet itt önöknek elmondani. Hogy mik ezek? Saját felelősségemre mondom, hogy én a bizottságosdi idejét, ezt – Korniss Pétert ismétlem – lejárt, az idő felgyorsult. Higgyék el, hogy ma már nem a nagy hal eszi meg a kisebbet, hanem a gyorsabb a lassút! Itt erről van szó! Itt demokratikus elvekre hivatkozva sok esetben a kétszer kettőről döntünk szavazással. Hát ez nonszensz dolog! Tehát szakmai kérdésekben, tudományos kérdésekben, tudományos jelenségekkel kapcsolatosan nem az én személyes benyomásom kell, hogy fontos legyen.

Az oktatás kérdései. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy amit korábban Albertini Béla kezdeményezésére, tehát a fotóriporteri képzés főiskolai szintű oktatása eljutott egy olyan fontos pontra, ahol már csak pénzkérdés a beindítása. Nagyon sajnálom és megértem azt a bizalmatlanságot, hogy valójában ezt a kérdést is úgy kezelik, óvatosan, nehogy valaki keresztbe tegyen. Ez az óvatosság ez nem fölösleges aggodalom, hiszen korábban már volt tapasztalata Albertini Bélának is, hogy presztízs okok miatt hogyan lehetett megakadályozni azt, hogy ezen a vonalon előre mozduljanak. Tehát én azt javaslom, hogy az oktatás kérdésében is fogjunk össze, szűk csapat természetesen, és menjünk el pénzt kérni. Ne számítsunk arra, hogy majd az a nyolcmillió összejön. Állítom, hogy meg lehet szerezni, csak akarni kell. Ez esetben újra felajánlanám a Szövetség együttműködését. Az oktatás a legfontosabb dolog. Egyrészt csak egy hivatkozás: a Táncművészek Szövetsége a Táncművészeti Főiskola kezdeményezésére ebben az évben 530 táncpedagógust kezdtek képezni. Ez hihetetlenül nagy számnak tűnik, de ezt az élet igényelte. Ezeknek az oktatóknak már van állásuk, csak még diplomájuk nincs. Na most ez, ami most elindult a Táncművészeti Főiskolán, ez húsz év múlva fog beérni. Most kérdezem én, azt hiszem, hogy költői kérdés, hogy nekünk még húsz év telik el evvel a gondolkodásmóddal, hogy egyáltalán ebben egy határozott lépést kezdeményezzünk. Tehát bármennyire is oktatnak, tantárgyként szerepel az Iparművészeti Egyetemen, a Képzőművészeti Gimnáziumban, több iskolában is oktatnak fotót, hát valljuk be őszintén, rosszabbul állunk, mint ők tíz évvel ezelőtt. Mert még reményeink sincsenek, még elhatározás sem született. Az az oktatás, ami az elnöki beszámolóban volt, ez a Szövetség saját kezdeményezésére történő, ez a klasszikus, ez papírt nem ad, de hogy ne a hülyék oktassanak, hanem tényleg a legnagyszerűbb oktatókat sikerült megnyerni, ez nem azonos, ez nem váltja ki az akkreditációs elfogadtatással stb., tehát a valódi iskolai képzést.

Enciklopédia. Hefelle tanár úr, Elméleti Bizottság a felelőse. Tehát ő talán tudna választ adni.

Szarka Klára: Majd én erről szívesen beszélek.

Eifert János: Jó, mert akkor egyéb kérdések, tehát hogy tudtam-e megválaszolni részben a kérdéseidet?

Tőry Klára: Igen. Hát az elsőre még hozzáfűzhetem, hogy úgy gondolom, az lett volna a szerencsés, hogyha ezek a természetesen szükséges előkészítő megbeszélések már eddigre megtörténtek volna. Szóval ezt tartom nehéznek, hogy most egy ilyen alkalom után, amikor együtt vagyunk, akkor ha mindenkit felszólítunk, hogy ebben vegyen részt, akkor nem nagyon tud igazán mihez kapcsolódni. Tehát lehetséges, hogy a következő közgyűlés előtt kellene összehívni azokat, akik ebben érdemben részt vennének, hogy a következő közgyűlésre már legyen egy kész anyag, amihez aztán a teljes tagság hozzá tud szólni. Hogy ez mennyire megvalósítható, ennyi embert mozgósítani, hát az legyen a jövő kérdése.

Eifert János: Igen. Most, amikor a struktúraváltásról beszélünk, akkor én azt gondolom, hogy ehhez az is szükséges, hogy felejtsük már el ezt a szokásos viszonyt: tagság, elnökség, elnök közötti viszonyt.

Szarka Klára: Itt élő bizonyítékát szolgáltattuk annak, hogy mennyire elavult a Szövetség struktúrája, mert a saját elnökünk nem értesült ezek szerint pontosan arról, amit csináltunk. Tehát, hogy az ő beszámolójában ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban az szerepel, hogy nem tudni, mi van vele. Szerencsére elkészült. És az enciklopédiával kapcsolatban is – nem tudni, mi van vele. Hát én jelentem, hogy dolgozunk rajta, komolyan gyűjtjük az adatokat. Reméljük, hogy lesz folytatása. Ez egy többéves munka. Kimértünk magunknak egy penzumot, azt remélem, hogy meg fogjuk tudni csinálni. A folytatás a további támogatásoktól függ.

Markovics Ferenc, nyugdíjas. Kérem szépen, most kettő legyet tetszenek ütni egy csapásra, amennyiben némi magyarázat szükséges ehhez. Én fel szeretném olvasni Bánkuti András hozzászólását, amelyet telefaxon küldött el. Néhány nappal ezelőtt felhívott, és megkért erre. Miért engem kért meg? Tetszenek tudni, hogy a Fotóriporterek és a Szövetség között engem delegált a társaság, összekötőként működöm ebben közre, tehát így ragadom magamhoz most a Párizsból elküldött hozzászólását. ő, talán tetszenek tudni, André Kertész ösztöndíjjal hónapokig kinn van most és végzi a munkáját.

Bánkuti András levele: Tisztelt Közgyűlés! Elnézésüket kérem, hogy nem személyesen, hanem egy nagyszerű közvetítőn keresztül szólok Önökhöz, de ösztöndíjam még három héten keresztül Párizshoz köt. Eredetileg nem akartam hozzászólni, de az elnöki beszámoló és néhány kiegészítése erre ösztönöz. Elnök úr taglalta a kapitalizmus tényleg rossz, embertelen oldalait. Elfeledkezett azonban arról a többségünk által megélt szocializmusnak nevezett rendszernek is voltak finoman mondva gazemberségei a fotóművész társadalommal szemben. Mindenkinek biztos van ilyen élménye. Nekem és néhány társamnak csak képeit vették le a falról kiállításokon és ellenzékiztek le akkori elvtársak, 1990-től MDF közeli urak. Ma is tagjai a szövetségnek. Ez nem baj. Nem voltam én ellenzéki! Én is MSZMP tag voltam, mint ők, csak szociofotókat is készítettem. Nem tudtam az akkori szegényeket nem észrevenni. Ezek mind semmiségek Fejes László esetéhez és sok egyéb disznósághoz képest. Fejest a World Press Fotókiállításon díjazott képe miatt kirúgták állásából és kitiltották a sajtó közeléből is. Kedves, nem?

Természetesen történtek akkor is jó dolgok, de azt állítani, hogy csak remek, nagyszerű idők voltak – balgaság. Idén november 7-én megint elmaradt a Nagy Októberi Forradalom! Én máig baloldali embernek vallom magam, de megundorodtam a pártok kivétel nélküli korrupciójától és gusztustalan nyomulásuktól. A politikai és társadalmi helyzeten nem is tudunk és nem is szövetségünk feladata változtatni. Tény, hogy a művészeti szövetségek ok nélküli kivételezett helyzete megszűnt. Már az is szerencse és kész csoda, hogy Szövetségünk meg tudott maradni.

Köszönet érte az előző elnökségeknek is.

Tény, hogy a mostani vezetőség aktívabb néhány elődjénél. Sok jó ötlet is megvalósul. Itt elsősorban a dr. Hefelle József által vezetett bizottság munkájára gondolok. A fotóhónapról az a véleményem, hogy kevesebb kiállítás jobb szervezéssel, minőségi katalógusokkal – sokkal többet érne a kampányszerű mennyiségi szemléletnél. Egyetértek Szűcs Tiborral, hogy “az elmúlt évtizedben a magyar fotográfia számára a Fotográfiai Múzeum szerzett új pozíciókat a hazai és nemzetközi művészeti rendszerben, a Szövetség pedig szinte teljesen eltűnt erről a terepről.” Én is fontosnak tartom, hogy a Múzeummal kapcsolatos viták kölcsönös megelégedéssel véget érjenek! Ne irigykedés, hanem a segítség jellemezze a jelenlegi elnök és néhány elnökségi tag hozzáállását. Én már azt is eredménynek tudnám be, ha csak hagynák őket dolgozni, mint az előző elnökségek. Nem sok olyan önfenntartó múzeumot ismerek Magyarországon, amelyik ilyen eredményesen dolgozna.

Sajnálom a vidéki tagtársakat. Sokszorosan hátrányosabb helyzetben vannak, mint mi, fővárosiak. A Szövetség alkalmazottai szerintem kiváló munkát végeztek. Ha jól értelmeztem költségvetésünket és van jelentős megtakarításunk, kérem napirendi javaslatként megszavaztatni a közgyűlést az alábbi két javaslatomról:

1.        A vidéki tagok bizottságának munkájára 100.000,- Ft többletköltséget folyósítson a Szövetség.

2.        A Szövetség alkalmazottainak kiváló munkájuk honorálására 100.000,- forintnyi összeget fizessen ki. Ez alkalmazottanként egy szimbolikus jutalom lesz, de mégis érezhetik, hogy lehetőségeinkhez képest értékeljük munkájukat.

Végezetül Elnök úr azon kérdésére, hogy alkalmas-e elnöknek – az én véleményem szerint nem. Okai – határozatlan magatartása. Néhány óra leforgása alatt 180 fokot változik a véleménye. Első elnöki nyilatkozataival sikerült úgy a Szövetségre és magára haragítania az összes nagy fotográfiai cég magyarországi képviselőjét, hogy azok az összes nagy fotográfiai szervezet vezetőjét és elnök urat egy ebédre meghívták és ott cáfolták meg valótlan kijelentéseit. A Szövetség vezetése és elnökünk első időben a konfliktuskeresésben élenjártak, ez szerencsére most már letompult. (Múzeum, Alapítvány, Balogh Rudolf-díj kuratóriuma, Mai Manó Ház stb.)

Mindezek ellenére jelenleg elnökcsere szerintem most nem elképzelhető, mert nincs megfelelően előkészítve egy választás. Az előző jelölőbizottság tagjaként az a tapasztalatom, hogy akiket a tagság leginkább szeretne elnöknek – azok nem vállalják. Talán egy év múlva, ha megfelelően előkészítjük, találunk jó megoldást és meggyőzhetünk egy tekintélyes, jó jelöltet.

Minden kritikám és bírálatom ellenére egy év múlva a vezetőségben Eifert Jánosnak szerintem helye van.

Elnézést, ha hosszúra sikerült a hozzászólásom vagy ha valakiket megbántottam volna. Ez nem volt szándékom, de a problémákat nem szeretem kerülgetni. Köszönöm, hogy meghallgatták véleményem.

2000. november 22.

Markovics Ferenc: Telefonon fölhatalmazott Bánkuti András, hogy én akár kommentáljam az ő véleményét vagy bármit tegyek. Nincsen egyetlen szavam sem hozzá azon kívül, hogy önöknek fölolvastam. Most itt inkább saját véleményemet szeretném más dologban mondani.

Majdnem pontokba szedve azonos mondókán lett volna, mint amit Korniss Péter itt tálalt. De csupán megerősítésként. Azt mindenki észrevehette, hogy a Szövetség szerepe a valamikori, évtizedekkel ezelőtti állapothoz képest alapvetően megváltozott. Minden tagtársunknak a munkája volna szükséges ahhoz, hogy a jövőben, és erre lehet, hogy egy év elegendő, befejeződni biztosan nem fog ez a folyamat, de hogy legalább beindítsuk a változtatásokat. Ehhez néminemű alapszabály-módosítás is szükségeltetne. Péter célzott arra, hogy itt egy kitűnő fotográfus ül az elnöki székben, ötgyermekes családapaként, el kellene tartania a családját, és közben egy olyan munkát végez, ami sokszoros feladatot jelent a valamikori elnökök munkájához képest. Ne felejtsük el, hogy valaha egy óriási apparátus segítette az elnöki munkát! Most két szálfatermetű, díjbirkózó termetű hölgy jelenti az apparátust Ági és Bea személyében. Szinte reménytelen ennek a feladatnak megfelelni.

Nagyon nagy örömmel hallottam, mert ezt azért még szerettem volna elmondani, az enciklopédiával kapcsolatban. Már rettegtem attól, hogy az a pénz, amit a Nemzeti Kulturális Alapprogram Szakkollégiumában sikerült megszerezni most már kétszer is, tehát aggódtam, hogy ez elvész.

Nem szólt eleddig senki a Jelenkori Gyűjteményről, aminek éppen ez az épület adna helyet, pontosabban nemcsak ez, láttuk annak idején a Hold utcai raktárt, ami impozáns. Maximálisan támogatnám ennek a megvalósítását, mielőbbi megvalósítását. Az alapvető problémát az jelenti, hogy Kincses Karcsi némiképpen ellenzi ezt a dolgot. Az nyilvánvaló és ő is elmondja, hogy nem tudja gyűjteni, sőt nem is akarja azt a fajta képanyagot, amelynek pillanatnyilag a megőrzésére vállalkozna, nagy örömünkre, a Széchényi Könyvtár. A legfőbb aggálya, aggodalma az az, hogy ő – nyilvánosság előtt elmondott szavait idézem, tehát mondom, nem titkot fecsegek ki – attól fél, hogy ugyanazt a tőgyet most egyre többen kezdik fejni. Magyarul: pénzt vesz el más fotográfiai céloktól. Azt hiszem, hogy ez tulajdonképpen nem helytálló, mert hiszen azt a lehetőséget egészen más pénzből nyerte a Széchényi Könyvtár ehhez, tehát amivel már kialakította képanyag fogadására alkalmas tárolóhelyiségeit. Másfelől pedig ezt a képanyagot a zömében a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak amúgy is működő pályázati rendszere biztosítaná, hiszen tudjuk, hogy olyan kiállítások születnek ebből, amelyek utána eltűnnek, szétforgácsolódnak, így viszont egy helyen megőrződnének. Magyarul tehát nem valamiféle közös pénzből, amitől ő aggódik, vennének el az ő múzeumától.

Keleti Éva: Jánosnak nem lemondania kell és leváltani kell, hanem köszönettel kell a tagságnak felé fordulni, hogy a Szövetségből ezt kihozta. Én úgy érzem, hogy néhány olyan kérdés vetődött fel, és azért kértem azt, hogy előtte hozzászólhassak, amiben úgy érzem, hogy csoportosultak azok a problémák, amik előttünk állnak és amit a Szövetségnek meg kellene próbálni megoldani.

Itt három nagyobb dologról beszélnék. Az egyik a fotográfia területén lévő, dolgozó és meglévő szervezeteknek az együttműködéséről, a helyüknek a tisztázásáról és tagságnak ezeknek a szövetségeknek, társadalmi szervezeteknek a mibenlétében, hogy ki hol fejti ki a tevékenységét.

A másik nagyon lényeges kérdés, amit úgy érzek, hogy ma el kellene mondanom, ez az oktatás kérdése. Mert az oktatás kérdéséről is nagyon sokszor beszélünk, de próbáljuk meg most az egyszer összefoglalni az oktatás kérdését.

A harmadik ilyen csoport pedig a fotográfia jövője. Hogy hogyan együtt, kivel és miként. Legelsősorban én tulajdonképpen én nevén nevezném a gyereket. Arról szeretnék beszélni, hogy néhány évvel ezelőtt elindult egy egy személy által vezetett, úgynevezett frontális támadás a Szövetség és a Szövetség szervezetei, illetve a – nehezen tudom megfogalmazni, mert nem hivatásosok, nem fotóművészek, hanem – azoknak a kollégáknak a szervezetei ellen, akik a fotográfiából élnek, akik a fotográfia egy magasabb szintű művelését űzik. Én azt hiszem, hogy a sárdobálás és a különböző, nagyon rossz ízű megnyilvánulások nem egyes személyek sikerét fogják elérni, hanem azt fogjuk elérni, hogy a fotográfiáról mint egészről fogják levonni a véleményt, a fotográfia fogja ezt megsínyleni, és azt fogják mondani, hogy a fotográfusok nem tudnak egymással békében lenni. Hozzunk határozatot arra, hogy üljenek le azok a nagy társadalmi szervezetek – itt most nevén nevezem őket -: a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a MAFOSZ – már nem tudom, Pétert kérdeztem, hogy tulajdonképpen hogy lettek fotóművész alkotócsoportok, ez is egy kérdés, a bejegyzés hogy történhetett meg -, a Magyar Fotóriporterek Társasága és a MAOE. Üljön le és beszélje meg egymás között, tisztességesen, nyíltan azokat a problémákat és próbáljuk a fotográfia érdekében helyre rakni ezeket a kérdéseket. Ezt tartom a nagyon és legfontosabbnak, mert minden ebből indul ki és minden ide fog visszagyűrűzni. Tehát nem lehet, hogy a magyar fotográfiáról olyan kép alakuljon ki, hogy mi egymással nem bírunk.

A másik nagy kérdés, amit mondtam, az oktatás. Az oktatás kérdése a Társaság segítségével és Albertini Bélának a fantasztikus energiájával eljutott egy olyan pontig, ahol akkreditálták a fotóriporter-képzést. Ez itt elakadt, mert pénz nincs. Én azt hiszem, hogy ma már nem fotóriportereket kellene képezni, hanem fotográfusokat kellene felsőfokú szinten képezni, ahol a fotográfia minden ága megtalálja magát. Tehát úgymint a fotóriporterek, fotóművészek – nem akarom itt most a műfajokat taglalni -, tehát egy általános fotográfus képzés kellene, ahol aztán szakosodással vagy később, hát ez majd részletkérdés, hogy válnának széjjel a különböző ágak. Ha itt összefognánk – én nem azt mondom, hogy pénzt lehetne szerezni, mert pénzt borzasztó nehéz szerezni, de itt is az együtt, közösen egy célért talán sokkal többet tudna elérni, mint külön-külön. Én ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy egy perc alatt elterjedt a szakmában, hogy meg akarják szüntetni az akkreditálását nem a fotóriporter szakmának, egyáltalán az újságíró szakon belül a fotóriporter képzésnek. És sikerült négy olyan szervezetet egy zászló alá csoportosítani, ami azért nem akármi, a Magyar Újságíró Szövetség, a MÚK, tehát a Magyar Újságírók Közössége, a katolikus újságírók szervezete és Bálint György Újságíró Iskola együtt ment el Benedek államtitkár úrhoz, kérte számon, hogy miért akarják megszüntetni az oktatást, és közös, együttes fellépésnek az volt az eredménye, hogy ezt levették a napirendről. Itt Markovics Ferinek van nagyon nagy érdeme, aki képviselte a Fotóriporterek Társaságát ebben a hát idézőjeles megmozdulásban. Tehát megint azt hangsúlyozom, hogy együtt, közösen egy célért és nem egymás ellen.

És hadd mondjak még egy olyan témát, amit szerettem volna, illetve igazán nem akartam, de mégis elmondom. Ez a bizonyos múzeum, illetve fotográfiai gyűjtemény kérdése. Itt megint arról van szó, hogy nincsenek tisztázva fehéren-feketén, írásban rögzítve azok a kérdések, amelyekről itt beszélünk. Itt ellenségeskedésekről, személyes támadásokról van szó. Itt megint nem az egyénekről van szó, hanem a fotográfiáért együtt és közösen. Én emlékszem, sajnos, elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékszem, hogy a Szövetségben milyen körülmények között tárolták a gyűjteményt. Megalakult a múzeum, fantasztikus körülmények között, méltó helyen őrzik a múltat, őrzik azokat a képeket, amitől a kecskeméti Fotográfiai Múzeum olyan, amilyen. Nemzetközi híre van. Mi mint a fotóriporterek küzdünk évek óta azzal, hogy egy nagy kiállítási anyagunk van, ami ha falról lekerül, még vándorol ide-oda, rengeteg nézőképünk van. Befogadja Kecskemét és őrzi, tárolja, de feldolgozásra ez már nem kerül. Tehát egy őrzési szintet ott, Kecskeméten biztosítani tudunk. Kérdezem én, hogy ez nem a mai fotográfia? Tehát ez nem a legújabbkori fotográfia? Tehát hol lenne ennek a helye? Én nem akarom meghatározni, mert nincs is jogom rá. Leülünk, megbeszéljük. De nem úgy, hogy én utálom az y-t, az y utálja a másikat! Megint arról van szó, hogy nem egyéni érdekek, hanem fotográfia közösen, együtt a célért. Nem vagyok kis úttörő és nem piros nyakkendővel szeretnék itt beszélni, de mégis ez a dolgunk. Ugyanez a helyzet érzésem szerint Stemler Icáék gyűjteménye és itt a Széchényi Könyvtáros gyűjteménnyel. Számomra nem világos, hogy mi a kettő közötti különbség. Lehet, hogy ugyanazt csinálják, csak két helyen. Lehet, hogy nem. De tisztázzuk ezeket a fogalmakat, mert én sem tudom! Tehát ha én sem tudom, akkor mondjuk a nagyérdemű közönség kevésbé tudja. Vannak olyan kérdések és olyan jövőbeni célok, amiről beszélünk, hogy ezekről kellene nekünk beszélni. Nem személyeskedni kellene, hanem megoldani azokat a problémákat, amik a huszadik század végén, itt egy új évezred küszöbén a fotográfiát izgatják. Köszönöm szépen.

Szarka Klára: Köszönjük szépen. Az a javaslatom, hogy az egyszerűbbön essünk át előbb, és utána adnám meg Jánosnak a szót, mert elég sok mindenben érintett, tehát gondolom, reagálni kíván a hozzászólásokra. Bánkuti András hozzászólásában két konkrét javaslat volt, amit én személy szerint támogatnék, mind a kettőt. Az egyik, hogy a Vidéki tagok Bizottságának munkáját legalább egy szerény eszközzel, a titkárság jó gazdasági működésének köszönhető pénzből támogassuk, a másik, hogy ezt a titkárságot végre egyszer, hogyha másképpen nem, jelképesen ismerjük el egy kis jutalommal. Tehát szavazásra teszem fel először Bánkuti András első javaslatát, hogy a Vidéki tagok Bizottságának munkáját százezer forinttal a Szövetség keretéből támogassuk-e. Ki szavaz mellette? Köszönöm. Ellene? Egy szavazat. Tartózkodik? Négyen. Köszönöm szépen.

A második javaslata, hogy a titkárság munkáját százezer forint jelképes összeggel, hiszen többen vannak, támogassuk, elismerjük. Ki van ellene? Senki. Ki tartózkodott? Egy tartózkodás.

Megadom Eifert Jánosnak a szót, Bánkuti András, Keleti Éva és Markovics Ferenc együttes hozzászólására reagáljon.

Eifert János: Én megköszönöm Bánkuti Andrásnak a levelét. Andrást fotográfusként, emberként is nagyon-nagyon tisztelem. Ha ő valamit állít, akkor abban van valami, amit nagyon komolyan meg kell fontolni. Személy szerint nekem át kell gondolni. Az én részemről valószínű, hogy – Szűcs Tibor kedvenc szava – kommunikációs zavarok lehetségesek, ugyanis Andrással akár a Balogh Rudolf-díj vagy a múzeum vagy egyéb kérdésekben nem személy szerint Eifert János és Bánkuti András konfliktusa létezik. A Szövetség elnökeként, és azt hiszem, nagyon helyesen, azt az álláspontot képviselem, amit a Szövetség elnöksége megfogalmazott. A múzeum kérdésében ott van egy nagyon nagy zavar és nagyon nagy félreértés, hogy a Szövetség elnöke, tehát mindenkori elnöke az egyik alapító képviselője. Ennek következtében nekem kötelességem a Fotográfiai Alapítvány minden egyes kuratóriumi ülésén ott lenni, figyelemmel kísérni pénzügyi, gazdálkodási, művészeti, egyéb kérdéseket és állást foglalni. Amikor a konfliktus kirobbant, annak az a kérdés felvetése volt az oka, hogy – tehát nem a saját elhatározásomból, mert mindenáron konfliktusokat keresek, mert annyi időm van, hogy már nem tudom mivel elütni azt a sok időt – egyszerűen arról volt szó, hogy az Alapítvány több ponton, finoman szólva, eltért az alapító okiratban megfogalmazottaktól. Történetesen önkényesen megváltoztatták az Alapszabályt. Az Alapítvány kuratóriuma állásfoglalást, tehát döntést hozott ezzel kapcsolatosan, hogy vissza kell állítani az eredeti fogalmazást, aminek az a lényege, hogy a Fotográfiai Alapítvány felelős, tehát a dolga, hogy a múzeum működését, a fönntartásának a költségeit stb-t előteremtse. És az Alapszabályban, ami változott, az az, hogy az eredeti fogalmazás szerint a cél a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagának megőrzése, a működtetés stb. Ehelyett az került bele önkényesen megváltoztatva, hogy az Alapítvány célja, hogy a Múzeum fölkerüljön a Magyar Fotográfusok Házába. Na most két, illetve több dolog miatt nem lehetséges ez a dolog. Egyrészt a Mai Manó Ház nem alkalmas múzeum kialakítására. Készültek tervek, költségvetés, háromszázmillió forintba kerülne a múzeumi előírásoknak megfelelően kialakítani az épületet. Közben avíttá vált a kérdés, mert a Fotográfusok Háza más. Szerencsére Gera Mihály művészeti vezetőként a kiállítások programját kézben tartja. ő pontosan tudja, hogy milyen érdeklődéssel fordulnak az emberek egyre inkább a Ház programjai felé, és a kiállítások mellett nagyon igénylik azokat a rendezvényeket.

Na most a másik, tehát a konfliktus abból adódik, ha úgy tetszik, köztem és Kincses Károly között, hogy én, képviselve a Szövetség, az elnökség állásfoglalását, azt szeretném elérni, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének az a gyűjteménye, ami tisztázatlan formában került a Múzeum birtokába, végre leltár készüljön és legyen egy megállapodás, hogy ezt a Szövetség végérvényesen vagy tartós letétként vagy ajándékként a Múzeum számára odaadta. Tehát ez egy formai, jogi dolog, látszólag fölösleges lenne ezen vitatkozni, mert a Szövetségnek eszébe sem jutott az, hogy visszakérje az anyagot. De hiányzik az a jogi dokumentum, ami ezt az ajándékozási vagy letéti eljárást teljesen tisztázott formában megnyugtatóan nyugvópontra viszi. Miért ragaszkodunk ehhez? Bármelyik formát tisztázzuk, és hangsúlyozva, hogy mi nem visszakérni akarjuk azt a kétszázezres darab már kimazsolázott, földolgozott, restaurált darabjait, hanem csak azt, hogy a közléseknél, publikációknál, kiállításoknál, ahogy ez a világ bármelyik múzeumának kiállításában, könyvében szokás, föltüntetni az adományozó nevét. Legyen az magánszemély vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége. Ezt a szerzői jogok alapján is kell, lehetne kérni. Én nagyon emlékszem a Fénykép varázsa című kötetre, ami, ha jól emlékszem, Gera Mihálynak köszönhető, Pilaszanovich Irén lektorálta, hihetetlen jó tanulmányok gyűjteménye, Albertinitől kezdve Chochol Károlyon és Tőry Klárán keresztül Colin Fordig emlékeznek. Neveket biztos kihagynék, nem is folytatom a felsorolást. Ott minden egyes képnél oda volt írva, tehát a képjegyzékben is, hogy történetesen a közölt kép a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből való. A másik képnél, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének gyűjteményéből. Ez a múzeumnak, Kincses Károlynak nem kerül pénzébe, tehát hangsúlyozom, tulajdonképpen nem is értem, hogy mit vitatkozunk ezen évek óta.

A másik dolog, hogy Bánkuti András talán elfelejtkezik arról, hogy a Fotográfiai Múzeumban, akik jártak, ott van egy névsor, amit a bejáraton a falra kiírt nevek, tehát az első adományozók nevei találhatók. Én a munkám során végigtanulmányoztam a több kötetes irathalmazt, és megtaláltam azokat a dokumentumokat, amik név szerint és összeg szerint az első adományozók neveit sorolják fel. És hihetetlenül nagy tiszteletet éreztem egy Tőry Klára, Albertini, akkor tízezer – ugye, jól emlékszem? -, szóval ilyen összeggel támogatták a Múzeum létrejöttét. És önök, köztetek ülnek számosan, akik jelképesen, de mégis egy-kétezer forintokkal – Tóth Béla kivétel, ő már akkor is tízezret tudott adni – a múzeumot támogatták. Az a könyvtár, ami a múzeumban létrejött, Hefelle tanár úr talán emlékszik arra, hogy akkor ez milyen fontos volt. A szakma ma is egyértelműen még csak nem is vitatja, sőt tiszteli, elismeri, becsüli azt a teljesítményt, amit többek között a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Fotográfusok Háza végez. Minden egyes levelezés, ami köztem és Kincses Károly között történt, az ilyen tudathasadásos módon kettészakad. Amint a Szövetség elnökeként szólít meg, akkor borzasztóan rideg, tárgyszerű, goromba, sértő hangvételű, amit magánszemélyként kedves János megszólítással intéz hozzám – ha nem leszek elnök, akkor jogom lesz megmutatni -, akkor végtelenül szimpatikus.

Tehát azt tudom mondani, hogy, és ezt szeretném fölajánlani, hogy Bánkuti Andrásnak is, másoknak is, hogy üljünk le egy kávé mellett, ne is legyen hivatalos beszélgetés, biztos, hogy számos félreértés tisztázódhatna. Hiszen én személy szerint, bizonyára tudjátok, számos esetben eredményesen eljártam, hogy a Magyar Fotográfusok Háza különböző pénzekhez jusson. Az Korniss Péterhez, Keleti Évához, Szalay Zoltánhoz hasonlóan nem csak egy, hogy is mondjam, reklámfogás, hogy fölajánlottuk a nagyon értékes könyveinket. Nekem az egy életmű. Hiányzik is sok esetben a munkámhoz. Nem azért tettük, hogy ez olyan jól hangzó, reklám-, píár-ízű cselekedet, hanem inkább azért, hogy benneteket, önöket is ösztönözzünk arra, hogy hasonló felajánlásokkal segítsék a Fotográfusok Háza működését is, és kérem, hogy a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció működését is.

Bizonyára kihagytam számtalan kérdést. Nyilvánvaló, ezt szoktam is mondani, hogy nekem egyáltalán nem jelent még csak presztízsveszteséget sem, hogy akármilyen székből fölálljak. Kaptam egy feladatot. Amíg ahhoz a tagok bizalma kötődik, addig végzem. És minden kritikát, észrevételt nagyon-nagyon köszönök, az én érdekem is, hogy a dolgok jobban menjenek. Köszönöm.

Szarka Klára: Tehát azt kérdezem, hogy az elnöki beszámolóhoz van-e még hozzászólás?

Módos Gábor: Elnézést, tényleg nem akarom lopni az időtöket, nagyon rövid leszek. Módos Gábor vagyok. Jelenleg még a Nemzeti Kulturális Alapprogram kuratóriumának elnöke, már a Fotóművészeti kuratórium elnöke. Csak két dologban szeretnék reagálni. Én is azzal jöttem el ide, amivel Keleti Éva, hogy nem szólalok meg, de miután több ízben szóba került ez a bizonyos kuratórium ügye, szeretnék azért annyit mondani most mindenféleképpen, hogy egyrészt ez a bizonyos ellentét, ami úgymond az amatőrök és a fotóművészek között feszül, ez ily módon nem létezik. Ez az ellentét kifejezetten egyetlen embernek a műve, nevezetesen Győri Lajosé, amit senki nem mert kimondani és senki nem mert a nevén nevezni. Maga mögé tudott állítani olyan embereket, akik közül jó néhányan itt ülnek. Ugyanis a vidéki fotókluboknak és a fotókluboknak a vezetői többnyire fotóművészek. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném elmondani, hogy a módszerei azok egészen elképesztőek. Felolvastam múltkor, amikor volt ez a bizonyos ülés, amikor kitört a botrány, hogy olyan leveleket irkált a vidéki fotókluboknak, hogy az nem baj, hogy nem vagytok országos szervezet, nyugodtan írjátok be, mert úgysem kérnek tagnévsort. Na most azóta megtörtént az, hogy a fotóklubok újra regisztráltatták vagy mit tudom én, bejegyeztették magukat a bíróságon, de már úgy mint országos szervezet, és ilyen módon követeli azt, hogy ők márpedig választhassanak és választathassanak saját maguk közül embereket. Én, meg kell mondanom nektek őszintén, azért mondtam nektek az előbb, hogy még a kuratórium elnöke vagyok, mert én kenyértörésre viszem a dolgot. Miután én a megbízatásomat a minisztertől kaptam, a miniszternek fogok egy olyan lemondó levelet írni, amennyiben ő keresztül tudja vinni az akaratát, amelyben részletesen leírom, hogy milyen módszerekkel és hogyan dolgozik, amelyben le fogom írni azt, hogy ki ez az ember, és egyáltalán, mekkora kárt okozott eddig a magyar fotográfiának. Jellemzésül csak annyit, hogy magát a Nemzeti Kulturális Alapot feljelentette a Legfelsőbb Ügyészségen törvénytelen működésre való hivatkozással.

Weszelits Jenő: Elnézést kérek, Weszelits Jenő vagyok, vidéki, Szombathelyről. Nagyon ritkán tudok feljönni, súlyosan sérült vagyok, mozgásom nagyon nehéz. Hogy most mégis hozzászólok, ennek nagyon egyszerű oka van. Kérem, mindig azt támadják, aki dolgozik. Aki nem dolgozik, nem csinál semmit, azt természetesen nem támadja senki sem. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. Nyugodtan mondhatom azt, hogy ebben a pillanatban föltenném a kérdést, a jelen pillanat körülményei között, ki az, aki vállalná hasonló viszonyok között a Szövetség elnökségét, én nem hiszem, hogy ketten jelentkeznének. Egy kicsit így is gondolkodjunk, mert hogyha nem így gondolkodunk, akkor baj van. Kérem, több országos szervezetnek vagyok a tagja, nagyon sokat még tíz évvel ezelőtt is és tíz év után is még jobb állapotban voltam, itt fenn voltam, és ezt az örökös marakodási dolgot, hogy ki mit és egyéni érdekeket előre helyezve, nagyon sok emberrel találkoztam itt Pesten. Ez egy nagyon sajátos, elnézést kérek a budapestiektől, nagyon sajátos budapesti tulajdonság. Mi vidéken egy kicsit kevesebbet érünk rá marakodni, többet kell dolgoznunk talán. A másik pedig az, kérem, hogy tessék csak utána gondolni annak, hogy először is ki vállalja ezt helyette, és ha elvállalta valaki és becsülettel csinálja, akkor becsüljék is meg! Kérem, öt gyerek önmagában véve hihetetlen tiszteletreméltó! Talán ezt azért kellett elmondanom, hogy megértsék azt, hogy azt a javaslatot, ami közben itt elhangzott, hogy kérem, üljünk le és tárgyaljunk. Ne marakodjunk, ne támadjunk, tárgyaljuk meg! Mert mindent meg lehet tárgyalni normálisan, hogyha becsületes, tisztességes, nem a saját érdekét kereső emberekkel ül le az ember, hanem tényleg a fotográfia érdekét keresik valakik. Ennyit akartam mindössze mondani.

Az elnöki beszámolót a közgyűlés egy tartózkodással elfogadta.

Budapest, 2000. december 20.

Az összeállításban közreműködött: Martonné Csapó Beatrix, Pelsőczy Ágnes

  

   

 

MEGÁLLAPODÁS

a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által támogatott

Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáról

 

A Magyar Fotóművészek Szövetsége és az Országos Széchényi Könyvtár,

mint Alapítók kinyilvánítják szándékukat,

hogy létrehozzák a magyar fotográfia, a hazai művelődés és kultúra új intézményét,

a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményt és Dokumentációt

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció célja, hogy gyűjtse, feldolgozza, megőrizze és közvetítse a jelen kor fotográfia értékeit, annak dokumentumait. Bekapcsolja azokat a “nemzet emlékezetébe”, hozzáférhetővé tegye kutatók, történészek, muzeológusok, elméleti szakemberek, és a nagyközönség számára. A művek nyilvánosságra hozatalával, széleskörű hazai és nemzetközi bemutatásával, publikációs lehetőségekkel segítse a kiemelkedő fotóművészeti, fotográfiai alkotások érvényesülését.

Tevékenységét összehangolja és együttműködik más, a fotográfia terén működő hazai és nemzetközi intézményekkel (Magyar Fotográfiai Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Művelődési Intézet, Maison Europeenne de la Photographie, stb.).

A gyűjtemény gyarapítása vásárlás, illetve adományozás útján történik. A művek létrehozóik, vagy jogutódjaik kinyilvánított akaratából, szerzői jogaik tiszteletbetartásával véglegesen kerülnek a könyvtár Mikrofilm- és Fényképtárának e célra kialakított fotógyűjteményébe. A standard méretű képek – mint eredeti művek – az OSZK Mikrofilm- és Fényképtárában leltári számot kapnak, amely a nyilvántartás és a feldolgozás alapját képezi. Az OSZK filmarchívumának jelenlegi szabad kapacitása terhére teljes kiállítások letétként való elhelyezésére is lehetőség van, esetenként történő megállapodás alapján.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége tagjaiból álló Művészeti Tanács választja ki a pályázatok, kiállítások anyagából a kortárs művészek Gyűjteménybe kerülő anyagát, tesz javaslatot művek vásárlására. A Szövetséget az elnök képviseli.

A Gyűjteménybe került művek műtárgyvédelmi előírásoknak megfelelő tárolásáról az Országos Széchényi Könyvtár gondoskodik a Mikrofilm- és Fényképtár légkondicionált archívumának e célra elkülönített részében, a 1054 Budapest, Hold u. 6. sz. alatti épületében. A fényképek konzerválásáról, restaurálásáról, az ehhez szükséges anyagokról és eszközökről, továbbá a Gyűjtemény kutathatóságának biztosításáról, számítógépes feldolgozásáról az Országos Széchényi Könyvtár illetékes szakosztályai (Restauráló Osztály, Mikrofilm- és Fényképtár, Bp. Hold u. 6. ill. Budavári Palota H épület e célra kijelölt helységeiben) gondoskodnak, amennyiben erre a fedezet – a nemzeti könyvtár költségvetésén kívüli forrásból – folyamatosan rendelkezésre áll.

Az Alapítóknak törekednek arra, hogy a személyi és anyagi feltételek megteremtésével a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció működése önfenntartó legyen. Az ehhez szükséges költségek előteremtésében, a támogatások megszerzésében közösen lépnek fel az a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és más intézmények felé, amely által az Alapítók biztosítják a folyamatos működést. Ennek érdekében évenként március 1-ig költségvetést kell készíteni, amelyet az Alapítók hivatalos képviselői elfogadnak.

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentásció tevékenységét a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint végzi.

 

Budapest, 2000. december 20.

 

Eifert János                                       Monok István

Magyar Fotóművészek Szövetsége             Országos Széchényi Könyvtár

elnöke                                                                        főigazgatója

Ugodno je bilo predcsjedovoti žiriju Zagreb salona

 Usedamdesetim i osamdesetim godinama, smatralo se iznimnom čašću dobiti makar jednu sliku na zid medunarodnog salona — da ne spominjemo biti objavljen u tiskanom materijalu! Sjećam se da su moje kolege, u budimpeštanskom foto-klubu, bili malo i Ijubomorni na to što je moja fotografija “Stado” objavljena u katalogu 16. Zagreb salona. Premda sam od tada imao preko šest stotina grupnih i stotine samostalnih izložbi, još čuvam taj katalog. Danas kada sam predsjednik Udruženja fotografa Madarske i direktor festivala Madarski mjesec fotografije, ne izlažem tako često. Raditi za druge, organizirati aktivnosti drugih fotografa zahtijeva mnogo energije, pa sam u meduvremenu postao manje zainteresiran za vlastito stvaralaštvo.
U žiriranju 28. Zagreb salona sudjelovao sam svojom uobičajenom dosljednošću kao predsjednik žirija. Moram priznati, imao sam nekih predrasuda glede Salona kao izložbene forme: smatrao sam ga pomalo zastarjelim, s mnogo amaterizma. Ali u Zagrebu sam morao promijeniti mišljenje. Bio sam zadivljen aktivnim interesom; kvalitetne
slike pristigle su iz čak 35 zemalja! Svi stilovi i tendencije u suvremenoj medunarodnoj fotografiji pojavili su se u nevjerojatnom bogatstvu, kao da je to bio izbor za antologiju. Uz velika imena starih majstora došli su i mladi s mnoštvom ideja i talenta. Koliko mogu prosuditi, žiri je bio mudar i nepristran u svom poslu i otvoren samo za talent i prave vrijednosti. lako se do rezultata došlo zbrajanjem glasova, stalne rasprave pomogle su da proces ne postane previše mehanički. Organizacija je bila odlična. Priprema, a potom i prezentacija svake od fotografija bila je profesionalna. Nalazim da je bilo vrlo plodonosno to što žiri nije bio sastavljen samo od fotografa, nego i od teoretičara, vrhunskih i iskusnih stručnjaka. Organizatori, predsjednik i članovi Fotokluba Zagreb osigurali su lijepu i ugodnu radnu atmosferu. Čak i u stankama vrijednog i napornoga dvodnevnog rada, tim je ostajao na okupu. Ovi prijateljski razgovori spadali su u program kao i samo žiriranje.

Janos Eifert
predsjednik Madarskog fotografskog saveza

 

Janos Eifert, HPA, Madarska (president jury), Bogo Čerin, prof., EFIAP, MFFZS, Slovenija; Virgilio Giuricin, ULUPUH, EFIAP, ESFIAP, Hrvatska; Dubravka Osrečki Jakelić, prof. povijesti umjetnosti, Hrvatska;  Ljubo Gamulin, prof. povijesti umjetnosti, HrvatskaDubravka Osrečki Jakelić, Dubravka Ivančić-Juras, Slavka Pavić, Matija Pavić, Josip Vranić, Tomislav Gradišar, Vinko Šebrek, predsjednik Fotokluba Zagreb, mr. Vladko Lozić, MFHFS, AFIAP, ESFIAP, Hon. AAFR

Impressions About the 28th Zagreb Salon

In the 7o’s-8o’s, it used to be considered as an enormous honor to get just even one picture on the wall at an international salon, — not to mention getting published in print! I remember, my colleagues at the Budapest Photo-club, having been slightly jealous about my photo “The Herd” being printed in the catalogue of the 16th Zagreb Salon. Since then, I’m over my six hundreds group-exhibition, my hundreds individual exhibition, I’ve been around in 32 countries of the world, I’ve been published several times, — still, I’m keeping this catalogue. Today, being the president of the Hungarian Photographers Association and festival-director of The Hungarian Month of Photography, I’m not exhibiting that often. Working for others, organizing other photographer’s activity needs a lot of energy, and meanwhile I became less interested of my own creation.
I took part in the jury of the 28th Zagreb Salon with my usual strictness as the president. In fact, I did have some prejudice concerning the Salon as a form of exhibition: I found it is a bit dated, there are a lot of amateurism in there. But in Zagreb I had to change my previous opinion. I’ve been amazed by the active interest, to start with: good quality pictures came from 35 countries! All styles and tendencies of the international photography appeared in an incredible abundance, as if it had been a selection for an anthology. Besides great old names there came the young ones with lots of ideas and talent. As far as I may judge, the jury has been wise and impartial in their judgment and open only for the talent and values. Although the number of votes produced the results of the selection, still discussions helped the process not to become too mechanical. The organization has been excellent.
The preparation and then presentation and administration of each pictures in front of the jury has been professional. I found it’s been very fruitfully that the jury not only con¬sisted out of photographers but that there have been theoreticians, outstanding and experienced specialists too. The organizers, the president and members of the Zagreb Photo-club has assured a nice atmosphere to this work. Even in the breaks of the two-day long hard jury-job, the team remained together. These friendly conversations belonged to the program just as well as the judgment itself.

János Eifert
President of Hungarian Photographers Assosiation

 

  Benyomásaim a 29. Zagreb Salon-ról

A hetvenes-nyolcvanas években, óriási dolognak számított akár csak egy képpel is falra kerülni egy nemzetközi szalonon. Hát még nyomtatásban megjelenni! Emlékszem, milyen tiszteletet, és némi irigységet váltott ki a Budapesti Fotóklubban kollégáim között, amikor a Nyáj című képem bekerült a 16. Zagreb Salon katalógusába. Azóta túl vagyok a hatszázadik csoportos, a századik önálló kiállításon, a világ harminckét országában megfordultam, számos publikációm jelent meg, de még mindig őrzöm azt a zágrábi katalógust. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként, a Magyar Fotóhónap fesztiváligazgatójaként ma már ritkán állítok ki. A közösségi munka, mások kiállításainak, a fotófesztiválok, workshopok szervezése, a bírálati tevékenység, előadásaim rengeteg energiákat igényelnek. Igényesebbé, szigorúbbá váltam, a saját munkáim már kevésbé érdekelnek.

A tőlem megszokott szigorúsággal vettem részt a 29. Zagreb Salon zsűri-elnökeként a beérkező anyag bírálatában. Az igazat megvallva, voltak előítéleteim a szalonnal, mint kiállítási formával kapcsolatban. Nem tartom korszerű megjelenési formának, rengeteg benne az amatőrizmus. De Zágrábban meg kellett változtatnom álláspontomat. Eleve megdöbbentett a nagy érdeklődés. 35 országból érkeztek képek, és nem is akármilyenek. A mai nemzetközi fotográfia minden irányzata, stílusa megjelent, olyan hihetetlen gazdagságban, mintha fotótörténeti válogatást látnánk. A régi, nagy nevek mellett jelentkeztek az újak, a fiatalok, sok-sok tehetséggel, ragyogó képi ötletekkel. A zsűri úgy gondolom, bölcsen, részrehajlás nélkül, az értékekre, a tehetségre volt érzékeny. A kiállításra kerülő, és a díjazásra javasolt képek kiválasztása több menetben, egyre szigorúbb szűkítéssel történt. Az előválogatásoknál számított a szavazatok száma, de az érvelések, viták is segítették, hogy ne mechanikus döntések szülessenek. Kiváló volt a szervezés. A képek előkészítése, mozgatása, a zsűri előtti bemutatása, az egésznek a lebonyolítása, adminisztrációja profi volt. Szerencsésnek tartottam a zsűri összetételét, főleg azért, mert nemcsak fotográfusok, hanem művészettörténészek, nagy tapasztalattal, széles látókörrel rendelkező, a képolvasásban kiváló szakemberek vettek részt. A szervezők, a Zágrábi Fotóklub elnöke és tagjai, jó atmoszférát teremtettek a munkához. A kétnapos, kemény zsűri-munka szüneteiben, szabadidőben sem széledt szét a csapat. A baráti és szakmai beszélgetések ugyanúgy hozzátartoztak a programhoz, mint a bírálati munka, amire felkértek bennünket.

 Eifert János fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke

 90 godina Zagreb Salona / 90 years of Zagreb Salon 1910-2000
MEĐUNARODNA IZLOŽBA FOTOGRAFIJA / INTERNATIONAL EXHIBITION of PHOTOGRAPHY
Orgonizocijski odbor / Orgonizotiono Committee

Predsjednik / President                Vinko Šebrek, predsjednik Fotokluba Zagreb

                Tajnik / Secretary             mr. Vladko Lozić, MFHFS, AFIAP, ESFIAP, Hon. AAFR

                Članovi / Members         Dubravka Osrečki Jakelić, Dubravka Ivančić-Juras, Slavka Pavić, Matija Pavić, Josip Vranić, Tomislav Gradišar

                Likovni postav izložbe J Exhibition Design              Dubravka Osrečki Jakelić, prof,

                Tehnički postav izložbe / Technical Presentation                Josip Vranić, KMHFS, AFIAP, ULUPUH

                Suradnici / Assistants     Miroslav Adam, Tomislav Brandt, Snježana Buneta, Fernando Soprano, Zvonimir Franjić, Veljko Frlan, Snježana Hajster, Ante Jaša, Marijana Kalić, Gojko Lambaša, Marijan Machala, Karlo Rosandić, Berislav Rubčić, lrena Štorga

Ocjenjivački sud / Jury

                Predsjednik / President                Janos Eifert, HPA, Madarska

                Članovi / Members         Bogo Čerin, prof., EFIAP, MFFZS, Slovenija

Virgilio Giuricin, ULUPUH, EFIAP, ESFIAP, Hrvatska

Dubravka Osrečki Jakelić, prof. povijesti umjetnosti,

 Hrvatska Ljubo Gamulin, prof. povijesti umjetnosti, Hrvatska

                Propaganda / Public Relations    Zvonimir Franjić, Veljko Frlan, Fernando Soprano

                 Logistika / Logistics          Dubravka Ivančjć-Juras Fotografija / Photography Tomislav Brandt

                                                                 Közgyűlési beszámoló 2000

 

Elnöki beszámoló, pénzügyi jelentés a Szövetség tevékenységéről, gazdálkodásáról Javaslatok az Alapszabály módosítására
A bizottságok és alkotócsoportok beszámolója

 

Elnöki beszámoló

 

Kedves Kollégák!

Eltelt egy év. A magyar fotográfia gazdag eseménynaptára nemcsak piros betűs ünnepnapokból, hanem a hétköznapok tennivalóit, elintézett és elintézetlen ügyeket jelző ceruzás bejegyzésekből áll. A Magyar Fotóművészek Szövetsége olyan ernyőszervezet, amelynek tagjai a hazai fotográfiai közéletet magas színvonalon reprezentálják. Fotóművészek, fotóriporterek, elméleti és történeti szakemberek, a művészeti élet szervezői, akik saját területükön kiemelkedő szellemi értékeket hoznak létre, ugyanakkor tevékenyen és felelősen részt vállalnak a közösség munkájában. A Szövetség mint nagy hagyományokkal és tekintéllyel rendelkező szakmai, művészi szervezet, egyik szereplője csupán a művészeti, kulturális közéletünknek, és tevékenysége során szorosan együttműködik a társszervezetekkel, a fotográfia hazai intézményeivel, a művészeti közélet más hazai és nemzetközi szereplőivel, valamint az állami és önkormányzati szervekkel, és az adott társadalmi környezetben, anyagi és szellemi forrásainak függvényében tevékenykedik. Munkáját az Alapszabályban foglaltak szerint, a tagok, a Közgyűlés által felhatalmazott elnökség döntései alapján, az ügyvezetés és a társadalmi feladatokat vállaló tagjainak segítségével végzi. Hogy mit végeztünk, mit halasztottunk, milyen eredményeket és eredménytelenséget tudunk felmutatni, ezekről tartozunk beszámolni Önöknek. A Közgyűlésnek azonban nemcsak az a feladata, hogy meghallgassa, és formálisan elfogadja a beszámolókat, hanem a tagság képviseletében megvitassa, észrevételeivel véleményezze azt és akaratának kinyilvánításával, a feladatok meghatározásával, azok megvalósításában is tevékeny részt vállaljon.

Nézzék el nekem, hogy elnöki beszámolómat nem a megszokott és elvárható szakmai, művészi kérdésekkel, az elvégzett és nem teljesített feladatok ismertetésével kezdem és nem a Szövetség tevékenységének sikerpropagandájával folytatom. Éppen ellenkezőleg. Arról beszélnék inkább, amely alapvetően meghatározza létünket, segíti vagy korlátozza tevékenységünket, megszabja helyünket abban a társadalmi, gazdasági, politikai környezetben, amelyben élünk. Ezt a környezetet pedig kapitalizmusnak hívják, és ez a nagyipari termelés elsődlegességén és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló társadalmi és gazdasági rendszerén alapul. Mi, művészek, elméleti és történeti szakemberek tehát egy olyan szabad versenyes piac közepére kerültünk, ahol szellemi termékeinket, mint árut sok kiabáló, tülekedő, ordítozó kereskedő szomszédságában, a ránk jellemző halk hangon próbáljuk eladni. Elkötelezett, megszállott emberek lévén, még az általunk létrehozott szellemi értékek megszületését sem mindig a pénz motiválja. Itt élünk mégis, ebben a zajos környezetben, és érdekeinket saját magunknak vagy az általunk felhatalmazott szervezeteknek kell a legkülönbözőbb képzettségű, foglalkozású, kultúrájú, akár ellentétes érdekeltségű emberek, érdekcsoportok között érvényesíteni. Valljuk be őszintén, nemigen megy ez még nekünk. A helyünket sem találtuk meg igazán, szellemi alkotásaink “piacra dobása” sem sikertörténet. Nem vigasz, hogy ez másoknak esetleg még kevésbé sikerült.

A magyar társadalom legendásan türelmes volt az átalakulás (rendszerváltás) első évtizedében. Az emberek közel egyharmada veszítette el állását, drasztikusan csökkentek a bérek. Ez a fotográfusokat, a gondolatainak megfogalmazásából élő szakírókat, történészeket, muzeológusokat is érintette. Kiadók, szerkesztőségek, munkahelyek szűntek meg, elapadtak a megbízások, és az olcsó munkaerő, a dilettánsok, outsiderek serege, a fekete munka megjelenése leszorította a fizetéseket, a honoráriumokat is. Ennek ellenére viszonylag kevés tiltakozás, sztrájk, utcai tüntetés volt még a legnehezebb időkben is. Nem a “birkanép” türelme volt ez, hanem a jó egyéni stratégiákkal és tartalékokkal rendelkezők reagálása. Sokaknak azonban véglegesen elfogytak a tartalékai, és néhány év után hiába ért véget a válság és kezdődött a gazdasági fellendülés, a magyar társadalom nagy türelmének is vége lett. Megszaporodtak a társadalmi konfliktusok, nő a társadalmi feszültség. Hiába olvassuk, hogy a magyar gazdaság milyen sikeres, világviszonylatban is jelentős az 5%-os növekedése, az életszínvonal javításában nem teljesülnek az emberek elvárásai. A közgazdászok szerint az átlagos életszínvonal a kétezres évek elején kezdi meg újra megközelíteni az 1989-es szintet. A magyar béreknek az európai átlagtól való hatalmas eltérése tartósan megmarad. A magyar lakosság kétharmada “deklasszálódott” korábbi helyzetéhez képest, alacsonyabb szintű életmódra kényszerült, munkaerőként sem tudta “újratermelni” önmagát. Az embereknek és a közintézményeknek minden tartaléka elfogyott, ezzel az elmaradt beruházás és fenntartás elérte a kritikus mértéket. Kiürült életek és túlterhelt épületek jellemzik az emberek magánéletét és a közéletet. Egy évtized után az átalakulás terhei alatt az emberek elfáradtak és a közintézmények – kórházak és iskolák, művészeti és kulturális intézmények – a működőképesség határán tántorognak. Nemcsak a kultúrára fordítható pénz mértéke, hanem elosztásának módja is sok esetben kifogásolható. Már nem azon háborodunk fel, ha egy film, egy kiállítás, egy könyv, egy zenemű, színházi előadás vagy más projekt a semmihez képest nagyobb támogatást kap, merthogy külföld felé reprezentálnia kell, hanem azon, hogy általában a támogatás osztogatásánál a legnagyszerűbb szellemi teljesítmény létrehozóját is megelőzheti egy hatodrangú sportklub, ha élén mondjuk egy politikus áll.

Az igazságtalanságok, aránytalanságok ellen mindig is tiltakozunk, akár más művészeti szövetségekkel, társzervezetekkel összefogva, akár önállóan. Az eredmény azonban a gyakran megszólaló autóriasztók hangjához hasonlítható: a hang mindenkit idegesít, de már senki nem néz oda, hogy lopják-e az autót. Alapvetően avval a ténnyel kell szembenéznünk, hogy a Szövetség – más civil szervezetekhez hasonlóan – létezési formájában, működésében, struktúrájában talán a korábbi évtizedek társadalmi viszonyait tükrözi, mára már elavult, mechanizmusa korszerűtlen, társadalmi, érdekvédelmi képviselete alacsony hatásfokú, művész-menedzselése szinte amatőr. Nem találtuk meg helyünket az új társadalmi viszonyok között, nem működünk a korszerű elvárásoknak megfelelően. Mondom ezt annak ellenére, hogy részeredményeink nagyszerűek, sokan tisztelik és elismerik tevékenységünket, a szakma presztízsének visszaállításában is értünk el eredményeket. Mindezeket azonban iszonyú akarással, hatalmas egyéni áldozatokkal, végső soron tehát alacsony hatásfokkal tudtuk elérni. Persze elvegetálhatnánk még évekig, hiszen más szervezetek is ezt teszik, de ha komolyan szembenézünk a tényekkel, és felelősséget érzünk a jövőt illetően, nem fogadhatjuk el ezt a megszokott, ám tarthatatlan állapotot. Komoly reformok, gyökeres változtatások, átgondolt struktúraváltás nélkül nincs jövője a Magyar Fotóművészek Szövetségének sem. Már nem elegendő az Alapszabály toldozgatása-foldozgatása, az ósdi elavult megfogalmazás nyelvezetének aktualizálása, egy új, a piacgazdaságban anyagi, művészi függetlenséget, önfenntarthatóságot, a tagok egyéni és közös érdekeit tükröző, előremutatóan új Alapszabály kidolgozása szükséges. Ezt a megújulást, struktúraváltást kellene az előttünk álló év legfontosabb feladatául megjelölni. Ennek gondos előkészítésébe, az avval járó vitákba a szakma legszélesebb nyilvánosságát kell bevonni, megfogalmazásához pedig a szakmai szervezetek képviselői mellett szakértőket, tehát jogászokat, közgazdászokat, politológusokat, elméleti és gyakorlati (!) szakembereket, valamint más művészeti szövetségek, kulturális intézmények, állami és önkormányzati szervek képviselőit kellene segítségül hívni.

Igazságtalanság lenne, ha elnöki beszámolómban nem ismerném el és nem tartanám jelentősnek a Szövetség tevékenységét, presztízsét. Ez a korábbi évekhez, bátran mondhatom, évtizedekhez képest is értékelhetően növekedett. Képesek vagyunk együttműködni a társzervezetekkel, a kulturális és művészeti élet más szereplőivel, az állami és önkormányzati szervekkel. Hatékonyan veszünk részt érdekvédelmi, érdekképviseleti fórumokon, közreműködünk törvény-előkészítésekben, szakértői, tanácsadói tevékenységünk keresett, kiállítások, rendezvények szervezésében, tagjainak menedzselésében, információ- és munka-közvetítésben, gazdasági tevékenységünkben jelentős eredményeket tudunk felmutatni. A Fotóhónap, a nemzetközi pályázatok és kiállításaik, a szakkollégium és mesterkurzus európai színvonalúak (nem mi mondjuk!), kiállítás-szervezési szolgáltatásainkban, belső terek díszítésében a megrendelőink szerint profik vagyunk. Tagjaink tevékenysége, önálló kiállításai, megjelenő albumai, különböző publikációi magas színvonalúak és nemzetközi viszonylatban is értékelhetőek. Az elnökség tagjainak beszámolói a bizottságokban és alkotócsoportokban folyó értékes munkáról szólnak. A Számvizsgáló Bizottság, valamint a gazdasági vezetőnk pénzügyi jelentése a válságkezelés, gazdálkodásunk eredményességéről, pozitív mérlegünkről számol be. Miután a Szövetségnek nincs vagyona, bérbe adható ingatlana, jelentős bevételt hozó ipari, kereskedelmi tevékenysége, működésének költségeire, projektjeinek megvalósítására – a pénzügyi beszámolóban részletezettek szerint – az illetékes minisztérium (NKÖM), az Országgyűlés támogatása, a különböző pályázatok (NKA, Soros, Turizmus Rt., Budapest Főváros Közgyűlése stb.), támogatók (Kodak, National Geographic Chanel stb.), mellett saját gazdálkodásának hozadéka jelentette a bevételt. Miután a források nagysága, ütemezése jórészt kiszámíthatatlan és tervezhetetlen, ezért csak a biztos bevételek ismeretében alakítottuk ki kiadásainkat. Az elnökség hozzájárulása nélkül egy fillér kifizetése nem volt lehetséges, a pályázati pénzek, költségek elszámolása, bármilyen kifizetés csak szigorú ellenőrzés, kettős aláírási kontroll beiktatásával történhetett. Gazdálkodásunkat egy családi háztartás-vezetői attitűddel jellemezhetnénk, amelyben a válságkezelés, a szigorú takarékosság és az előremenekülés stratégiája az egyéni áldozatvállalás elemeivel ötvöződik. Lehet, hogy közgazdaság-tudományi szempontból nem ez a világ legkorszerűbb gazdálkodási módja, de az előző év súlyos helyzete után még megtakarítással is zárni évünket, úgy gondolom, mindenféleképpen eredményesnek mondható. Ebben a szerződéses munkatársaknak (az ügyvezetésnek, gazdasági szakemberünknek) meghatározó szerepe volt, ugyanis álmodozásaink, terveink előrevágtató forrásigényét nekik sikerült mindig “visszagyeplőzni”. És bizony, ha szegelni kellett, paszpartuzni, csomagot szállítani, bútort összeállítani, vendégeket kalauzolni, akkor még a tagok és az elnök úrig is be lett fogva, a szép szónak köszönhetően. Csapó Bea, Pelsőczy Ágnes, Breznyánszky Ferencné, Mari szakmai és emberi megbízhatóságukkal, a napi feladatok jó beosztásával, az elnökség, elnök, alelnökök utasításainak pontos végrehajtásával, önálló kezdeményezéseikkel szolgálták a működés biztonságát. Nem kellett elnöki utasítás ahhoz, hogy tagjainkat, partnereinket azzal a tisztelettel, figyelemmel és megbecsüléssel illessék, amit hasonló helyzetekben ők maguk is kiérdemelnének. Éppen az ő emberségük, lelkiismeretességük, szakmai hozzáállásuk fényében tűnik elfogadhatatlan az a hangnem, hozzáállás, a vállalt feladatok nem teljesítése, amelyekkel egyes kollégáknál találkozunk. Az egyéni sérelmek orvoslására, vélt vagy valós érdekellentétek feloldására, etikai ügyek kezelésére vannak technikák, emberi és jogi megoldások, a Szövetségben működik az Etikai Bizottság is. Nem lehet olyan kérdés, amelyet ne lehetne tisztázni, nem létezhet olyan feszültség, amelyet ne lehetne feloldani, ha az érintett felek akarják. Magánemberként elfogadhatatlannak tartom, hogy a politikai élet csatározásaiból vett minták alapján rendeződjenek a konfliktusok. A Szövetség elnökeként pedig arra törekszem, hogy szervezetünk megjelenésére, közéleti fellépésére a nem konfrontáló, hanem együttműködő, nyugodt és barátságos hangvételű kapcsolattartás, magatartás legyen a jellemző. A fair play – a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat lehet csak alapja a társszervezetekkel, a művészeti közélet más szereplőivel, intézményekkel, az állami és önkormányzati szervekkel történő eredményes együttműködésnek, és ez különösen a tagsággal való kapcsolattartásra érvényes. Valószínű, hogy az erős külső zaj és kommunikációs zavarok az okai, hogy sok esetben nem mennek át adásaink partnereink vevőkészülékébe.

Az elnökség munkájáról képet kaphatunk a bizottságok, alkotócsoportok vezetőinek beszámolóiból, valamint a mellékelt, az elnökségi határozatokat felsoroló összeállításból. Az elnökségi ülések, a megszületett határozatok száma is jelzi, milyen felelősség, teher nyugszik a tisztségviselők vállán, akik munkájukat, feladataikat társadalmi munkában végzik, ezért honorárium, tiszteletdíj, egyéb juttatás nem illeti őket. A közösségért végzett munkájuk költségeit is csak erősen korlátozott mértékben, a Szövetség pénzügyi helyzetének függvényében van mód megtéríteni. Mindenki túlterhelt, a munkahelyi, családi és egyéb kötelezettségek miatt nem mindenki tud bármikor, bármilyen részt vállalni a közös terhekből. Vannak elnökségi tagok, akiket elfoglaltságuk, időbeosztásuk miatt alig látunk, olykor még helyettesről sem tudnak gondoskodni. Másokat viszont agyonaggatunk feladatokkal, mert örülünk, hogy egyáltalán valaki vállalja azokat. Ezért is van az, hogy nem mindig jó a szereposztás. Biztos vagyok benne, hogy a tagok közül többen vállalnának feladatokat, esetleg még jobb megoldásokra is képesek, ám a döntésnél hiányoznak azok az információk, hogy egyáltalán ki mire képes, kire számíthatunk. Külső tanácsadót is ritkábban veszünk igénybe, pedig ez gyakran lenne szükséges. A határozatok megszületését általában komoly viták előzik meg, megpróbálunk felkészülten, felelősséggel dönteni. Mégis előfordulnak hibás döntések vagy halasztások. Ennek egyik oka lehet a hiányos előkészítés, a téma szerencsétlen felvezetése vagy egyszerűen a helyes döntéshez nem áll elegendő információ a rendelkezésünkre. Másik oka lehet a szűk határidő és az, hogy a helyes megoldásra nincs pénz. És ekkor jön a “barkácsolás”, azaz a már amúgy is túlterhelt elnökségi tagra sózzuk rá a feladatot, oldja meg akárhogyan, de azt most, rögtön és azonnal. Előfordul az is, hogy éppen a demokratikus elvekre hivatkozva olyan evidenciák, szakmai kétszerkettők megszavaztatására is sor kerül, ami tiszta matematika és amit moszkvai piacon is a golyók ide-oda tologatásával szoktak meghatározni. Előfordulhat az is, hogy kitűnő ötletek, nemes szándékok véreznek el, mert témafelvezetőjük ügyetlenül vezette elő azokat, nem tudott jól lobbizni, elfelejtette figyelembe venni az érdekcsoportokat, szekértáborokat.

Természetesen vannak jó példák. Kiemelkedőnek, példamutatónak érzem a szakkollégium, a mesterkurzus kérdését. Itt az történt, aminek történnie kellett. A szaktanfolyamok sikere és a vele járó felelősség miatt az elnökség az oktatási programot egyszemélyi felelős vezetőre bízta, akinek hatásköre, felelőssége kiterjed a szakmai, gazdasági és gazdálkodási részletekre is. Az oktatási tevékenység pénzügyeit külön alszámlán vezetik, az egyszemélyi vezető utalványozási jogával. A bevételek meghatározott százalékát az Elnökség igényei szerint a Szövetség célkitűzéseinek szponzorálására használjuk. A jó felvezetésű javaslatot az elnökség elfogadta, ezen túl senki nem szólt bele, hogy kit, miért, mennyiért, hogyan kérjen fel az egyszemélyes felelős előadóként, hogyan, milyen óraszámban, milyen arányokban, milyen témákban építse fel a tananyagot, kiket bízzon meg a részfeladatok elvégzésére. Ez az ő felelőssége, és ahogyan a végeredményből látható, példaszerűen és előremutatóan eredményes lett az oktatási programunk, vagyis a Magyar Fotóművészek Szövetsége oktatási programja, amelyet az Elméleti és Történeti Bizottság vezetője, dr. Hefelle József és helyettese, Szarka Klára vitt sikerre. Köszönet illeti őket, és – elnézést kérek, ha némi éle van megjegyzésemnek – köszönöm azoknak, akik nem akadályozták felesleges beleszólásukkal, felügyeletükkel a program futását. Remélem, ők is hasonló hozzáállással segítik más projektek lefutását.

Másik jó példa lehet a Fotóhónap 2000 megszervezése, lebonyolítása. Itt is hasonló történt: az Elnökség felhatalmazta a kuratóriumot, a fesztivál igazgatóját, az ügyvezetést egy adott feladat elvégzésére. Nem szólt bele a részletekbe, csak az eredményre volt kíváncsi. Sikerült is – mások megítélése szerint – egy európai léptékű, jelentős eseménysorozatot, vagyis fotófesztivált szervezni, amelynek a szakmai, művészi eredményei az egész szakmára jótékonyan hatnak, a magyar fotográfia hazai és nemzetközi elismertetésében jelentős előrelépést jelentenek. A fesztivál költségei semmilyen vonatkozásban nem terhelték a Szövetség büdzséjét.

Volt még egy jó “dobásunk”, történetesen egy szolgáltató tevékenység, amelynek során az NKÖM Wesselényi utcai új székházának, majd ennek sikere alapján egy másik székháznak a folyosó-díszítésére kaptunk megbízást. Ez esetben is profizmus történt: az elnökség hozzáértő, gyakorlott szakembereket bízott meg a feladat elvégzésével, akik a szerződésben foglaltak szerint előkészítették a képanyagot, a megrendelő ízlése, igénye szerint kiválasztott képek installálását, szállítását, falra kerülését megszervezték. Igaz, majd’ egy évig dolgoztak rajta (Szabóky Zsolt, Markovics Ferenc, ej). Munkájuk eredményeként nemcsak egy szolgáltatás teljesült, amiből a Szövetségnek komoly bevétele származott. A haszon a fotósszervezetek nagyobb összegű támogatásában is megjelent, valamint azokban a megkeresésekben, amelyek az ott kiállított képek kapcsán, azóta jöttek létre. Külön köszönet azoknak, különösen Szabóky Zsoltnak, akik képeiket kópiadíj térítése ellenében rendelkezésre bocsátották.

Félig-meddig a profizmus jegyében, mindenesetre sikeresen történt a nemzetközi pályázataink és más, rendelt kiállításoknak a szervezése, bár a partnerválasztásnak, a forráshiánynak alapvetően meghatározó szerepe van. Még szerencse – mondta egyik alelnökünk -, hogy sok pályázatunk eredménytelen, hiszen az eredményesek megvalósítására sincs ember. A Szövetség ismertetőjének vontatott készülgetése, a digitális enciklopédia “sehogyan sincs” állapota valóban ezt példázza. Az én véleményem az, hogy meg kellene próbálni a tagságra támaszkodni. Sajnos, a Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció ügye sem mozdul előbbre az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Annyi munka, energia fekszik már benne, amivel a világot is meg lehetne váltani. Az OSZK teljesítette a megállapodás szerint ráeső feladatokat, mi egy centimétert sem mozdultunk előre. Számomra mint ötletadó-alapítónak ez a legnagyobb kudarc. Ebben a kérdésben és másban is tartozom a részletesebb beszámolóval. Ezt a Közgyűlés előtti beszámolóm szóbeli kiegészítésével pótolom.

Sajnos, hogy a civil szervezetnél (nemcsak a Szövetségnél) egy-egy hibás döntésnek igazán nincs következménye, hiszen az ingyen végzett munka “díjazásából” az okozott kár arányában amúgy sem lehetne bírságot levonni. Még blokkoló órát sem állíthatunk be, hiszen aki éppen ráér, tevékenykedik, aki nem, azt még számonkérés sem illetheti. Ezek azok a pontok, ahol beszámolóm elején említve, a Szövetség (és a hasonló időszakban létrejött civil szervezetek) korszerűtlenségére utaltam. Ugye, emlékeznek még néhányan, amikor elnökké történt megválasztásomkor rövid programbeszédemben a reformok bevezetését, az elavult struktúra megváltoztatását, a korszerűség követelményeihez igazodó változásokat ígértem. Nos, az akkor vállaltakból szinte semmit nem voltam képes megvalósítani. Azon kívül, hogy ezt személyes kudarcként élem meg, a közösséget is érinti. Nem tehetek mást, mint feltenni a kérdést magamnak és Önöknek, vajon alkalmas vagyok-e ennek a tisztségnek a betöltésére? Vajon egyet lehet-e érteni türelmetlenségemmel, amely a mielőbbi és gyökeres változtatásokat igényli? A választ a Közgyűlésnek kell megadnia.

Eifert János elnök

Az Elméleti és Történeti Bizottság beszámolója

Az elmúlt évi közgyűlési beszámolóban Szarka Klára azzal zárta sorait: “reményeink szerint a FOTÓHÓNAP 2000 idejére elkészül a könyv…” Elkészült. Fénykép az ezredfordulón címmel. Az MFSZ kiadásában. Az 1999-es sikeres szimpózium méltó lezárásaként.

A kötetben helyet kapott negyvennél több szerző és hozzászóló gondolata, elolvashatóvá – vitathatóvá – vált a szakma és a szélesebb közvélemény számára. Dokumentáltuk a véleményeket az utókornak is. Köszönet a szerkesztőnek és munkatársainak. (A Könyvtárellátó Kht-nak grátisz adtunk át példányokat.)

A Műcsarnokban zajlott ez évi folytatásban (2000. május 12.) már nem egészen jól sikerült a szakma (nevezzük így) panel-beszélgetése a meghívott tudományos személyiségekkel. Szakadék tátong a felek között – ez a diskurzus legenyhébb összegezése. Persze még a negatív eredmény is eredmény. Mert tény.

A fotográfia társadalmi elismertsége hiányos, sokat kellene még tennünk ennek megváltoztatásáért.

Sikeresen zártuk a bizottságunk szervezésében zajlott 1999/2000-es oktatási évet. Ötven hallgatónk kapta meg a Szakkollégium záró tanúsítványát. A kiemelkedő egyéni aktivitást külön nevesítve is jutalmaztuk.

A 2000/2001. oktatási évben beindítottuk a Mesterkurzust is.

Az oktatási vállalkozások egyre szűkülő területén, a felkínált programjainkra töretlen az érdeklődés. Az oktatók kollégiuma a titkársággal harmonikusan együttműködve dolgozik.

Szövetségen kívüli tekintélyes, elismert kollégáink is, eddig minden alkalommal, örömmel vállalták a közreműködést az oktatásban.

Vállalkozási eredményeink ebben a szezonban is lehetővé teszik, hogy szponzoráljunk arra érdemes tevékenységeket, például Sajtófotó-pályázat 2000 (különdíj), Fotóművészet (Dobrányi Géza szakmai megemlékezés.)

Végül szólni kell arról, hogy a bizottság mint tevékenységi forma nem alkalmas napjainkban – a megváltozott társadalmi és gazdasági (piaci) keretek között – aktív, gyors munkára, eredményességre. Az egyéni érdekeltség, a konkurencia és a szakmai és gazdasági tőkét jelentő információk védelme miatt.

Szövetségünk alapszabálya – szervezeti felépítése – gyökeres átdolgozásra, korszerűsítésre szorul. Ellenkező esetben a szervezet elszürkül a konkurensek mellett. Ez egy bizottság vezetőjének személyes felhívása a Közgyűléshez.

Dr. Hefelle József, az Elméleti és Történeti Bizottság vezetője

A Művészeti Bizottság beszámolója

Az elmúlt hónapokban tájékozódtam a Szövetség belső állapotáról és egy új típusú művészeti munka kialakításának lehetőségeiről.

A Szövetség munkájához szükséges eszközök az elmúlt években beszerzésre kerültek, ma már ismét van jól működő irodánk, infrastruktúránk. Kialakult a Szövetség új működési struktúrája, ami ismét alkalmassá teszi az érdemi munkára.

A Művészeti Bizottság feladatának a tagok és különböző műfaji csoportok, valamint a Szövetség mint művészeti testület menedzselését tűztem ki célul, s megkezdtem az ehhez szükséges struktúra kialakítását.

A jelenlegi helyzetet röviden össze tudnám foglalni azzal, hogy a Szövetség múltja – nagyon okosan – múzeumban van, a jelene pedig egy jól működő irodában.

A múltról csak néhány észrevétel, ami úgy vélem, a jövőbeli munkámat döntően befolyásolja. A Művészeti Bizottság munkájának felépítéséhez nemcsak a jövőbe mutató, progresszív fotográfia lehetőségeit kell felkutatni, hanem a néhány évtized alatt felhalmozott értékeket is figyelembe kell venni. A Szövetség múltját jelentő dokumentum- és képgyűjtemény a Magyar Fotográfiai Múzeumban van. Mindaz, ami a Szövetségben dokumentációs, történeti vagy gyűjteményi szempontból értékes volt, azt a Múzeum rendszerezte és archiválta. Úgy gondolom, mindenki egyetért abban, hogy a Múzeum világszínvonalú körülmények között őrzi a Szövetség múltbeli értékeit, és a szerzői és személyiségjogi szabályoknak megfelelő kutatásokat és anyaggyűjtést minden Szövetségi tag számára lehetővé is teszi.

A Szövetség egykori archívumának csak igen elenyésző hányada lett volna alkalmas a korszerű menedzselési és közvetítői munka alapjául szolgáló művészportfoliók elkészítéséhez, illetve ami elérhető lett volna, az a Szövetség bürokratikus adminisztrációjához szükséges elvek szerint volt rendezve, azaz a munkámhoz alkalmatlan állapotban lenne.

A tagság művészeti munkáját bemutató információs bázis megteremtéséhez egyrészről a Múzeumban kell kutatásokat végezni, másrészről közvetlenül a tagoktól kell beszerezni a dokumentációkat. A Szövetség jelenlegi anyagi helyzete nem engedi meg, hogy ezzel munkával állandó munkatársat bízzunk meg, az adatgyűjtést végző munkaerőt pályázati úton nyert pénzből kell majd finanszírozni.

A tagság egyéni portfolióinak összeállítása nemcsak azért nehéz feladat, mert a múzeumi anyagokat a saját szempontjaink szerint kell újra feltárni, hanem mert a tagság jelentősebb részének nemhogy portfoliója nincs, nem rendelkezik korrekt szakmai életrajzzal, publikációs jegyzékkel sem. Korábban több Szövetségi tag saját művészeti pályafutásáról – nagyon bölcsen – a Magyar Fotográfiai Múzeumnak adta át vagy küldte rendszeresen az információkat, de például saját célra nem rendszerezte azt. Ennek köszönhető az, hogy bizonyos esetekben a Múzeumban többet megtudhatok saját tagjainkról, mintha őket magukat kérdezném meg.

Az is rendjén való, hogy aki közintézménynek adta át dokumentumait, az a Magyar Fotográfiai Múzeumra gondolt, és legutolsósorban jutott eszébe a Szövetség. Az elmúlt tíz évben a művészetszervezés és közvetítés terén nem éppen világítótoronyként funkcionált a Szövetség, és a tagok rendszerváltás előtti tapasztalatai is azt mutatták, hogy a Szövetségben nincs szükség korrekt művészeti dokumentációra, mert a művészeti képviselet zsűrizésekben és műfaji preferenciák hálózatában működött, azon túl, hogy a nemzetközi jelenlét több fontos lehetőségét is figyelmen kívül hagyta a korábbi gyakorlat.

Az elmúlt évtizedben a magyar fotográfia számára a Fotográfiai Múzeum szerzett új pozíciókat a hazai és nemzetközi művészeti rendszerben, a Szövetség pedig szinte teljesen eltűnt erről a terepről.

Annak ellenére, hogy a Szövetségen belüli átstruktúrálódás megkezdődött és a pénzügyi helyzet is némiképp stabilizálódott s lehetőségünk nyílt egy új arculatú szövetség kialakítására, még mindig rendszeresen napirendre kerül a Szövetség és a Múzeum közötti megoldatlan viszony. A tulajdon- és szerzői jogi, illetve alapítványi viták hátterében érzésem szerint fellelhető az a nullszaldós szemlélet, ami szerint, ha valaki valamit el akar érni, azt a rendelkezésre álló keretekből mástól kell elvennie. (Ugyanez a szemlélet jellemző a MAFOSZ által gerjesztett “amatőr”-vitára is.) Meggyőződésem, hogy a kultúra ma már nem feltétlenül ezen szempontok alapján szervezhető, és a magyar fotográfia is van olyan gazdag, hogy egyetlen szervezet sem képes annak minden lehetőségét kimeríteni. A Szövetségnek csak akkor van esélye a pozitív építkezésre, ha képes feltárni a fotóművészet átstruktúrálódásában rejlő lehetőségeket és új terepet nyit az érvényesüléshez. Ellenkező esetben még évekig siránkozhatunk az összeomlás okozta veszteségeken, kereshetjük az okokat, beleveszhetünk meddő, elmérgesedő vitákba, amelyek akár évekig tartó pozícióharcokat eredményezhetnek olyan terepen, ahol a Szövetségnek – megkockáztatom – több mint egy évtizedes lépéshátránya van. A Szövetségen belüli művészetszervezésnek ki kell dolgoznia azokat a funkciókat, amelyeket újra felszeretne venni, és világosan kell látni, melyek azok, amelyekre pedig nincs szüksége.

A művészeti munka szervezéséhez döntő fontosságú a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Szövetség között felmerült viták normális mederbe terelése és lehetőség szerinti megoldása. A Művészeti Bizottság nem hivatott e problémakör feloldására, de a művészeti együttműködés sem képzelhető el addig, míg jogi és hatalmi viták vannak a két intézmény között. A művészeti munka szervezésének feltételei tehát messze túlmutatnak a bizottság eredeti funkcióin, azaz a Szövetség “belpolitikai” kérdéseivel is foglalkozni kényszerül. A magam részéről a megegyezés és a normális kompromisszum irányába szeretnék lépéseket tenni, és reményeim szerint végre valóban a művészeti munka szervezésére koncentrálni.

Beszámolómban főként a Múzeummal kapcsolatos helyzetet elemeztem, mert véleményem szerint a jövőre nézve a kapcsolat normalizálása döntő jelentőségű lehet, de legalább ilyen hosszas elemzést igényelne

1.        a Szövetség külföldi kapcsolatainak újraépítése,

2.        a belföldi kapcsolatok szakmai alapokon történő átszervezése,

3.        a szakmai információáramlás megszervezése a Szövetségen belül és a társszervezetekkel.

4.        a Szövetség lebonyolítói funkciói mellett az értékteremtő művészetszervezés lehetőségeinek kidolgozása. (Pl. lépéseket tettem az Első Alkotócsoport új alapokon történő megszervezésére, megkezdtem a Szövetség közép-európai jelenlétének szervezését, folyamatban van a tagság művészeti munkásságát reprezentáló anyagok gyűjtése és a művészeti tevékenységre koncentráló rendszerezése, felvettem a kapcsolatot a közép-európai fotós szaklapokkal, galériákkal és kurátorokkal.) 

A Művészeti Bizottságot jelenleg szaktanácsadói rendszerben működtetem, bizottsági tagok meghívása akkor esedékes, ha a feltételek megérnek a Bizottság önálló művészeti programjainak kezdeményezésére és lebonyolítására.

Szűcs Tibor, a Bizottság vezetője

Az Etikai Bizottság beszámolója

Ez évben az Etikai Bizottságnak nem volta feladata.

Az elmúlt évben a Számvizsgáló Bizottság (dr. Gellért Géza) és a Török László között felmerült ügy mindkét fél számára elfogadható módon megoldódott.

Gál Imre, az Etikai Bizottság vezetője

A Felvételi Bizottság beszámolója

A Felvételi Bizottság 1999 decemberében ült össze, amikor tizenegy jelentkezőből kettőt választottak a Szövetség tagjai sorába: Hapák Pétert és Molnár Miklóst. Terveink szerint a közgyűlést követően, még ez évben összeül a Bizottság.

Tímár Péter, a Felvételi Bizottság vezetője  

A Számvizsgáló Bizottság beszámolója

Bizottságunk az Alapszabályban előírtak szerint, sőt – a gyakoriságot illetően – azon túlmenően negyedévenként vizsgálta a Szövetség működésének, gazdálkodásának és pénzkezelésének helyzetét.

A vizsgálat súlya a költségvetési tervre, illetve annak időarányos alakulására helyeződött. Ezzel kapcsolatos megállapításaink a következőkben foglalhatók össze.

Bevételi oldal:

1.        A múlt évi szigorú gazdálkodás hatására az ez évre áthúzódó megtakarítás a tervezetthez képest többletet eredményezett.

2.        A Szövetség sikeres pályázatának köszönhetően a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a támogatás mértékét kb. 27%-kal emelte (3.850.000 forintról 4.900.000 forintra).

3.        Sajnos, ugyanez nem mondható el az országgyűlési támogatásról. Itt a tervezetthez képest csak kb. 40% volt az effektív támogatás mértéke. (Ennek az oka az év eleji természeti katasztrófák elhárítására fordított jelentős kiadásban keresendő.)

4.        A NKÖM-ben létrehozott kiállítás költségeinek alakulását is megvizsgáltuk. Annak elszámolását elfogadtuk, mivel közel 700 ezer forint bevételt eredményezett.

5.        Végezetül elmondható, hogy a bevételek a tervezetthez képest pozitívan zárultak, és meghaladták a tavalyi szintet.

Kiadási oldal: 

1.        A 2000. év I-VIII. havi alakulását vizsgálva megállapítottuk, hogy a tagdíj-bevételek figyelmen kívül hagyása mellett a tényszámok – három tétel kivételével – mindenütt jelentősen alatta vannak a tervezetthez képest. Így összességében mintegy 8-9%-os megtakarítás jelentkezett.

2.        Többlet csak a nyomtatványok és a bérleti díj tételeinél tapasztalható, ennek alakulása viszont külső okok következménye.

Elemezve a költségvetést, elmondhatjuk, hogy a jövő év első félévére elegendő tartalékkal rendelkezhetünk, ha a gazdálkodás az eddigi pozitív módon folytatódik.

Ezért a Bizottság megerősítette az Elnökség által elfogadott költségvetési terv alakulását azzal, hogy azt továbbra is igen szigorú odafigyeléssel kell kezelni.

Külön kell beszélni a tagdíj-helyzetről. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy hiába hangsúlyoztuk tavalyi közgyűlési beszámolónkban a tagdíj jelentőségét, amely a Szövetség működésének egyik bevétele, a 2000. október 2-ai helyzet hasonlóan szomorú képet mutat. Tagtársaink tagdíj-hátraléka 127.800,- Ft-ot tett ki. Pedig az ez évi 1.200 forintos tagdíj ma már szinte csak jelkép, hiszen ennek megállapítása kb. 8-10 éve történt.

Éppen ezért az Elnökség 25/2000. számú határozata alapján Bizottságunk javaslatot tett a tagdíj módosítására ás a befizetés határidejének szigorítására. Az Elnökség 2000. október 16-án kelt 40/2000. számú határozatában elfogadta 2001-től az éves tagdíj 2.000 forintra történő emelését (nyugdíjasoknak 70 éves korukig 1.000 forint évente) és a befizetés tárgyév március 31-ére történő határidő meghatározását. Nem fizetés esetén írásos felszólítás küldendő egy hónap múlva. A második felszólítást hasonló terminussal kell küldeni. A továbbiakban pedig az Alapszabály 9.§ 3. pontja szerint jár el az Elnökség.

A Bizottság tudomásul vette, hogy az Etikai Bizottság határozatát a Művészeti Bizottság 1998-as elszámolásával kapcsolatban (megjelent a 6. sz. Hírlevélben) végrehajtották.

Összegezve a 2000. év helyzetét, megállapítható, hogy ha vannak is még problémák néhány helyen és ez főleg a tagdíj-helyzetre vonatkozik, a Szövetség működésének gazdálkodása a tavalyihoz képest pozitívabb.

A pénzkezelés mind számszakilag, mind tartalmilag rendben folyik, a tervezett költségvetést sikerült tartani, sőt megtakarítást elérni.

E tények elérését nagy mértékben a Szövetség apparátusának áldozatkész munkája tette lehetővé, amelyért a Bizottság köszönetet mond.

Nagy Lajos, a Számvizsgáló Bizottság vezetője

A Szövetség pénzügyi helyzetének alakulása –
1999. október 1-jétől 2000. szeptember 30-áig

Bevételek	1999. október 1. – 2000. szeptember 30.
Nyitó	3.762.000,-
NKÖM	4.900.000,-
Országgyűlés	190.000,-
Tagdíj	317.000,-
Kamat	724.000,-
Tárgyi eszköz értékesítés	34.000,-
Pártoló tagdíj	–
Egyéb bevétel (cél szerinti)	1.217.000,-
Összesen:	11.144.000,-
Kiadások:	– 4.785.000,-
Maradvány 2000. okt. 1	6.359.000,-

Kiadások 1999. október 1-jétől 2000. szeptember 30-áig – működési költségek.

Kiadások	Összesen Ft
Tisztítószer, nyomtatás	265.000,-
Utazási költség, szállítás	60.000,-
Bizottságok költségtérítése	43.000,-
Telefon	515.000,-
Postaköltség	51.000,-
Internet	12.000,-
Folyóiratok	73.000,-
Anyag + szolgáltatás	70.000,-
Vállalkozói díj	2.496.000,-
Bérleti díj	690.000,-
Bankköltség	113.000,-
Illeték, biztosítás	10.000,-
Vendéglátás	–
Tagdíj (MKSz)	6.000,-
Díjak	100.000,-
Elnöki költségtérítés	225.000,-
Előre nem látható kiadás	–
Tárgyi eszköz beszerzés	–
Hirdetési költség	56.000,-
Összesen:	4.785.000,-

NKA és egyéb intézmények céltámogatása

Támogatott neve	Összeg	Támogatott neve	Összeg
Alkotói FFS, NKA	1.500.000,-	Kunkovács László, Millennium	88.295,-
Bozsó András, NKA	960.000,-	Kunkovács László, Millennium	159.838,-
Citroën-pályázat	325.000,-	MFSZ Festival de l’image, NKA	250.000,-
Csák Miklós, NKA	800.000,-	MFSZ Fotóhónap, NKA	1.000.000,-
Csillag Pál, NKA	80.000,-	MFSZ honlapja, NKA	300.000,-
Diego Ferrari FFS, NKA	200.000,-	MFSZ Senior Alk.csop., NKA	300.000,-
Dr. Gellért Géza, NKA	838.000,-	MFSZ, Hungart	500.000,-
Féner Tamás, NKA	213.000,-	Miltényi Tibor, NKA	150.000,-
Fénykép az ezredfordulón könyv, NKA	300.000,-	Molnár Edit, Millennium	400.000,-
Fénykép az ezredfordulón könyv, Tabák Lajos	10.000,-	Molnár Edit, MTI	100.000,-
FFS Fotóhónap, Hungart	500.000,-	Molnár Edit, NKA	130.000,-
FFS, Hungart	1.200.000,-	Műcsarnok FFS, NKA	300.000,-
FFS, Hungart	300.000,-	Normantas Paulius, NKA	600.000,-
Fotóhónap, Fővárosi Önkormányzat	300.000,-	Panelbeszélgetés, NKA	250.000,-
Fotóhónap, Hungart	500.000,-	Senior Alk.csop., Tabák Lajos	50.000,-
Fotóhónap, Reafotó	100.000,-	Term. fotó-p., Dreher Sörgy. Rt.	220.000,-
Fotóhónap, Soós András	100.000,-	Természetfotó-pályázat, FVM	150.000,-
Fotóhónap, Turizmus Rt.	1.000.000,-	Török András, NKA.	960.000,-
Hannover FFS, NKA	300.000,-	Vancsó Zoltán, NKA	200.000,-
Jelenkori Fotóalbum, NKA	500.000,-	Zalka Imre, NKA	960.000,-
Kiadvány a Jelenkori… gyűjteményhez, NKA	300.000,-	Zsila Sándor, NKA	200.000,-
Összesen:		17.594.133,-

Közhasznúsági jelentés az 1999-es gazdálkodási évről

A kapott támogatások, bevételek (e Ft) Az Országgyűléstől 500 NKÖM-től 3.850 Egyéb támogatóktól 77 Tagdíjak 284 Kamatbevételek 732 Előző évi maradvány 641 Egyéb bevételek 58 Összesen 6.142

A támogatások felhasználása (e Ft) Személyi jellegű kifizetés 17 Közterhek 142 Anyagköltség 3.908 Anyagjellegű szolgáltatás 303 Nem anyagjellegű szolgáltatás 893 Maradvány 879 Összesen 6.142

Vagyonfelhasználás, célszerű juttatás és a szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások ebben a gazdálkodási évben nem voltak.

A közhasznú tevékenységről szóló tartalalmi beszámolót az elnöki és a bizottsági beszámolók részletesen tartalmazzák.

A Vidéki tagok Bizottságának beszámolója

A múlt évi közgyűlés óta alapvetően nem változott a Szövetség vidéki tagjainak hátrányos helyzete. Sokkal nehezebb bemutatkozási lehetőséghez jutnunk, mint a fővárosi kollégáknak, bár folyamatosan keressük a budapesti kiállítási helyeket.

Bizottságunk különleges helyzetű, feladatköréből kiindulva nehéz látványos eredményekről beszámolni.

A FOTÓHÓNAP 2000 vidéki kiállításai, rendezvényei jelentős szervezési munkát igényeltek. A tavalyi fotófesztivál fődíjának nyerteseként a Vencsellei István vezette Debreceni Fotóklub a budapesti Nyitott Kör Galériában mutatkozott be. Kocsis Iván nemcsak saját kiállításának, hanem a FOTÓHÓNAP 2000 váci rendezvényeinek szervezésében is komoly munkát végzett. Jokesz Antal a Bolt Galéria sorozatában mutatkozott be. A sorozat a KODAK fődíját nyerte.

A folyamatos napi munka mellett a Bizottság nem tud rendszeres találkozókat szervezni, ám tagjaink saját környezetükben tevékenykedőkkel együtt igyekeznek újabb kiállítási lehetőségeket felkutatni.

Szándékaink szerint nagyobb részt vállalnánk a feladatokból, de nem könnyű hatásosan dolgozni úgy, hogy sem kiállítóteremmel, sem anyagi támogatási lehetőséggel nem tudjuk vidéki tagjaink munkáját megfelelően segíteni. Szerencsére vidéki városainkban egyre határozottan körvonalazódnak színvonalas alkotócsoportok.

Reményeink szerint a következő években pályázati tanácsadással és a lehetséges kiállítótermekkel történő kapcsolatteremtéssel jobban tudjuk segíteni az ország különböző területein élő és alkotó tagjaink munkáját.

Szamódy Zsolt, a Bizottság vezetője

Fiatalok Fotóművészet Stúdiója

A Stúdió töretlenül folytatja megkezdett művészeti programját, évente 25-30 alkotói támogatást ad ki, 20-30 kiállítást támogat valamilyen formában, 4-5 nagyobb, a fotográfia kortárs kérdéseivel foglalkozó saját koncepciójú és szervezésű kiállítást bonyolít le, kapcsolata töretlenül fejlődik a Mai Manó Házzal, Gera Mihállyal történt októberi megbeszélésünk eredményeképpen a Ház még több és jelentősebb stúdiós programnak ad helyet, az ország nagy és kis galériáival stabil munkakapcsolatunk van, információs hálózatunknak köszönhetően az egész ország területén folyó fontosabb fotográfiai eseményről tudomásunk van, és azt országos szinten továbbközvetítjük, körleveleink naprakészek, és sokszor egyetlen hírforrása különböző szakmai eseményeknek, ma már rendszeresen keresik fel a Stúdiót információkért és művészportfoliókért külföldi kurátorok, az idén több művészt és kiállítást közvetítettünk ki külföldre.

Nemrégiben zárt Veszprémben a Dokumentum 5 kiállítás, mely az elmúlt öt év hazai progresszív fotográfiai törekvéseit összegezte és egy konferencia keretében dolgozta fel. A kiállítás teljes anyagát a Stúdió hatókörébe eső fiatalok adták.

Több kisebb és nagyobb művészeti terv megvalósításán dolgozunk, mely, a Stúdiótagságot ismerve, bizonyára érdekes szakmai kérdéseket vetnek majd fel.

Köszönöm a szakma eddigi érdeklődését és nyílt vagy hallgatólagos támogatását, meggyőződésem, hogy enélkül nem lett volna sikeres a Stúdió újjáépítése.

Szűcs Tibor, a Stúdió titkára

Az Escher Károly Alkotócsoport beszámolója

Örömmel számolunk be a csoport közös produktumának, a Közelmúlt című fotókiállításnak a további sorsáról: 2000 novemberében Berlinben, a Magyar Intézetben mutatkozik be német közönség előtt a képanyag. Terveink szerint jövőre más országokban is folytatja útját a tárlat.

A csoport tagjai egyéni elképzelésekkel és kiforrott fotográfiai szemlélettel bíró személyiségek, akik változatlan elszánással fáradoznak saját elképzeléseik formába öntésén, megvalósításán. Ennek látható nyomai azok a kiállítások és könyvek, amelyeket rendre a fényképezés iránt érdeklődő közönség elé tárhatnak. Megalakulása óta a csoport számos önálló albummal és kiállítással lépett a nyilvánosság elé, s ezt a tevékenységét a jövőben is töretlenül folytatni kívánja.

Markovics Ferenc, az Alkotócsoport vezetője

A Senior Alkotócsoport beszámolója

Az Alkotócsoport 5-6 hetenként jön össze. A fő célkitűzés az ez évi kiállítás szervezése volt, a Fotóhetek-Fotóhónap kiállítás dömpingjében a mi kiállításaink látogatottsága nem volt kielégítő, ezért úgy döntöttünk, hogy saját kiállításunkat más időpontban rendezzük meg. A Szövetség hathatós segítségével (a titkárságnak külön köszönet!) sikerült kiváló kiállítóhelyhez – a Várszínház Galériája – jutni, továbbá NKA támogatást kapni, így a Profo Kft. és a Kodak Kft. támogatása révén katalógus is készült.

Az egyéb programok némileg háttérbe szorultak (előadások, viták stb.), de két alkalommal kölcsönösen bemutattuk egymásnak kiadványainkat, könyveinket. Tagjaink közül Molnár Edit és dr. Gellért Géza önálló kiállításának is örülhettünk. A FOTÓHÓNAP 2000 rendezvényei közül Kocsis Iván: A pictorialism című kiállítása a Kodak cég különdíját nyerte el. Gratulálunk!

Az összejöveteleken sok a hiányzás, főleg betegségek miatt. Bízunk kollégáink felgyógyulásában. Az aktív tagok viszont a kiállításunk megszervezésében tevékenyen részt vettek.

A jövőben ki fogjuk használni a Fotópiac szerkesztőségének ajánlatát fényképeink közlésére és cikkek írására.

A Szövetség kezdeményezésére kiállítási anyagunkat vándorkiállítási célra is előkészítjük.

Tillai Ernő MFIAP, a Senior Alkotócsoport vezetője

A Pécsi József Alkotócsoport beszámolója

Ahogyan korábban is említettem, látszólag a legpasszívabb társaság a mienk, hiszen a leginkább alkalmazott és foglalkoztatott fotográfusok csoportja. Így talán érthető, hogy kevésbé van affinitásunk a szerveződésre, ritkán ülésezünk. Mégis, napi munkáink benne élnek az “élet sűrűjében”, a legélőbb, legszorosabb természetes kapcsolatban más alkotói területek, társszervezetek képviselőivel.

Olyan projektekben is közreműködünk, amelyeket ugyan nem a Szövetség jegyez, de tagjainak, a szakmának is fontos. Akár a Magyar Fotóriporterek Társasága által megrendezett sajtófotó-kiállításokról, a MAOE, Reklámszövetség kiállításairól, rendezvényeiről van szó, akár a honoráriumtáblázat kialakításáról, nekünk fontos, hogy ezek sikeresek legyenek, és ha kell, szívesen közreműködünk, függetlenül attól, hova adminisztráljuk magunkat. Ugyanez fordítva is igaz. Mi is kapunk segítséget, ha ezt igényeljük. Ez történt az NKÖM Wesselényi utcai székházának ún. folyosó-kiállításának megrendezésekor is. A megrendelés, amelyet az elnök “szerzett”, egy szolgáltatásra, történetesen az új székház folyosóinak 350 reprodukcióval történő díszítésére szólt. Az előzetes költségvetés alapján a munka vállalását az elnökség elfogadta, kijelölte a kuratóriumot, és azt az egész levezénylésére, “kulcsátadásra” megbízta. Az általam vezetett csapat (Markovics Ferenc és Eifert János) kidolgozott egy koncepciót, melynek lényege egy, a jelent hangsúlyozó, de történeti visszapillantású összeállítás volt. A megrendelő határozott kívánsága a fotóknak dekoratív, egy kellemes munkahelyi légkör megteremtésére szolgáló, térdíszítő szerepet szánt. Végül is a két elképzelést közelítve, a kollégák, tagjaink áldozatvállalásával eredményesek tudtunk lenni és a Szövetség eddigi önálló gazdasági tevékenységét, vállalkozásait tekintve a legsikeresebb hozadékú feladatot teljesítettük. A sikert nem csak a szolgáltatásért járó, a Szövetség számlájára beérkezett tiszta bevétel jelentette, hanem jórészt a kapcsolatok kialakítását, a fotográfia iránti figyelem felkeltést, egyes tagok megkeresését az ott kiállított képek kapcsán, és legfőképpen a fotós szervezeteknek a korábbi évekhez képest lényegesen jelentősebb támogatását jelentette. Nemcsak kiállítás-rendezői tevékenységet végeztünk, hanem diplomáciai küldetés is teljesítettünk. Köszönöm azoknak, akik ebben társunk volt, és kópiadíj térítése ellenében átengedték képeiket.

Név szerint: Ács Irén, B. Müller Magda, Bánkuti András, Baricz Katalin, Berta Béla, Dombovári Tibor, Eifert János, Farkas Antal Jama, Fejér Ernő, Gál Imre, Gink Károly, Jung Zseni, Kármán Balázs, Koncz Zsuzsa, Korniss Péter, Kresz Albert, Kutas Rudolf, Magyar Ferenc, Markovics Ferenc, Nagy Lajos, Novák László, Schwanner Endre, Sehr Miklós, Seres Géza, Siklós Péter, Szabó József dr., Szabó Zoltán, Szabóky Zsolt, Szamódy Zsolt, Szelényi Károly, Tillai Ernő, Timár József dr., Tímár Péter, Tóth István, Zsila Sándor. Köszönet továbbá Kincses Károlynak, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatójának, Stemlerné Balog Ilonának, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára vezetőjének, a Magyar Néprajzi Múzeum főigazgatójának, a Turizmus RT. vezérigazgatójának, akik lehetővé tették, hogy Balogh Rudolf, Bojár Sándor, Divald Kornél, Escher Károly, Gink Károly, Gönyey Sándor, Győrffy István, Izabella főhercegnő, Járai Rudolf, Kozmata Ferenc, Liffa Aurél, Lovich Antal, Majláth János, Máté Olga, Müller László, Németh József, Plohn József, Rácz István, Révész Béla, Rónai Dénes, Schmidt Tibor, Szászvárosi József, Székely Aladár és mások képei bekerülhettek a válogatásba.

Azóta egy másik székház folyosóinak díszítésére is megkaptuk a megbízást.

Szabóky Zsolt, a Pécsi József Alkotócsoport vezetője

A Camera Natura Hungarica Alkotócsoport beszámolója

A Camera Natura alkotócsoport eredményes évet mondhat magáénak. Az év munkáját az egyéni teljesítményeken kívül jól jellemzi az IFWP-vel (Természetfényképészek Nemzetközi Szövetsége) és hazai természetfotós szervezetek közreműködésével rendezett Természet a fotóművészetben címmel rendezett nemzetközi pályázat és kiállítás, amely az IFWP 2000 májusában Magyarországon tartott éves közgyűléséhez kapcsolódott. A rendezvényt megelőzően összejövetelt tartottak a hazai természetfotós egyesületek a Magyar Fotóművészek Szövetségében. Az összejövetel során rendkívül őszinte véleménycserére került sor, amelyben a hosszú időre visszanyúló ellentétek sem jelentettek tabut.

Annak ellenére, hogy az ellentétek teljes elsimítása nem volt lehetséges, kedvezően ítélhetjük meg azt a tényt, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének közreműködésével olyanok folytattak egymással megbeszélést, akik között esetenként hosszú évek óta nem volt kapcsolat. Az Alkotócsoport találkozóját évente egyszer olyan esemény kapcsán szervezzük, amely része a természetfényképezési eseményeknek.

Dr. Timár József, az Alkotócsoport vezetője

 

Határozatok A Magyar Fotóművészek Szövetsége Elnökségi ülésein 2000.

1/2000. Az elnökség egyhangú határozata alapján a számlákat lehetőleg később kell kiegyenlíteni, szükség esetén a Szakkollégium alszámlájáról teljesíthető kifizetés.

2/2000. A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2000. évi munkaterve:

• Találkozás az új kultuszminiszterrel, Rockenbauer Zoltánnal (a Szövetség képviseletében Eifert János elnök, Hefelle József, Szűcs Tibor és Tímár Péter alelnökök).
• Találkozó Devich Jánossal, a Művészeti főosztály új vezetőjével (a Szövetség képviseletében: Eifert János elnök, Hefelle József, Szűcs Tibor és Tímár Péter alelnökök, a minisztérium részéről Boros Géza).
• Rendszeres és folyamatos kapcsolattartás a társszervezetekkel – Magyar Fotóriporterek Társasága, MAOE, Magyar Kulturális Szövetség, MAFOSZ stb.
  Témafelelősök: Eifert János, Gál Imre, Markovics Ferenc, Módos Gábor
• Honorárium-táblázat kialakítása – közösen a társszervezetekkel. Az egyeztetésre meg kell hívni a következő személyeket: Fiala de Gábor, dr. Győri Erzsébet, Hász András, Koncz Zsuzsa, Módos Gábor és Tasnádi László.>
• A Szövetség állandó kiállítása a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának folyosóin – 350 kép, nyolc szinten.
  Témafelelősök: Eifert János, Markovics Ferenc, Szabóky Zsolt.
• A Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció megalapítása az Országos Széchényi Könyvtárral közösen, szerződéskötés, a gyakorlati munka megkezdése. A munkába be kell vonni a következőket: Bán András, Detvay Jenő, dr. Győri Erzsébet, Hefelle József, Markovics Ferenc, Stemlerné Balog Ilona.
  Felelős: Eifert János alapító ötletadó
• Az Eifert János által készített szerződéstervezetet a fentieknek el kell juttatni, a válaszokat 2000. február 1-jéig be kell kérni.
  Felelős: a titkárság munkatársai
• A FOTÓHÓNAP 2000 fesztivál előkészítése, szervezése, lebonyolítása.
  Felelős: a FOTÓHÓNAP 2000 ügyvezető kuratóriuma (Pilaszanovich Irén, Szamódy Zsolt, Szarka Klára, Szűcs Tibor), Eifert János fesztiváligazgató és a titkárság munkatársai.
• A FOTÓHÓNAP 2000 központi megnyitójaként (Műcsarnok, 2000. május 12.) az 1999. évi szimpózium anyagából összeállított kiadvány bemutatója, az ehhez kapcsolódó panelbeszélgetés.
  Felelős: Szarka Klára
• A FOTÓHÓNAP 2000 fesztivál keretén belül egésznapos nyitott program a Liszt Ferenc téren a Kodak támogatásával, 2000. június 17-én.
  Felelős: Eifert János és Martonné Csapó Beatrix
• A Tánc a fotóművészetben című nemzetközi fotópályázat és -kiállítás szervezése, előkészítése és lebonyolítása a Magyar Táncművészek Szövetségével közösen – a II. Magyar Táncfesztivál, Győr nyitóeseményeként.
  Felelős: Eifert János
• A Természet a fotóművészetben című nemzetközi fotópályázat és -kiállítás szervezése, előkészítése és lebonyolítása a Foto Naturával közösen – a FOTÓHÓNAP 2000 egyik rendezvényeként.
  Felelős: Berta Béla, Szamódy Zsolt
• A Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatain való részvétel – a Szövetség sorozatszerűen, azonos arculattal megjelenő kiállítási katalógusainak megjelentetéséhez, kétnyelvű szöveggel, képekkel, 4+4 szín nyomással.
  Felelősök: a kiállítások kurátorai és a katalógus szerkesztésére felkért személy(ek)
• A negyedéves pályázatok hagyományának folytatása – nívódíj, évdíj. Ki kell dolgozni a pályázat pontos kiírását, a díjazás mikéntjét.
  Felelős: Szűcs Tibor és Tímár Péter
  Határidő: 2000. január 31.
• Életmű-díj és a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja plakett tervezésére pályázatot kell kiírni a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola hallgatói részére. Maximum 25 darabos sorozatot kell készíttetni a nyertes pályaművekből.
  Felelős: elnökség
  A kiírás határideje: 2000. január 26.
  A kiírás közzétételéért felelős: Tímár Péter
• A Bevezetés a professzionális fotográfiába című szakkollégium és az ehhez kapcsolódó Mesterkurzus további szervezése, lebonyolítása.
  Felelős: dr. Hefelle József
• Workshopok, speciális szemináriumok, előadások, könyvbemutatók szervezése, lebonyolítása.
  Felelős: Eifert János, továbbá személyes megbízottjai
• A Magyar Fotográfiai Enciklopédia előkészítésének és internetes megjelentetésének folytatása
  Felelős: Szarka Klára, közreműködik Eifert János és Tasnádi László
• A Szövetség honlapjának rendszeres karbantartása és frissítése
  Felelős: Eifert János, Csíkvári Péter és a titkárság munkatársai
• Portfolió-gyűjtemény létrehozása a Szövetség tagjairól, az ezzel járó költségek előteremtése pályázatok útján
  Felelős: Szűcs Tibor
  Az elnökség tagjai életrajzukat és portréjukat 2000. január 31-éig eljuttatják a titkárságra.
• A Magyar Fotóművészek Szövetsége ismertető kiadványának megjelentetése két nyelven
  Felelős: Szűcs Tibor
  Határidő: 2000. április 15.
• A magyarok / Les hongrois című, reprezentatív kiállítás szervezése külföldi bemutatásra
  Felelős: Művészeti Bizottság
• Bemutatkozás a dél-franciaországi Fotófesztiválon, illetve egyéb külföldi kiállításokon.
  Felelős: Művészeti Bizottság
• A nemzetközi kapcsolatok további építése az elnök személyes megbízottjai útján (Boros György, dr. Hefelle József, Normantas Paulius, Montvay Attila, Szebeni András, dr. Timár József)
  Felelős: Eifert János, Szűcs Tibor

3/2000. Hefelle József – Nagy Lajos és Breznyánszky Ferencné segítségével – meghatározza a költségtérítés kifizetésének módját és lehetőségét.

4/2000. Az elnökség Szűcs Tibor kérésére engedélyezte, hogy a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója az eddigi alszámla helyett külön főszámlát nyisson a Budapest Bankban.

5/2000. Az elnökség döntése alapján a Monfodi Alapítvány kérésére a Szövetség fölajánl a X. Jubileumi Monfodi pályázatra különdíjként 1 db. keretezett fotográfiát.

6/2000. A Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció megalapításával kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Gyűjteményi Főosztályát Nagy Zoltán, Eifert János és Stemlerné Balog Ilona keresi meg.

7/2000. A Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció megalapításával kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Alapprogram vezetőjét, Jankovics Marcellt Tímár Péter és Markovics Ferenc keresi fel. Az NKA Fotóművészeti Szakkollégiumához az Országos Széchényi Könyvtár pályázik a Magyar Fotóművészek Szövetsége támogatásával.

8/2000. Az 508. számú Kertvárosi Szakközépiskola Országos Középiskolai Fotókiállításához a Magyar Fotóművészek Szövetsége egy darab nyomatot ajánl fel különdíjként (Müller László: Budapest, Kígyó tér 1910-es évek). A kép eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára tulajdona. A díj előállításának költsége egy nagyítás ára, 800 forint.

9/2000. A Bevezetés a professzionális című szakkollégium 2000/2001. tanévre vonatkozó terveit az elnökség egyhangúlag elfogadja.

10/2000. Az újonnan megalapított Németh Lajos-díjra az elnökség Pilaszanovich Irént és Gera Mihályt terjeszti fel. A Képző- és Iparművészeti Szövetség dr. Albertini Bélát javasolja, a javaslathoz a Szövetség támogató és egyetértő levelet juttat el a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz.

11/2000. Az elnökség megbízza Eifert János elnököt, valamint a Szövetség három alelnökét, hogy a Magyar Fotográfiai Alapítvány alapító okiratának a közhasznúvá válás érdekében szükséges módosításával kapcsolatosan eljárjon, az Alapítvány másik alapítójának képviselőjével, az Alapítvány kuratóriumának elnökével, a Magyar Fotóművészek Szövetsége jogászával és a Magyar Fotográfiai Alapítvány jogászával egyeztető tárgyalást kezdeményezzen.
Felelős: Eifert János
Határidő: azonnal.

12/2000. A Magyar Fotográfiai Múzeumtól kérni kell egy korrekt jegyzéket a Szövetség átadott anyagáról, és azt összehasonlítani a Szövetség birtokában lévő jegyzékkel.
Határidő: a lista kézhezvételétől számított 30 nap.
Felelős: Dr. Hefelle József alelnök

13/2000. A múzeumi és szövetségi lista egyeztetése után az elnökség eldönti, hogy milyen formában kívánja rendezni a gyűjtemény tulajdonjogát (tartós letét vagy ajándékozás), és ehhez igénybe veszi Stemlerné Balog Ilona és egy jogász szakmai segítségét.
Határidő: az egyeztetést követő 15 napon belül
Felelős: Dr. Hefelle József alelnök (az Elméleti és Történeti Bizottság vezetője)

14/2000. Az elnökség elfogadja a 2000. évi költségvetési tervet, azzal a módosítással, hogy évenként 60.000 forint utazási költséget bele kell építeni.

15/2000. Az elnökség az utalványozási joggal bruttó 50.000 forint értékig Martonné Csapó Beatrix ügyvezető titkárt bízza meg, az ennél magasabb összegek utalványozásához Martonné Csapó Beatrix és Szűcs Tibor alelnök közös aláírása szükséges. Ugyanez vonatkozik a tárgyi eszközök (30.000 forint feletti érték) beszerzésére.

16/2000. Az elnökség határozata alapján az elnöknek havonta maximum bruttó 45.000 forint költségátalány fizethető ki, a Magyar Fotóművészek Szövetsége nevére az elnök által kiállított számla alapján (a kifizetés jogcíme: költségátalány).

17/2000. Az elnök személyes tárgyalást kezdeményez, amelynek alapján az elnökség lezárhatja a dr. Gellért Géza és Török László között kialakult konfliktust.

18/2000. Eifert János és Szűcs Tibor azonnal egyeztetnek a Szövetségről szóló Tájékoztató kiadvány ügyében.

19/2000. Az elnökség megszünteti Iványiné Jesztl Gabriella tagságának felfüggesztését.

20/2000. A Fővárosi Önkormányzat kérésére a Kulturális Ügyosztály Képzőművészeti Pályázat Kuratóriumába a Magyar Fotóművészek Szövetsége Szabóky Zsoltot delegálja.

21/2000. A régi gyakorlatot felelevenítve, a szövetségi tagokat 50 éves kortól 70 éves korig tízévente, 75 éves kortól ötévente születésnapjukon az elnökség díszes levéllel köszöntse fel.
Felelős: az elnök és a titkárság
Határidő: folyamatos

22/2000. Az elnökség megbízza Eifert János elnököt, hogy a Szövetség Életmű-díjának alapító okiratát szerkessze meg és a tervezetet terjessze az elnökség elé jóváhagyásra.
Felelős: Eifert János
Határidő: 2000. október 1.

23/2000. Az elnökség megbízza Szűcs Tibort, hogy a művészeti kérdésekben való együttműködés kidolgozására tárgyaljon Kincses Károllyal, és a következő elnökségi ülésre készítse elő a találkozót a kecskeméti múzeum igazgatójával.

24/2000. Az elnökség elfogadja a 2000. I. félévi költségvetési beszámolót. A többletbevételt – a 14/2000. számú elnökségi határozat alapján – a tartalékalap feltöltésére kell fordítani. Az elnökség hozzájárul ahhoz, hogy a titkárság 1 db. irattartó polcot vásároljon.

25/2000. Az elnökség megbízza Nagy Lajost és a titkárságot, hogy a következő elnökségi ülésre készítse elő a tagdíjhelyzet rendezésére vonatkozó javaslatát.

26/2000. Az elnökség javasolja, hogy a Számvizsgáló Bizottság bővített jogkörrel és létszámmal Számvizsgáló és Ellenőrző Bizottsággá alakuljon.
Felelős: Nagy Lajos

27/2000. Az elnökség hozzájárul, hogy a titkárság a Ház II. emeletére költözzön. Megbízza Eifert János elnököt és Martonné Csapó Beatrix ügyvezető titkárt az előzetes tárgyalások lefolytatására.

28/2000. Módos Gábort a következő elnökségi ülésre meg kell hívni és részletes tájékoztatást kell kérni a pályázat és a kiállítás lebonyolításáról, a Szövetség szerepéről. Megbízza a Művészeti Bizottság vezetőjét, hogy készítse elő a MAOE-val történő érdemi tárgyalásokat.
Felelős: Eifert János és Szűcs Tibor

29/2000. Az elnökség megköszöni a Fotóhónap 2000 kuratóriumának, a fesztiváligazgatónak és az őket segítő titkárságnak a munkáját, elfogadja a Fotóhónap 2000-ről szóló beszámolót. A közgyűlésen név szerint meg kell köszönni tevékenységüket.
Megerősíti a kuratórium tagjait pozíciójukban, és hozzájárul ahhoz, hogy a kuratórium – szükség szerint – tagjainak számát saját hatáskörében bővítse.

30/2000. A Magyar Fotóművészek Szövetsége évi rendes közgyűlésére 2000. november 25-én szombaton kerül sor, helyszíne az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti nagyterme. A közgyűlésen kerül sor a Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció alapító okiratának ünnepélyes aláírására.
A közgyűlési meghívóval és az elnöki beszámolóval együtt – legkésőbb 2000. október 24-én – ki kell küldeni az bizottságok és alkotócsoportok vezetőinek írásos beszámolóját az előző közgyűlés óta történt eseményekről.
A beszámolók beérkezési határideje a titkárságra: 2000. október 15.

31/2000. Az elnökség 200.000 forinttal járul hozzá a Fotóművészet Dobrányi Géza-különszámának megjelentetéséhez.

32/2000. Az elnökség különdíjat ajánl fel Az Év Természetfotósa című fotópályázatra. A díj a Szövetség plakettje. Amennyiben a plakett nem készülne el, úgy egy jogtiszta fotóműtárgyat adnak át a nyertesnek.
Az elnökség állásfoglalása: a Szövetség ismert pénzügyi nehézségei miatt egy-egy rendezvény csak céltámogatással valósítható meg, működési költségből erre nem fordíthatunk. A jövőben az egyes kiállítások témafelelősei csak a biztos anyagi háttér ismeretében vállalhatnak bármilyen kötelezettséget a Magyar Fotóművészek Szövetsége nevében.

33/2000. A Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció gyűjtési koncepciójának kidolgozásával és az ehhez kapcsolódó Fényképek és filmgyűjtemények megőrzésének lehetőségei a könyvtárakban és közgyűjteményekben című kiadvány elkészítésével Szarka Klárát bízza meg. Felkéri Eifert Jánost, hogy tájékoztassa Nagy Zoltánt, az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtárának főosztályvezető helyettesét az elnökség személyi döntéséről.
Felelős: Eifert János

34/2000. Az NKA tisztújító küldöttgyűlésén a Szövetséget Szűcs Tibor alelnök képviseli.

35/2000. A Magyar Fotóművészek Szövetsége kurátor-jelöltjei a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakmai Kollégiumába: Szarka Klára, Szamódy Zsolt és Tillai Ernő.

36/2000. Felterjesztés művészeti díjakra:
Balogh Rudolf-díj: Habik Csaba, Szamódy Zsolt
Németh Lajos-díj: dr. Albertini Béla, Gera Mihály, Pilaszanovich Irén.
Kossuth-díj: Gink Károly
Magyar Köztársaság Érdemes művésze: Baricz Katalin, Kerekes Gábor, Török László
Magyar Köztársaság Kiváló művésze: Keleti Éva
Kölcsey Ferenc Millenniumi díj: Németh József

37/2000. Az elnökség elfogadta Szórády Bence Életmű- és különdíj tervét azzal a kikötéssel, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díj átmérőjét 8 cm-re növelje meg. Az Életmű-díjat a Karattur Katalin által tervezett préselt bőrtokban, a különdíjat selyemzsinórral záródó bőrzacskóban kapja a díjazott.

38/2000. Az elnökség egyhangúlag elfogadta az Eifert János által készített Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja alapító okiratát a 37/2000. számú határozatban foglaltak figyelembevételével. (Az alapító okirat mellékelve.)

39/2000. Az elnökség az alábbi fotóművészeknek adományozza 2000-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díját: Almási László, Tóth József Füles, dr. Szász János.

40/2000. A Számvizsgáló Bizottság javaslatára az elnökség az alábbi határozatot hozza: a tagdíjak összegét 2001-től meg kell emelni az aktív tagoknak 2.000, a nyugdíjasoknak 1.000 forintra évente. A befizetés határideje a tárgyév március 31. napja. A nem fizetőket a határidő letelte után egy hónappal írásban kell felszólítani tagdíjhátralékuk rendezésére. Kétszeri sikertelen felszólítást követően az Alapszabály értelmében a tagok névsorából törölhetők.
A tagdíjemelésről szóló tájékoztatást az elnökség közgyűlési beszámolójának kell tartalmaznia.

41/2000. Az elnökség egyhangúlag elfogadja a Szövetség évi rendes közgyűlésére összeállított napirendet, és megbízza a titkárságot, hogy a közgyűlési beszámolókat és a meghívót az Alapszabály szerint a közgyűlés előtt legkésőbb 15 nappal juttassa el a tagoknak.
Az elnökség felkéri dr. Hefelle Józsefet és Szarka Klárát, hogy egyeztessenek a közgyűlés levezető elnöki teendőiről (tartózkodott: Szarka Klára).

42/2000. A Magyar Fotóművészek Szövetsége tiszteletbeli tagságának elfogadására az alábbi fotóművészeket kéri fel az elnökség:
Hannu Hautala, Henri Cartier-Bresson, Antanas Sutkus. Az új tiszteletbeli tagok nevét az elnökség a közgyűlésen ismerteti a tagsággal.

43/2000. A Magyar Kulturális Szövetség évi közgyűlésére az elnökség Eifert Jánost és Szabóky Zsoltot delegálja. (Szarka Klára tartózkodik a szavazástól).

44/2000. A Belváros-Lipótváros Művelődéséért 2000. díjra az elnökség dr. Gellért Gézát terjeszti fel.

45/2000. Az elnökség megbízza Szűcs Tibort, a Művészeti Bizottság vezetőjét, hogy a MAOE 2001. évi országos fotókiállításának előkészítésében és megrendezésében működjön együtt Módos Gáborral.

46/2000. A fenti fotópályázatra a Magyar Fotóművészek Szövetsége egy különdíj-plakettet ajánl fel.

Elhunytak

Az 1999-es közgyűlés óta távozott közülünk Bojár Sándor és Harkácsi József. Emléküket megőrizzük!

Kitüntetettjeink

Szövetségünk tagjai 2000-ben az alábbi kitüntetéseket vehették át:

• Kunkovács László: A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
• Szalay Zoltán: Pulitzer Emlékdíj és Táncsics Mihály-díj
• Vékás Magdolna: Balogh Rudolf-díj
• Szabó Barnabás: Balogh Rudolf-díj, Escher Károly-díj
• Oláh Tibor: Debrecen Kultúrjáért
• Kresz Albert: A GATE Tanácsának Pro Universitate díja.

Valamennyiüknek gratulálunk!

Jelenkori Fotóművészeri Gyűjtemény és Dokumentáció

Az Elnökség határozata alapján elsősorban a Szövetség tagjai körében pályázatot hirdetek a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció művészeti vezetőjének kiválasztására. Szakmai információk Nagy Zoltántól, az OSZK Mikrofilm- és Fényképtárának vezetőjétől kaphatók. (Cím: Budapest V., Hold u. 6., telefon: 312 3835, fax: 332 7598, e-mail: rajose@oszk.hu.)
A pályázatokat, amelyeket – szakértők bevonásával – a Szövetség elnöksége bírál el, 2000. december 12-ig, a Magyar Fotóművészek Szövetsége címére kell eljuttatni.
A pályázókat a döntésről írásban értesítjük.

Ahogyan azt az előző Közgyűlés jóváhagyta, ez év márciusában aláírásra került a Magyar Fotóművészek Szövetsége és az Országos Széchényi Könyvtár közötti megállapodás a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció létrehozásáról. Más, hasonló intézményekkel egyeztetve, a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériumának támogatásával az OSZK Főigazgatói kollégiuma megerősítette a megállapodást, és hivatalosan létrejött a csoport. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az OSZK a Hold utcai raktárában kialakította a szakszerű tárolási körülményeket, felkészült a gyűjteménybe, dokumentációba kerülő anyagok fogadására, feldolgozására, főkönyvtáros képesítéssel kezelőt bízott meg és a saját költségvetésében önálló költségvetési helyet hozott létre a gyűjtemény számára. Az OSZK főigazgatójával, dr. Monok Istvánnal történt megállapodás szerint a mi feladatunk kijelölni a gyűjtemény művészeti vezetőjét és a kuratóriumot, akik meghatározzák, mi kerülhet a gyűjteménybe, valamint a kidolgozott koncepció alapján közösen megfogalmazni a Működési és Szervezeti Szabályzatot. Nagy Zoltán az OSZK Mikrofilm- és Fényképtárának (a Hold utcai részleg) vezetője közlése szerint, ahhoz, hogy a jövő évet pénzügyileg tervezni lehessen, december 15-ig kell teljesítenünk a megállapodásban rögzítettek szerint ránk eső feladatokat. Azt követően még számtalan kérdésben kell megállapodni, de ezen dolgoznak az alapítók, szakemberek, jogászok, az intézmény vezetőinek bevonásával, a nemzetközi példák alapján. Ilyen kérdések, pl. a tulajdonosi kérdés, a publikációs jogok (természetesen a szerzői jogok magát a szerzőt illetik), a finanszírozás, pénzügyi szerkezet, gazdálkodási forma, a művészekkel kötendő szerződések alaki és tartalmi része stb. Ezeket és a nem említett, de szükséges kérdéseket a leendő művészeti vezetőnek, a kuratóriumnak az elnökséggel, az OSZK Főigazgatói kollégiumával egyeztetett koncepciója alapján kell kidolgoznia, majd a Működési és Szervezeti Szabályzatban, más dokumentumokban rögzítenie.

A finanszírozás jelen pillanatban pályázati forrásokból történik. Ígérvény van a minisztériumtól, hogy amennyiben a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció előremutató koncepció alapján működőképes, költségvetési intézményként támogatják működését.

Eifert János elnök,
a Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentáció ötletadó alapítója

Javasolt szempontok a gyűjtemény gyarapításához

Elképzelésünk szerint a Gyűjtemény a jelenkori magyar fotóművészet tükörképe, annak szakmai, művészi és szellemi sokszínűségének spektruma, a benne szereplő alkotók, és nem utolsó sorban egy nemzet kulturális gondolkodásának referenciája lenne. Reprezentálná a hazai, azaz regionális fotóművészet illeszkedését a nemzetközi fotográfiai trendekhez, összehasonlítási alapot képezve a nemzetközi színvonalhoz képest és azon belül a szerzők munkáinak megítéléséhez. Akarva akaratlan szerepet játszhat a jelen és a jövő fotográfiai képzéséhez, mert “etalon”-ként definiálódik. Nemzetközi színtéren is felmutathatóvá válik egy aktív kollekció, melyből a kurátorok kiállításokat válogathatnak.

Szigorú gyűjtési szempontoknak kell érvényesülnie, hogy a felhígulás veszélyét elkerülje, ugyanakkor hűen tükrözze a jelenkori Magyarország fotóművészeinek és fotóval dolgozó alkotóinak munkásságát, sőt önazonosságát.

Elvi megállapodásnak kell születnie a többi gyűjteménnyel a ki mit gyűjt kérdésében, egymás kooperatív segítésében. A Jelenkori Gyűjtemény a jelenben aktív fotóművészek munkáit kívánja kollekcióvá rendezni, tehát “visszafele” nem gyűjt, sőt a talán jövőben beérő fiatal alkotókra való figyelemfelkeltés is feladataihoz tartozhat. Ehhez elkerülhetetlen egy néhány tagú kuratórium létrehozása, hogy a maguk területén jártas és kitekintéssel bíró személyek döntsenek a gyűjteménybe kerülő munkákról, amelyeknek minden esetben meg kell felelniük a fotográfiai műtárgy nemzetközi feltételeinek.

A Gyűjteménybe kerülés után az OSZK gondoskodik a művek archiválásáról, látogathatóságáról, kutathatóságáról, katalogizálásáról, szakszerű tárolásáról stb.

A tulajdoni kérdést részletesen ki kell dolgozni.

A gyűjteménybe kerülés módozatai

• Vásárlás útján, az erre fordítható alapból.
• Adományozás útján, cégek, magánszemélyek által – a gyűjtemény számára felkért vásárlásából (ajánlott a rochesteri George Eastman House ilyen technikájú gyarapodásának tanulmányozása), a fotóművészek vagy jogutódjainak felajánlásából, konzultáció alapján. A párizsi Bibliothéque National által működtetett rendszernél a “műteremből”, közel piaci áron megvásárolt mű után a művész további képeket ajánl fel a gyűjtemény számára, immár adományként. Hazai rendszerük “köteles példányon” alapul. Ide sorolhatók még a jogtiszta tranzakciók, barter megállapodások és az aukciók létrehozása is.
• Pályázati kiírások alapján, a “nagy” pályáztatókkal együttműködve. (NKA, HUNGART, Soros Alapítvány, Budapest Város pályázatai, rangos országos és nemzetközi pályázatok stb.)
• Kiállítóhelyekkel való megállapodások útján, a fotográfiákat rendszeresen bemutató és a művészeknek támogatást nyújtó kiállítóhelyekkel történt megállapodás alapján. (Budapest Galéria, Vigadó galéria, Mai Manó Ház, Vízivárosi Galéria stb.).

Szempontok a dokumentáció működéséhez

A dokumentáció feladata, hogy az aktív fotográfusokról naprakész információkat nyújthasson az érdeklődőknek. Javasolt egy számítógépes adatbázis létrehozása, melyben egyre több művel reprezentálva, bővülő életrajzzal szerepelne valamennyi fotóművész és fotóval dolgozó alkotó. Továbbá egy ide tartozó nyomtatvány, katalógus, könyvtár létrehozása, mely a fotóművészekről szóló vagy a velük kapcsolatos mindennemű publikációkat tartalmazná, beleértve a digitálisan publikált (CD-ROM, videón rögzített kiállítások, tv-műsorok stb.) anyagokat is, nevek szerint és tematikusan. Nemzetközi és magyar kurátorok, lexikonok szerkesztői, elméleti szakemberek, szerkesztők gyors és pontos adatokhoz jutását segítheti elő a jelenben alkotó fotóművészeinkről. A már feldolgozott adatok – a személyi adatok védelmének figyelembevételével – egy erre a célra kialakított honlapon is hozzáférhetővé tehetők. A honlap együttesen szolgálná a gyűjtemény és dokumentáció Internetes hozzáférését, megkönnyítve az állandó és sokirányú kapcsolattartást hazai és nemzetközi viszonylatban.

Raktározási megállapodással a dokumentáció helyet biztosíthat továbbá kiállítások “egyben tartására” és további kiajánlások tehetők a hazai és nemzetközi kiállítóhelyek felé. Szakszerű tárolási körülmények közé kerülhetnek azon alkotók munkái, akik nem tudják megoldani műveik otthoni kezelését.

Bartha Zsolt-Péter

2000-ben készült alkotások a FIAP-nak

A FIAP-védnökséggel meghirdetett pályázatok jegyzéke, valamint a fenti című országkollekció pályázati kiírása és nevezési lapja a Szövetség titkárságán beszerezhető.

XIX. Magyar Sajtófotó Pályázat 2000

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága meghirdeti a XIX. Magyar Sajtófotó pályázatot.

A pályázatra a 2000. január 1. – december 31. között készült képek küldhetők be. Beadható olyan pályamű is, melynek elkészítése több éven keresztül történt. Ez esetben a zsűri eltekint az időkorlátozástól.

A pályázat a fényképezés legkülönbözőbb területeit művelő fotográfusok számára nyitott.

Beadási határidő: 2001. január 15.

A zsűri időpontja: 2001. január 19-20.

Beadás helye: MÚOSZ Szakosztályok Titkársága, 1062 Budapest, Andrássy út 101. Személyesen 9,00 és 16,00 óra között vagy postán.

A pályázati kiírás teljes szövege a 322-5833 telefonszámon kérhető!

“Segítünk segíteni”

Az Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország fotópályázata a KODAK támogatásával.

A pályázat célja: a fotók a Segítünk segíteni szlogent kifejező alkotások legyenek, amelyek megjelenítik az önzetlen segítés örömét, illetve a segítségnyújtást és a köszönet pillanatát.

A pályázat nyílt. Pályázhatnak amatőr és hivatásos fotósok, de kizárólag csak egyéni alkotók.

A pályázat beadási határideje: 2000. december 31.

A pályázati kiírás teljes szövege a Szövetség titkárságán megtalálható.

“Önaktképek” fotópályázat

Az Előre Állóhajó Periférikus Kulturális és Sportközpont fotópályázatot hirdet a fenti címmel.

A pályázat célja: egyfelől tisztelgés a női test, a természet eme egyik legharmonikusabb víziója előtt, kizárva a “show-business” mindennemű érdekeltségét és aspektusát.

Másfelől teret adni annak a természetes és legjobb értelemben vett női exhibicionizmusnak, melynek megfelelő eszközökkel való megjelenítése egyaránt jelenti a prüdériával és a pornográfiával való szembenállást.

A pályázaton részt vehetnek: 18. életévüket betöltött hölgyek.

Pályázni papírképpel lehet, max. 24×36 cm-es méretben.

A beadott művek száma: max. 3 db., sorozatnál 6 db.

A képeket neves szakemberekből álló és széleskörű társadalmi zsűri bírálja el, amelynek joga van a sorozat esetleges megbontására, a díjak összevonására, megosztására.

Minden beadott kép hátoldalán fel kell tüntetni az alkotó nevét, címét, esetleg telefonszámát.

Az alkotásokat az Előre Állóhajó PKSk címére (1044 Bp., Üdülő sor 1657,5 fkm) kell feladni tértivevénnyel – vagy telefonon előzetesen egyeztetve személyesen (06-30-9405-784) -, egyben nyilatkozva arról, hogy a képet a pályázó önmagáról készítette.

Beadási határidő: 2000. december 31.

         I.            díj: 50.000 Ft

        II.            díj: 40.000 Ft

      III.            díj: 30.000 Ft

NIKON Nemzetközi Fotópályázat 2000-2001

A NIKON Corporation szívélyesen meghívja Önt, hogy vegyen részt a 2000-2001. évi Nikon Nemzetközi Fotópályázaton.

A pályázat témája 2000-2001-ben a “B” kategóriában a Család és a “C” kategóriában A női lét.

Az NNF nevezés beérkezési határideje: 2001. január 31.

Bővebb információ és nevezési lap a Nikon Kft. képviseleténél kérhető: 1134 Budapest, Dévai u. 26-28. I. em., 350-5525.

André Kertész ösztöndíj

A Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakkollégiuma kiírta az André Kertész ösztöndíjra szóló pályázatát. A pályázat lebonyolítója a Magyar Fotográfiai Alapítvány. Bővebb információ a Szövetség titkárságán.

Beérkezési határidő: 2000. november 20.

FELHÍVÁS!

Kérjük mindazon kollégákat, akiknek az előző Közgyűlés óta könyve, katalógusa, bármilyen publikációja megjelent, hozza magával a Közgyűlésre, ahol egy külön asztalt biztosítunk azok bemutatására!

 

Eifert János

elnök

 

Az összeállításban közreműködtek: Marton Bea, Breznyánszky Ferencné, Pelsőczy Ágnes, valamint a Bizottságok és az Alkotócsoportok vezetői

Elnöki beszámoló

Kedves kollégák!

Eltelt egy év. A magyar fotográfia gazdag eseménynaptára nemcsak piros betűs ünnepnapokból, hanem a hétköznapok tennivalóit, elintézett és elintézetlen ügyeket jelző ceruzás bejegyzésekből áll. A Magyar Fotóművészek Szövetsége olyan ernyőszervezet, amelynek tagjai a hazai fotográfiai közéletet magas színvonalon reprezentálják. Fotóművészek, fotóriporterek, elméleti- és történeti szakemberek, a művészeti élet szervezői, akik saját területükön kiemelkedő szellemi értékeket hoznak létre, ugyanakkor tevékenyen és felelősen részt vállalnak a közösség munkájában. A Szövetség, mint nagy hagyományokkal és tekintéllyel rendelkező szakmai-művészi szervezet, egyik szereplője csupán a művészeti, kulturális közéletünknek, és tevékenysége során szorosan együttműködik a társszervezetekkel, a fotográfia hazai intézményeivel, a művészeti közélet más hazai és nemzetközi szereplőivel, valamint az állami és önkormányzati szervekkel, és az adott társadalmi környezetben, anyagi és szellemi forrásainak függvényében tevékenykedik. Munkáját az Alapszabályban foglaltak szerint, a tagok, a Közgyűlés által felhatalmazott elnökség döntései alapján, az ügyvezetés, és a társadalmi feladatokat vállaló tagjainak segítségével végzi. Hogy mit végeztünk, mit halasztottunk, milyen eredményeket és eredménytelenséget tudunk felmutatni, ezekről tartozunk beszámolni Önöknek. A Közgyűlésnek azonban nemcsak az a feladata hogy meghallgassa, és formálisan elfogadja a beszámolókat, hanem a tagság képviseletében megvitassa, észrevételeivel véleményezze azt, és akaratának kinyilvánításával, a feladatok meghatározásával, azok megvalósításában is tevékeny részt vállaljon.
Nézzék el nekem, hogy elnöki beszámolómat nem a megszokott, és elvárható szakmai-művészi kérdésekkel, az elvégzett és nem teljesített feladatok ismertetésével kezdem, és nem a Szövetség tevékenységének sikerpropagandájával folytatom. Éppen ellenkezőleg. Arról beszélnék inkább, amely alapvetően meghatározza létünket, segíti, vagy korlátozza tevékenységünket, megszabja helyünket abban a társadalmi-gazdasági-politikai környezetben, amelyben élünk. Ezt a környezet pedig kapitalizmusnak hívják, és ez a nagyipari termelés elsődlegességén és a termelőeszközök magántulajdonán alapuló társadalmi és gazdasági rendszerén alapul. Mi művészek, elméleti és történeti szakemberek tehát egy olyan szabad versenyes piac közepére kerültünk, ahol szellemi termékeinket, mint árút sok kiabáló, tülekedő, ordítozó kereskedő szomszédságában, a ránk jellemző halk hangon próbáljuk eladni. Elkötelezett, megszállott emberek lévén, még az általunk létrehozott szellemi értékek megszületését sem mindig a pénz motiválja. Itt élünk mégis, ebben a zajos környezetben, és érdekeinket saját magunknak, vagy az általunk felhatalmazott szervezeteknek kell a legkülönbözőbb képzettségű, foglalkozású, kultúrájú, akár ellentétes érdekeltségű emberek, érdekcsoportok között érvényesíteni. Valljuk be őszintén, nem igen megy ez még nekünk. A helyünket sem találtuk meg igazán, szellemi alkotásaink “piacra dobása” sem sikertörténet. Nem vigasz, hogy ez másoknak esetleg még kevésbé sikerült.
A magyar társadalom legendásan türelmes volt az átalakulás (rendszerváltás) első évtizedében. Az emberek közel egyharmada veszítette el állását, drasztikusan csökkentek a bérek. Ez a fotográfusokat, a gondolatainak megfogalmazásából élő szakírókat, történészeket, muzeológusokat is érintette. Kiadók, szerkesztőségek, munkahelyek szűntek meg, elapadtak a megbízások, és az olcsó munkaerő, a dilettánsok, outsider-ek serege, a fekete munka megjelenése leszorította a fizetéseket, a honoráriumokat is. Ennek ellenére viszonylag kevés tiltakozás, sztrájk, utcai tüntetés volt még a legnehezebb időkben is. Nem a “birkanép” türelme volt ez, hanem a jó egyéni stratégiákkal, és tartalékokkal rendelkezők reagálása. Sokaknak azonban véglegesen elfogytak a tartalékai, és néhány év után hiába ért véget a válság, és kezdődött a gazdasági fellendülés, a magyar társadalom nagy türelmének is vége lett. Megszaporodtak a társadalmi konfliktusok, nő a társadalmi feszültség. Hiába olvassuk, hogy a magyar gazdaság milyen sikeres, világviszonylatban is jelentős az 5%-os növekedése, az életszínvonal javításában nem teljesülnek az emberek elvárásai. A közgazdászok szerint az átlagos életszínvonal a kétezres évek elején kezdi meg újra megközelíteni az 1989-es szintet. A magyar béreknek az európai átlagtól való hatalmas eltérése tartósan megmarad. A magyar lakosság kétharmada “deklasszálódott” korábbi helyzetéhez képest, alacsonyabb szintű életmódra kényszerült, munkaerőként sem tudta “újratermelni” önmagát. Az embereknek és a közintézményeknek minden tartaléka elfogyott, ezzel az elmaradt beruházás és fenntartás elérte a kritikus mértéket. Kiürült életek és túlterhelt épületek jellemzik az emberek magánéletét és a közéletet. Egy évtized után az átalakulás terhei alatt az emberek elfáradtak és a közintézmények – kórházak és iskolák, művészeti és kulturális intézmények – a működőképesség határán tántorognak. Nemcsak a kultúrára fordítható pénz mértéke, hanem elosztásának módja is sok esetben kifogásolható. Már nem azon háborodunk fel, ha egy film, egy kiállítás, egy könyv, egy zenemű, színházi előadás, vagy más projekt a semmihez képest nagyobb támogatást kap, merthogy külföld felé reprezentálnia kell, hanem azon, hogy általában a támogatás osztogatásánál a legnagyszerűbb szellemi teljesítmény létrehozóját is megelőzheti egy hatodrangú sportklub, ha élén mondjuk egy politikus áll.
Az igazságtalanságok, aránytalanságok ellen mindig is tiltakozunk, akár más művészeti szövetségekkel, társzervezetekkel összefogva, akár önállóan. Az eredmény azonban a gyakran megszólaló autóriasztók hangjához hasonlítható: a hang mindenkit idegesít, de már senki nem néz oda, hogy lopják-e az autót. Alapvetően avval a ténnyel kell szembenéznünk, hogy a Szövetség – más civil szervezetekhez hasonlóan – létezési formájában, működésében, struktúrájában talán a korábbi évtizedek társadalmi viszonyait tükrözi, mára már elavult, mechanizmusa korszerűtlen, társadalmi-érdekvédelmi képviselete alacsony hatásfokú, művész-menedzselése szinte amatőr. Nem találtuk meg helyünket az új társadalmi viszonyok között, nem működünk a korszerű elvárásoknak megfelelően. Mondom ezt annak ellenére, hogy részeredményeink nagyszerűek, sokan tisztelik, és elismerik tevékenységünket, a szakma presztízsének visszaállításában is értünk el eredményeket. Mindezeket azonban iszonyú akarással, hatalmas egyéni áldozatokkal, végső soron tehát alacsony hatásfokkal tudtuk elérni. Persze elvegetálhatnánk még évekig, hiszen más szervezetek is ezt teszik, de ha komolyan szembenézünk a tényekkel, és felelősséget érzünk a jövőt illetően, nem fogadhatjuk el ezt a megszokott, ám tarthatatlan állapotot. Komoly reformok, gyökeres változtatások, átgondolt struktúraváltás nélkül nincs jövője a Magyar Fotóművészek Szövetségének sem. Már nem elegendő az Alapszabály toldozgatása-foldozgatása, az ósdi elavult megfogalmazás nyelvezetének aktualizálása, egy új, a piacgazdaságban anyagi-művészi függetlenséget, önfenntarthatóságot, a tagok egyéni és közös érdekeit tükröző, előremutatóan új Alapszabály kidolgozása szükséges. Ezt a megújulást, struktúraváltást kellene az előttünk álló év legfontosabb feladatául megjelölni. Ennek gondos előkészítésébe, az avval járó vitákba a szakma legszélesebb nyilvánosságát kell bevonni, megfogalmazásához pedig a szakmai szervezetek képviselői mellett szakértőket, tehát jogászokat, közgazdászokat, politológusokat, elméleti és gyakorlati (!) szakembereket, valamint más művészeti szövetségek, kulturális intézmények, állami és önkormányzati szervek képviselőit kellene segítségül hívni.
Igazságtalanság lenne, ha elnöki beszámolómban nem ismerném el, és nem tartanám jelentősnek a Szövetség tevékenységét, presztízsét. Ez a korábbi évekhez, bátran mondhatom, évtizedekhez képest is értékelhetően növekedett. Képesek vagyunk együttműködni a társzervezetekkel, a kulturális és művészeti élet más szereplőivel, az állami és önkormányzati szervekkel. Hatékonyan veszünk részt érdekvédelmi, érdekképviseleti fórumokon, közreműködünk törvény-előkészítésekben, szakértői, tanácsadói tevékenységünk keresett, kiállítások, rendezvények szervezésében, tagjainak menedzselésében, információ- és munka-közvetítésben, gazdasági tevékenységünkben jelentős eredményeket tudunk felmutatni. A Fotóhónap, a nemzetközi pályázatok és kiállításaik, a szakkollégium és mesterkurzus európai színvonalúak (nem mi mondjuk!), kiállítás-szervezési szolgáltatásainkban, belső terek díszítésében a megrendelőink szerint profik vagyunk. Tagjaink tevékenysége, önálló kiállításai, megjelenő albumai, különböző publikációi magaszínvonalúak, és nemzetközi viszonylatban is értékelhetőek. Az elnökség tagjainak beszámolói a bizottságokban és alkotócsoportokban folyó értékes munkáról szólnak. A Számvizsgáló Bizottság, valamint a gazdasági vezetőnk pénzügyi jelentése a válságkezelés, gazdálkodásunk eredményességéről, pozitív mérlegünkről számol be. Miután a Szövetségnek nincs vagyona, bérbe adható ingatlana, jelentős bevételt hozó ipari-, kereskedelmi-, tevékenysége, működésének költségeire, projektjeinek megvalósítására – a pénzügyi beszámolóban részletezettek szerint – az illetékes minisztérium (NKÖM), az országgyűlés támogatása, a különböző pályázatok (NKA, Soros, Turizmus Rt., Budapest Főváros Közgyűlése, stb.), támogatók (Kodak, National Geographic Chanell, stb.), mellett saját gazdálkodásának hozadéka jelentette a bevételt. Miután a források nagysága, ütemezése jórészt kiszámíthatatlan és tervezhetetlen, ezért csak a biztos bevételek ismeretében alakítottuk ki kiadásainkat. Az elnökség hozzájárulása nélkül egy fillér kifizetése nem volt lehetséges, a pályázati pénzek, költségek elszámolása, bármilyen kifizetés csak szigorú ellenőrzés, kettős aláírási kontroll beiktatásával történhetett. Gazdálkodásunkat egy családi, háztartás-vezetői attitűddel jellemezhetnénk, amelyben a válságkezelés, a szigorú takarékosság, és az előremenekülés stratégiája az egyéni áldozatvállalás elemeivel ötvöződik. Lehet, hogy közgazdaságtudományi szempontból nem ez a világ legkorszerűbb gazdálkodási módja, de az előző év súlyos helyzete után még megtakarítással is zárni évünket, úgy gondolom, mindenféleképpen eredményesnek mondható. Ebben a szerződéses munkatársaknak (az ügyvezetésnek,  gazdasági szakemberünknek) meghatározó szerepe volt, ugyanis álmodozásaink, terveink előrevágtató forrásigényét nekik sikerült mindig „visszagyeplőzni”. És bizony, ha szegelni kellett, paszpartuzni, csomagot szállítani, bútort összeállítani, vendégeket kalauzolni, akkor még a tagok, és az elnök úrig is be lett fogva, a szép szónak köszönhetően. Csapó Bea, Pelsőczy Ágnes, Breznyánszky Ferencné (Mari) szakmai és emberi megbízhatóságukkal, a napi feladatok jó beosztásával, az elnökség, elnök, alelnökök utasításainak pontos végrehajtásával, önálló kezdeményezéseikkel szolgálták a működés biztonságát. Nem kellett elnöki utasítás ahhoz, hogy tagjainkat, partnereinket azzal a tisztelettel, figyelemmel és megbecsüléssel illessék, amit hasonló helyzetekben ők maguk is kiérdemelnének. Éppen az ő emberségük, lelkiismeretességük, szakmai hozzáállásuk fényében tűnik elfogadhatatlan az a hangnem, hozzáállás, a vállalt feladatok nem teljesítése, amelyekkel egyes kollégáknál találkozunk. Az egyéni sérelmek orvoslására, vélt, vagy valós érdekellentétek feloldására, etikai ügyek kezelésére vannak technikák, emberi és jogi megoldások, a Szövetségben működik az Etikai Bizottság is. Nem lehet olyan kérdés, amelyet ne lehetne tisztázni, nem létezhet olyan feszültség, amelyet ne lehetne feloldani, ha az érintett felek akarják. Magánemberként elfogadhatatlannak tartom, hogy a politikai élet csatározásaiból vett minták alapján rendeződjenek a konfliktusok. A Szövetség elnökeként pedig arra törekszem, hogy szervezetünk megjelenésére, közéleti fellépésére a nem konfrontáló, hanem együttműködő, nyugodt és barátságos hangvételű kapcsolattartás, magatartás legyen a jellemző. A fair play – a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat lehet csak alapja a társzervezetekkel, a művészeti közélet más szereplőivel, intézményekkel, az állami és önkormányzati szervekkel történő eredményes együttműködésnek, és ez különösen a tagsággal való kapcsolattartásra érvényes. Valószínű, hogy az erős külső zaj, és kommunikációs zavarok az okai, hogy sok esetben nem mennek át adásaink partnereink vevőkészülékébe.
Az elnökség munkájáról képet kaphatunk a bizottságok, alkotócsoportok vezetőinek beszámolóiból, valamint a mellékelt, az elnökségi határozatokat felsoroló összeállításból. Az elnökségi ülések, a megszületett határozatok száma is jelzi, milyen felelősség, teher nyugszik a tisztségviselők vállán, akik munkájukat, feladataikat társadalmi munkában végzik, ezért honorárium, tiszteletdíj, egyéb juttatás nem illeti őket. A közösségért végzett munkájuk költségeit is csak erősen korlátozott mértékben, a Szövetség pénzügyi helyzetének függvényében van mód megtéríteni. Mindenki túlterhelt, a munkahelyi, családi és egyéb kötelezettségek miatt nem mindenki tud bármikor, bármilyen részt vállalni a közös terhekből. Vannak elnökségi tagok, akiket elfoglaltságuk, időbeosztásuk miatt alig látunk, olykor még helyettesről sem tudnak gondoskodni. Másokat viszont agyonaggatunk feladatokkal, mert örülünk, hogy egyáltalán valaki vállalja azokat. Ezért is van az, hogy nem mindig jó a szereposztás. Biztos vagyok benne, hogy a tagok közül többen vállalnának feladatokat, esetleg még jobb megoldásokra is képesek, ám a döntésnél hiányoznak azok az információk, hogy egyáltalán ki mire képes, kire számíthatunk. Külső tanácsadót is ritkábban veszünk igénybe, pedig erre gyakran lenne szükséges. A határozatok megszületését általában komoly viták előzik meg, megpróbálunk felkészülten, felelősséggel dönteni. Mégis előfordulnak hibás döntések, vagy halasztások. Ennek egyik oka lehet a hiányos előkészítés, a téma szerencsétlen felvezetése, vagy egyszerűen a helyes döntéshez nem áll elegendő információ a rendelkezésünkre. Másik oka lehet a szűk határidő, és az, hogy a helyes megoldásra nincs pénz. És ekkor jön a “barkácsolás”, azaz a már amúgy is túlterhelt elnökségi tagra sózzuk rá a feladatot, oldja meg akárhogyan, de azt most, rögtön és azonnal. Előfordul az is, hogy éppen a demokratikus elvekre hivatkozva olyan evidenciák, szakmai kétszerkettők megszavaztatására is sor kerül, ami tiszta matematika, és amit moszkvai piacon is a golyók ide-oda tologatásával szoktak meghatározni. Előfordulhat az is, hogy kitűnő ötletek, nemes szándékok véreznek el, mert témafelvezetőjük ügyetlenül vezette elő azokat, nem tudott jól lobbizni, elfelejtette figyelembe venni az érdekcsoportokat, szekértáborokat. Természetesen vannak jó példák. Kiemelkedőnek, példamutatónak érzem a szakkollégium, a mesterkurzus kérdését. Itt az történt, aminek történnie kellett. A szaktanfolyamok sikere és a vele járó felelősség miatt az elnökség az oktatási programot egyszemélyi felelős vezetőre bízta, akinek hatásköre, felelőssége kiterjed a szakmai, gazdasági és gazdálkodási részletekre is. Az oktatási tevékenység pénzügyeit külön alszámlán vezetik, az egyszemélyi vezető utalványozási jogával. A bevételek meghatározott százalékát az Elnökség igényei szerint a Szövetség célkitűzéseinek szponzorálására használjuk. A jó felvezetésű javaslatot az elnökség elfogadta, ezen túl senki nem szólt bele, hogy kit, miért, mennyiért, hogyan kérjen fel az egyszemélyes felelős előadóként, hogyan, milyen óraszámban, milyen arányokban, milyen témákban építse fel a tananyagot, kiket bízzon meg a részfeladatok elvégzésére. Ez az ő felelőssége, és ahogyan a végeredményből látható, példaszerűen és előremutatóan eredményes lett az oktatási programunk, vagyis a Magyar Fotóművészek Szövetsége oktatási programja, amelyet az Elméleti- és Történeti Bizottság vezetője, dr. Hefelle József és helyettese, Szarka Klára vitt sikerre. Köszönet illeti őket, és – elnézést kérek, ha némi éle van megjegyzésemnek – köszönöm azoknak, akik nem akadályozták felesleges beleszólásukkal, felügyeletükkel a program futását. Remélem, ők is hasonló hozzáállással segítik más projektek lefutását.
Másik jó példa lehet a Fotóhónap 2000 megszervezése, lebonyolítása. Itt is hasonló történt: az Elnökség felhatalmazta a kuratóriumot, a fesztivál igazgatóját, az ügyvezetést egy adott feladat elvégzésére. Nem szólt bele a részletekbe, csak az eredményre volt kíváncsi. Sikerült is – mások megítélése szerint – egy európai léptékű, jelentős eseménysorozatot, vagyis fotófesztivált szervezni, amelynek eredményei az egész szakmára jótékonyan hatnak, a magyar fotográfia hazai és nemzetközi elismertetésében is jelentős előrelépést jelentenek. A fesztivál költségei semmilyen vonatkozásban nem terhelték a Szövetség büdzséjét.
Volt még egy jó “dobásunk”, történetesen egy szolgáltató tevékenység, amelynek során az NKÖM Wesselényi utcai új székházának, majd ennek sikere alapján egy másik székháznak a folyosódíszítésére kaptunk megbízást. Ez esetben is profizmus történt: az elnökség hozzáértő, gyakorlott szakembereket bízott meg a feladat elvégzésére, akik a szerződésben foglaltak szerint előkészítették a képanyagot, a megrendelő ízlése, igénye szerint kiválasztott képek installálását, szállítását, falra kerülését megszervezték. Igaz, majd egy évig dolgoztak rajta (Szabóky Zsolt, Markovics Ferenc, ej). Munkájuk eredményeként nemcsak egy szolgáltatás teljesült, amiből a Szövetségnek komoly bevétele származott. A haszon a fotósszervezetek nagyobb összegű támogatásában is megjelent, valamint azokban a megkeresésekben, amelyek az ott kiállított képek kapcsán, azóta jöttek létre. Külön köszönet azoknak, különösen Szabóky Zsoltnak, akik képeiket kópiadíj térítése ellenében rendelkezésre bocsátották.
Félig-meddig a profizmus jegyében, mindenesetre sikeresen történt a nemzetközi pályázataink, és más rendelt kiállításoknak a szervezése, bár a partnerválasztásnak, a forráshiánynak alapvetően meghatározó szerepe van. Még szerencse – mondta egyik alelnökünk – hogy sok pályázatunk eredménytelen, hiszen az eredményesek megvalósítására sincs ember. A Szövetség ismertetőjének vontatott készülgetése, a digitális enciklopédia “sehogyan sincs” állapota valóban ezt példázza. Az én véleményem az, hogy meg kellene próbálni, a tagságra támaszkodni. Sajnos, a Jelenkori Fotográfiai Gyűjtemény és Dokumentáció ügye sem mozdul előbbre az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Annyi munka, energia fekszik már benne, amivel a világot is meg lehetne váltani. Az OSZK teljesítette a megállapodás szerint ráeső feladatokat, mi egy centimétert sem mozdultunk előre. Számomra, mint ötletadó-alapítónak ez a legnagyobb kudarc. Ebben a kérdésben, és másban is tarozom a részletesebb beszámolóval. Ezt a Közgyűlés előtti beszámolóm szóbeli kiegészítésével pótolom.
Sajnos, hogy a civil szervezetnél (nemcsak a Szövetségnél) egy-egy hibás döntésnek igazán nincs következménye, hiszen az ingyen végzett munka „díjazásából” az okozott kár arányában amúgy sem lehetne bírságot levonni. Még blokkoló órát sem állíthatunk be, hiszen aki éppen ráér, tevékenykedik, aki nem, azt még számonkérés sem illetheti. Ezek azok a pontok, ahol beszámolóm elején említve, a Szövetség (és a hasonló időszakban létrejött civil szervezetek) korszerűtlenségére utaltam. Ugye, emlékeznek még néhányan, amikor elnökké történt megválasztásomkor, rövid programbeszédemben a reformok bevezetését, az elavult struktúra megváltoztatását, a korszerűség követelményeihez igazodó változásokat ígértem. Nos, az akkor vállaltakból szinte semmit nem voltam képes megvalósítani. Azon kívül, hogy ezt személyes kudarcként élem meg, a közösséget is érinti. Nem tehetek mást, mint feltenni a kérdést magamnak, és Önöknek, vajon alkalmas vagyok-e ennek a tisztségnek a betöltésére? Vajon egyet lehet-e érteni türelmetlenségemmel, amely a mielőbbi és gyökeres változtatásokat igényli?  A választ a Közgyűlésnek kell megadnia.
Eifert János elnök

Budapest, 2000. november 2.

24 kép elé…

   1978-ban Torontóban, sok ezer néző társaságában Kanada legismertebb és legnépszerűbb szimfonikus zenekarának szabadtéri koncertjét hallgattam. Belépődíj nem volt, és az óriási érdeklődés miatt órákat kellett sorba állni a bejutásért. Gyönyörű, emlékezetes este volt. Az ismert karmester, a nagyszerű zenekar, és a világhírű szólisták neveire már alig emlékszem, a műsorból is csak az maradt meg, hogy összeállítói magas művészi igénnyel válogattak a klasszikus és kortárs zeneszerzők műveiből, és mégis, a sokezres közönség vastapssal jutalmazta a produkciókat. Szépen tervezett, igényes kivitelű, ingyen műsorfüzetet osztogattak, amit akkor gondosan és többször átlapoztam. Amint említettem, nevekre már alig emlékszem, csak a műsorfüzet legvégén, az impresszumban apró betűkkel feltüntetett cég nevére, az est támogatójára. E nagy múltú, az ipari termelésben a világ élvonalába tartozó cég Magyarországon is közismert. Azóta is tűnődöm, mi lehet az oka, hogy a torontói hangverseny támogatójának a neve, amelyet 8 pontos betűkkel, reklámfelületként aligha eladható helyre írtak le, így az emlékezetembe vésődött. Finoman kidolgozott reklámfogás, vagy őszinte gesztus a művészet iránt? Bármi volt a mozgatórugó, elgondolkodtató, hogy milyen mély hatása van egy elegáns, halk gesztusnak. Manapság, Magyarországon, amikor a rendszerváltás után egy új, megváltozott társadalmi, gazdasági, politikai környezetben keresi helyét, életterét a kultúra, a művészet kapkod levegő után, találkozhatunk ordító, tenyérbe mászóan felfuvalkodott támogatói attitűddel, visszájára fordult helyzetekkel.

  Ez a könyv, amit Önök most a GTS jóvoltából kézbe vehetnek, őszinte, halk gesztus a fotográfia felé. Buda Gábor, Burger Barna, Baricz Katalin, Bánkuti András, Jung Zseni, Kalmár Lajos, Kemenesi Zsuzsa, Szilágyi Lenke, Schäffer Zsuzsa és e sorok írójának képeit tartalmazza ez az album, olyan különböző alkotói korszakokban készült fotográfiai alkotásokat, amelyek stílusban, felfogásban, mondanivalóban markánsan eltérnek egymástól, és mégis dióhéjban a kortárs magyar fotográfia gazdagságát, sokszínűségét reprezentálják. A közös bennük, hogy művészi késztetésre készültek, öntörvényűek, és már “jól kommunikáltak” a világban, alkotóiknak rangot, elismertséget szerezve.

 

Eifert János fotóművész

 Budapest, 2000. augusztus

   

Nagy Miklós Kund: Toldjuk meg néhány T-vel! Múzsa 454. szám, Marosvásárhely, Románia, 2000. augusztus 12.

Tánc — Test — Természet vagyis 3T. Ilyen címen hirdették a plakátok Eifert János budapesti fotóművész marosvá­sárhelyi egyéni tárlatát, mely múlt csü­törtökön nyílt meg a Várgalériában. Játsszunk a betűkkel, szavakkal, toldjuk meg a címlistát néhány T-vel. Tehet­ség — tudás — találékonyság — tapaszta­lat — technikai tökély… Bármelyik fogalom felmerülhet a nézőben s nyilván nem csak T-vel kezdődő sok más is, oly bőkezűen kínálja a vendég és válogatott anyaga a méltatni valót. Az összbenyo­más első következtetéseként bizonyára a művészi jelző kívánkozik az értékelő ajkára, tollára, Eifert képi világa ugyanis a fotográfiának azt a tipikus vonulatát gazdagítja, amelynél a fotóművészet szóösszetétel második tagján van a hangsúly, a fotós szándékai, érdeklődése, beállítottsága, törekvései, talentuma folytán képalkotó munkásságában ez az, ami dominál. Es hat, sokkoló fogások nélkül is erőteljes élményzuhatagot bo­csátva közönségére. Ezt honorálta világszerte megannyi díj és elismerés, ennek nyomán vált ismertté és elismertté otthon és nagyon sokfelé a föld kerekén.

Persze, legkevésbé se célunk a leszűkí­tés, a magyar fotószövetség elnöke sokol­dalúságával, inventivitásával, kezdeménye­ző és kísérletező kedvével is számtalan hívet szerzett magának, s azt is könnyedén megtehette volna, hogy a 3T mellé egy másikat is társít, mondjuk a Társadalom képében, hiszen korábban fotóriporter is volt, „életszagúbb” felvételekben se szű­kölködhet. Ez a másutt is joggal megcso­dált válogatása azonban legfontosabb von­zalmait hozza elénk, nem volt értelme bő­víteni. Csepp a több mint három évtizedes termékeny fotós pályája felvételtengerében, de akár az esszencia, magában hor­dozza e művészet lényegét, felidézi illatát, ízét, zamatát.

Eifert János egyik nagy szerelme a tánc, 17 éven át táncművészként is babérokat szerzett, magától értetődő, hogy ez fotográ­fusi látásmódját is befolyásolta. A kiállítá­son látható számos akt, szép női test szokatlan, koreográfusra is valló beállítása ugyancsak ezt tanúsítja. Nyilván a ter­mészetben is a rendhagyó látványt keresi és meg is találja, ha nem saját környeze­tében, másutt, akár egzotikus tájakon, Eifert ugyanis szerencséjére, világjáró fotóművész. Nem csak érzékenyen észle­lő, de tudatosan építkező, komponáló, nagy műveltségű modern alkotó, aki a képzőművészet klasszikus értékeitől az op-artig, a szürrealizmustól a komputer-művészetig minden ilyen téren otthono­san mozog. Több képe, kollázsa közvet­len utalás valamelyik irányzatra, remekműre. A számítógép egyébként őt magát is lenyűgözte, hatásosan használja finom színharmóniái, monokróm víziói, plaszti­kai kvalitásokat hordozó kompozíciói érvényesítésében.

Eifert János  3T -je a Galéria 2000-ben, Hódmezővásárhely, 2000. június 17 – augusztus 20.

 

 Tánc, test, természet – Fotókon a 3T

”3T. Tánc, Test, Természet címmel nyílt kiállítás Eifert János fotóművész alkotásaiból szombaton délután a Galéria 2000-ben Dömötör János szavaival. A nyugalmazott múzeumigazgató beszédében kiemelte a művész sokoldalúságát, azt, hogy különböző műfajokban egyedit és értékeset tud alkotni. Szülővárosában a mostani a harmadik kiállítása.” (Varga, 7 nap – 2000. 06. 22.)

   

  Eifert János rögtönzött tárlatvezetése a 3T megnyitóján, 2000. június 17.

FOTÓHÓNAP 2000 / Hungarian Month of Photography – 2000. május 12. – június 16. / may 12. – juni 16.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége harmadik alkalommal szervez a magyar fotográfia egészét reprezentáló rendezvénysorozatot.
A fotográfiai biennálék megszűntével elmaradtak a fotográfia hazai seregszemléi is. E sorozatnak a 90-es évek elején a korlátozott anyagi lehetőségek vetettek véget, de mint tudjuk, időközben ez a reprezentációs kiállítási forma hatékonyságát tekintve is elavulttá vált.
A 2000. évi Fotóhónap már az európai kiállítási gyakorlatot veszi alapul, és ehhez adaptálja a hazai fotográfia gyakorlati lehetőségeit. Ez évben a Fotóhónap pusztán minőségi alapokon, műfaji korlátozás nélkül zsűrizett kiállítások sorával teremti meg az alaphelyzetet, melyet különböző üzenettípusokra bont szét.
A Fotóhónap közel hetven kiállítást koordinál az ország területén. Ezek között megtalálhatjuk a történeti, a tematikus, a műfaji megközelítésű kiállításokat, életmű-kiállításokat, különleges technikák bemutatását, előadásokat, szakmai vitákat. A budapesti galériák legnagyobb része és más városok fontos galériái fogadják a programokat, így a hazánkba látogató külföldi és a hazai kiállítás-látogató is az ország galériáinak nagyon jelentős hányadában fotográfiákkal fog találkozni és változatos kínálatból keresheti meg azt, ami az érdeklődéséhez a legközelebb áll.
A kuratórium a fotográfiai képkultúra több területére hívja fel a kiállítás-látogatók és a művészetkritika figyelmét, a megjelölt területeket propaganda és kiadványozási szempontból külön-külön egységként kezeli, és ennek megfelelően biztosít számukra megjelenési felületet a médiában és a szaksajtóban.
Természetfotó

Az egyik ilyen koherens egység a tematikus fotográfia egyik műfaja, a természetfényképezés. E mély hagyományokkal rendelkező, klasszikusnak számító műfaj mindig pontos kifejezője volt a kor általános természetszemléletének. Több gyűjteményes és önálló kiállítás keretében ez évben is alkalmunk lesz felmérni, hogy követi-e a fotográfia a természetfogalmunk és a természethez kapcsolódó viszonyaink változásait? Vajon problémamentes ez a viszony és csak a természet érdekességei és önmagában való szépsége érdekli?

Dokumentarista és riportfotó

A dokumentarista és riportfotó is képviselteti magát az egyéni kiállítások sorában. E műfaj döntő változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Hazánkban mindez egybeesett a rendszerváltozás új médiaviszonyainak átrendeződésével is. A hírpiac átalakulásával alapvetően megváltozott a média és a képkészítő viszonya, és tudjuk, hogy a dokumentativitás eddigiekben kialakult definícióit is kikezdte az idő. E változások nagyon sok, a riportfotó létén túlmutató kérdést vet fel. A hazai riportfotó a Fotóhónapon kívül is, saját szervezésű, nagy nyilvánosságot érintő kiállításokon folyamatosan tájékoztatja a közönséget ezekről a kérdésekről. A 2000 május-júniusában nyíló néhány kiállítás azonban jó alkalmat ad arra, hogy ezt a rendkívül dinamikusan változó kérdéskört felvessük, és válaszokat keressünk rá.

Fotó – médium

A legnagyobb létszámú kiállítási egységben azok a művészek mutatkoznak be, akik nem tematikus, vagy műfaji kérdéseket vetnek fel, hanem közvetlenül a fotográfia, mint médium aktuális helyzetét vizsgálják vagy kiállításaikon keresztül e problémakörrel szembesülhetünk. A fotografikus képrögzítés az elmúlt évtized során új pozíciókba került, mind a tömegkommunikációban, mind a magas-művészetben. E pozíciók meghatározásában a művészek szerencsére sohasem várnak az intézmények lomha hadmozdulataira. A kisebb hazai galériák falain gyakran olyan üzeneteket találunk, olyan problémákkal szembesülünk, melyeknek feldolgozásához egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen fogott hozzá a hazai művészettudomány és műkritika. A művészeti és a tömegfogyasztási képkultúra változásai egy időben zajlanak a fotográfia megújult öndefiníciós folyamataival. Azokat, akik e folyamatok és egybeesések mentén képzelik el művészi tevékenységüket vagy a kiállított művek alkalmasak e fontos kérdéskör megvitatására, egy külön kommunikációs és információs rendszerbe vonjuk be. Az összes eddig használt megjelölés – eddig sem voltak túl szerencsések – (kísérleti fotó, képzőművészeti fotó, autonóm fotó), mind elavult e terület megnevezésére. Mindenesetre ebben a csoportban több mint tizenöt olyan kiállítás szerepel, mely nemcsak fotográfiai, hanem szélesebb értelemben vett művészetelméleti kérdések vizsgálatára is alkalmas lesz.

Fotóelméleti szimpózium

A Fotóhónap kiállítási rendje mellett a Műcsarnokban rendezzük meg a széleskörű elméleti vitát, mely nemcsak a fotográfia aktuális kérdéseit, hanem a képkultúrában bekövetkezett változásokat is terítékre viszi, és a legkülönbözőbb területekről érkező szakemberek segítségével próbálja meg a jelenlegi helyzetet körvonalazni.
A szorosan vett fotográfiai elmélet – főként a hazai kritikában, ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről – nem képes önmagán belül megoldani a legfontosabb kérdéseket. A szimpózium szociológusok, történészek, esztéták, filozófusok bevonásával szélesíti ki a vitát, hogy minél pontosabb állapotrajzot hozhassunk létre.

Kommunikáció, propaganda, kiadványozás

Már ennyiből is kiderülhet, hogy a Fotóhónap fogalma mögött milyen komplex tartalom húzódik meg, a közönség és a szakma milyen sokféle rétegének nyújt különböző típusú információkat és hányféle jelentésréteggel bír mindaz, ami a galériákban megjelenik. A sokféle művészi megfontolással rendezett kiállítás és még több féle kiállítás-látogatói elvárás megköveteli, hogy egy általános tájékoztatási szinten túl már célzott területekre bontsuk le a propagandánkat.

•  
  • Pesti Súgó különszámban fogjuk az általános információkat közzétenni.
  • A Magyar Hírlap egy hónapon át rendszeresen fog aktuális írásokat közölni a rendezvényekről.
  • A további napilapok és hetilapok is előkészített szöveg és képanyagokat kapnak digitalizált formában ahhoz, hogy érdeklődésüknek megfelelő információkkal bírjanak.
  • A különböző szaklapok a szakterületüknek megfelelő kiállításokról kapnak előkészített vagy aktuális anyagokat.
  • Sajtótájékoztatót tartunk a Fotográfusok Háza napfényműtermében.

 

Eifert János
fesztiváligazgató

 

Hungarian Month of Photography 2000, may 12. – juni 16.

The Association of Hungarian Photographers is organizing for the third time an annual series of exhibitions and events that represent the current state of Hungarian Photography.
Hungarian Month of Photography 2000 presents both contemporary European exhibition tendencies and corresponding local practical sensibilities. This year’s jury selected work solely based on merit without reference to any formal categorizations of medium or subject allowing the exhibitions to be independently structured around different thematic issues.

Under the umbrella of this festival there will be nearly seventy exhibitions in different cities throughout Hungary. The exhibitions and accompanying lectures and panel discussions are structured around specific contexts offering historical, thematic and medium-based approaches as well as retrospectives representing a wide range of visual techniques. Programs hosted in Budapest and around the country let both foreign and local visitors experience photography in numerous places simultaneously thus providing them with the opportunity to formulate their own personal preferences and principles.
The central objective of the Curatorial Board is to reveal to both a public and professional audience different territories of the visual culture. These fields of interest will be treated separately and will be published in different media.
Listing of Exhibitions and Public Forums:

Documentary Photography and Photo Reportage

The Hungarian Month of Photography 2000 will include exhibitions of documentary and journalistic photography. These mediums have undergone radical changes in the last decade in Hungary, happening simultaneously with the political changes and reorganization of the media. Due to these reforms within the media, the relationship between an image and its maker went through systematic changes. Additionally, former general concepts and definitions of “documentary photography” have become dated. Together these issues raise numerous questions that point beyond the realm of “reportage” photography. The series of exhibitions centered around this topic opening in May and June this year will hopefully offer an opportunity to create discussions about this radically changing medium.

Photo – Medium

This series of exhibitions – constituting the largest proportion of shows – presents work that avoids thematic or formal questions altogether and instead focuses directly on the current state of photography-as-medium. During the last decade, photography gained new positions both in the mass media and in the realm of art. Most fortunately, artists never actually wait to find out what the next institutional move that defines these positions will be but instead take the initiative themselves. Often, inside a gallery space one finds work whose examination or legitimization was hardly or not at all launched by local art historians or critics. Changes within the domains of artistic and commercial cultures happen simultaneously with the newest tendencies in photography’s self-definition. Artists whose work is surrounded around these procedures will be included into a separate communication and information system. The more than fifteen shows will create an opportunity for the examination of not only formal but also theoretical questions.

Nature Photography

This deeply traditional, classical genre of photography has always offered the most expressive and genuine means of presenting an age’s general perspective on nature. Several exhibitions this year will allow a comparative analysis of whether photography follows the changes within our concepts of and attitude towards nature. We will try to answer questions about whether it is only beauty or the curious in nature that matters or if its problems are considered as well.

Theoretical Symposium

Parallel with the gallery exhibitions, the Mucsarnok (Kunsthalle) will host a symposium that examines not only the current conditions of photography but also the shifts and changes that have occurred in visual culture lately. Experts from various fields such as sociology, history, philosophy and esthetics will be invited to help define the current situation.

Communication, Propaganda, Publication

The Hungarian Month of Photography 2000 will make extensive information available to different professional and public audiences. The various artistic purposes as well as the numerous expectations on the visitors’ side demand a specialized public information service beyond a general level of communication.

•  
  • Pesti Súgó will be the source of general information (being the most widely circulated free program magazine in Hungary).
  • The daily newspaper Magyar Hírlap will publish articles on up-to-date events for the entire month.
  • Other daily newspapers and weekly magazines will receive digital press releases and visual material in order to facilitate a selection of information that best fits their publication.
  • Professional magazines will obtain prepared material that corresponds to their appropriate interests.
  • The event will have its own website to inform the public about the most current events lasting for six months.

Summary:

Foreign exhibitors:

Raymond Depardon – French Institute, Budapest, Fő utca 17.
Member of the Magnum Group, world-famous representative of documentary photography.
07.04. – 06.05.

Eveline Coutas (Paris) and Lajos Csontó – French Institute, Budapest Fő utca 17.
Curators: Gallery Vrais Reves (Lyon) and Gallery Bolt (Budapest).
Both the photographers present series of photos taken by traditional technology but non-traditional method.
09.05. – 30.05.

Damijan Kracina (Ljubljana) – Óbudai Pincegaléria, Zichy Kastély,
Budapest, Fô tér 1.
This young Slovenian artist in his multimedial works creates monsters, which are strange combinations of animals and humans.
23.05. – 25.06.

Pjotr Jaros (Krakkow) – Gallery Platán, Polish Institute, Budapest, Andrássy út 32.
Unusual life-sized portraits looked at by the plastic copy of the model.
24.03. – 14.05.

Chris Nash – with collaboration of the British Council, Gallery Budapest, Lajos utca, Budapest, III ker. Lajos utca 158. The Europe-famous theatre- and dance photographer introduces his last works to the general public.
02.05. – 21.05.

Diego Ferrari (London) – Gallery Stúdió, Budapest, Képíró utca Photos of the Spain issued young artist from England, taken by an own-made panorama camera.
23.05. – 30.06.

Mari MAHR (London) and Péter Bányay (Budapest) – Gallery Budapest – Lajos utca, Budapest, III ker. Lajos utca 158. Curator: Gallery Bolt cooperating with the British Council.
The Hungarian issued, Europe-famous artist and a Hungarian photographer appear simultaneously in the same gallery. They systematize with their own personal sensibility around themselves spaces and things.
18.05. – 18.06.
Main Hungarian exhibitors:

Intermediary photography

Series of the Vintage Gallery, 1053 Budapest, Magyar u. 26.
Lajos Csontó / 09. 05.
Dezső Szabó / 16. 05.
Gábor Kerekes / 23. 05.
Antal Jokesz / 30. 05.
Gábor Gerhes / 06. 06.
András Bozsó / 13. 06.
Ágnes Eperjesi / 20. 06.

György Tóth – Hungarian House of Photography, Budapest, Nagymező utca 20.
sponsored by Kodak Hungary
08. 05. / 31. 05

Jenő Detvay – Gallery Bolt and Óbudai Társaskör,
Budapest, Kiskorona utca 7.
18. 04. / 14. 05.

Enikő Gábor – Gallery Ferenczy, Budapest, Ferenczy I. utca 28.
08. 06. / 22. 06.

Barna Illés, Instant Water – Gallery Tölgyfa,
1027 Budapest, Henger utca. 2.
10. 05. / 25. 05.

András Szigeti: Waterproof – Szombathelyi Képtár,
Szombathely, Rákóczi utca 12.
28. 04. / 28. 05.

Csaba Pál: Akcidens – Gallery Éri, Budapest, Madách tér 3.
03. 05. / 03. 06.

Photo reportage and documentary photography

György Stalter and Judit Horváth M. – Gallery Vigadó,
Budapest, Vigadó tér
10. 05. / 02. 06.

Csaba Habik – Museum of Physical Education and Sports
1143 Budapest, Dózsa György út 3.
20. 03. / 04. 04.

Zoltán Vancsó – Józsefvárosi Galéria,
1095 Budapest, Mester utca 5.

Thematic photography

Competition of the Association of Hungarian Photographers and foto Natura: Nature in the photographic art – Exhibition of the prized photos – Pataky Muvelődési Ház, Budapest
20.05. / 09.06.

Competition of the Association of Hungarian Photographers and Hungarian Dancers Association: Dance in the photographic art. Exhibition of the prized photos – National Theatre, Győr

Historical exhibition

The Hungarian Style 1920-1950 – Hungarian Museum of Photography, Kecskemét

Theoretical symposium

Műcsarnok (Kunsthalle), Budapest
12. 05., 2000

Information:

Association of Hungarian Photographers – Phone: int.+(36-1) 311 2626 ,     +(36-1) 311 2626      
· Festivaldirector: János Eifert – Curatorium: Tibor Szűcs, Pilaszanovich Irén, Szarka Klára,
  Szamódy Zsolt – Secretary: Bea Marton – Internet: www.webdesign.hu/mfsz

Pablo Neruda: Érett nő, húsos alma, izzón hevített hold – Somlyó György fordítása, fotó: Eifert János

Pablo Neruda
Érett nő, húsos alma, ízzóra hevített hold

Érett nő, húsos alma, ízzóra hevített hold,
Átható alga-illat, fény és Sár egybegyúrva,
Mily sötét Ragyogás nyílik meg combjaid közzt?
Mily ősi éjbe nyúl érzékével a férfi?

Szeretni, jaj nagy út az, vizek és csillagok közt,
fojtogató ködökben, szitáló gyors viharban:
szeretni, Villámok vad csapkodása,
sa két test, amely Egyetlen csepp mézért semmisül meg.

Csókról csókra bejárom parányi mindenséged,
kicsinyke falvaid, határaid, folyóid,
s anemző tűz, gyönyörré alakulva,

végigszáguld törékeny ösvényein a vérnek,
míg végtére lekókkad, mint egy estere Szegfű,
míg végül csak, egy sugár a sötétben.

(Somlyó György fordítása)

Fotó: Eifert János

Magyar Hírlap, 2000. május 3., szerda

http://archivum.magyarhirlap.hu/kultura/fotohonap_2000.html#sthash.SpJjMyVU.dpuf

Fotóhónap 2000

Harmadik alkalommal rendezi meg a Fotóhónap című eseménysorozatot a Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSZ) május 12-étől június 18-áig.

Eifert János, az MFSZ elnöke elmondta, a tárlatokon bemutatott képeket kuratórium bírálta el, illetve pályázatokon választották ki. A megnyitó a Műcsarnokban lesz, s vitát rendeznek többek között Heller Ágnes, Radnóti Sándor és Vámos Tibor közreműködésével. A kiállításokon láthatók lesznek többek között Kocsis Iván, B. Müller Magda, Chochol Károly, Detvay Jenő, Follinus Gergely, Vécsy Attila, Fejér Zoltán, Fejes László, Gábor Enikő, Grunwalsky Ferenc és Zsila Sándor munkái, de külföldi művészek munkái is szerepelnek, úgy mint Chris Nash, Peter Daalderop, Damijan Kracina, Diego Ferrari, Pjotr Jarosa.

A képeken többek között Tóth István, Nagy Tivadar, Magony László fotóművészek, Losonczi Miklós művészettörténész, Eifert János fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke látható (Nagy László felvételei)

A tizedik…

A kerek számoknak megvan a bűvös varázsuk: a tizedik MONFODI húsz éves, amelynek során harminc országból több ezer kiállítót, több-tízezer fotót, diát mutatott be a több-százezerre becsült kiállítás-látogatónak. A Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia pályázatának anyagából rendezett kiállításoknak persze nem a statisztikai adatokban megfogalmazható mennyiség adja meg az igazi értékét, hanem a bemutatott képekből sugárzó gazdag gondolat- és érzelemvilág, amely ugyanolyan művészi erővel, mesterségbeli tudással fogalmazódott meg, mint bármely más rangos, nemzetközi kiállítás esetében.

Nem tudok a kívülálló tárgyilagosságával megemlékezni a MONFODI két évtizedéről, hiszen kezdettől fogva, belülről kísérhettem figyelemmel a nagyszerű kezdeményezést, tapasztalhattam a tehetséggel és kitartással végzett munka közösségformáló és értékteremtő erejét. Magony László barátom, aki szíve, lelke, motorja ennek a rendezvénynek, már az első alkalommal meghívott a zsűribe, és én nyithattam meg az első kiállítást is. Emlékszem, nagy izgalommal vártuk, lesz-e visszhangja az első pályázati felhívásnak? Végül megnyugodhattunk, mert rengeteg jó kép érkezett, még a nemzetközi “nagymenők” is küldtek. A zsűri a beérkezett képekből nagyon szigorúan válogatott, ugyanúgy, mint bármelyik más nemzetközi pályázat esetén. Nem volt szükség szánalomra, elnéző jóindulatra. A beküldött képek készítői ugyanis nem nyújtottak kevesebbet, mint bármely más fotóművészeti esemény résztvevői. Remek kiállítás született, a szakma és a közönség egyaránt elismeréssel fogadta. Biztatást adott a folytatásra, és immár a tizediknél tartunk. A MONFODI rangos nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, alkalmas arra, hogy a fotóművészet eszközeivel nyelvi nehézségeket küzdjön le, közeli és távoli népeket, nemzeteket hozzon közelebb egymáshoz, országhatárokat hidaljon át. A siker nemcsak a MONFODI szervezőinek jelent elismerést, hanem a magyar kultúra, a magyar fotográfia hírnevét is öregbíti a világban. Köszönjük a szervezőknek (Magony László persze szerényen elhárítja a dicséretet), a támogatóknak és segítőknek a két évtized munkáját, amelynek eredményeként immár tizedszer láthatjuk a nemzetközi pályázat kiállítását, és kívánjunk sok sikert, erőt a folytatáshoz.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége virágcsokor helyett a szakmai-művészi teljesítmény elismerésével köszönti a MONFODI szervezőit, és kiemelt védnökként, mint a Fotóhónap 2000 elnevezésű országos fotófesztivál ajánlott kiállítására hívja meg Önöket, hogy együtt ünnepelhessünk.

Eifert János fotóművész

a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke

Szolnok, 2000. áprili 29.

    Népszabadság, 2000. április 22.  Székely András: Száz kép – százegy egyéniség

Kiállítás a magyar fotóművészet múltjából a Mai Manó Házban

… Eifert Cirkusza pedig feketében is harsány és forog

Read more

Székely András: Száz kép — százegy személyiség. Kiállítás a magyar fotóművészet múltjából a Mai Manó Múzeumban.

Elmúlt egy század, amely többek között a fotográfiáé volt, mert a XX. században lett a fotó „fényírdai mesterség”-ből igazi művészetté, amikor már rég túl volt a festészet azon, hogy „fotografikus hűség”-re törekedjék, és a portrékészítő műtermek — mint amilyen a Mai Manó Galéria is volt valaha — kezdtek túladni történelmi környezetet sugalmazó bútoraikon. A kiegyezés körül ráijesztettek a portréfestőkre; hitele-sebben lehetett általuk a lecsúszott vagy feltörekvő középosztálybeli köré arisztokratikus környezetet varázsolni.

Száz képben persze nehéz bemutatni egy századot, még nagyobb feladat bemutatni száz embert, arról nem is beszélve, hogy már azt se könnyű eldönteni, ki a magyar: például húsz évvel ezelőtt a párizsi Canon Galériában láttam egy magyar fotótörténeti kiállítást, amelynek katalógusából egyenként ki volt húzva Halász Gyula, azaz Brassai neve. Itt viszont szerepel egy bayonne-i (vagyis nem párizsi) képpel, mint ahogy itt van Munkácsi Márton, azaz Martin Munkacsi is avantgárd szellemű New York-i divatfotóval, Moholy-Nagy László felülről fényképezett, absztrakt képpé váló havas tájjal vagy Kepes György is egy fotólátomásával. Hogy ki miért van, és miért épp ezzel a képével, azt a rendező, a magyar fotó-történet mozgatója, Kincses Károly tudja megmondani.

A néző (és tegyük hozzá, az elgyönyörködő néző) azt érzi, hogy a kiállítás leginkább erről a százegyedik személyiségről, a rendezőről szól, miközben a magyar fotóművészetről beszél. Ez nem bűn, Szerb Antal vagy később Kardos László sem a költészet fejlődését kívánta bemutatni, hanem azt, hogy mi az ő számára az a száz vers, ami a költészet maga. A Mai Manóban kibontakozik egy fotóesztétikai-fotótörténeti felfogás, amely szerint a színes fotó természetében magában rejlik egyfajta eltévelyedés. Talán a giccsre vagy túlzott hétköznapiságra való hajlamé. Negyven éve még kezdődhetett úgy esztétikai összefoglalás, hogy a fotóművészet (ha művészet!) a színes világ fekete-fehér ábrázolása. Ha itt a színes kép be-bocsáttatást nyert a kiválasztottak szentélyébe, akkor az olyan visszafogottan színes kellett legyen, mint Balla András csodálatos tája 1983-ból, a Vihar a Székelykőn. Gink Károlytól, Eifert Jánostól, Korniss Pétertől is fekete-fehér kép látható, pedig náluk igen sokszor fontos művészi eszköz volt a szín. Más kérdés, hogy Korniss Hadirokkantja, a féllábú bácsi hátulról, előtte a letarolt mezőség sírjel-facsonkjaival megrendítő mű, Gink Szabó Lőrinc-portréja a legjobbak egyike a maga műfajában (csak Székely Aladár munkái vetélkedhetnének vele, Székely Aladár itt viszont egy kutya — igaz, előkelő, Sir Winston Churchillre emlékeztető eb — portréjával szerepel), Eifert Cirkusza (pedig feketében is harsány és forog. Igaz, némelyik kicsi nagyításnál úgy tűnik, mintha vászonra komponált mozifilmet látnánk viszont a televízió képernyőjén.

Merőben más megközelítésmódok sorakoznak itt egymás mellett: Németh József gyöngyvirágos aktja alapvetően más, mint Tóth György groteszk meztelennő-sorozata, Török László Családja vagy Balla Demeter Ádám és Évája. Tökéletesen kitűnik, hogy a „téma” nem azonos a tartalommal, hanem eszköz, a művészi önkifejezés eszköze. Az még mindig nagyrészt egyéni megítélés dolga, hogy ki mit becsül legtöbbre a fotóban.

Nekem például az a kép a „legfotóbb”, ahol a valóság egy rögzített pillanata a nagyművészet alkotásaihoz mérhető mélységgel jellemző a korra, lett légyen az Rónai Dénes elegánsan szomorú Kosztolányija (1923), Pécsi József újságfejléce szódásüveggel (1928), Tabák Lajos vasvillás-bocskoros „modern csendélete” (1936), együtt a másik véglettel, a szociofotósnak igazán nem mondható Balogh Rudolf „párbajozó” pusztai pulijával és bikájával, Escher Károly már és még felszabadultan táncoló mandarinja (1947), Bencze Pál háborúból, omlásból meg-menekült bányásza (1948), Reismann Mariann szikkadó-pocsolyás játszótere (1958), Tillai Ernő tiszta rendet kereső épített tája (1961), Almási László „futballbalettja” (1965), Fejes László eskü-vői menete a folyosón, a hivatalosan tízévesként fenyített, bár húszéves golyónyomokkal (1965), Molnár Edit töprengő Kondor Bélája (1969), Keleti Éva új erők sodrását érzékeltető Eksztázisa, Hidas István szép és szomorú Segesvárja (1986), Urbán Tamás arctalan börtönlakója a rács mögött (1988)… Es merőben hidegen hagy, hogy — egy ellenpéldát hozva — a történetileg megkerülhetetlenül fontos Angelo mester épp akkor fotózta le a Moszkva teret Végállomás címmel, amikor az ottani hirdetőoszlop egy hasonló témájú lengyel filmet reklámozott (1961).

A fotó akkor igazi, amikor a legtávolabb esik a festménytől is, és az irodalmias képzettársítástól is. Ám ezen a tökéletlen  – mert „negatív” – , bár praktikus meghatározáson lehet vitatkozni. Mindenesetre az ilyen, épp szubjektív voltuk miatt értékes kiállítások elengedhetetlen kellékei az esztétikai vitáknak.

 Merőben más megközelítésmódok sorakoznak itt egymás mellett  (Fotó: Sopronyi Gyula)

(Népszabadság, 2000. április 22.)

 

                                                                                                                                                                                                                 Eifert János felvétele

Görgey Gábor

Baracklekvár

 

A tengernél reggeliztünk, az ágyban,

a forró éj után meztelenül.

Ki tudta, hogy falatozva ruhátlan,

a tál baracklekvár hasadra dűl?

 

Íly szépen csak a véletlen terít!

Úgyhogy én nyomban akcióba léptem

felcsókolván rólad a reggelit:

először köldököd szép kráterében,

 

majd combhajlatodból, ahova le-

csorgott háziasszonyunk főzete,

végül onnét, hol dzsem még sohasem járt

 

s mondhatom, ott volt a legédesebb —

ily eksztázisban reggelire lekvárt

még soha egyikünk sem élvezett!

 

(Playboy, 2000. április, Erato, Eifert János fotójával)

Magyar Nemzet, 2000. március 23., csütörtök

http://archivum.magyarhirlap.hu/kultura/nincs_egyezseg_a_mveszeti_dijak_ugyeben.html#sthash.QGKQBHLG.dpuf

Nincs egyezség a művészeti díjak ügyében

Három héten belül újabb konzultációt tart Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter, hogy tisztázzák a nemzeti ünnep alkalmából kiosztott művészeti díjak odaítélése során kialakult.

Hiába találkozott Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter 18 szakmai szervezet képviselőjével, nem sikerült megegyezniük a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából kiosztott művészeti díjak ügyében. Mint ismeretes, szakmai körökben megütközést keltett, hogy a művészeti díjakra jelöltek listájáról a kulturális miniszter a 87 névből 17-et kihúzott, helyettük másokat tüntetett ki. A megbeszélésen jelen volt többek között Csengery Adrienn a Magyar Zenei Tanács részéről, Mezei Katalin és Döbrentei Kornél az irodalmi szervezetek képviseletében, Hermann Krisztina, a Magyar Filmművész Szövetség ügyvezető titkára, Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság delegáltja, Eifert János fotóművész, Wisinger István, a MÚOSZ és Kósa Csaba, a MUK elnöke. Kőhalmi Andrea, az NKÖM sajtófőnöke elmondta, hogy a találkozón több kompromisszumos javaslat elhangzott, és remélhetőleg rövidesen a megállapodást is aláírhatják az érintettek. Wisinger István, a MÚOSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy szerinte a miniszter jóvátehetetlen sebeket okozott azzal, hogy megváltoztatta a listát.

A napokban került a könyvesboltokba Normantas Paulius Buddha gyermekei című fotóalbuma. A könyvet Eifert János és Gera Mihály mutatta be a Mai Manó Házban. A Magyarországon élő, litván származású művész tavasszal Nepálban, ősszel pedig Japánban tervez kiállítást képeiből. Normantas Paulius a Himaláját a természet egyik csodájának, népeit pedig Buddha kiválasztott gyermekeinek tekinti. Ázsiai utazásai során nemcsak Tibetben és Nepálban járt, hanem a Himalája olyan kisebb településeit is meglátogatta, ahol már alig-alig élnek emberek. A kétszáz oldalas fotóalbum ezeknek az utazásoknak hűséges, dokumentum-értékű krónikája.

   Playboy, 2000. február

Várady Szabolcs: Hét disznó limerick c. verse, fotó: Eifert János

Read more

Hollósi Zsolt

Néptánctól a fotóművészetig

Szegedi beszélgetés Eifert Jánossal

Eifert János a Szegedi fotográfusok című kiállítás megnyitóján a képtárban. (Fotó: Miskolczi Róbert)

Névjegy (keretbe)

Eifert János Hódmezővásárhelyen született 1943-ban. 1960-1977-ig a Honvéd Táncegyüttes táncművésze. 1968 óta fotózik. 1984 óta Jung Zsenivel a miskolci Sebesvíz Workshop nemzetközi fotóművészeti tábor vezetője. Számos rangos nemzetközi fotópályázaton díjazták alkotásait. (Európa 77-díj, Niépce-plakett, Zeiss-Pentacon pályázat díjai, FIAP arany- és ezüstérmei, a 27. Nemzetközi Willy Hengl-Preis fődíja stb.) Önálló kiállításai: Szerelmem, a Tánc, Különleges dimenziók, Vallomások a Tiszáról, Légszomj,  3T.  1985 óta diaporámával is foglalkozik, művei, a Replayed Time, a Volt egyszer egy falu…, a Helyzetjelentés, a Bemutatom a feleségem, a Tűztánc és a Maszkok több nemzetközi fesztivát díját, nagydíját nyerték el. 1990 óta könyvtervezőként is dolgozik. Kötetei: Doromboló, Ünnepi ételek.

Pénteken a Horváth Mihály utcai képtárban Eifert János, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg a Szegedi fotográfusok című tárlatot. A nemzetközi hírű fotóművésszel a megnyitó után a sajtóház klubjában beszélgettünk.

– Elismerő szavakkal méltatta a szegedi fotósokat bemutató kötetet és az ehhez kapcsolódó tárlatot…

– Nagyon fontos tett a város részéről, hogy a vizuális művészeteket ilyen becsben tartja. Öt kötetben mutatták be a festőket, grafikusokat, szobrászokat, iparművészeket, építészeket – és most a fotósokat. Remélem, hogy folytatódhat a sor a színházzal, a táncművészettel és a zeneművészettel is. Én még láttam kitűnő operaelőadásokat Vaszy Viktor dirigálásával, és ha időm engedi, ma is eljövök Szegedre megnézni egy-egy előadást. A Szegedi Kortárs Balett budapesti bemutatkozásain is mindig ott vagyok. Tizenhét évig voltam a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosa. Egyik előadója voltam a Dóm téren annak a nagy sikerű Novák-koreográfiának, amely a Vitézi ének című Balassi-versre komponált Szokolay-muzsikára készült. Sok előadást láttam a szegedi szabadtérin, az utóbbi években is többször eljöttem.

– A fotográfiát sokáig nem ismerték el művészetként, ma is  sokan megkérdőjelezik, hogy egyenrangú-e a festészettel vagy a grafikával…

– Szokás panaszkodni, az is tény, hogy sok helyen még vitatkoznak erről. Szerencsés vagyok, mert a világ harminckét országában megfordultam már meghívott művészként, táncosként vagy fotográfusként, ezért nagyon sok tapasztalattal rendelkezem. A Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökeként a napi kultúrcsatákban is tapasztalom, hogy melyik művészetnek milyen súlya van. Úgy látom, a fotóművészetnek nem csak a kiállítás-látogatók, az őszinte érdeklődők részéről van komoly rangja és elismertsége. A második országos fotóhetek százhúsz kiállításának becsült adatok szerint országszerte közel félmillió látogatója volt. A hivatalos elismerését jelezte, hogy nagy örömünkre Hámori József miniszter úr elvállalta a védnökséget. Rendszeresen járok más műfajokat reprezentáló kiállításokra, többnyire nem szokott akkora érdeklődés lenni, mint a fotótárlatok iránt.

– Talán az emberek a fotót érzik legközelebb önmagukhoz…

– Ez is fontos motívum lehet. A fotóhetek persze arra is jó, hogy a különböző stílusok, alkotói elképzelések erőpróbája legyen. A kísérletező, kreatív fotográfia éppúgy megjelenik ott, mint a nagyon népszerű riport- vagy természetfotó. A természetfotó területén is érezhető az utóbbi időben elmozdulás: a giccs határát súroló látványos, gyönyörködtető képekkel szemben egyre több az olyan ábrázolás, amely környezetvédelmi, társadalmi problémákat mutat be.

– Mit gondol, mennyire képes lépést tartani a magyar fotóművészet a világban uralkodó trendekkel?

– Szinte közhely, hogy a magyar fotográfia André Kertésztől Robert Capán át Moholy-Nagyig mennyi világnagyságot adott. A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, vagy a Mai manó Ház tárlatait megtekintő külföldiek gyakran elcsodálkoznak, mennyi értéket találnak itt. Szinte testvérpárokat is fel lehetne állítani, például a kedvenc fotósom, Henri Cartier-Bresson magyar megfelelője Escher Károly lehetne.

– Milyen esélye van ma egy fiatal magyar fotográfusnak arra, hogy a világ élvonalába kerüljön?

– Sokkal jobbak az esélyek ma, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, bár nem mondhatnám, hogy akkoriban rendkívül rosszak lettek volna. Az én rangomat a magyar fotográfiában a külföldi sikereim hozták meg. Ha valaki nem küldi el rendszeresen a képeit külföldre, akkor eleve kizárt, hogy megismerjék. Gondoskodni kell arról, hogy a képeink a nyilvánosság elé kerüljenek. Helyettünk ezt senki sem teszi meg. A szakmai, művészi tájékozódás alapkövetelmény. A nagy könyvtárakban hozzá lehet jutni a legkomolyabb fotográfiai szakfolyóiratokhoz, amelyek a pályázati felhívásokat is közlik. Ugyanilyen fontos, hogy a fotográfus ne csak fotókiállításokat nézzen – a színház, a zene, a tánc, az irodalom, a társművészetek ismerete is elengedhetetlen.

– Milyen arányban játszik szerepet a sikerben az emberi tényező,  a fotós felkészültsége és a technikai, vagyis a fényképezőgép minősége?

– A bécsi grafikai főiskolán a gyakorlati bemutatón mindig meg szoktam lepni a hallgatóimat, amikor a legfantasztikusabb műtermi vakulámpákat a sarokba parancsolom, és a hatalmas üvegablak elől elhúzom az elsötétítő posztófüggönyöket. A természetes fény ugyanazt képes adni, amit a műteremben negyven lámpával próbálunk imitálni. A gyártók, a forgalmazó cégek érdeke, hogy a reklámszlogenjeikben az szerepeljen: a fotósnak csak egyet kell kattintania, és a gép mindent elvégez helyette. Gondolkodni, érezni a fényképezőgép sohasem fog tudni. Ha igaz lenne, hogy csak a legkorszerűbb technikával lehet jó képet csinálni, akkor sorra ki kellene dobálnunk a gyűjteményekben, múzeumokban őrzött fantasztikus műveket, amelyek ötven, száz vagy százötven évvel ezelőtt készültek.

Hollósi Zsolt

  Eifert János: 3T – Tánc/Test/Természet, Társalgó Értelmiségi Klub Galéria (Budapest, II., Keleti Károly u. 22.), 2000. január 13 – február 28.

Eifert János
fotóművész

“Megtisztelő számomra, hogy az érdeklődő közönségnek ajánlhatom Eifert János fotóművész kiállítását. Egyben kötelezettségem is, és erre hajdan volt ifjúságom óta meglévő személyes kapcsolatunk emberi motívumai késztetnek.

Három évtizeddel ezelőtt én a táncos Eifert Jánost ismertem meg, aki akkori hivatása mellett is élénken érdeklődött a fotográfia iránt. Így teljesen egyértelmű számomra, hogy művészeti érdeklődésének egyik központi témája a tánc.

Ezen a kiállításon ez az egyik „T”. Eifert János fotóművészt nem egyszerűen a mozgás szépsége izgatja, hanem a gyakorlatot ismerő ember szemével vizsgálja a zenéhez kapcsolódó mozgást, a táncot. Ezen képei nem egyszerűen ábrázolások, hanem emblematikus értékű megjelenítése. Az emberi test szépsége, a mozgás harmóniája, a mozgás és a környezet kapcsolata jelenik meg a felvételeken és a lényeget ismerő ember fantáziáját ismerhetjük meg. A pillanat rögzül ugyan a művekben, de épp az emblematikus karakter miatt a felvételeken megfogalmazott tartalom az állandóság igényével emelkedik képpé. Törvényeket ismerhetünk meg és azt a tényt, hogy a törvényeknek van esztétikai vonzata is.

A művész által vállalt másik „T” az emberi test szépségének dicsérete. Az embert ábrázoló képeken, az aktokon a test fénnyel történő leírása valósul meg. Itt fontos az esztétika rendjéhez való igazítás és a szépség megértését és megértettetését vállalja a művész. A fotókon megjelenő motívum rendelkezik tartalmat kifejezni képes jegyekkel, ezek azonban a feldolgozó alkotó gondolkodásmódját mutatják be. Direktképek a felvételek, és nincs áttételes jel-szerepük. Igen érdekes, hogy a néző ezeknél a műveknél elsősorban a megpendített téma továbbgondolására vállalkozhat úgy, hogy egy kicsit megismeri Eifert János gondolatrendszerét is. Ebben a felismerésben valósul meg az a régi igazság, hogy a jó mű mindig a nézőjével válik teljessé.

És megjelenik a természet. Ez a harmadik „T”, amely témakörben a kétféle attitűd ötvöződik egybe. A törvény szépségét és a szépség törvényeit kutató művész egyszerre képes emblematikusan és direkten szólni. A természeti jelenségek megragadása hangulatunkban drámai, tematikájukban egyedi, és egy nagyon speciális látásmódról tanúskodik. E látásmód sajátja az összefüggések egészének láttatása, a megismerés és a lét embert meghatározó momentumainak kutatása.

Természetesen a három „T”-je Eifert János művészetében egységet alkot. A felsorolt jellegzetességek az alkotói igényességének egy-egy mozzanatát jelzik, de gyakorlatilag, egymásra utalóan, egy alkotóról szólnak. Így tehát nem túlzás azt állítanunk, hogy Eifert János kiállításán egy szakmailag briliáns felkészültségű, egyéni látásmóddal és gondolati igényességgel dolgozó fotóművészt ismerhetünk meg. Teljesebbé válhat a világhoz való viszonyunk, ha eligazodásunkhoz az Ő művészete által kínált megoldásokat hívhatjuk segítségül.

 Megtisztelő és örömünkre szolgál, hogy a „Társalgó” Értelmiségi Klub programjában a fotográfiának is otthont ad, és megbecsülésünkre érdemes vendéget, Eifert Jánost hívta meg most bemutatkozásra. Legyen örömteljes a művekkel való találkozás.

 

Dr. Bereczky Loránd

(a Társalgó Galériában, 2000. januárjában bemutatott kiállítás meghívószövege)

Bereczky Lóránt:

Tánc, Test, Természet – János három „T”-je

(Elhangzott Eifert János: 3T c. kiállításának megnyitóján, 2000. január 5-én, a Társalgó Értelmiségi Klub galériájában)

Read more